Vicébe érkezésem után szinte az első, aki megszólított Bálint Annuska néni volt. Nagyon kedvesen meghívott magához egy beszélgetésre, ismerkedésre. Felajánlotta segítségét mindenben, anyatársával és szomszédjával Szőllősi Annuska nénivel együtt. Akkor még nem tudtam, hogy a két Annus, Annuskák mindenben részt vettek, és vesznek is a mai napig, ami a faluban történik. Jó kapcsolat alakult ki hármunk között. Az ő portájukra úgy jártam be, mint aki hazajár. Ha valamit nem tudtam, vagy el kellett intézni, kettőjük közül valamelyikkel biztosan sikerült. Ha nem találtam otthon az egyiket, mentem a kút melletti kerítésen átlépve a tyúkok közt a másikhoz. Sokszor együtt találtam őket.

Szőllősi Annuska néni fia, Gyuri vette el Bálint Annuska néni leányát, Ilonkát, így hát nemcsak szomszédok, barátnők, de anyatársak is lettek.

A téli estéken Péterrel látogattuk Annuska néniket. Hol egyiknél, hol másiknál vettük fel a népdalokat, meséket, rikoltozásokat.

Most éppen Bálint Annuska néninél vagyunk, hogy almás málékásás süteményt süssünk. Elég nagy adagot készítettünk és gondoltuk, amíg sül a sütemény, addig beszélgetünk. Vagy énekeljenek nekünk egy kicsit. Látni fogják, hogy a házi asszony serénykedik a ler, a tepsi és a tészta körül, míg Szőllősi Annuska néni dalra fakad. Nincs olyan téma, vagy szó, amire ne tudna rögtön egy népdallal felelni.

Be kell valljam, elhúzódott a sütemény készítés, mert sok tésztát öntöttem a tepsibe, két felé kellett volna szedjem, hogy hamarabb megsüljön. Másrészt ferdén, megdöntve tettük be a tepsit a sparheltba, amit nem vettünk észre, így nehezebben sült a süti. De nincsenek véletlenek, ez arra volt jó, hogy legalább két órát kelljen várnunk a málékásás almás tésztára. Ez idő alatt rengeteg mindent hallhattunk, megismerhettünk. Annus nénik sok énekkel ajándékoztak meg minket, és nem utolsó sorban jól eltréfálkoztunk a Gofri asszony féle – nem levesen – sütésen.

Szőllősi Annuska néni egyfolytában énekelt. Amikor éppen nem a tésztával volt elfoglalva, akkor Bálint Annuska néni is csatlakozott az énekléshez. Így kezdődött a sülő tészta várása.

 

Készül az almás málés tészta

Szőllősi Annuska néni már is énekel:

Dombon van az özvegyasszony háza

Dombon van az özvegyasszony háza

Benne van a lánya vetett ágya.

Benne van a selyemágy, bársonytakaró

Ez a leány (legény) nekem nem eladó.

 

Szánom-bánom, amit cselekedtem,

Hogy én veled szerelembe estem.

Szerelembe nem estem, csak szóba,

Sajnálom, de nem tehetek róla.

 

Szánom - bánom, hogy megházasodtam,

S legénységem gyászba borítottam.

Már én nékem nem szabad leányt szeretni,

S nem szabad a széplányok után járni.

 

S viszi a víz az alszegi hidat,

S rajta viszi az én galambomat.

Megyek anyám, belököm beléje,

Csak egy este voltam a szeretője.

S megyek anyám, kihúzom belőle, (kifogom belőle)

Három évig voltam a szeretője.

Na. Aztán azt akarom mondani, hogy amikor én leány voltam, leányocska, adták az éjjeli zenét. Minden szombaton jöttek, akinek volt szeretője. Akinek nem volt, oda nem jöttek. Olyan szépet énekeltek, hogy az csudálatos.

SZA: Megyek, hozom a bort, s azután énekeljük:

Itt állok meg ablakidnál, itt lakik a szívemnek a párja

Itt állok meg ablakidnál, itt lakik a szívemnek a párja.

