Dávid bácsi volt szinte az első, aki a falu lakói közül megszólított. Barátságosan bemutatkozott, érdeklődött, hogy mi járatban vagyok itt, hogy érzem magam, és máris megtaláltuk a közös hangot. Ő is egyike volt azoknak, akikhez hívás és bejelentkezés nélkül bemehettem bármikor. Sokat mesélt a faluról, a régebbi időkről, a „fogadott unokáiról” a Bástya bennlakásban. Voltam nála a gyerekekkel „nyúlsimogatós” délutánokon. Ő volt az egyik, aki legkorábban megismertetett a helyi szokásokkal, segített a rendezvényeimen. Egyszóval, bármikor, bármiben fordulhattam hozzá. Mindig szívesen fogadott egy jó kis beszélgetésre, sokat viccelődött és jókat nevettünk együtt. Igaz, előfordult, hogy a jó hangulathoz a házi pálinkái is hozzájárultak. Saját készítésű szilva- és kukoricapálinkája igen jóféle volt. Kedvencem a visináta (meggyes) volt. Valahonnan áfonyapálinkát is varázsolt.

Dávid bácsi a faluban zajló programok egyik motorja. Mindenhol ott van, mindenbe besegít, lelkesen támogatja és tanítja a fiatalokat, igazi „tatája” sok gyereknek.

Kezdődjék az ő története, ahogy mondaná: „Na, lássuk csak!”

Dávid bácsi a termelőszövetkezetben dolgozott harminc évig. Ott volt brigádos egy kollegájával. Később összerakták a két brigádot és csináltak egy farmot a faluból, ahol zöldséget, gyümölcsöt termesztettek. Apukája vicei, anyukája borzási. Ő Vicén született abban a házban, ahol ma is lakik: „itt születtem, itt nőttem fel, itt öregedtem meg.” Úgy van az énekben is, hogy a vicei patakpartján szebb a szenvedés is.

„ Bármilyen szép ez az élet, visszavágyom mégis, a vicei patak partján szebb a szenvedés is…”

A néptáncos szenvedélye gyerekkorától elkíséri. Elsőosztályos korától néptánc csoportba járt, később, mint fiatalember is folytatta a táncot. Feleségével együtt jártak a helyi tánccsoportba és a színjátszó csoportba is. Vendégszereplésre a környező falvakba jártak, ahol a fellépések után mindig volt bál is. Minden ünnep alkalmával itthon is felléptek, például karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor. Hétvégéken is voltak fellépések a Kultúrban, azt követően bált, vagy, ahogy viceiesen mondják „táncmulatságot” is tartottak. Régen nagy élet volt Vicén, minden héten volt táncmulatság.

„Gyerekkoromban itt Vicében 1200 körül volt a lakosok száma. Mára ez 300 körülire csökkent, de azokkal együtt, akik innen bejárnak dolgozni a környékre, vagy ideiglenes máshol, illetve külföldön dolgoznak. Az idősebbek egy része kihalt, a fiatalok elköltöztek, vagy máshová mentek dolgozni. Leapadt a falu lakossága, inkább csak az öregek maradtak, de ők „nem szaporítanak”. Amikor jött a kollektivizálás, a termelőszövetkezeteket kezdték alakítani, sokan elmentek bányába, szén- aranybányába dolgozni, vagy építkezéseken dolgoztak. Elszóródtak, kevesen maradtak a faluban. Az én gyerekkoromban, a termelőszövetkezetek létesítése előtt, még 300 gyerek volt a faluban. Minden osztályba akkoriban 25-30 gyerek járt. Az 1950-es években, mikor első osztályos gyerek voltam 27 fő volt az osztálylétszám. Hét osztályos volt az általános iskola, és mire végeztünk, 1957-58-ban, már csak heten maradtak.

A háború utáni években sok gyerek volt Vicében, pedig akkoriban nagy szegénység volt itt, ugyanúgy, mint bárhol máshol az országban. Sok gyerek volt minden háznál, 3-5 biztosan, de akadt olyan család is, ahol 11 gyerek volt. A falu lakói állattenyésztésből, mezőgazdaságból éltek. Ha a gyerekek felnőttek, összeházasodtak, és itt maradtak, az ő gyerekeik is felnőttek és maradtak a faluban. Nem volt jellemző az elvándorlás, mint napjainkban. Akkoriban 3 fő állami nyugdíjas élt Vicében. Más nyugdíj nem volt. Ahogy megalakult a tsz, csekély nyugdíjat már az is biztosított a tagoknak.

