És most lassan következzenek azok a történetek, amelyeket a téli estéken hallhattam. Nem kerestem senki igazát, sem a történetek valóságtartalmát, hiszen az itt leírtakat és közreadottakat Vicén jártamban-keltemben mások is így vagy úgy, de megerősítették. Vicén mindenki ismer mindenkit, sokan szegről-végről rokonok. Ami az egyikkel megesik, annak a másik is résztvevője. Többektől hallottam a saját szemszögükből ugyanazon történeteket, de a lényeg és maga a történés változatlan.

Vannak vidámabb és szomorúbb történetek. Mindegyik az itt élő emberek életéből merített esetek, melyek jól példázzák az anyaország határain kívül rekedt kis magyar falu zárt közösségének összetartozását, összetartását. A viceiek végtelen jó humorát, mely átsegíti őket az élet nehézségein. A mérhetetlen toleranciát, melyet nem csak a család, a társ, a gyerekek, a rokonok, a barátok és a falubeliek felé gyakoroltak. Az idegenek elfogadása és befogadása, az a fajta nyitottság, mellyel beengednek a mindennapi életükbe és megmutatják nehéz életük minden gondját, baját, örömét. Hittel, szeretettel, elfogadva az élet adta nehézségeket, sorsuk ellen nem lázadozva. Végtelen bölcsességgel, humorral élik életüket. Ma még őrizve és a mindennapok részeként élik hagyományaikat. Az idősebbek még emlékeznek és használják a régi népi bölcsességeket, megfigyeléseket, amelyeket szüleiktől, nagyszüleiktől hallottak és tanultak még meg, vagy akár a népdalokból, a rikoltozásokból, és a szólás-mondásokból.

A beszélgetéseket úgy adom közre, ahogy elhangzottak. Nem változtattam meg semmit. Így próbálom megőrizni a mezőségi emberek sajátos, színes, ízes beszédét, érdekes szófordulatait. Sajnos az írott szöveg nem adja vissza a szóbeli közlés, beszéd dinamikáját. A hanghordozást, a stílust, a lendületet, a kacagást, a szomorú elcsendesedést. De bízom Önökben, hiszen ismerik egymást több évtizede. Bízom benne, hogy a leírtakat olvasva fülükben cseng majd a mesélő hangja, temperamentuma, énekhangja. Szívből, lélekből hallani fogják egymás hangját.

A könyv végén található recepteket is a füzetekből betűről-betűre írtam le, és adom közre, mint érdekességet, hogy látni lehessen, hogy ugyanazon kifejezéseket egy-egy betű vagy hang eltéréssel, illetve rövidítve, vagy máshova téve a hangsúlyt használják még ma is a Mezőségben.

Az én fülemnek nagyon kellemes volt hallani azokat az általunk már rég nem használt kifejezéseket, vagy olyan szókötéseket, szófordulatokat, melyek „itthon” egész más tartalommal bírnak. Bizony az első időben meg kellett tanuljak magyar földön magyarul beszélni. Nagyon oda kellett figyeljek arra, hogy mit hogyan fejezek ki, nehogy félreértésre adjak okot és megbántsak valakit. Ugyanakkor arra is figyelnem kellett, hogy egy-egy kifejezést megértsek, és ugyanazt értsem alatta, mint amit nekem mondani szándékoztak. Volt, akinél néha úgy éreztem, mintha „külföldön” lennék, mert sokszor megkérdezte: „érted, amit mondok”, „ösmeretes ez a kifejezés”, vagy „nálatok is így mondják?”.

Mindenki megnyugtatására, közlöm, hogy igen! Nálunk is így mondják. Igen, értjük egymást! Az egész Kárpát-medencében, a nagyvilágban, ahol magyarok élnek, vagy azokkal, akik valaha magyarul tanultak, igen, értjük egymást! Minden nyelvi, hangsúlybeli, kifejezésbeli különbség ellenére értjük egymást. Ez a sokszínűség, sokféle hangzás zene fülemnek. Nagyon szeretem és élvezem hallgatni az általam beszélt stílustól eltérő kifejezési módokat.

