Teréz néni jött el elsőnek a fonóba, hogy elénekelje még azokat a dalokat, amelyiknek a szövege előző nap nem volt nála. Hozott magával egy füzetet is, melyet még az ura kapott az egyik gyerekkori barátjától.

Teréz néni egyik rokona, Andacs László, osztálytársa és jó barátja volt az urának, Zsigának. Amikor Zsiga Besztercén kórházban volt, akkor kapta meg a verseket, amelyikben László leírja a régi időket. Kaszálás, kendernyűvés, hogyan történt, mit mondtak, hogyan tanítgatták a szülei, édesanyja. Mikor mit, hogyan csináljon, hiszen még kisgyermek volt, nem értett a ház körüli munkákhoz. (Versek szövege a könyv végén megtalálható.)

 

Teréz néni elhozta a „Halotti búcsúztató” ének szövegét is, amit most felénekel nekünk. Ezt éneklik, ha fiatal fiú, vagy leány hal meg. A leányok fehér ruhába öltöznek, mint egy menyasszony, és úgy kísérik a fiatal a halottat. Az éneket Teréz néni egy falubeli fiatalember temetésén halotta, így meséli el a búcsúztató eredetét.

- 1952. január 22-én volt Bálint Antal búcsúztatója.

Katonaság alatt éjjeliőr volt, kicsit rosszul hallott, és meglőtte egy barátja véletlenül. Az asszonyok „komplettálták” össze a dolgokat. A szöveget akkor írták az ő búcsúztatására. Azért van benne, „kedves szüleim, nem láttátok kínjaim”, és hogy elmentek érte. A katonaság hozta haza a fiút. „Hogy lődöztek fel a levegőbe” a katonák, amikor megérkeztek. Már a háború után volt, három évre vonultak be akkor katonának. A családnak szegény fiú elvesztése nagy tragédia volt. Édesanyjának egyetlen gyermeke volt.

Teréz néni a szép éneket felénekelte nekünk, melynek a szövege a mellékletben található.

Közben megjött, a többi asszony közül elsőnek, Szőllősi Annuska néni is. Teréz néni hívja, énekeljenek együtt, míg várjuk, hogy „gyűjjenek”.

Most ketten énekelnek:

Végigmentem a főutcán, benéztem a templomba

Végigmentem a főutcán, benéztem a templomba,

Ott látom a régi babám, vőlegényi ruhában.

/:Azt hitted, hogy engem csalsz meg, megcsaltad te magadat,

S nem találsz te régi babám nálamnál igazabbat.:/

 

Falu végén van egy kisház, melynek nincsen lakója,

Ablakában kinyílott az ibolya.

/:Este reggel öntözgetem, mégis el van hervadva,

Az én árva bús szívemnek nincsen vigasztalója.:/

 

Kiskertemben van egy rózsa, kilenc bimbó van rajta.

Arra jár a régi babám, leszakítni akarja.

/:Nem szakítsd le régi babám, kinyílik nem sokára,

Ha a szombat esti harmat szépen leszáll reája.:/

 

SZT: Aztat tudod, hogy: „Nem idevaló születésű vagyok én…”

SZA: Há, majd megpróbálom, fúvom utánad én is.

Nem idevaló születésű vagyok én

Nem idevaló születésű vagyok én,

Messzi földről vándoroltam ide ki,

/:Így jár, aki messzi földről vándorol.

Nincsen babája, ki vállára boruljon.:/

 

Várt a jó anyám, nem írok több levelet,

Ágyúgolyó lőtte meg a jobb kezem,

/:Gyere pajtás, írd meg a jó anyámnak,

Nincsen jobb keze a bús katona fiának.:/

 

Barna menyecske, mit viszel a kosárba,

Orvosságot viszek Romániába,

/:Ellőtték a kisangyalom jobb kezét

Oda sietek, gyógyítnám be a sebét.:/

Barna menyecske fehére meszelt házba

Három évig lesz az fekete gyászba.

/:Három évig lesz az fekete gyászba,

Míg a babája hervad a kaszárnyába.:/

 

SZT: Az enyém is fehérre van meszelve, akkor én is hervadok.

SZA: Nem, te nem hervadsz, te virulsz ott künn a tetőn!

 

Lent a magyar földön, a Hortobágyon

Lent a magyar földön, a Hortobágyon,

Megakadt a szemem egy barna lányon.

:/S hullámzott a göndör haja a sötétben,

Mikor belenéztem a szemébe.:/

 

El is megyek hozzá, meg is kértem.

Legyen az én drága feleségem.

/:Boldogságom tudom, nála megtaláljam.

Lenn a magyar földön, a Hortobágyon.:/

 

Szőllősi Teréz néni rikoltozik:

„Fehér ruha, pipipi,

Van alatta valami.

Van bizony egy kicsi nyúl,

Még a pap is hozzá nyúl!

De én biz a nem hagyom,

Senkinek se nem adom!”

SZA: „Inkább szüzen maradok!”

