I., Beszterce 1983. február 20-án
Ha majd az életben
lapozod e könyvet
Jusson majd eszedbe
ki írta a verset.
Szeretettel írta,
és gondolt reátok,
El ne felejtsétek,
egy régi barátod.
Ha majd az életbe
Viharos lesz az élted
Imádkozz Istenhez
Ő megsegít téged.
Szeretettel iskolatársad
s további barátod
László
1., Kicsi falum
Kicsi falum templomtornya
Jaj de messze ellátszik
Itt születtem, ide vágyik
Az én szívem halálig.
Itt ringatták a bölcsőmet
Hullattak reá könnyeket
Köszönetet kinek mondjak
Ki érdemli ezeket.
Hej az időnek vihara
Ugye elsodort engemet
Elvitt messze idegenbe
Nem látom a szülő földemet.
De azért a gondolatok
Mindig visszarepülnek,
Oda vissza a szülőföldre
Hol bölcsőmre sűrű könnyek peregtek.
Itt neveltél édesanyám,
Éjjet napallá téve
Ezer hála és köszönet
Édesanyám érte.
Mert amikor az életben
vihar tépi a szívemet
Eszembe jut mire intet
Édesanyám engemet.
Kicsi voltam nem tudtam én
Hogy az élet durva
Keserűség és búbánat
A szívet megszúrja.
Sokszor csengett intő szava
Érzékeny fülembe
Vigyázz gyermek te magadra
Ha kimész az életbe.
Légy bátor és erős
Ne félj a világtól
E szavak hangzottak
Az anyám ajkáról.
De rég voltak ezek
E szép intő szavak
Édesanyám sírján
Már virágok nyílnak.
Milyen boldog volt ő
Mikor minket látott
Ezért sírhalmára
Ültetek virágot.
Úgy sokszor az életben
Amikor a szívem ég
Szülőfalum templomtornya
Vajon meglátlak-e még.
Ha majd a sors hazaviszen
Drága szülő földre
Ott ahol a bölcsőm ringott
Annak idejébe
Ott ahol az édesanyám
Hullatta a könnyeit
Szülőföldem falujába
Egy nádfedeles házba.
Kimegyek a temetőbe
csöndes alkonyatkor
Megcsókolom a fejfádat
Nem egyszer, de százszor.
Megköszönöm jóságát,
Amit értem tettél
Rózsát teszek sírhalmodra
Anyám, mert szerettél.
Sok sok virág,sok sok rózsa
Összekötve egy csokorba
Reá teszi hű gyermeked
Édesanyám sírhalmodra.
Beszterce 1980. december 7-én Vasárnap este, László
2., Szüretkor
Megérett a szőllő
Illatos a szagja
Huzzák a cigányok
Fönn a hegyoldalba.
Elkészül a falu apraja
És nagyja
Nagy ünnep van máma
Ebben a faluban
Megérett a szőllő
Le kell aztat szedni
Nos hát rajta gyerünk
El kell hát indulni.
Elindul a falu
apraja és nagyja
A szőllőt leszedni
Ki a hegyoldalba
Úgy örül mindenki
Ennek az időnek
Mikor eljött ideje
A szőllő szedésnek.
Elindul a népség
A szőllő hegy felé
Úgy szól a muzskika
Az ég reped belé.
Vidám itt mindenki
Dalolnak a leányok,
Jó nagyokat kurjant
Reá a babájok.
A legidősebb nénik
Ők is mondogatják
Be szép is a szüret
Be szép a mulatság.
Az öreg bácsik is
Suttogják egymásnak
Ilyen szép szüretet
Nagyon rég nem láttak.
Szedődik a szőllő
Telnek a kosarak
Hordják a legények
Hogy beleizzadnak.
Így telik el a nap
Munka s mulatsággal
Várják a jó népet
Haza vacsorával.
Régi szokás ez itt
Ebben a faluba
Szüretkor a vacsora
Jó töltött káposzta
Belefőzték abba
a disznó farkát is
Igyunk hát utána
egy kis tavalyit is.
Lett ezután lárma
Mert erős a tavalyi
Még az öregek is
Elkezdtek táncolni.
Na hát baj van fiúk
Ebből nem lehet megélni
Ezt a sok szőllőt itt
le kell azt őrölni.
Neki láttak újból
neki a munkának
az édes szőlőből
jó mustot csináltak.
Eltették jövőre
pince fenekére
Hadd készüljön jó bor
odalenn belőle.
