„Dicséretet mondunk édesanyjának…!

„Dicséretet mondunk édesanyjának, ajándékot adunk a kis Jézusnak…” – Na, hallszik?

- Még egyet! Nagyon jó.

Erre léptünk be karácsony körül Szőllősi Annuska nénihez. A telefonon éppen vicei születésű, de Izraelben élő barátnőjüknek kántáltak. Így csempésznek minden karácsonykor egy kis hazait, egy kis Vicét Viktória néni barátnőjüknek Izraelbe.

Annus néni szobájában végighallgattuk a „telefonos” vicei karácsonyi kántákat, énekeket. Viktória néni, a barátnőjük pedig a vonal másik végén Izrael melegében, az ottani lakásában.

„Elindult Mária karácsony éjszaka,

Elment szállást kérni a gazda kovácshoz.

Jó estét, bölcs kovács, adjál nékem szállást.

Adjál, adjál Szűz Anyánknak, egy éjjelre szállást.

Szállást nem adhatok, mert sok a vendégem,

Szállást nem adhatok, mert sok a vendégem.

Tizenkét volt a bölcs kovácsnak, egy szép lánya,

Ereszette Szűz Anyánkat barmok jászoljához.

Tizenkét órakor megszületett Jézus,

Tizenkét szép őrző angyal fonja a koszorút.

Felébredt Szent József, befogta szamarát,

Elvezette Szűz Anyánkat vissza a kovácshoz.

Jó reggelt, bölcs kovács, mért nem adtál szállást?

Mért nem adtál Szűz Anyánknak egy éjjelre szállást?

Hogyha tudtam volna, hogy te vagy Mária,

Aranyból, ezüstből szállást adtam volna.

Mi pedig a hideg földre lefeküdtünk volna.

Süllyedjen el házad, barmod és jószágod

Csak a te szép agg leányod, holtig legyen boldog.

Csak a te szép agg leányod, holtig legyen boldog.”

 „Nincs a Jézusnak subája, sem sarkantyús kis csizmája,

Fázik az ő gyönge teste, hideg széltől fejecskéje.

Nyissuk ki a szíveinket, fogadjuk be vendéginket,

Örüljünk és örvendezzünk, a kis Jézus megszületett”

„Hej, karácson, karácson, van kolbász a padláson!

Ha nincsen kolbász a padláson, akkor nincsen karácsony!” – Na, mondjunk egy rigmust is!

Telefonból kihallatszik Viktória néni szava: „Van szalonnám, van kolbászom, a fridzsiderbe. Boldog Új Évet kívánok!”

SZA: Igen, igen, van mindene, hála Istennek! Boldog Új Évet kívánunk!

„Ebben az új évben minden jót kívánunk,

Ahová csak lépünk, nyíljanak virágok!

Még a hó felett is virág nyiladozzon,

Dalos madár s zengjen minden rózsabokron!

Minden jó, minden szép legyen mindig bőven,

Szálljon áldás rátok ebben az új évben!”

„Hallom a kicsi fülemile, tavalyi cinege,

Hallom asszonyomat zörgeti a tárcát!

Tán pénz akar adni!

Ha nem egyéb, tízest, el sem fogom venni!

Boldog Új Évet kívánunk!”

És ekkor stílusosan megszakadt a vonal, ahogy viceiesen mondják, a „köttetés”, pont a legjobbkor. Az éteren keresztül minden jókívánság elhangzott már a „messzi idegenybe”, Izraelbe.

Karácsonyi kánta Izraelbe – telefonon keresztül, 2015.

SZA: Na, most már Viktóriát is megköszöntöttük románul is, hátha még zsidóul is tudtunk volna. Na, majd a jövőbe!

Jó estét kívánunk! Köszönünk a kánta végén.

Ugyi, szép volt?– kérdi SZ. Annus néni. – Ő is morgott, vagyis kántált. Majd még vissza fog hívni!

- Bizony szép volt!

Szép csendben végighallgattuk, ennél szebb belépőt nem is kaphattunk volna karácsonykor, mintha nekünk is szólna.

SZA/BA: „Boldog új évet, szép asszont, feleséget! Mindenféle szépet!” – kívánják nekünk az asszonyok.

Visszacsörög a telefon. Izrael a vonalban. Líviáék, Margiték is szóba kerülnek.

SZA: Ugyi, nem lehet elfelejteni a jó szomszédokat, barátokat, és a jó embereket. Boldog Új évek kívánunk a többieknek is! Viktória néne mindenkire gondol a Jóisten. Pault is csókoljuk! Hallották! Ha nem hallották, elmondjuk nekik direktbe, ha hazajönnek. Adom anyatársam, a másik Annát, beszéljen véle! Na, csókolom!