Vicén mindenki ismeri egymást. De közeli rokonok nem házasodnak össze. Vannak csoportosulások, például az Andacsosak, a Takácsosok, a Királyosok, többen ugyan abból a családból származnak a leszármazottak. Háború utáni időkben élénk mozgalom volt a faluban. Minden vasárnap volt tánc a Kultúrotthonban. Akik a vecsernyéről mentek hazafelé, mind betértek a Kultúrba, leültek a padra, és megnézték, hogy hogyan táncol a fia, lánya, rokona, mindenki.

Nagy ünnepek alkalmával nem fértek a templomban. A padok sorai között is álltak a fiatal lányok, mert nem volt helyük hova leülni.”

Dávid bácsi pontosan tudja születési dátumát, mert „egy láda fedelére volt felírva, hogy el ne felejtsék: 1944. április 11. kedd, fél 11 óra”

A vicei tatáját nem ismerete, csak mámiját, akivel gyerekként a templomba szokott menni. „A mámi varrónő volt. Ő varrta a faluban a ruhákat, nadrágokat, régi szokások szerint sok tűréssel.” Reá jól emlékszik, mert 14 éves korában, körülbelül, amikor 7. osztályos volt, akkor halt meg a mámi.

„Politikai dolgokkal, egy ilyen kis eldugott faluban, mint Vice, régebben nem foglalkoztak. Nem volt, se rádió, se újság, se televízió. A fejlettebb falvakban, vagy közelebb a városokhoz jobban megérezték a változásokat. Az emberek reggelenként felkeltek, vették a szerszámokat, a kapát, a kaszát, a vállukra, és gyalog vagy szekérrel mentek ki a mezőre dolgozni. Ott dolgoztak estig. Délben egy kicsit megpihentek és újra dolgoztak estig. Este hazamentek, vacsoráztak, lefeküdtek és reggel újra kezdték.  Ez ismétlődött meg nap, mint nap az életükben. Télen nem volt mezei munka, de akkor is majdnem minden nap hordták ki a trágyát a szekérrel földekre és terítették szét. Ha hó volt, akkor az erdőről hozták a fát. A téli tüzelőt ki kellett termelni, az erdőn kivágni, darabolni, hasogatni, szekérrel hazahozni.”

Dávid bácsival korábban megbeszéltük, hogy vannak fényképei, és mivel ő maga is sokat fotózott, ha kíváncsiak vagyunk rá, megmutatja nekünk őket. Természetesen kíváncsiak voltunk, mindenre. Így hát eljött a napja, hogy Király Dávid magáról meséljen nekünk. Mondókája java része a fényképekhez kötődik. A fotók nézegetése közben nagyon sok emléket, élményt idézett föl.”Nézzük meg a képeket, előszedtem, nem sok régebbi van. Ha akar kérdezni, hogy ez ki, s mi, akkor mesélek.” Na, lássuk!

- A legrégebbi képem, a nagytatámé. Ez kép van 80 éves. Ő 76 évesen halt meg, amikor én még kicsi gyerek voltam. Ő nem a vicei nagytatám. Mikor gyerek voltam, nem volt ki fényképezzen. Egy fényképész volt a faluban. Gyerekkoromról nincsenek képek. Akkor nem volt, ki csináljon képet. Katona volt a ’44-es háború idején. Idősebb volt, de besorozták. Amikor volt a ’44-es háború, én pár hónapos voltam. De megvédtem anyámat, mert mind jöttek az orosz katonák. És környékezték a fiatal nőket a katonák. Anyám ült az udvaron tartott az ölében s mind szoptatott, hogy ne kötődjenek vele a katonák. S voltak itt fiatal lányok az udvaron, persze, hogy jártak a katonák, mert tudtak róla. Magyarországon is ilyen formán volt.  - A másik a borzási nagytatám, mert édesanyám onnan származott, borzási volt.

A néném, édesanyám testvére, nagynéném. Süketnéma volt. Csak jelekkel értekeztünk vele. A családban mindenki jelekkel beszélt vele. Nem hallotta mit mondunk neki, csak jelekkel. Már nagylány volt, többször eljött ide Vicébe a bálokra, s úgy táncolt a zene után, hogy egy lépést nem ment félre, de amit beszéltünk neki, azt nem hallotta. Nekem az volt érdekes, hogy hogyan táncol úgy a zene után, hogy nem hallja.