Sok verejték hullott
Drága annak ára
Elteszünk egy hordót
Az Annus lakodalmára
Ha eljő az idő
Hogy mulattságot csapjunk
Úgy, mint a szüretkor
Összetalálkozunk.
De addig még várjunk
Kicsi még a leány
Sok szőlő terem még.
Kint a hegy oldalán.
De ha mégis egyszer
eljő az az idő
Neki is fizetet a hegyi szőlőtő
Megkezdi a gazda
a legjobbik borát
Meghívja a faluba
apraját és nagyját.
Abból van e jó bor
amit ti szedtetek
Tartsa meg a jó ég
a ti élteteket.
Csapjunk mulatságot
huzzátok cigányok
Táncoljon mindenki
nem csak a leányok.
Beszterce, 1980. június 10-én
3., Kaszások
Megnőtt a rét füve
Magasra és nagyra
le kell aztat vágni
Berakni kazalba.
Tizenhárom legény
Pengeti kaszáját
Csak úgy marad utánuk
a vastag barázdák.
Jönnek a leányok
a rendet elszórni
Hogy hamarabb tudjon a
Széna fölszáradni
Úgy vágják a fiúk
Harsog a kaszájuk
Mert hátul rajtuk van
a kedves babájuk
Vidám itt az élet
Nincs mivel törődni
Ezt a darab rétet
Mára le kell vágni.
Még napnyugta előtt
a rét levágadott
minden legény a leányoktól
kapott egy egy csókot.
Hazamentek, vacsoráltak
Meg pálinkát is ittak
Nehéz munka a kaszálás
Ezért kell áldomás.
Másnap reggel újra kezdjük
Ha jó napunk támad
Hátha a mi szénánk bár
félig majd megszárad.
Feljött a nap aranysárga
Forró a sugara
Megszáradik tőle
széna meg a szalma
Szedik a lányok
a szénát villába
Rakják a legények
Föl a magas boglyába
Beszterce, 1981. május 10.
4., Jól emlékszek reája
Jól emlékszek reája
nem volt olyan régen
Még éltek szüleim
Úgy jó egészségben
Eljött az ideje
a kender tépésnek
Azt mondta az anyám
ezt a munkát is tegyük meg.
Kimentünk a kertnek
a hátsó végibe
oda volt a kender
egy kockába vetve.
Csak úgy tépegettük
Csak ugyan szál szedve
Nem volt ez a munka
Akkor megfizetve
De hát akkor régen
nem volt mit csinálni
a sok fehérneműt
ebből kellet csinálni.
betették, hogy ázzon
a patak vizébe
had ázzon meg itten
míg eljön az ideje
eljött az ideje
ki is ázott szépen
kimosták fehérre
kidobták a szélre
hogyha megszáradott
csapa fához csapták
jól jól megverdesték
míg megadta magát
aztán elkerült
meg kellett hehelni
látjátok az ingért
mennyit kellett dolgozni
Valahogy felkerült
fel a guzsaly fára
Most lett a kendernek
aztán drága ára
Fonta jó anyám
az éjjet feledve
mesélte az apám
a múltat mellette.
Úgyhát éjfél tájban
az orsó leejtette
Mert a lámpa fénye
a szemét sértette
Így kínlódott anyám
míg fonallá tette
azt a fehérneműt
csak hogy elkészítse.
Eljött az ideje,
hogy szövőszékre került
Itten az én anyám
már könnyen boldogalt.
Kicsi voltam akkor
én csak csürölgettem
mindig mondta anyám
milyen ügyes lettem
nagy nehezen készült
az a fehérnemű
amit szombat este
mi fel szoktunk venni.
Sokszor vízbe tették
ameddig meglágyult
csak úgy valahára
ez is már elkészült.
Szabott a jó anyám
egy inget belőle
Ha viszket a hátam
ez jól megdörzsölte.
Nem úgy volt, mint máma
Nehéz volt az élet
Míg a fehérneműt
te is elkészíted.
Máma másképp vagyon
erős a villanyfény
nem sérti az anyák szemét
a füstös lámpafény.
Nem kell, hogy görnyedjen
a guzsalya mellett.
Megyen a szövőgép
csinálja az inget.
Ha látná az anyám
milyen tarka-barka
milyen szép simára
van az kivasalva.
Hogy eltelt az idő
megváltozott minden
az ingnek valót már
nem áztatják vízben.
Megváltozott minden
Dolgoznak a gyárak
Csinálnak sok szépet
Az egész világnak.