 

Lassan megjönnek az asszonyok a szomszédból. Emma néni, Róza néni is. Természetesen ismét végigkérdezik, végigbeszélik, hogy kiknek szóltak, ki tud jönni, ki miért nem. De, bárkit szeretettel várunk a faluból. Marikával bejönnek a gyerekek is, főleg a lányok. Anna és Iza, szívesen be is kapcsolódik az éneklésbe, időnként Ibolya is besegít. Anna nagyon szeret énekelni, sok dalt ismer és nagyon szép hangja van.

 

SZA: „Hát, jó estét, jó estét, te barna lány,

Mit mondott, mit mondott a jó anyád.

Jó anyád aszonta, kerüljelek,

A szívem azt súgja, szeresselek!”

 

SZT/SZA: Lányok, anyák, len a szösz

Lányok, anyák, len a szösz, beszélgetnek egymás közt.

Hej, anyám, anyám, jó anyám, van nékem egy nyavalyám.

Csepüt hozok, szülöttem, csak ne sírjál előttem.

Hej, anyám, anyám, jó anyám, nem az, az én nyavalyám.

Csizmát veszek, szülöttem, csak ne sírjál előttem.

Hej, anyám, anyám, jó anyám, nem találod a nyavalyám.

Legényt hozok, szülöttem, csak ne sírjál előttem.

Hej, anyám, anyám, jó anyám, eltaláltad a nyavalyám.

Férjhez adlak, szülöttem, csak ne sírjál előttem,

Hej, anyám, anyám, jó anyám, eltaláltad a nyavalyám.”

 

SZT: Száradik a fügefa levele

Száradik a fügefa levele, hej, hideg akar lenni.

Az én kedves, kedves, kisangyalom, nem akar szeretni.

(Az én kedves, kedves, régi babám, sej, nem akar szeretni.)

Szeress babám, szeress, hogy ne legyek árva,

Meg ne tudja senki a faluban, mért van a szívem gyászba.

 

Gyászba, gyászba, gyászba, tiszta feketébe.

/:Verjen meg az Isten régi babám, mért csaltad meg a szívem.:/

 

SZT: Rikoltozik

„Ez az ember azt hiszi,

Hogy valaki szereti!

Ugyan biza ne higgye,

Nem szereti senkise!”

 

Közben az asszonyok énekelnek, ebből egy részlet:

„…Nem kívánok egyéb átkot, egyél meg egy mázsa mákot,

Minden nap csak egy szemet, addig élj, míg megeszed…”

 

E/SZA: A mi falunk nem oly híres, nincs is abba nevezetes semmi

„A mi falunk nem oly híres, nincs is abba nevezetes semmi…”

Emma néni dala lett volna, úgy tudja, két versszak csak. Azt mondta, nagyon szép, de nem emlékeztek az asszonyok a szövegére. Így hát Szőllősi Anna néni gyújtott rá a nótára:

„A mi falunk nem oly híres, nincs is abban nevezetes senki. A házak is oly kopottak, amilyen egy falun szokott lenni. Mikor kimentem belőle, azt hittem, hogy elfelejtek mindent. De azért az egy kislányért éjjel-nappal hullatom a könnyem. Mennék is én visszafelé, nem törtem le a hazai vágyat. Mások lakják már azóta a gólyafészkes, nádfödeles házat. A kispadot se találom, a rózsát is kimetszették régen. Aki ezt a lakást lakta, kint nyugszik a temetőben régen. Ami öreg Bodri kutyánk ki szokott a faluvégre járni. Meg-meg áll a keresztútnál, ott szokott ő valakire várni. Két év telt már el azóta, hogy gazdáját oda kikísérte És azóta minden este kiballag a faluvégre érte. Ami öreg Bodri kutyánk még mindig a faluvégét járja. Jönnek-mennek az emberek, de gazdáját sehol nem találja. - Gyere haza, Bodri kutyánk, a te gazdád nem jön többé vissza! Valahol az orosz fronton piros vérét idegen föld issza.”

 

SZA: …. hogy vesztesek, mint amilyen falu szokott lenni,

Mikor kimentem belőle, azt hittem, hogy elfelejtek mindent.

De azért a szőke lányért éjjel-nappal hull a sűrű könnyem.

S a mi kicsi Bodri kutyánk ki szokott a keresztúthoz járni,

Három éve a keresztútnál minden este gazdájára várni.

Három éve volt a nyáron, hogy az elment, nem jön többé vissza!

S gyere haza, Bodri kutyám, a te gazdád nem jön többé vissza!

 

SZT: Kettőt kondult a nagyharang, emlékszel-e rája?

Kettőt kondult a nagyharang, emlékszel-e rája?

Amikor még madár dalolt, kinn a fenyves ágon.

Azt ígérted, szeretni fogsz, de megcsaltál engem.

Összetörted a szívemet, hogy más ne szeressen.

Nem születtem én a csókra, sem a szerelemre,

 A Jóisten megtanított rózsás türelemre.