S ti cigányok húzzatok rá egy szomorú, bánatos nótára.

S húzzatok a szívem után, hogy a könnyem csorogjon le rája,

Hogy tudja meg az a kislány, hogy én többet nem járok utána.

 

Valamikor ez az ablak, kinyílott, ha szépen muzsikáltak,

S nem tudhatom, hogy az éjjel, olyan szépen kinek muzsikáltak.

S fölzavarták nyugalmamat, földönfutó lettem a világon.

S érezd által hogy szerettél, s elzavarod a boldogságom.

 

BA: Úgyhogy olyan szép dolog volt. S akkor a leány felkelt.

 

SZA: „Aludj édes, álmodjál, senki sincsen ébren,

eltűnt csók a szerre és a hold az égen…”

 

BA: Jütt három zenész, akko jütt a szeretője, ha volt nekije és a barátok. S minden szombat öste jüttek. S a leány kellett, hogy fogadja. Ha nem gyúlt meg a gyufa, hogy dobja, akkor azt jelentette, hogy valamiért haragszik reája. De, ha fogadta, akko nagyon boldogok voltak. De csak egyet vagy kettőt játszottak, s ha fogadta, akko mentek el. Máshova, nem mind csak egyhez!

SZA. „Fekete szemű cseresnye, rabod lettem szép menyecske,

Ne nézz reám, mint rabodra, hanem mint a galambodra.

S akkor gyere, mikor mondom, cipőd sarka ne kopogjon.

Rátarti sarkantyúd ne kopogjon, nehogy anyád felébredjen.”

 

Közben nézegetjük a sütőben sülő málét, süteményt. Ami nagyon jónak ígérkezik, legalábbis az illata szerint.

BA: Azért csinálja, hogy mutassa meg, amiko ott lesz, hogy egy öregasszonynál a pincében volt a konyha, a süteményes dolga.

- Itt a pánk alá nem kell tűz. – mondom, mert fényképem van róla, hogy nem ég a tűz a lábos alatt és mégis gyönyörűen kelnek a fánkok Bálint Annuska néni keze alatt.

BA: Na, lássa, tűz nélkül sütöttem a pánkot! Nemcsak Keresztúron, itt Vicébe is! Úgy sült, mint a nyavalya!

SZA: Ennek áldás a keze! Mit, mit lehet mondani!

- Egész Vice, áldás!

 

Tűz nélkül sül a pánk, mégis kel a forró olajban

BA: A tepertőst meg kell csináljuk, a jövő héten, minden esetre. Meg kell csináljuk! Van tepertőm, lisztem, kezem, s egészségem! Na, üljenek le, együnk diót!

SZA: A dió nagyon jó az immunrendszerre, azt mondta valaki.

BA: Valaki este csenget, mert kellet, menjek át a szomszédba. Csenget a telefon, drága már ébren volt. – „Ki az, kivel beszéltél? Hova akarsz menni, merre mész? Na, hagyod Isten áldásával, menjen, aki csengetett!” – elmondta és már lenn is volt a feje. Úgy fél, hogy nehogy elmenjek valamerre.

Erzsi néni 102 éves, ő a Bálint Annuska néni mamája. Annuska néni 76 évesen édesanyjával lakik együtt és gondozza, gondoskodik róla. Erzsi néni, jó időben minden nap kinn ül az ajtó előtti kis teraszon és onnan tájékozódik még a világ dolgairól. Szellemileg teljesen ép. Kicsit rosszul lát, de mindent hall, rendesen lehet vele beszélgetni.