5., Búcsú a falumtól
A mi házunk előtt
van egy nagy eperfa
Húzzák a cigányok
a mindenit alatta.
Úgy húzzák a nótát
a szívem meghasad
Nem sokára a falum
a hátam mögött marad.
Sír az édesanya
siratja a fiát
hogy minek is nevelt
egy árva katonát.
Közbe jött az apja
ki így vigasztalta
csak az az ember fiam
aki volt katona
Megjött a leány is
Egy szép bokrétával
Kalapjába teszi
És hozzája így szól.
Vegye a virágot
szeretettel tőlem
Szeretője leszek
ebben az életben
Jöttek a legények
búcsút venni tőllem
Szervusztok pajtásim
Nékem el kell mennem.
Három évig ki kell
a hazát szolgálni
Csak aztat sajnálom, hogy
a szeretőmet itt kell hagyni.
Tirátok bízom kedves barátaim
Viseljétek gondját
Amíg letöltöm
szomorú napjaim.
Rázendít a cigány
búcsúzó nótára
Vegyük fel a falat
széltébe hosszába
Elindul a menet
a szép búcsúzóra
Sírnak a leányok
vállukra borulva.
Úgy húzza a cigány
a szívem meghasad
mellettem a rózsám
fogja a karomat
Vigasztal engemet
mindig csak azt súgja
Én vagyok a szíved
egyetlen vigasza.
Megígérem néked
hogy távol létedben
hű szeretőd leszek
ebben az életben
Visszatért a menet
a nagy eperfához
Most lesz itten aztán
egy szomorú bánat.
Veszem a kufferom
a jobbik kezembe
szerető kedvesem
borult a mellemre
Sír az édesanyám
sír itten mindenki
Nincsen mit csinálni
egyszer el kell menni.
Egy utolsó csókot
Mindenkitől vettem
azzal kufferomat
a vállamra vettem.
Szervusz kutyavilág
megyek katonának
nem öli meg szívem
többé a búbánat.
Ezzel búcsúzom
a végire jártam
három kerek évig
a hazát szolgáltam.
- nov.11-től 1953. nov. 11-ig.
6., Tulipános öreg láda
Tulipános öreg láda
van az öreg házba
Ez volt az én nagyanyámnak
mennyasszonyi ládája.
Nem fényes bútor ő,
Egy egyszerű dolog.
Nem is tud beszélni.
Még csak nem is morog.
De hát mit is mondjam,
mit is meséljen
Lássuk a nagyanyám
mind a két szemében.
Homályos két szeme
Ráncos az orcája
Az élet sorsától
meggörnyedt a háta.
Én voltam őneki
az egyik unokája
Mondogattam szépen
üljön a ládára.
Üljön föl a nagymama
láda tetejére
Mesélje el nékem
életét letöltve.
Mit meséljek fiam
bár mese lett volna
Akkor az én hátam
nem ilyen görnyedt volna.
Az az élet mi engemet
ilyen görnyedtté tett
Nem kívánom én senkinek
e gyászos életet.
Hiába mesélem
úgysem hiszitek el.
Hogy milyen keserven
növekedtem én fel.
Azt hiszitek úgy volt
akkor is, mint máma
A kiflik úgy félbe
vannak eldobálva.
Nagyon gyenge kenyér
volt az asztalunkon
csak vékonyan vágtuk
hogy sokáig tartson.
Mentem iskolába
vászon tarisznyával
Kenyerem megkenve
vékonyan lekvárral
Nem volt oly sok minden
százával a könyvek
a sok tanulástól
a fejünk nem fájt meg.
Úgy emlékszem reája
Hallom e szavakat
amelyek az apám
ajkával elhangzottak.
Jártál már elege
te az iskolába
hajtsuk ki a birkát
hajtsuk a tanyára
Itt kezdődött nekem
aztán az iskola
az iskolás tarisznyám
soha el nem romla.
Sok sok hideg szélbe
és sok hideg esőbe
terelgettem nyájam
ott kinn a mezőbe.
sok tövis szúrta meg
az én gyönge lában
mert nem volt félcipőm
csak mezítláb jártam.
Lassan növekedve
teltek el az évek
ahogy cseperedtem
mind csak nehezebb lett.
Konyhán mosogatni
a mezőn szántani
az iskola már rég elmaradt
oda már nem kellett menni.
Dolgoztunk mi naphosszat
hogy legyen mit enni
Minden ősszel egy tehenet
az adóba kellett adni.
Hiába mesélem
úgysem hiszitek el
Nektek csak színház, mozi
és diszkotéka kell.