Ez is egy régi kép. Az óvodások itten, a testvéremnek a kisfia van rajta, de ők már Kolozsváron laknak régebb. A Sanyi bácsi, a kovácsnak a lánya volt itt óvónő, most Besztercén van. A testvérem ment munkába Kolozsvárra, édesanyám vigyázott itt a fiára, amikor óvodás volt. Népviseletbe vannak öltözve, valami kis előadásféléjük volt nekijek itten.

Egy régi kép, itt az egész család. Nagyon régi kép. Ez, amikor 8 év körüli kisfiú voltam. Itt egy unokatestvérem, egy nagynéném, ott keresztapám hátul a kalappal, keresztanyám, akik kereszteltek engem. Itt édesapám és édesanyám. Édesapám olyan derekabb ember volt, mint én.   - Ez a régi gyerekkori képem, ami van akkoriból, más nincs semmi. - Itt Édesanyám és a testvérem.

Marika, a feleségem, ő vicei lány, itt lakott kicsit feljebb. - Valamelyik unokatestvérével készült róluk fotó. Olyan magyar ruhás lány, rövidujjasba, a köténnyel. - Van egy képem a feleségem édesanyja, anyósomról, amikor lány volt. Írja is, 1940-ben készült.  - Későbbi kép az anyósomról.

A feleségem leányka korában, úgy 8-9 évesen mezőségi népviseletbe öltözve a barátnőjével. - Amikor a feleségem 6. osztályos volt, népviseletbe öltözve táncoltak. Pártával és a pántlikák lógtak le. 1960-as évek. (1947-ben született a felesége.)

A feleségemnek a családja: apja, anyja, s ő közbül és a kistestvére, aki a másik képen menyasszony volt. Akkor népviseletbe voltak öltözve minden vasárnap.

A feleségem, amikor 13-14 éves volt. – Mind csak akkor a feleségem az osztálytársaival, 14-15 évesen.

1964 telén, feleségem 16-18 év körüli, a fonóba menő lányok a képen, már egy sincs Vicében, férjhez mentek Lupényba, Dévára. A lányok mentek egymáshoz, több helyre, ahol fonó volt, fonni. Aki nem font, az varrt. Mi, a fiúk, mentünk megszánkóztatni őket, mert télen volt. Szánkáztattuk, mentünk dombra fel, és csináltuk úgy, hogy felboruljon a szánkó.

Itt mind csak, amikor 16 éves voltam.

Mielőtt mentünk katonának, így összeölelkezve mentünk, énekelve az utcán. S mind énekeltük, hogy megkaptam a behívólevelet. Ni, a kalapba, a bokréta mellett betűzve a behívólevél. Ezek voltak, akikkel egyszerre mentem katonának. Mindenki kalapban, csizmában, priccses nadrág, az volt a divat, a viselet, ahogy mondták. A lányok fodros szoknyában.

Katonaképem: Emlék Konstancából. Ilyet küldtem haza a barátnőmnek, amikor ott szolgáltam. A tüzéreknél szolgáltam, a szárazföldön voltunk. Odamentünk ágyúkkal, mentek a repülők és a hajók, és onnan lőttünk. Itt tartottunk lőgyakorlatokat. Voltunk a tengeren is hajóval. Voltunk Orsován is, ahol a Duna alatt múzeum van. A Vaskapunál, ahol el van zárva a Duna. - 1964-65. Király Dávid katona „Akadály a feledés útján. Dávidtól”, írtam a feleségemnek és küldtem a képet. - Ezek a katonatársaim, barátaim. - Feleségem a barátnőivel és egy katonabarátom. Ő itthon volt, amikor én katona voltam. – Katona- bajtársaim, barátaim, amikor katona voltam Konstancán.

Ez a mi lakodalmunk 1966-ban. (Király Dávid lakodalma.) A vőfély mögött látszom kicsit, aztán a feleségem és a családja, így vonultunk. Már az aranylakodalmam lenne a feleségemmel, hogyha élne. 50 éve, november 20-án volt a lakodalmunk. Albert atya zárdában élt Désen, mielőtt Vicére került. Mink voltunk, Király Dávid és neje volt az első pár, akit esketett. Azt mondta az esküvő után: „Dávid, én jobban izgultam, mint maguk!”.- A feleségemnél van a tornácon. Amikor férjhez megy, elbúcsúztatják, elbúcsúzik, a zenészek húzzák és ő sír.