Én úgy ismertem meg, hogy éppen fenn ült a teraszon jól felöltöztetve, pokrócba becsavarva, hogy ne fázzon meg, bár odasüt a nap. Annuska nénihez mentem, akinek lentebb volt a konyhája. Köszöntem Erzsi néninek, de nem ismert. Kérdi: - Ki az, Ilonka? – Nem Ilonka. – válaszol Annus néni. - Ilonka? – kérdi a mama. Nem Ilonka. - válaszol Annus néni. - Ilonka? – kérdi a mama. Nem Ilonka! - válaszol Annus néni. - Ilonka? – kérdi a mama. Nem Ilonka. - válaszol Annus néni. - Ilonka? – kérdi a mama. Na, hagy el, Ilonka! - válaszol Annus néni.

Erzsi néni megnyugodott, azt hitte Ilonka jött, kedvenc unokája. Ilonkát nagyon szereti.

Engem úgy ismert: a magyarországi nő, aki a gyerekházban van.102. születésnapján elmentem felköszönteni. Ült az ágyában, szépen felöltözve, fehér csipkés ingben, haja megfésülve. Jöhetnek a köszöntők. Annuska néni mondja neki, hogy – „Itt van Bea asszony, tudja az a magyarországi nő.” A mama bólint és megkérdezi, - „Hogy vannak a gyerekek?” – „Milyen gyerekek?” – kérdezem én. Hirtelen nem tudtam, mire gondolhat. Mire Annus néni: - „A mama képben van, a gyerekházban.”

Hát tényleg, a mama képben van. Megkérdezte, mit csinálnak, mekkorák már? A mama mindent tudott pontosan 102 évesen is. Vigyázni kellett rá, mert még felállt és elindult egyedül, nehogy a lépcsőkön leessen, vagy elessen. Sajátos jelzőrendszert alakított ki. Annuska néni lenn főzött, vagy tette a dolgát a konyhában, a mama a botjával elkezdte ütögetni az emeleti szobája padlóját, ami egyben a konyha mennyezete volt, így jelezve, ha szüksége volt valamire.

Annus néni említette, hogy a mama nézi a tévét, hallgatja a rádiót, kiváltképp a katolikus Mária rádiót és „Az, ne félj, az úgy fújja az énekeket! Esküszök, hallgatja a Mária Rádiót, és úgy tudja az énekeket, meg az imádságot!”

Erzsi néni ma már (2017) nincs köztünk. Nyugodjék békében! Szép hosszú élettel ajándékozta meg a Jóisten!

 

Száz éves Erzsi néni dédunokája esküvőjén

SZA: Az a mindenünk, a Mária Rádió.

BA: „Tizenhárom fodor volt a szoknyámon…” Van egy fodros köntösöm, én nagyon szeretem a bő ruhákot.

SZA: Lenn a faluvégen most épült egy csárda

„Lenn a faluvégen most épült egy csárda,

S fekete söre helyett a piros bor járja,

Hosszú asztal mellett magyar fiúk ülnek,

S valami szép magyar nótát énekelnek.

De minek is születtem az én kisfalumba,

Ha nem teszik egy széplány a szomszédomba,

/:De még azoknál is falu szegényénél,

S falu árvájánál, az én galambomnál.:/”

 

BA: Amíg sül a sütemény, addig énekeljünk! „Kis kút kerekes kút van az udvaromba…”

Hej, édesanyám engedjen el a bálba,

„Hej, édesanyám engedjen el a bálba,

S ott látom a babám tiszta fehér ruhába,

/:Fehér a ruhája csak a lábán a cipője fekete

Hej, édesanyám bárcsak az enyém lehetne.:/

Hej, ice-ice, tizenhárim ice, bor ice,

Kiürült a pohár, tőtni kéne beléje,

/:Arra való, sejhaj, az a kutya kocsmárosné, hadd tőccsön,

Van az én babámnak elég potya pénze, hogy fizesse.:/”

 

SZA: Salak Zolti aztán az tud éneket! Na, hiszen volt ideje, mennyit legénykedett!

BA: A tavaly vittünk fonalat a fonóba. Fel kell akasszák a fogasra, úgy egészbe. Vittünk fonalat, hogy lássák, a régiek mit fontak.  Úgy voltak motolálni fel, azok a régi dógok. Azok a hosszú fonalak nekem megvannak, gyapjúfonal, lenfonal, sok. A farsangkor feldíszitni.