Az adott szó utoljáro, csak rózsát teremjen,

Mert énnékem a Jóisten, csak bánatot rendelt.

Majd amikor kivisztek a csendes temetőbe,

Dobjatok egy fehér rózsát sírom fenekébe,

/:Mert a sötét sírba legyen rózsás álmom.

Mert énnékem itt földön nem volt boldogságom.:/

 

SZA: Na, Teréz, még egy hallgatót! Na, mikor lesz a virdzsil!

Marika: Amikor magáék mondják!

SZT: S na, de nyírfán, nyárfán, mogyorófa most virágzik.

„S na, de nyírfán, nyárfán, mogyorófa most virágzik.

Az én kedves kisangyalom, mással játszik.

Játszódj, babám, mert én aztat úgyse bánom,

Csak a lejárt prédám csókjait sajnálom.

Játszódj, babám, játszódj, babám, úgyse bánom,

Csak a lejárt prédám csókjait sajnálom.

 

Nem átkozlak kisangyalom, nem szokásom,

Arra kérem a Jóistent, hogy megáldjon!

/:Kilenc szekér széna, szalma, a számodra,

Rothadjon el kisangyalom az ágyodba.:/”

 

Emma néni panaszkodik, hogy egész nap mennyi dolguk van. Fát behordani, a falut járni. Teréz néni a dombtetőről jár le a faluba tél idején is. Mire este véget ér a fonó, bizony csak a holdvilágos csillagos égbolt és Teréz néni zseblámpája világítja meg az utat hazafelé a sötétben. - „Én nem félek! Mitől féljek? Én asszony vagyok a talpamon, úgy, ahogy öreg vagyok! Negyven éves vagyok.” – mondja Teréz néni.

Emma néni kérdezi, hogy ki tud varrni, mert ő csak egy gallérig jutott el, és annyi elég is volt a varrásból, de az „ingemet édesanya varrta, de van lepedőm is, párnahaj nem tudom, hány darab, s van abroszom is”.

Mire Teréz néni replikázik: „Te úgy dicsekedsz, mint Balázs András a tyúkaival!”

Évődnek az asszonyok Emma néni „lovagjáról”, a Borzasról, aki ma is meglátogatta. Teréz néni összefutott vele, és beszélgettek az asszonyokról is, „a váraljairól, akivel már szakasztott” az ember. Mára már sok az özvegy a faluban, főleg az asszonyok. Emma néni jártában-keltében tréfából ajánlgatja az özvegyembereket. Nagy keletje van Salak Zolti bácsinak, szeretik a nótáskedvű, jó kedélyű idős embert, és a Borzást ajánlgatja még.

És persze mindenre van nóta:

SZA: Elment a szeretőm szeretőt keresni

Elment a szeretőm szeretőt keresni,

Adjon a Jóisten sok szerencsét neki!

/:Sok szerencsét neki, a lába törjön ki!

Amire odaér, a szeme szökjen ki!:/

 

Ezért a legényért nem adnék egy hagymát,

Aki a lány előtt összehúzza magát!

/:Összehúzza magát, eltátja a száját,

A fene egye meg a málészájúját!:/

 

Virágos kenderem kiázott a tóba,

S ha haragszol babám, ne jöjj a fonóba!

S ne vedd el az orsót, mert ki se válthatom,

Úgy fáj az én szívem, hogy ki se mondhatom!

 

…. a párom,

S minden magyar kislány vigyázzon magára.

/:S vigyázzon magára a mai világban,

Hogy meg ne csalja őt a régi babája!:/

 

T: Szegény Király Erzsinek mennyit énekeltem Szamosújvárott, hogy: „Állj meg, Király Erzsi, adj egy kis vizet…”

E: Hallod, hogy mondta Király Erzsi: ”Ídesanya, tudja miért nem vették be Zsófi Dezsőt az iskolába? Két darabból volt a segge.” De olyan komolyan mondta.

SZA: Na, kezdd el Teréz, próbálkozzunk! Tavaly nem tudtunk semmi éneket!

SZT: Na, lássátok, éccer nem vagyok itt, s nem tudtok semmit!

SZA: S na, lássuk, hogy hogy lesz a virdzsil? Kell, valamit pótoljunk, nem hogy csak leülünk az asztalhoz, mint a nagy dámák?

Marika: Mért, nem hoztak tavaly eleget?

SZA: Rakjunk málékásás káposztát disznólábból. Nagy, ötven literes fazékba, alulra a disznóláb…

E: Azt mondta a kislányom, Jutka, mikor kicsi volt: -„Anyuka, ne csinálj csirkekásából káposztát. Így ni, áll meg!” – Én most már rászoktam, csak abból csinálok. Azt megeszem azután is.

SZA: Én is csak azt csinálom! Nálam mindegyik szereti!