Együtt a család: a feleségem, Dodi és én. Dodi, mikor kicsi volt mindig sírt, azt mondta apukám:  - „majd ha nagyobb lesz, megjavul”. - Teltek a hónapok, nem javult, teltek az évek nem javult, mindig csak sírt. Dodi csak sírt. De mire felnőtt, na, rendben van, úgy lett. - Dodi, amikor kicsi volt.

Dodi gyerekként, vőfély, vőfélypálcával a kezében egy esküvőn a barátjával. Kis vőfélyek, mondtak verset az ifjú párnak. – Mind csak Dodival ez a kép, feleségem és én népviseletben.

Ezen a képen, itt én vagyok a feleségemmel. Feleségem meghalt 1980-ban, ez olyan 1975 körül készülhetett.

Slájer, vagyis fátyol a mennyasszony fején, aki feleségem, Marika testvére és a fiam, Dodi, a sógornőm esküvőjén - Sógorasszonyom esküvőjén. Feleségem, mellette az apja és az anyja, Táti. Ők kinn laktak tanyán, Mámi később beköltözött, a többiek meghaltak ott.

Dodi elsőáldozó, Pálfi János pappal 1975-80 között. A Pálfi János pap ma már nem él, 2013-14 körül halt meg. - Dodi elsőáldozásán együtt a család, a paplak udvarán készült a fotó.

Ez itt a testvérem és Dodi, amikor kicsi volt. Egy barátnőjével, amikor bérmálkoztak, vagy valami ünnepség volt. - Itt én, (Király Dávid) a keresztfiammal és Dodival. - Itt pedig Dodival, a fiammal.  - Aztán Dodi, Erzsike, amikor volt a lakodalom. A testvérem násznagyok voltak, ők nem laktak itt, mind csak jöttek-mentek vendégnek. Amióta férjhez ment a testvérem, mind Kolozsváron laktak. A templom előtt volt, ni, s ott a kereszt is.

Albert atyával egy lakodalomban, feleségem, és mellette a fiam a képen. Albert atya ferences barát pap volt, mindenki dicsérte, nagyon szerette, környékbeliek, szomszéd falukban is, még a románok is, azt mondták róla: ”Az volt a jó pap”. - Albert atya a tanácsosokkal. Albert atya idején Vicéből 4-5 pap lett az ő kezei alatt. Tanítatta, bíztatta őket.

Feleségem a legjobb barátnőjével, Veronikával. Árpinak, a kántornak az anyukája. – A feleségem, Veronikával egy mulatságon (Bálint), és Rózsika innen a szomszédból az asztalnál. A Kultúrban a fal szőttessel díszítve.

Ez egy előadáson volt. Színdarabot csináltunk, vasutast játszottam, bajuszban vagyok. - Ez egy másik előadás. Volt a faluban egy tanító, 30 évig itt lakott. Sokáig itt tanított, itt nősült, gyerekei is itt születtek. Kabát Tóni volt az igazgató, és Pálföldi Demeter a cigány, ahogy a szerep kívánta.  Nagyon jó darabokat játszottunk akkor. Élő bornyúval a színpadon. Vígjátékokat, drámát és Shakespeare-t is. Kolozsvárról a színháztól kaptunk ruhákat. Nagyon jó kapcsolat volt velük, és azokat a jelmezeket, amiket már nem használtak, megkaptuk. Itt a faluban adtuk elő és végigjártuk vendégszerepelni a környék magyarlakta falvaiban is. Nagyon szerették. Most is mondják, hogy miért nincsenek már olyan jó darabok, vígjátékok. Én színházba járok minden évben háromszor, négyszer. Most is voltam Kolozsváron, Dodi elvitt. De most már, olyan modern darabokat játszanak. Tavaly láttam egyet, aminek az volt a címe „Még egyszer, hátulról”. Na, mondom: - „Dodi, haggy nekem békit!” - Én nem akarom se elölről, se hátulról!” - Olyan modern darab volt. Nem nagyon tetszett. Én régieket szeretem. Láttam többször a Csárdáskirálynőt, János Vitézt, Marica grófnőt, a Cigánybárót. - Ez egy előadáson volt. Egy kollegám, nagyobb, mint én 3 évvel. Itt lakik egy kicsit feljebb és egy lány, aki szokott velünk szerepelni. Nekem bajszom volt.