SZA: A pap bácsi mondta, hogy örült, miko látta a templomból kijőve, mink ott voltunk összegyűlve, s beszélgettünk. Miko jött misézni látta, s aszonta „mi összetartunk s beszélgetünk, milyen jó dolog”.

BA: Münk is, amiko volt gyászmise, vettünk kávét és egy kis süteményt melléje. Leülünk, s elfogyasszuk.

SZA: S beszélgetünk. Ez is nagyon jó kollegánk volt, akiért máma volt a mise. Az az Ibolyka ennek volt a testvére, de nem hasonlított hozzá. Olyan víg volt. Megivott egy pohár pálinkát s jó volt. 

BA: Na, de akarom mondani, aszongya a pap bácsi: - „Ki kell kapcsolni és nevetni kell! Nem mindig csak benn!” – Hogy is csak mondta: „Fonó, úgy kell énekelni, hogy rezegjen az az ablak, rezegjen!” – Igaza van, mert az biztos, régebben olyan volt.

SZA: Nézze meg, a fiatalasszonyok nem tudnak énekelni. Egy-kettő, de a többi nem tud. Meglátja, mi a különbség.

BA: Minden esetre, miért veszik elő a régi dolgokat? Minden esetre, akárhogy, szépek, azok a régi dógok.

SZA: „Áll a malom, áll a vitorlája,

Barna kislány mit főz vacsorára?...”

BA: Na, most mondja, nincs mér menjek a templomba? Hogy megsegített az Isten! Még gombot se kell szedjek! Nem tudom megköszönni a Jóistennek az egészségemet! S nincs akko mér menjek? S mellette édesanyámnak is, 102 éves és olyan gondolkodása van. Emlékszik mindenre, olyan jó az elméje, semmi gond nincs véle. Én annyit rohangászok, mindig sovány voltam. Én nem tudok meghízni. Még amikor állapotos voltam, akkor se. S képzelje, amikor szült Ilonka, ott voltam az istállóban, abban a rohadt istállóban (Déván, a kollektív idején). Harminc darab tehén, azon fejül bornyúk, azon fejül tíz disznó. És ha hiszi, ha nem, egy hétig, amíg ott voltam a kórházba, miko kijöttem kellett, menjek dogozzak, fejjek, s minden. Lássa megőrzött a Jóisten, semmi bajom nincsen! Se nem volt.

SZA: Pajtában született, mint Jézus!

BA: Minden esetre olyan egészséges volt. Volt még ott egy román asszony a szülészeten, s mük ketten voltunk a legegészségesebbek. Mük ketten. Mondta is a doktor: „látszik, hogy dolgoztak.” Tudja, az egészséget meg kell őrizni. De nekem akko, muszáj volt menjek, ha nem akkor gáta. Kitesznek. Ha nem tudod végezni a dógodat, akko még az istállóba se tartanak. Tudja, hogy kerültem oda? Akkor a fél falu elment. De nem tudom, mért mentem el.

- Na, de innen a mezőgazdasági részről mennek Dévára az istállóba dolgozni? Hogy van ez?

SZA: A fizetés. Le van írva a könyvbe, a fél falu elment. Hány ablak be volt deszkázva! Itt nem volt a fizetés. Az én emberem nem akart elmenni. Itt traktorista volt.

BA: Igen, elmentünk. Nem volt a fizetés! De ott is megdolgoztunk! Nagyon sokat kellett dolgozni. Tudja, milyen nehéz volt! Sokat kellet dolgozni, nyóc évig voltam ottan. Nem volt könnyű. Se vasárnap, se hétfő, se péntek. Mindegy, milyen nap volt, akár karácsony első napja. Azt a munkát meg kellett csináljuk. Nem volt könnyű! Nem mennék el ma, ha aranyból lenne s, nem egy annyit fizessenek, mind, amit fizettek! Ha tízmilliónál többet fizetnének, akkor se tudnák elmenni, hogy vállaljam fel még egyszer, azt a munkát, amit megcsináltam. Nem!