SZT: „Káposzta, káposzta, téli, nyári káposzta…”

Káposzta, káposzta, téli, nyári káposzta, Édesanyám háza nálam nélkül de árva. /:Az van a káposzta csipkés levelére rá írva. Érted vagyok rózsám három évig katona.:/ Ledőlött, ledőlött a szénaboglya teteje, Gólyamadár sej,haj fészket rakott belőle. /:Gólyamadár sej,haj szépen kelepel a háztetőn, Elhagyott,elhagyott engemet a szeretőm.:/

 

 

SZA: Gólyamadár sej, haj, szépen kelepel a háztetőn

 

Gólyamadár sej, haj, szépen kelepel a háztetőn,

Elhagyott, elhagyott engemet a szeretőm.

S ha elhagyott hagyjon is, megélek én magam is.

Lám, a bazsarózsa is.

Lám, a bazsarózsa is, kinyílok én magam is.

 

Félre bánat, félre bú, bolond, aki szomorú!

Lám, én milyen víg vagyok.

Lám, én milyen víg vagyok, a szeretőm elhagyott.

 

S ha elhagyott hagyjon is, megélek én magam is.

Lám, a bazsarózsa is.

Lám, a bazsarózsa is, kinyílok én magam is.

 

 

SZT: Ez rólam szól:

Késő este lejövek a faluba

Késő este lejövek a faluba,

Rám sütött a holdvilágnak sugara.

Sétálgatok, járogatok, nem találom magamat,

Már ezután mentem a világba.

 

Késő este lejövek a faluba,

Rám sütött a holdvilágnak sugara.

Sétálgatok, járogatok, nem találom a párom,

Már ezután így élem a világom.

 

Nincsen csillag, mert lehullott a földre.

Nincs szeretőm, mert elhagyott az este.

/:Ha elhagyott, lehullott a boldogságom csillaga,

Csillag nélkül, de sötét az éjszaka.:/

 

SZT: „Száradik a fügefa levele…”

Három fodros a szoknyám, hogy menjek a bálba?

Három fodros a szoknyám, hogy menjek a bálba?

Két fodros a kötényem, hogy tegyem hozzája?

Kinek mi köze hozzája, hadd járjon a falu szája!

Ennek a legénynek úgyis én leszek a párja!

Kinek mi köze hozzája, hadd járjon a vénasszonyok szája!

Ennek a legénynek (leánynak) úgyis én leszek a párja!

 

Lányok, lányok, szép vicei lányok

Lányok, lányok, szép vicei lányok,

Van-e néktek szép rakott szoknyátok?

/:Ha nincs néktek lerakott szoknyátok,

Nem is vagytok szép vicei lányok!:/

 

S azért amér ilyen piros vagyok,

S ne hidd babám, hogy én beteg vagyok!

/:Így szült engem anyám a világra,

Pirosító nem kell az orcámra.:/

 

S azért, amér ilyen sápadt vagyok,

Kilenc legény szeretője vagyok.

/:A tizedik elment katonának,

Ej, ha hazajön, mást keres magának!:/

 

T: Rikoltozik:

Haj, csak az az éjszaka,

Negyven napig tartana!

 

SZA: Három éjjel három nap,

Nem elég a lábomnak!

Kimulatnám magamat. Ijjujuju!

 

Emma néni kérése:

SZT: Sötétkék fellegek borítsák be az eget

Sötétkék fellegek borítsák be az eget,

S elrabolták tőlem a régi szeretőmet.

/:Elrabolták tőlem, a Jóisten elvette,

Annak adta oda, aki nem érdemelte.:/

 

E: Még az is nagyon szép ének, hogy „Sötét felhők vándorolnak az égen…”

I.

Sűrű sötét felhők vándorolnak az égen, Nincs maradásom már ezen a vidéken, Az van írva föl a vándor felhőkre, Hogy szerettelek babám, el kell válnunk örökre. Kedves édesanyám, ha elér a nagy bánat, Temessen el egy sírba a babámmal. Síromban is ölelem a babámat, Kedves édesanyám, megköszönöm magának.

 

II.

Sűrű sötét felhők vándorolnak az égen, Maradásom nincs ezen a vidéken, Az van írva fönn a vándor felhőkre, Szerettelek babám, el kell válnunk örökre. De nagy bánat érte a szívemet vasárnap; Más kislánnyal hirdették a babámat! Még pénteken, nem hittem el valóban, Hogy ne menjek, babám véled a kézfogóra.

III.

Sűrű sötét felhők vándorolnak az égen,

Maradásom sincsen ezen a vidéken.

Az van írva rá a vándor felhőkre,

Szerettelek babám, el kell válni örökre.

 

Sej haj, nagy búbánat fogta el a szívemet.

Más kislánnyal hirdették az enyémet.

Még pénteken nem hittem el valóba,

Hogy vasárnap babám, mást ölelj a karodba.

 

Kedves édesanyám, ha fel akarsz keresni,

Vice falu határába gyere ki.

Ott látsz engem, egy szomorú fűzfa alatt,

Kedves édesanyám, kisírhatod magadat.

 

Kedves édesanyám, csak az a kívánságom:

Temessenek egy sírba a babámmal,

Síromba is ölelem a babámat,

Kedves édesanyám, megköszönöm magának!