Szőllősi Annuska nem volt benne a színjátszó körben, mert rendre születtek a gyerekei, 7 van neki. Az egyik még nem nőtt meg, a másik kicsi volt, de a férje, Marci, ő traktorista volt, ő jött. Kellett jönni esténként a Kultúrba próbálni. Volt több szerep, amiben játszott. Annuskának otthon kellett lenni, a gyerekekkel. Játszottak sokan fiatalok, meg házasok is. – Akikkel együtt jártunk táncolni, együtt színdaraboztunk, a zenészek, a templom előtt népviseletben. Akik jártak legényest. Kovács Sanyi bácsi és a felesége, Ilonka, Bálint Árpád és felesége, Veronika. A Bakó Lajos, lánya, aki itt volt óvó néni, de ő más népviseltben van, 1975 körül készült a kép.  Volt régebben itt román iskola, román tanító, aki betanított román táncokat is. De nem számított, hogy román, ugyanúgy beszélt magyarul is.

Lakodalomban volt Dodi, a fiam, a kalappal, fel volt öltözve vőfélynek, úgy mondják, a hívogató fiú. Búcsúztassák el a menyasszonyt, kezükben a pálca pántlikákkal, szalagokkal kidíszítve. Ez volt a mester, itt, nini, aki a deszkával dolgozik a templomban. Itt a szomszédban, ő volt a vőlegény.

Édesanyám a régi szomszédokkal. Itt egy régi-régi bácsi, aki Oroszországban volt fogságban vagy 6 évig. Ez a bácsi aztán hazajött, ez a másik szomszédasszony, innen, ni. Az öregek a padon csináltak képet.

Ez mind csak családi kép. A menyem, Erzsike, Dodi, a fiam, még élt édesanyám és én. Ez itt volt benn csinálva, itt ebben a konyhában. - Ezen a képen édesanyámmal vagyok itt a szobában. Kezében a pungában a pufuléc. (zacskóban a kukorica felfújt)

Mind a családhoz tartoznak, nagynéném Szatmárra ment férjhez, ő nincs itt, csak a férje és a gyerekei, édesanyám és ángyom, nagybátyám felesége a bottal, innen a szomszédból. Házunk előtt a bejáratnál.

Ez itt készült az udvarba, Dodi, a felesége, Erzsike, édesanyám, már bottal. Ő 82 éves volt, amikor meghalt. De már egy éve le volt paralizálva, nem tud semmit mozdulni, úgy kellett kivinni az udvarra. Én fürdettem, vittem ki. Ez a testvérem fia, aki Kolozsváron lakik, és én.

Ezen a képen Gergely István (Tiszti), legnagyobb fiútestvére, Tibi temetésén a lányok fehérbe öltöztek, fejükön koszurúval, ők is vitték egy darabig a koporsót, de nem bírták. Ha egy fiatal meghal, fehérben gyászolják, úgy kísérik ki a temetőbe. Fiatalon halt meg, Tibi még nem volt 20 éves, papnak tanult ő is. - Temetésre az iskola mellett megy a menet, a lányok viszik a koszorúkat. Fiatal temetésén mindig sokan voltak.

Munkatársaim a termelőszövetkezetnél, amikor itt dolgoztam. A bennlakás bejárata előtt a lépcsőn. Könyvelőnő, kisegítője, mérnöknő, mérnökök és az én két kisegítőm, ekonomista, ahogy mondták. - Bábosba permetelni voltunk a csapattal, kollektív idején.

Kolletkív idején Bábosban a permetelő brigád, háttérben a falu

Medvetáncoltatás, amikor Herkulesfürdőn voltam, akkor voltam Orsován is annál a templomnál 1980-ban.      

Mikor volt a 60 éves találkozó: A két Király Dávid: Apa és fia a templom előtt. - Szintén a 60 éves találkozón Dodival és menyemmel, a parókia kertjében. - Ugyanitt én, Király Dávid a bal oldalon a hátulsó sorban, előttem áll elsőosztályos korabeli „szeretőm”, mondom nekije: „Húzódjak ide, kicsit, hátul rajtad! - Most már húzódhatsz, nekem sincs meg a férjem, neked se a feleséged”. Itt volt még Bálint Árpád és felesége, Veronika, Szőllősi Annuska, Soós Márton, a komám.                                 