Ki volt adva, hogy ki hány állatra vigyáz. Ahol mük laktunk, ott volt 30 tehén. Az a 30 tehén mind egyszerre volt fejős, volt, amelyik nem is volt fejős. Mondjuk, 25 volt, azokat kellet fejni öste, reggel, megpucolni, farkat mosni, sepregetni. Olyan kellet az istálló legyen, mint itt nini.

- Minek kellett a tehén farkát mosni?

SZA, BA: Jaj, hát az szép!- mondja egyszerre a két Annuska néni.

BA: Hát mikor végigment az istállón az a mérnök úr drága, úgy ment végig, mint egy szobán! Olyan tisztaság volt. A tehén farkát meg kellett mosni, minden reggel megmostuk.

SZA: Na. Hát aztán én csináltam, mikor az én emberem nem volt itt. Miko már lemondott a traktoristaságról, volt déroj feltéve úgy pungában pajtába a gerendára. S akkor vederbe tett vizet s dérojt, s úgy. S azután megfésülte, volt olyan kefe, ami kibontotta, húzta, s csapdosta. Csapdosta a legyeket, olyan szép volt a farka. Ment itatni, akko nem lehetett menni, lehúzva a ganéj róla, tiszta volt, mint az arany.

BA: De mikor ment? Most képzelje! Mikor ment? Hányan voltunk: 60 darab tehén abba az istállóba, 30 az miénk és 30 a kománéké, akko volt vagy 20-25 borjú, az ott lenn, s akko volt vagy 20 juh. Na! Akko végig, milyen por lehetett az?

SZA: Az a patron, akié ott lenn az a nagy ház itt az üzlet mellett. Annak az istálló közepén volt egy olyan ki szobája, mint ennek fele. Ott volt ü is három gyerekkel. Egyszer volt a teheneknél, aztán brigádos, aztán volt raktáros, aztán elnök s gáta! Nekem is volt két testvérem ott. Vettek házat, de már mind a kettő meghalt. Egyiknek elmaradt az ura, ott van az ágyba, pampers hozzá. Na. Felesége meghalt bánatában, mert a fia felakasztotta magát. Most volt két éve. Augusztusban volt két éve. Az anyja bánatában 4 hónapra reá meghalt. Csinált szívinfarktust s meg is halt.

SZA: „Cigány prímás felesége nem jó lenni,

Egész héten a konyhában sütni-főzni,

Amit keres, megissza, nagy részegen jön haza

Törje ki a válogatott nyavalya!”

 

BA: Péter, Péter! Itt az én keresztapám, Péternek híták. Itt lakott, ahol lakik az a csángó! Péternek híták.

SZA: „Csáki csicsá, hej, az anyád istenit!” – ezt mondta.

BA: De aztán mondta a keresztanyám: „Péter, drága Péter! Az Isten is így csinálja veled! Hallgass, mert mennek az emberek, drága Péter!”

Aztán volt egy rúgós tehene. S Péter miko nem volt otthon, állandóan hívott keresztanyám, fejjem meg a tehenet. Olyan kicsi voltam. De bizony én is lábon fejtem meg a tehenet, mert úgy állott a tőgye, olyan feszesen, muszáj volt megfejni. Bőgett a tehén, alig tudtam megfejni. De nem volt nekem itt elég, ada is kellett menni.

Ha egyszer kétszer nem fejik meg, akkor elapad. Azt nem lehet. Megcsomósodik. Megromlik a tőgye.

SZA: Nekünk is volt 3-4 tehén, bornyú, ló. Teli volt a pajtánk. Egyszer jött Király Dávid hozzánk, aszongya: -„Váj, Annus nálatok is kollektív van! – De, amikor elment az emberem, akkor hívott, én menjek a pajtába. A fiúk vagy iskolába, vagy munkába. Nem volt könnyű.