 

Emma néni kérése:

SZT: „Horthy Miklós, ha felül a lovára, úgy vágata be szép Erdély-Magyarországba…”

SZT: „Nagybányai Horthy Miklós, ha felül a lovára

Úgy vágata be szép Erdélyországba,

Lova hátán le-le-le néz a földre,

Hogy a fehér lova lába térdig jár a piros vérbe.

Ló hátáról le-le-le néz a földre,

Hogy a kese lova lába térdig jár a piros vérbe.”

 

SZT: Vadkörtefa fehéret virágzik

Vadkörtefa fehéret virágzik,

Kispej lovam alatta cicázik,

/:Cicázz, lovam, cicázz utoljára,

Ra-ra-ra-ra-rajtad megyek szép Magyarországra.:/

 

S mind azt mondják, ne tartsak szeretőt.

 S jön az orosz, ássa a temetőt.

Ássa meg a jó édesanyjának, anyjának.

Nem pedig egy besorozott katonának

Ássa meg a jó édesanyjának, anyjának.

Nem pedig egy szép magyar katonának.

 

S jaj, Istenem, hogy kell ennek lenni?

S hogy kell nékem egy orosz lányt szeretni.

/:S ha ő lenne a Karjai Imre lánya,

Hadd csókolom a sűrű könnyei hullanak.:/

 

S minden anya hazavárja fiát,

Csak engemet nem vár édesanyám.

/:Azt gondolja, nyugszom a síromba, síromba,

Nyugszom, anyám, nyugszom nem sokára.:/

 

SZA: Azt mondják, a libaszár itt Vicében nem talál

Azt mondják, a libaszár itt Vicében nem talál,

S fölszántatom a vicei temetőt,

S vetek bele őszi rózsát, piros rózsát, rezedát,

Hadd szakítson minden kislány egyformát.

 

Édesanyja, sejehaj, édesanyám kiállott a kapuba,

S onnan nézi, hogy a fia katona,

S onnan nézi, hogy harcol a jó katona gyermeke,

Édesanyja, de hiába nevelte.

 

SZA: Maros menti fenyves erdő aljában

Maros menti fenyves erdő aljában,

S oda van a pici tanyám csinálva.

Jöjjen hozzám, édes rózsám,

Nézd meg a z én pici tanyám,

A Maros menti fenyves erdő alján.

 

S a százados úr búcsúzik a századtól,

S előveszi szerelvényét, s elindul,

Isten véled édes rózsám,

Lájuk-e még viszont egymást,

A Maros menti fenyves erdő aljában.

 

E: „Tábor tüze, fénye világít…”

SZT: Én le vagyok véle véve. Azt volt az első, amit elénekeltem. Én tennap is itt voltam, szolgálatba.

SZA: Te akkor jössz, „Én akkor megyek mikor senki sem lát, mégis vidám az egész világ…”

 

SZT: Érik a ropogós cseresznye

„Érik a ropogós cseresznye,

Kérik a lovamat cserébe,

/:Én a lovamat cserébe senkinek sem adom.

Avval megyek a csárdába, csárdás kisangyalom,

Így, akar, úgy akar, nem akar szeretni a galambom.:/

 

Érik a ropogós cseresznye,

Kérik a szememet cserébe.

/:Én a szemet a cserébe senkinek sem adom.

Hát akkor a legényeket, mivel csalogatom,

Így, akar, úgy akar, nem akar szeretni a galambom.:/”

 

Teréz néni körülbelül 250 éneket tud fejből. Lapokra vannak leírva neki, amit a szekrényében tart. „Kell, vegyek az üzletben egy füzetet, mert mind hajigálom össze-vissza a lapot.”

Marika: Teréz néne, lássa, milyen füzetet adok én magának! Aztán írja bele mindet. Ni, pixet is adok. Lássa, milyen szívecskés, népművészeti a füzet. Aztán lássam beléírva!

T: A legszebbek éjjel jutnak eszembe, akko veszem a kicsi lámpámat és írom fel.

SZA: Írd fel mindet, meg a rikongatókat is, írd be! Jaj, hogy fújtuk a szőlőhegyen régen.

SZT: Sokszor olyan mérges vagyok, hogy mér öregedtem meg! Hát, valamikor olyan jó volt nekem a sorom, hogy le a kalappal! Szegény Dankó Irmával, hogy nyugodják szegény, a szőlőtő alatt a pálinkával!

Nincsen béke, abba a házba, hol az apa részeges

„Nincsen béke, abba a házba, hol az apa részeges,

Könnyen adja az italra, amit nehezen keres.

Jaj, a szegény gyermekeknek, azok őtet rettegik.

Arcukra borul a bánat, mikor hallják lépteit.

 

Mi nyomor van abba a házba, ahol az ital az úr.

Káromlás és nagy perpatvar, szívet-lelket összedúl.

Jaj, a szegény gyermekeknek, megromlanak még korán.