BA: Csókolom, Viktória néni! Hogy van drága, hogy van? Na, hála Istennek! Örvendek, hogy hallom a hangját! Nem is felejtjük el, soha, tudja meg, nem felejtjük! Éppen mondtam Annának, szeretném, ha jönne egy kicsit a nyáron, egy kicsit szabadságra! Hát így van, az embernek eltelik. Eltelt még egy év az életünkből. Nagyon szépen köszönjük és kívánjuk mink is! Legyenek egészségben, boldogságban! Ha találkozunk, a legboldogabb szókat használhassuk, megpuszilhassuk egymást. Puszilom! Ezer versen! Boldog Új Évet még egyszer! Nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen szívesen elfogadta a mi kis kolindánkat, oda messze, messze idegenybe, majdnem ahol Jézus született, abba az irányba! A napkeleti bölcsek is odakészültek Jézushoz. Mi is napkeleti bölcsek vagyunk, és arra irányulunk a kis Jézus születéséhez! A Jóisten áldja meg! Líviáéknak szerencsés utazást, visszafelé!

Kiderül a beszélgetésből, hogy Lívia már megérkezett Izraelbe. Pár szót még beszélgetnek, igaz, azt már románul.

BA: Ne kacagjál el! Barátok vagyunk ővélük, és ő olyan boldog, mert, de itt nem erőst beszélnek velük románul. Ő érti.

SZA: Ő volt Déván, Szántóalmáné (Satu Almane) román faluban, ő tud románul. Ott voltak az istállóknál, a kollektívbe, s na akko megtanultak románul.

BA: Nyolc évig voltunk a kollektívbe. Amikor odamentünk, na, hogy mondjam. Jártam az iskolába, mink tanultunk románul. Hét osztályt jártam, tanultam akkor is románul.

SZA: Na, de hogy tanultunk? Egy órát tanultunk románul, s aztán többit mind magyarul beszéltünk. Akko nem volt egy román gyermek se a faluba.

BA: Olyan boldog, hogy nem tudja elfelejteni, hogy hallotta ezt a szép kántát.

- Tulajdonképpen kicsoda ő?

SZA : Hát, ő 92 éves, ugyi? Már nagyon rég kinn laknak Izraelben. Neki zsidó volt az ura, s akko itt laktak, ahol a Lenke néniék lakása volt az övék, ahol vannak a Hajniék. S mi laktunk ott, ahol vannak Istványék. Na, akkor én sokat mentem hozzájuk. Zsidóné volt, volt pénze, s szomszédban volt egy olyanszerű lány, mint én, sokat mentünk neki takarítni. Hát vót pénze. Az urának volt két lova, aztán mi örökké mind mondtuk: „mojsza”. Mind olyan kis sispirik volt, hogy állandójan szekérrel járt. S akko jóban voltunk, elment Besztercére, akkor az a zsidó meghalt. S összeállt egy másik zsidóval s kimentek Palesztinába. S akko ez a Lívia, aki itt van a román templom és az iskola közt, az neki keresztlánya. Ez mind ment oda át. Szemben lakik vélek, ahol volt az a román család. Sok testvére van. De már csak ő él, s még egy. S ők jóban vannak, s mentek oda ki hozzájok. S mi voltunk nála két éve kántálni, s barátságot kötöttünk. Akko voltunk sokan, volt a hittantanárnő, Mária anyósa, volt a Balla Margit is, akko volt még az a Kertésznek a felesége. Az közben el van rejtőzve ottan.

- Annus néni, ilyen rigmusokat mondjon! Senkitől nem hallottunk. Dávid bácsi azt mondta, elfelejtette. János bácsi, hogy ő nem emlékezik. Annuska néni olyan sokat tud, hadd halljunk egy párat belőle.

SZA: Nem hallottak egyet se?

„Én kicsike vagyok, szólani se tudok,

Mégis az Istennel dicséretet mondok!

Nyissátok meg a mennyország kapuját

Hadd lássam meg én is Krisztus koporsóját!”

„Tód-fód, döföm az ajtót, egy kis bicska vót, az is bele.”

„Hallom, asszonyom, zörgeti a tárcát, pénzt akar adni!

Ha nem ad egy tízest, el se fogom venni!”

„Ebben az új évben minden jót kívánunk,

Ahová csak lépünk nyíljanak virágok!

Még a hó felett is virág nyiladozzon,

Dalos madár a zengjen minden rózsabokron!