BA: Na, akkor most vegyük ki az alkalmat. Most, esténként, amikor lefekszem, elgondolkodom csendbe. Vagy imádkozok egyet. Az éjjel, hogy jártam. Ment a Mária rádió, beszélt a pap. Hallottad, ugyi?

SZA: Hallottam! Nagyon sok telefonálója, s sms-e volt.

BA: Na, s akkor még én is imádkoztam valamit, van az kicsi könyvem, s abból. Elaludtam. Megébredek, pont mondták a rózsafüzért, bekapcsolódtam. Addig mondtam a rózsafüzért, míg kiment az álom a szememből. Nem tudtam már visszaaludni se, szólott a kakas. Na, gondolom, mi van még! Annyit forogtam. Aztán csak valahogy elaludtam. Nem volt az már alvás. Már nem ’tom, hogy volt. Nem tudtam nyugodtan aludni.

SZA: „Kakas, kakas, sárga kakas, hajnal akar lenni.

Harangoznak a templomban, el kell oda menni.

Égnek a gyertyák az oltár előtt, mégsem jön ide a párom,

Elvesztettem a leány életemet, csak aztat sajnálom.”

 

BA: Régebb a legények, a szeretők minden héten jöttek az éjjeli zenét adni. De aztán, ha megharagudtak, a táncokban még a barátok se húztak. Hogy jártam egyszer. Ha megharagudott a szerető nem húzta el táncolni. Akko mentek az asszonyok már délután, végig a padon, az egész kultúr tele volt. Minden asszony ott volt.

SZA: Már tudták ki a szerető s nézték, nem húzza el táncolni, nem húzza el. Más elhúzta, na! A barátai nem! Meg voltak fogadva, lebeszélte a barátokat, hogy ne húzza egyik se táncolni. De biza voltak mások is ott. Más húzhatta.

BA: Úgy jártam egyszer, jaj! Megharagutt a szeretőm. Nagy peckesen voltam én, mint a többi lányok felöltözve, nyakán fodor. Nagy csokor, olyan csokraim voltak, hogy! Én szerettem akkor is csokrot, s szeretem most is!

SZA: Négybe fésülve, elől két pipus, s hátul is kettő.

BA: Megkezdődött délután a tánc, és senki nem húzott el táncolni. Ott volt édesanya is. Olyan ideges voltam, verje meg az Isten, pont most! Máskor annyit húznak, s most nézz oda! Megkezdődött a második pár, senki nem húzott el táncolni. Le voltak beszélve kollégák. Bár adná az Isten, akárki gyünne, elmennék véle. Aztán a harmadik párba elhúzott nem ’tom ki.

SZA: Hát gondolhassa, akkor ő volt itt leány. Akkor ahol használják Szász Annáék ott volt egy leány, mellette volt egy leány. Akkor itt a keresztmámi volt egy leány, azután még volt leány, azután volt még egy, azután volt Pátrica, ott volt túl Pulyka Emma.  Sok leány volt akkor. Itt lefelé minden háznál volt leány. Marcinak meg volt örökké mondva, kiket húzzon el táncolni. A szomszéd lányokat eccer húzza! Azt aszonta, hogy „azokat muszáj elhúzzam, mert édesanyától nem nyughatok! Aztán mind mondják: „Na, a fiad mér nem húzta el táncolni, a fiad miért nem húzta el táncolni a lányokat?”

BA: Volt elég legény is, és lány is. Inkább több volt a leány. De volt, amelyik legény, azért se húzta el. Ő is ül, a leány is ül, ha nem szerette, kivel táncol, inkább nem húzta el.

SZA: Árulta a petrezselymet.