Saját apjuk dobja őket bűnben, mind az éltük hajnalán.”

 

SZA: Nyugdíjasének, fürdőről hoztam még, nem is én az édesanyám.

„Elszálltak az évek már felettünk,

Gyermekszívvel nyugdíjasok lettünk…”

 

„Itt közöttünk, soknak nincsen párja

Nincsen, aki őket hazavárja

Nincsen kitől vigasztalást várjon

Csak imádságra nyílik ki az ajkuk.”

Ezt a magyarországi asszonyok énekelték, tőlük írtam le azután.

 

„Kislak áll a nagy Duna mentében…” ennek a dallamára van a nyugdíjasdal.

 

E: Tegnap temették el Tőkés László apját, 100 éves volt Tőkés István, Kolozsváron a házsongárdi temetőben. Még Orbán Viktor is volt Magyarországról.

SZA: Há, a Tőkések híresek, híres család. Tőkés László Szentmártonba született.

„Kis csónakom leng a Duna vizén, barna kislány áll a túlsó szélén,  Selyemkendőt lobogtat kezében, integet, hogy evezzek feléje. Selyemkendőt lobogtat kezében, integet, hogy evezzek feléje. Eveznék, de nem bírja a karom, eltörött az evezőlapátom, Kis csónakom nem halad előre, isten veled, kedvesem örökre. Kis csónakom nem halad előre, isten veled, kedvesem örökre. 2x Isten veled, gyönyörű virágszál, én utánam mindhiába vágytál,  Találkozunk fent a magas égben, isten veled, kedvesem örökre.”

E: Na, ezzel kezdte a pap, ezt énekelte a temetésen.

 

SZA: Hej, mikor menten Székesfehérvárra

„Hej, mikor menten Székesfehérvárra,

Egyenesen a tüzérkaszárnyába,

Széket is adtak, le is ültem rája,

Éles az olló, a göndör hajam bánja.

 

Szép göndör hajam lehullott a földre,

Gyere rózsám, szedd a kötényedbe!

Ahány szálat szedsz a kötényedbe,

Annyiszor jussak az eszedbe.

 

Hervad a rózsa, hervadnak a lányok,

Mert a legényt viszik katonának,

Nehéz fegyvert nyomnak a vállára,

Hej, jártam hozzád, babám, nem soká.”

 

 

SZA: ”S temető kapuja, sarkig ki van nyitva,

S arra járnak a szép vicei lányok, rólam szedik a virágot.

Szedjétek, szedjétek rólam a virágot.

Csak azt az egy fehér liliomot, lányok le ne szakítsátok.

S ha leszakítsátok, el ne hervasszátok,

/:Ültessétek a sírom tetejébe mélyen a fekete földbe.:/”

E: Teréz, hány éve halt meg Zsigád?

SZT. Huszonnégy.

SZA: Egy fél élet.

E: Hány évet ültetek együtt?

SZT: Hát, keveset éltünk, ahiszem, ha jól tudom, huszonegyet csak. Keveset éltünk együtt.

 

SZA: „Utca, utca, bánatutca

Utca, utca, bánatutca, jaj, az a szegény utca,

S még ha eccer végigmegyek rajta.

/:S végigmegyek, megállok egy háznál,

Az én kedves kisangyalom rácsos kapujánál.:/”

 

Teréz néni rikoltozik: „Visszük a mennyasszonyt most, lakodalmi ének.” – mondja.

„A mennyasszony szép virág,

Koszorúja Gyöngyvirág!

Koszorúsan jöjjön ki!

Csak a sárgát ereszti!

 

„Nyisd ki, kedves kisangyalom, rácsos kis kapud,

Nyújtsd ki nekem ölelő karodat,

/:Nyújtsd ki rajta, babám, mind a kettőt,

Én voltam, és én leszek a te igaz szeretőd!:/”

 

SZA: rikoltozik

Ez az utca petrezselyem,

A mennyasszony fődig selyem!

Koszorúja illeti!

Leányságát most veszti!

 

SZA: Leányságát miko vesztette el?

SZT: Az már elvesztette valamiko sánc szélin, na, hagy békit!

SZA: Te megérdemelted volna slájert, ugyi?

SZT: Én biztos, hogy meg! Engemet nem fogott meg senki se bokrok alatt, se sáncokon. Nem volt slájerem, mert hétköznap reggel esküdtem. A nyavalya annak a Fett Juliskának, nem akart keresztkislány lenni. Ő aszonta: - „Nem jár slájer után! – Aztán megfésülte hátra szépen a hajamat, két fésűvel, s mikor én oszt mentem. Eltőt mindenféle.

SZA: Akko vasárnap esküdtek a mennyasszonyok olyankor – és rikoltozik:

A mennyasszony, szép szűz bárány,

Arany vessző van a vállán!

A vőlegény elolvassa,

Egyszer, kétszer megcsapodja! Ijjujuju

 

SZA: Hogy mondják, hogy Sóos András volt a Szabóval. Nem tudta senki, hogy esküszünk, mert el volt romolva a harang. Nem tudták, mér van olyan nagy világosság a templomba. Münk esküdtünk.