Valahogy valahogy
nagyra növekedtem
De az én életem
nem könnyebbült meg.
Gyermek ésszel gyermek
csak kicsiket gondol.
De már hogyha megnő.
Már nagyokat gondol.
Aztat is gondoltam,
Mindig így fog lenni
az én unokámnak
Nem lesz, hogy mit enni.
De rosszul gondoltam
változott az élet
Az én unokámból
már uri ember lett.
Nem cipeli hátán
a vászony tarisznyát
Csak úgy büszkén viszi
kezében a táskát.
Szálljon le nagymama
arról a ládáról.
Ne meséljen többet
arról a világról.
Úgy úgy megkönnyezett
mind a két szemem
Miket a nagymama
elmesélt itt nekem.
Nem volt könnyű élni
abban az időben
A sok sok munkától
az ember meggörnyedjen.
De végre valahára
csak felsütött a nap
a nagymama unokái
most már mind boldogok.
Többet jártak iskolába
mint az a nagymama
Neked köszönhetjük eztet,
Drága Románia.
Beszterce,1982. január 29. reggelre. Netex.
7., Úgy eltelt az idő
Úgy eltelt az idő
hogy észre sem vettem
hogy kicsi gyermekből
már nagy ember lettem.
Kicsi gyermek s nagy ember közt
de nagy a távolság.
Itt ett meg engemet
a sok nyomorúság.
A harmincas éveknek
a végén születtem
Keservesen nevelt fel az
édesanyám engem.
Novemberi ha harmatos
Dél után születtem
Nehéz volt a sorsam
Megátkoztak engem.
Nem voltam átkozva
ilyen volt a világ
keserű kenyeren
Nevelte az anyja a fiát.
Amikor nagy lettem
elmesélte nekem
hogy mennyit sírtam én
abban a bölcsőben
Hogy mennyit ringatott
az álmát veszítve
vajon meglesz anyám
neked az fizetve.
Úgy eltelt az idő
úgy lassan haladva
a kicsi gyermekből
lett már nagyobbacska
Sose felejtem el
úgy hét éves voltam
a vászon tarisznyát
a nyakamba akasztottam.
arról az iskoláról
nincsen mit mondani
egyszer hát nem tudtam
jól elvert Magyari.
Valahogy nehezen
a hatot kijártam
de egyszer a papnak
a terhére álltam.
egy csekély dologért
az úgy elvesszőzött
a gyerek az iskolából
teljesen elköltözött.
Úgy teltek az évek
minden nehézséggel
nehezen tartott minket
apánk a kenyerével.
Mindig mondogatta
az apám magába
Minek is szült engem
anyám a világra.
De én is úgy sokszor
szemre hánytam neki.
Ugye édesapám
kár volt megszületni.
Úgy teltek az évek
amíg naggyá lettem
udvarunkon otthon
házat építettem.
Elmúltak az évek
Elmúlt a gyermekkor
Megváltozott minden
Eljött a jelenkor.
Nem üti meg a tanító
sem a pap a gyereket.
Józan ésszel, akarattal
tanulhatunk eleget.
Van iskola, van akarat
akarunk tanulni
Drága hazánk Románia
Fölvirágoztatni.
- február 10-én reggel. Netex.
8., Nem volt bizony könnyű
Nem volt bizony könnyű
Abban az időben
Amikor az eke szarvát
Megfogtam keményen
Körül-belül tizenöt év
Járt a fejem felett.
Azt mondta az apám
Fogd meg az életet.
Megfogtam volna én
Gyönge voltam reája
Fiatal rózsának
Lehajlik az ága.
De az én ágam is
Sokszor vagy meghajlott.
Azt hittem, hogy letört
Sose leszek boldog.
De el nem csüggedtem
Az eke szarva mellett.
Úgy gondoltam magamba
Hátra még az élet.
Igen fiatalon
Léptem barázdába
Eztet hozta a sors
Az apám nyakára.
Csepergélt az eső
Károgtak a varjak
Alig emelgettem
a sáros bocskorokat.
Dél felé lehetett
Meg voltam ehezve
Keresem tarisznyám
Vajon mi van benne.
Vajon mit tett anyám
Bele tarisznyámba
De a szalonnám már az
Erdő közepét járja.
Ellopta a varjú
A mindenit néki
Száraz kenyéren kell
A napot kiülni.
Megtörtént az többször
Abba a dülőbe
Akkor még a varjak is éhesebbek voltak
Mint a mostani időben.