BA: Ha nem tud táncolni, az a fiú nem húzza el, ha ott ül egy hétig a padon. Inkább nem táncol ő se. De akkor másik párba kiszemlélik, amikor kezdődik a pár, ott volt a leánynál, hogy kérje meg: Szabad lesz? Ez így van. Ecce életembe mondtam meg ennek a szomszéd fiúnak, Vendelnek, hogy nem megyek, mert fel vagyok kérve. Amíg élek, bánom! Nagyon sajnáltam, hogy mér utasítottam vissza. Ilyen paraszt voltam. Annyira bántam, jütt szegény, aszonta, „Szabad lesz, Annuska?” – Mondtam, „Fel vagyok kérve!” Úgy bántam, hogy mér mondtam nemet. Soha életemben nem mondtam senkinek, ennek az egynek.

SZA: Szász Annának egy unokatestvére, Szász Anna anyjának a testvére, Vendel. Szédítős Vendel.

BA: De az én mámim azt mondta: „Annus, akárki hív, annak nem szabad mondani nemet. Akárki hív! Annál büszkébben táncolj!”

SZA: Mentek elöl a legények a muzsikásokhoz énekelni, úgy összefogózva. S akkor mi körbe álltunk s úgy táncoltunk. Miko kezdődött a csárdás, akkor bizony állottunk alá, lássuk visz-e valaki táncolni. S ha nem vittek, akko bizony kicsit szomorkodtunk.

BA: Na, aztán, hogy milyenek voltak a lányok? Volt egy olyan csapat, aki egyikkel is a másikkal is, a szeretőjével össze voltak veszve. S akkor rendeltek hölgyválaszt. S akko elmentek, azt húztak el, akit akartak.

SZA: „Hölgyválasz! Kurva, aki nem választ!”

BA: Szép volt! Az biztos, hogy a fiatal élet szép volt. Még egyszer lehetnék, csak 25 esztendős lennék!

SZA: Édesapám szűcs is volt, muzsikás is. Brácsás. Kontrás. A szülői házam ott fenn van, ahol lakik Istvány, a fiam. Ott születtem én a Felszegen.

BA: Aztán tudja jöttek a legények. Vasárnap délutánonként elmentek megittak egy-egy litret, egy kancsó bort. Szép bokrétájuk volt a leányoknak, hogy melyik, melyik, ni.

SZA: Összeölelkezve, énekelve jöttek. Ott a Gébuék fölött van egy ház s egy kereszt. Azon alul volt egy ház, ott árulták a bort. S jöttek le a legények összeölelkezve.

BA: Szépen énekeltek a legények. Aztán tettünk bokrétát. Annyi virágom volt akkor is. S akkor volt Magyar Anna is, Recés is. Hogy mit csináltak akkor, gondolja el! Pont a szeretőm volt babrált ki vélem. Mikor hét éves voltam, akko volt az első szeretőm. Én nekem nem volt senkihez semmi közöm se. Én szófogadó leány voltam. Édesapám mindig azt mondta: - „Jó legyél!” - Én el nem mentem ki az utcára, hogy meg ne kérdezzem, enged, vagy nem enged! Elhiszi? Becsületszavamra! Nagyon szeretett édesapám. Soha nemet nem mondtam. Örökké megkérdeztem: „Na, édesapa enged a bálba?”  – „Menj, fiam, csak rossz hírt ne halljak!” Örökké ezt mondta. De mentem is. Olyan gyenge votam akko, hogy mondjam, sovány voltam, de kényes voltam, kényeztetve. S tudják, mit csináltam? Nem is tudtam táncolni. Na, aztán mondjam meg a szeretőimmel hogy jártam.

SZA: Mint ahol egy gyerek van, el volt kényeztetve. A mámija, anyja, apja, s na! Kényesen nevelkedett. Mezei munkát, szógálni el voltam menve, varrtam, édesapám szűcs volt, varrtam kézzel, géppel, az istállóba mentem, főztem, ajjajjaj. Karácsonyeste mások mentek a templomba, s én otthon takarítottam. Nem kellett varrjál, nem kellett menjél a pajtába!