Mert letette a nagy esküt,

Megkapta a hű szeretőt! Ijjujuju

 

E: Mennyi özvegyasszony van itt Vicében, csak ezen az utcán!

SZT: Mi lehet az oka, hogy mind az emberek halnak?

SZA: Nem ügyelnek magokra! Pedig mük megkíméltük őket! Mük, háromszor annyit dolgoztunk, mint az ember! De ügyeltünk is magunkra!

SZT: Egy pohár pálinkát megittunk, attól a szőlőtőket kötettük. De mennyire!

SZA: Márványkőből van a, márványkőből van a

„Márványkőből van a, márványkőből van a édesanyám sírja.

Odajárogatok, odajárogatok minden szombat este.

Hej, anyám, kedves édesanyám, csak még egyet szólj hozzám!

Árva kislány vagyok, szeretőm elhagyott,

Nemsokára meghalok.”

 Róza néni meséli, hogy mennyi szilvát hordott a két kezében, vödörben a patakra. Attól fáj a dereka.  Mennyi szilvát kifőztek!

 

SZT: S tudod, babám, tudod, mit ígértél egy szombaton este!

„S tudod, babám, tudod, mit ígértél egy szombaton este!

S rajtam kívül nem fogsz mást szeretni, világéletedbe!

/:S mégis mást szerettél, más babája lettél,

Verjen meg a csillagos ég, babám, hogy elfelejtettél!:/

 

S tudod babám, tudod, mit ígértél egy csütörtök este!

S rajtam kívül nem fogsz mást szeretni, világéletedbe!

/:S tekints fel az égre, a csillagos égre,

Megátkozlak, hogy sohase légy boldog, világéletedbe!:/”

 

E: Maga mit akar ennyi énekkel? Ajaj! Innent lehetne gyűtni, mert sok van, csak hát nem jut eszünkbe. Ha Teréz nem hozza a füzetet.

SZA: Az eszembe volt egy, vaj, kiment. Nagyon nagy eszem van! Nem ’tom mit csinálok véle, ha meghalok, mint Gábris!

R: A templomban is mindig eszedbe jut valami.

SZA: Há, nem azt akartam. „Jézus szíve a legtisztább szív…”, de jó volt az is. Na, egy olyan ropogósat!

SZT: Ide leány, a szekerem rúdja

„Ide leány, a szekerem rúdja,

Édesanyám, nem tehetek róla,

S bocsásson meg, ha rossz lánya voltam,

Jaj, de sokszor megszomorítottam.

/:Megbocsájtnám, de már nagyon késő

Hull a könnyem, mint a záporeső.:/”

 

SZA: Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom

„Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom,

Nem söpör már többet az én gyönge karom.

/:Söpörtem eleget, seperjen még más is,

Öleltem a babám, ölelje még más is.:/”

…

(Már korábban le lett jegyezve a szövege)

 

SZA: „Nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el…”

 

Készülődnek az asszonyok hazafelé.

 - Pap bácsi kéri, hogy amikor lesz az ünnepség, akkor legyen egy kis műsor.

SZA: Maszkurások kellenének.

E: Ez az Ilonka nagyon jól meg volt játszódva. Maskurás, figurás. Csak kapunk valakit. Teréz, mi voltunk nálatok Ilonkával maszkurások. Én csak a kicsi babát vittem, mert akkor gyászoltam Albertet. Vittünk kulacsot is, és kaptunk pálinkát. Há, úgy járnak a maszkurások. Le is vagyunk fényképezve. Róka Pista fényképezett.

Én egyszer még akartam, csináljam meg Rózsával. Ő legyen az asszony, én meg a férfi. Azt mondta, ide nem jön, ne fényképezzék őt.

SZA: Mi híttuk, hát, ha nem jön, nem jön. Kötelezni nem lehet senkit.

SZA: Aszonta Király Dávid, ha jön még egy ember, ő is jön.

SZT: Há, mér nem fogjuk meg, azé, mert egyedül ő lesz ember!

SZA: Fél ennyi asszonytól!

SZT: Dávidkóval kell, énekeljek! Lássuk, akarni fog?

E: Annus, nem jön, a másik.

SZA: Nem tudom, nem hagyhassa az anyját, jár fenn.

SZT: Hiába, ő nem úgy van, mint münk, csak szedjük a sátorfánkat s menyünk.

Állj, te, régebb hogy jártunk, miko volt nálunk is a fonó. Maszkurások jártunk. Jaj, Istenem, aztán mi volt a helyzet! Kimentek pisilni a lányok! Ábrahám pap ment fel a Felszegre, oda a, na miféle, Minya Dávidékhoz, járatos volt oda. Hát akko az a sok fiatal lányok az útba, mind ki voltak oda ülve, egyik jobban kuporodva le. Másnap nem feljött édesanyát, hogy összeszidta, hogy kuplejárt tart a házánál! Ni, ki voltak széjedve az útra, s a fenekek, felemelve a köntösök. Mit csinált az édesanyával, nem felejtem el soha!