Ezeket a képeket már én készítettem. Március 15-i ünnepség a főtéren, a Szent István- szobornál, Gergely István (Tiszti, Csányi Pista: mind a három név ugyanazt a személyt jelenti) a pap. A fiatalok mezőségi népviseletbe öltözve.

Talán a Szent István-szobor leleplezése utáni esti ünnepségen készült ez a kép. Dodi és felesége felöltöztek népviseletbe a házibulira, akkor itt volt Magyarországról Semjén Zsolt, ő is nagyon jól táncol.

A bennlakásból, a Bástyából vannak a fogadott unokáim. - Minden évben van karácsonyi betlehemezés a bennlakásban. - Itt is karácsonyi betlehemes játék a Bástyában, mindig betanítok nekik valamit.

A fesztiválokra, ünnepségekre népdalokat tanítok nekijek. - Ezen a képen a bennlakásból néptánc és népdalénekesek, ők csángók. A kép bal oldalán Andrea, csángó leány, most ő énekel a legjobban a bennlakásban, nagyon szép hangja van. - Fellépés a szüreti mulatságon Vicében. A bennlakás nevelőtanárának, Istvánnak a testvére a talicskában, énekel. Nagyon jól énekel és táncol a fiú. Volt Magyarországon is, és fellépett a Repülj Pávában. - Bástyás lányokkal a fesztiválon, régi mezőségi népviseletben. 1930-40-es években jött ez a fajta népviselet. -  Moldvai csángó népviseletbe öltözött lányok, Pusztináról jött lányok. - Moldvai csángók fellépése a Hagyaték Népzene és Néptánctalálkozón - Mezőségi népviseletben fellépés a Hagyaték Népzene és Néptánctalálkozón - Farsangtemetésen az iskolában, Zsolt, Tacsról származik, sok testvére van. – Itt húsvéti előadás a Bástyában, piros tojások a tálon.

Ezen a képen, a fonó után a két Annuskával a Kultúr előtt, Gáspár Erika reformátuslelkész rendezte a fonót. (Bálint és Szőllősi Annuskák)           

Ezt a köszöntőt „Ima az Úrhoz” a Bálint Annuska édesanyja, Erzsi néni 100. születésnapján mondtam el. Így szól:

Ima az Úrhoz

Elmúltak az évek felettem,

Már közel 70 éves lettem…”  (Az ima teljes szövege könyv végén megtalálható)

„Ni, még mit hoztam. El vannak rongyolódva. Amikor 1-2. osztályos voltam, már több mint 60 évesek. Minden év végén kaptunk egy ilyen diplomát.”

Az okleveleken az alábbi szöveg olvasható:

„Dicsérő oklevél 1950-ből: „Király Dávid az I. osztály növendéke jó magaviseletéért és előre meneteléért Dicsérő Oklevelet nyert.”

„Dicsérő oklevél 1953-ból: „Király Dávid az elemi iskola II. osztály volt növendéke jó magaviseletéért és előre meneteléért Dicsérő Oklevelet nyert.”

„Oklevél 1957-ből. Az általános iskolai bizonyítványom.

Ez a feleségemé: Andacs Mária iskolai bizonyítvány 1961-ből, Andacs Mária Bizonyítvány 1958-1961-ig  (bizonyítvány hátoldala)

Ezek már a fiaméi:

„Pioner de Frunte: Király Dávid (Dodi) kiváló tanulmányi eredményéért 1981. – és Premiul II. Király Dávid (Dodi) 1982/83. – az osztály 2. legjobb tanulója. – és Premiul III. Király Dávid (Dodi) 1983/84. - 8. b. osztályban az osztály 3. legjobb tanulója.”

Dávid bácsinak van egy régi füzete, amiben mindenfélét lejegyzett, hogy ne felejtse el. Kolindák, vagyis kánták találhatók a füzetben, és a Dávid bácsi által ismert összes népdal címe. A régebbi időkből ismert rikkantások szövege, amiket lakodalmak, bálok alkalmával kiabáltak egymásnak az emberek. Falvédőfeliratok, melyek a Dávid bácsi korú idősebb emberek otthonaiban ma is megtalálhatók a falakon. Dávid bácsi által összegyűjtött kedvenc szólás-mondások. Nem utolsósorban egy nagyon szép régi betlehemes, amikor járták a falut betlehemezéskor, vagy a karácsonyi ünnepség alkalmával mondták el.

A kézzel írt eredeti szövegek a könyv végén megtalálhatók.

Együtt a család: Dávid, Marika, és Dodi