Minden jó, minden szép legyen mindig bőven,

Szálljon áldás rátok ebben az új évben!”

 S akko jártak Isványozni régebben! Ezt énekelték:

„A falunkban nincs oly legény, mint Pista!

Nem állítja meg őtet a vén Cira.

A Pistának van háromezer forintja,

Kutyabőrben van a bugyellárisa.”

„A faluban nincs olyan legény, mint János!

Nem állítja meg őtet a plébános!

A Jánosnak van háromezer forintja,

Libabőrben van a bugyellárisa.”   

BA: Az én uram János volt. Bálint János. Bálint Árpi öccse, a Verus apjának a testvére.

SZA: Mentek abban az időben a férfiak a bálba, s ha valaki István volt, akkor éltették. A fiúk fogták meg, s emelték fel.

BA: Minden Istványhoz elmentek köszönteni a zenésszel. Már ahun. S akkor János napját is.

SZA: Elindult három-négy ember, mentek az egyik Istvánhoz, s utána a másikhoz, s mentek a Jánosokhoz is. Muzsikásokkal, zúgott a falu, s mind kántáltak. De most nem kántál senki. Mi kántáltunk lenn Gyuriéknál és Istvánéknál. Régebb jártak a házasok is. Egy elindult, ment a másikhoz, keltettük fel, s az is jött. Megjártuk az egész falut. Ki a Töviskerten, le a Kandiába, mindenfele jártunk, le a falu végéig.

BA: Azt akarom mondani, a János napját nagyon ünnepeltük. Ott voltunk Déván, pár család, rokonság. Akko volt János napja, és mi nem tudtuk. Hát, drága, gondolhatod! Rengeteg majorságunk volt ott, és egyszer csak jönnek az egész, ott körbe. Hallom ott az ablaknál „Jánosnak van háromezer forintja, libabőrben van a bugyellárisa, a faluban nincs oly legény, mint János!” Három kakast levágtok, és úgy tartották, jöttek a kakasokkal. Aztán levágtak még egyet, négy kerekedett. Mondom, sok majorságunk volt. Na, de ki főzi meg? Aztán közben volt, 25 literes bádog pálinka att. Mert, hogy mondjam, adtak ott pálinkát is. De az, nem az a pálinka volt, hanem az egyszer főzett. Cukorral itták. Volt 5 veder borunk. Édesanya küldött, mert nem voltunk itthon karácsonyra, és meg kellett ünnepeljük. Jöttek a kántások.

SZA: Ott volt egy kicsi falu! Annyian vótatok ott!

BA: És képzelje el, hogy jártunk! Most oda kell tenni a vizet, le vannak vágva a kakasok, meg kell főzni! Ilonkám kicsi volt, ez, aki itt van az üzletbe. Kicsi volt, mózeskosárban csak nézte, hogy mit csinálunk ott. Olyan dologgal vagyunk ott. Semmit a világon, volt egy nagy rezsónk is, az emberek csinálták. A vizet tették a kemencére, megforrázták a kakast. Nem volt szabad semmit, hogy csináljunk ott. Így voltunk hajadonfőtt az asszonnyal. Ez olyan vicces volt.

SZA: Adok sapkát, hogy lássák, hogy voltál. Ezt adom, mert ennek van a bojtja.

BA: Menj dogodra, nem teszem fel! Megmondják, hogy ríszeg vagyok. Menj dógodra!

SZA: Na, csak tedd fel! Bea asszony nem veszi fel. (mármint videóra)

BA: Na, hacsak nem veszik fel. Másképpen nem. Akko megpucolták a kakasokat, annyi hús volt. Akko, tudja, mit csináltunk? Megmutatom. Az emberek vették fel a sapkát általában. Most az asszonyoknak tették fel a fejére. A sógorasszonyomnak a férje mikor meglátto, hogy sapkában van a felesége, az csak levette a sapkát a fejiből és egyenese haza irányított, mert az mondta, hogy ríszeg a felesége, azért van sapkában. Nem volt szabad semmit csináljunk. Volt egy ágyunk. Én Jánossal fenn az ágyban, fejünkön a sapka, az asszonyok ott és a kicsi a mózeskosárban. Na, most képzelje, milyen mulatság volt ott! Béjöttek az őrök és nem fértünk ott a szobában, de nyitottuk az ajtót. Olyan mulatság volt, azt mondta az őr: - „Megöregedtem itt őrnek, de még ilyen mulattságot nem láttam!” – Hát gondolhassa, mit rendeztünk! Az volt baj, délután kellett menjünk az istállóba. De ki kellett menjünk, s akko le kellett vennünk a sapkát. Ki az istállóba, etetni, itatni, el kellett, hogy végezzük a munkát, de megtartottuk.