E: Münk is elmentünk, adtunk ilyen éjjeli zenét, s arra ment a pap. Hülyéskedtünk, ott Tóth Rózáékon fejül. Mondták: - „Hallgass, te, jön a pap!” – Nem hallgattunk mink, annál nagyobbat, mindent mondtuk, amit tudtunk.

SZA: A fonyóba voltam az este

„A fonyóba voltam az este

Édesanyám azt is kileste,

:/Mindig csak azt hánya, veti szememre

Kivel beszélgettem az este.:/

 

S nem beszélgettem én senki,

Keresztanyám testvér öccsével,

/:Nem beszélgettem én sokáig,

Éjfél után három óráig.:/

 

SZA: „S nincsen szebb lány a magyar lánynál

S vékony karcsú derekánál.

Olyan vékony, mint a nádszál,

Maga jár a legény után….”

 

Azt beszélik az asszonyok, hogy milyen ruhába jöjjenek a virdzsilre. Abban megegyeznek, hogy babos legyen. Ing, kötény, szoknya, fejkendő, kinek milyen van. Régen babosnak hívták a pöttyöst, ami lehet kék, zöld, fehér, piros alapon. Szépen összeválogatják az öltözetet, és „ünneplősbe öltözve” jönnek el.

E: Édesanyának volt fekete lájbija, elkészítette a csomagjába. Őtet el kellett, hogy temessék. Hantolásos ing volt és lájbi. Volt egy szép fekete lájbija, meg volt csinálva a csomagja, avval kellett, hogy eltemessék. De szíp lájbja volt!

SZA: Édesanyának szép bársony lájbija volt. Egyszer kaptam keresztanyámtól kék-fehér babos keszkenyőt, s bele volt téve, abba lajbiba. S nem tudom, hova lett, annyit sirattam azt a babos keszkenyőt. Amíg élünk, vesszük, amink van.

SZA: rikkantózik

Órsó, guzsaly, motolla,

vesztél volna pokolra!

 

Kicsi nékem ez a ház,

 kirúgom az oldalát!

 

Ez a lában, ez a bal,

Nem tudom, hogy mi a baj!

Ez a lábam, ez a jobbik,

Jobban járja, mint a másik!

 

Új a csizsmám, borjúbűr,

Mámi fonta csepüből!

Összeverem még a szárat!

Csókolom a babám száját!

Annuska néni dalra fakad:

„Ráncos csizmát visel a babám, szeret is ő engem igazán!

Rámás csizmám, hadd szakadjon el, csak a babám sose hagyjon el, mert

Ráncos csizmát visel a babám, szeret is ő engem igazán!..”

 

SZT: Vasárnap írdokálok, vasárnap lesz idő, nem kell menjek kaszálni! Jövő héten hozom a füzetet. De kell, köttek, mert fáznak a lábaim.

SZA: Biztosan rendelísed van!

SZT: Há, kell egy kis pálinkára való, mit gondolsz,! Kell oda! Aztán mindjárt megvan az egy deci!

SZA: rikoltozik

Nem volt szilva a nyáron,

Megehették a hernyók!

Az én lyányom nagy ringyó!

 

A vicei határon,

Nem volt szilva a nyáron.

Mert megették a hernyók!

Szomszédasszony nagy ringyó!

 

Megvitatják az asszonyok, hogy a magyar állampolgárságot, magyar útlevelet igényelni szépen felöltöztek, amikor itt volt a konzul. Kihelyezett konzulátusi napokat tartanak, ahol a kisebb falvakban van igény magyar állampolgárság felvételére. Szőllősi Annuska néni kis kosztümben volt, Icus csak egy nadrágot vett fel s egy „blúzot.” Mondta is Annuska néninek, hogy csak ő volt olyan szépen felötözve és még egy ember. A többiek hétköznapiasan mentek a konzulhoz. Ma már nem divat a kosztüm, a nők is nadrágban és blúzban járnak.

Lassan elköszönnek az asszonyok, mennek hazafelé.

Emma néni felszólítja Teréz nénit: „Ügyelj, hogy nehogy összeszűrd a levet Dáviddal! Nekem elég gyanúsak vagytok má!”

SZA: Áldja meg a Jóisten! Nyugodalmas jó éjszakát!

Marika pakol: „Tegyem be a guzsalyokat!”

 

Eltelt ez az este is. A gyerekek végig kacagták Emma néni történeteit. Teréz néni a kislámpájával most indul neki a domboknak, a csillagos éjszakában. Ő lakik a legtávolabb, kinn a határban. De, azért várjuk őt legközelebb is, remélem már a legényekkel együtt!

Teréz néni valakit megfenyegetett az orsóval!

 

Fonnak az asszonyok: Emma néni és Róza néni

 

Teréz néni nótázik

 

Emma néni azt mondta, Zolti bácsit nem adja senkinek! Lám!