Nem fogok mindent szó szerint visszaadni, de amennyire csak lehet, törekszem a pontosságra. Vannak olyan felvételek, például a fonó anyaga, ahol, mint egy házibuliban, mindenki egyszerre beszél. Nagyon nehéz kiszűrni, visszahallani, leírni, hogy mindent az eredeti ízes hangzás szerint adjak vissza. A leírtakból valamennyire érzékelni fogják a felvételek jó hangulatát, ahol természetesen egymás szavába vágtunk mi is, vagy jó ízűen belenevettünk az elhangzottakba. A felvetteket az elhangzottak sorrendiségét és eredetiségét megőrizve adom közre. Így előfordul, hogy a különféle témák ismétlődnek, hiszen mindenki volt fiatal, mindenki járt az iskolába, fonóba, bálozni, lakodalomba, kolindálni–kántálni, és így tovább. Idősebb emberek lévén, már mindenkinek van családja, éltük során tragédiákat is megéltek már. Sok hasonló, de mégis más élettörténeteket hallhattam. Vannak közös találkozási pontok, hiszen az itt élőket barátságok, rokoni szálak kötik össze. Ki mint látta, hallotta, tapasztalta, élte meg a történéseket, úgy mesélte el nekem.

Ha az elbeszélésekből valaki magára ismer, kérem, hogy semmiféle rossz érzése ne legyen a mesélők iránt, hiszen egy-egy eset sokszor név nélkül hangzik el. Önök ismerhetik a szereplőket, hiszen gyermekkoruk óta együtt élnek ebben a kis közösségben. Ma már elmondhatjuk, több mint 70 éve ismerik egymást, egymás életét. Számomra maga az esemény és a benne szereplők hozzáállása a fontos. Hiszen én továbbra is úgy gondolom, hogy Vice egy csodafalu, itt bármi megtörténhet. Aminek érdemes egy ember az életében előfordulnia, az itt meg is történik.

Nekem az elhangzottak nagyon tanúságosak voltak. Hálás vagyok, hogy megosztották velem életük történéseit. Betekintést engedve családjuk életébe, időutazásban részesítve, amikor tatáik, mámijaik idejéről, a háborús időkről meséltek. Nagyon sokat tanultam az Önök emberségéből, az élethez való hozzáállásukból. Abból a toleranciából, ahogyan a sorsukat elfogadják, viselik. És nem utolsósorban imádtam azt a mérhetetlen jó humorukat, amivel megélik és elfogadják az élet dolgait. Hálásan köszönöm Önöknek, azt a sok örömet és vidám percet, amelyben részem lehetett!

Köszönet minden viceinek, amiért hallhattam, megismerhettem a sokszínűségüket!

Az itt idézett beszélgetéseket, írásokat, recepteket, és fotókat, a résztvevők, a beszélgető partnerek szóbeli beleegyezésével, engedélyével és tudtával adom közre.

A párbeszédeknél a mesélő nevének kezdőbetűit tüntettem fel. Ugyanezt alkalmaztam az énekek szövegeinek leírásánál is. Ahol perjellel (/) elválasztott kezdőbetűket találnak, ott ketten vagy többen énekelték egyszerre a magyar nótákat, evvel is szerettem volna jelezni, hogy az adott szöveget ki ismeri. Ahol a népdal szövegek leírásában, a zárójelben kicsit másképp szerepel a szöveg, ott például Szőllősi Annuska néni énekelte egyféleképpen, közben ugyanazt a dalt, Király Dávid bácsi énekelte másféleképpen, innen az eltérés.

A felvételek általában nagyon vidám hangulatban zajlottak. Voltak, akik közben megfeledkeztek, vagy belefeledkeztek a beszélgetésbe, éneklésbe, de ez így van jól, mert így lett hiteles. Még ha a végén rá is csodálkoztak, hogy „ezt mind felvették?”. Igen, ennek köszönhetően készülhetett el ez a kis „színes csokor”, megőrizve valamennyit az Önök emlékezetéből.

Az elhangzott nótákat, azok szövegét reményeim szerint csak egyszer írtam le. A korábban leírtnak máshol csak a címét vagy első sorát idéztem.  A mellékletben Szőllősi Annuska néni népdalszöveg gyűjteményében, ahol csak a népdal címeik vannak feltüntetve, azoknak a szövege Bálint Annuska néni vagy Dávid bácsi gyűjtésében megtalálhatóak. A dőlt betűs címeknek a szövegét nem ismerem, vagy a fonóról szóló részben olvashatóak.

A románul elhangzott kifejezéseket, neveket általában fonetikusan, hangzás szerint, a magyar abc betűivel írtam le.