- Mik voltak azok az álmok, amiket mondott!

BA: Na, tanár úr, Péter, olyan szép, ki van simulva! Olyan jól néz ki, hogy csak! Gratulálok! Na, mondjam meg, mi volt az álmom.

Nekem annyira fájtak a szemeim, hogy peregtek a könnyeim. Álmodtam, nagyon sokat fájtak a szemeim. Álmodtam, hogy: „Itt a papi lak udvarán, rengeteg nép volt, s én olyan kicsi voltam, s pont közbül voltam a népség közt. S én csak elkezdtem nyomulni, mindenkit nyomtam félre. S jüttem ki az út felé. S kivel találkoztam? A Szűz Máriával, úgy, ahogy van itten a jelenése, a szobor. Szembe találkoztunk, de nem mondott nekem semmit, én se mondtam neki semmit. És csak szembe találkoztam úgy megfénylett, olyan fényes volt. Én csak felemeltem a kötényit s megtöröltem a szememet.” Eztet álmodtam, de ez már rég volt. Elmentem ide a szomszédba s elmondtam, azt mondták: álom, álom. Na, akkor elmentem, volt egy öregasszony a szomszédban, azt mondta: - „Te, Annus, ez egy olyan jeles álom!” – Akkor már mentek az emberek Csíksomlyóra, aszonta: - „Fogadd meg, hogy menj el egy búcsújáróhelyre valahova, mert ez azt jelentette, hogy megtörölted a szemed a kötényével!” - Ezt álmodtam és eltűnt. A szemem meggyógyult.

Második versen álmodtam én Jézussal és Szűz Máriával: „Egy olyan teherautó volt, elöl ült Szűz Mária és Jézus. Hátul az ablak le volt engedve. Efelől ültek ketten. És én valamit akartam mondani. De hogy mit, azt nem tudom. És úgy igyekeztem, hogy érjem utol az autót, de nem tudtam sehogy se utolérni az autót. Az autó ment, ment, de nem olyan sebesen. Nem tudtam utolérni. Azt, hogy mit akartam mondani, nem tudtam. Ment az autó, s mikor majdnem közeledtem, bement egy zsákutcába s elvesztettem. Elment.”

Akko harmadik versen, ez nem is rég történt, pár éve. Zsolttal akkor történt az a dolog, ott Németországba. Hát annyit imádkoztam, máskor is szoktam imádkozni. S a mai napig is úgy vagyok, mind csak Jézust és Szűz Máriát: „Mentünk áldozni, és Jézus leszállott onnét a szoborról, eljött, s így ni, megölelt. Én voltam hátul, elöl Jézus, megölelt. Elhozott ide hátra, ahol volt a Szent Antal szobor, s ott volt egy kis dívány. És lefektetet oda és betakart egy terítővel.” Na, képzelje el ezt álmodtam. Ez egy jeles álom. Mondtam Annusnak. Azt mondta: - „Ezt nem mindenki tudja megálmodni. Ez valamit jelent neked. Ez egy jeles álom!” - Aztán elmentem Csíksomlyóra. Vittem a kicsiket, Andit és Annamáriát, már ezeket a kisebbeket nem vittem, vitték a szüleik. De amikor ott voltam Csíksomlyón mind a kétszer a Szűz Anyánál, akkor született meg mind a két gyermeke Ilonkának. Amikor reggelre érkeztem meg, akkor született mind a két gyermek. Úgyhogy, ez nagyon jeles dolog! Még a papnak is mondtam, azt mondta: „Ez valami hit. A gondolatnak, az imádságnak nagyon jót tesz. Nagyon jeles dolog.”

- Ha így betakarta, biztosan a védelme alatt áll.

Bálint Annuska néninek igen nehéz élete volt. Sokat dolgozott és dolgozik a mai mapig is. Valaki odafönn biztosan vigyáz rá, mert 76 éve ellenére „gombot” (gyógyszert) még nem kell szednie. Törékeny alkata ellenére, kemény, szívós természet. Hál Istennek jó egészségnek örvend. Remélem, korban és egészségben követi majd édesanyját!

Kívánom Annuska néniknek, hogy sok évig legyen még alkalmuk a „telefonos” kántálásra Izraelbe! Sem a kor, sem az idő, sem a technika nem szab határt a szeretetnek és a hagyományok ápolásának. Sőt!