Úgy telt az életem
Az eke szarva mellett
Ősszel is tavasszal
Szántottam eleget.
Kínlódtunk eleget
Nem vlt könnyű dolgunk
Jött az adószedő
Elendezte sorsunk.
Hogyha nem volt pénz
A láda fiába
Kiürült a láda
Annak a módjára.
Ilyen idők jártak
Abban az időben
Még a Jóisten sem segített
Akkar a szegényen.
De csak nem törődve
Minden nehézséggel
Dolgoztunk mi ketten
Kérges tenyerekkel.
Apám öregedett
Én már naggyá lettem
Sok minden változott
Ebben az életben.
Nem teszem a kezem
az eke szarvára
Zúgnak a traktorok
Határokat járva.
Nem fázik a gyerek
az eke szarva mellett.
Sütnek mos mindenhol
Finom friss kenyeret.
A kicsi gyermekből
Most már nagy ember lett
Sok mindennel nem törődve
Át élt egy életet.
Az akkori élet
S a mostani között
Mindenféle mostan
Már másba öltözött.
Nem lopja a varjú
Többet a szalonnát.
Nem fogja a gyermek
Meg az eke szarvát.
Szántanak a traktorok
kombájnok aratnak.
Minden család asztalára
Friss kenyeret adnak.
Nem köszönjük eztet
senkinek se másnak
Csak annak a román
kommunista pártnak.
Beszterce, 1982. január 15. Netex.
9., Sárga csikó
Sárga csikó sárga nyereg
Babám este hozzád megyek
A kapuba majd megállok
Megcsókolom pici szádot.
Aranysárga csikó
Ezüst a zablája
Az én galambomnak
Piros az orcája.
Piros az orcája
Oly boldog a lelke
Mikor szeretőjét
Veszi az ölébe.
Oly boldog az élet
Itten nincsen bánat
Mily rózsásnak látják
Ők ezt a világot.
Hogyha a szerelem
Sírig kitartana
Hogyha az életben
Tövis sose volna.
Nemcsak rózsák nyílnak
Ebben az életben
Jaj de sokszor érzem
Tövis van szívemben.
Reá borult a leány
A legény vállára
Hogy eljött hozzája
Egy boldog órára.
Nem sokáig jön már
Nem bírja a lova.
Egy két hónap múlva
Megyünk a lagziba.
Ha eljő az idő, hogy
Lakodalmat csapjunk
Az egész falu népét
Mi szívesen látjuk.
Mulasson mindenki
Hogy el ne felejtsem.
Hogy milyen késő van
Hogy haza kell mennem.
Hosszú volt az idő
Jaj de hamar eltelt.
Te volt a szívünk
Boldog szerelemmel.
Hamarjába mit tegyek
Reá gyújtok pipámra
Lábam a kengyelbe
Ülök a sárgára.
Úgy vágja az utat
Sebesen, mint a szél
Mire szól a kakas
A legény hazaér.
Ki is várja otthon
Mint az édesapja
Kipödört bajszával
Állott a kapuba.
Megdicséri fiát
Derék legény vagy te
Azt gondoltam hogyan
Elmegyek elődbe.
Ó ne szidja apám
Nincs semmi értelme
Az én szeretőmnek
Forró a szerelme.
Nem sokáig járom
Ezt a hosszú utat
Megnősülök apám
Ha te úgy akarad.
Elhozom szeretőm,
neked is lesz menyed
Lesz ki süssön neked
Finom lágy kenyeret.
Az édesanyámnak is.
Fog segíteni mosni
Hogyha veszekednek
Közbe fogok szólni.
Így gondoltam el én
Jövendő életem
Vajon ér valamit e
Hitvány szerelem.
Így bíztattam én
Az öreg szüleimet.
Várják csak nyugodta
Az én esküvőmet.
Ha majd egyszer eljő
a mulatság napja
Apám a csizmáját
A szegről leakasztja.
Gyöngén megöleli
az anyám derekát
Gyere hitves járjuk
Mi is el a csárdást.
Mulassunk hát egyet
Fiunk lakodalmán
Sose legyen búbánat
A kettőjük vállán.
Legyen az életük
Minden boldog perce
Mint nyíló virágnak
Illatozó kelyhe.
Vezessen az utok
A boldogság felé
Házatokban perpatvar
Ne forduljon elő.
Nem kívánok többet
Mint szerető apátok
Mint a zápor eső
a boldogság
Úgy hulljon reátok.
Beszterce, 1980. dec. 5-én.