BA: Akko nem kellett, de mentem én utána eleget! Nem mentem én, de kivettem én a részemet, ne félj, hogy férjhez mentem! Olyan emberem volt, hogy!

SZA: „Van nekem egy rettenetes szokásom,

Megiszom a bort, még ha nem is kívánom.

/:Erre még az öregapám taní-taní-tanított,

Az melyik a hordóval is koccintott.:/

Diófából csináltatok szekeret,

Belefogok három csóri egeret.

/:Három csóri egér nyakán, jaj de mozog a járom,

Mondd meg kislány, férjhez mész-e a nyáron. :/”

„Zöldre van, a zöldre van, a rácsos kapu festve,

Odajárok minden szombat este,

Hét órától nem győztelek várni,

Be kellett, a be kellett a rácsos kaput zárni.

Zárd be babám, zárd be babám, rácsos kis kapudat.

Nem tapatom többé udvarodat,

Vetőzz bele szegfűt, majorannát,

Nem tapatom, nem tapatom, le a gyönge szárát.”

„A kutya is a szőrit elhányja, de a szokását nem!” – idézi a mondást Annus néni.

Hiába, az ember hordozza a kalapot!

Sok asszony meg tudta számolni a téglákat a faluban. Meg tudja számolni a téglákat, azt jelenti, hogy kizárták a házból, vagy kimenekült, az ura elől. Nem mert bemenni, és amíg kinn volt a ház körül, addig meg tudja számolni a téglákat, hány téglából épült a ház.

Gáspár Erika református pap, olyan szépen prédikált a templomba. Olyan férfias. Most van má vagy a negyedik vagy ötödik férjénél. Nem áll meg egynél ő se. Egyszer volt Nagyfaluba, aztán jött ide. Két fia van, az egyik annyi idős, mint a Marci. Március 15-i ünnepléssel mentünk Málomba, Kékesre, Kuduba, mentünk Somkerékre.

- Nem akar sülni a süteményünk. Mint kiderült, a hajlékony tepsiben ferdén került be a sütőbe, kicsit megdőlt, és a vastagabb oldala nehezebben sült. De lassan elkészül, gondoltuk ekkor még nagy gyanútlanul.

BA: Málénak több is kell! Igaz, ez nem csak málé, tettünk bele mást is. Rosszul van ebbe a tepsibe, hogy mondjam, nem talál ebbe a lerbe. Innéttül arra menyen. Vissza kell még tenni, muszáj.

SZA: „Nem kell nekem málé, legyen a hazáé…”

Szőllősi Annuska néni rendületlenül dúdol, énekel magában. Persze vele párhuzamosan beszéljük meg a sütemény sorsát, így hát utólag, nem mindig értem a szöveget, amit énekel. De egy biztos, mindenre van nótája - gondolom már eddig is feltűnt. Nincs olyan téma, vagy szó, ami ne tudná dalra fakasztani.

SZA: „…S becsületem nincs, mint egy kutyának,

Mert a kutya kifekszik a szalmára,

Engemet pedig, járom a nagyvilágba!”

 

BA: Nagyon sokat sütöttem már ebbe a lerbe, de így még soha nem jártam.

SZA: Már vénülsz, Annus! Mit gondolsz!

BA: Nem azért, mert vénülsz, de ez a tepsi nem talál oda. Mert vannak azok a rácsok csinálva, vannak azok a rácsos tepsik. Ez meg nem kell, menjen a rácsra, ez megáll magába. Ez lebillent ennek a fogantyújától.

Szőllősi Annuska néni rákezdi, és Bálint Annuska néni is bekapcsolódik az énekbe.

SZA: „Hej, búra, búra, búbánatra születtem,

S nem is édesanyám nevelt engem,

Se nem édes, se nem egész mostoha,

/: Mindig azt szerettem, akit nem kellett volna.:/

 

Ej, mikor mentem a faluból kifelé

S lányok kísértek az állomás felé.

/: Kezet adtam mindegyikkel sorjába,

Csak a régi babám maradt legutoljára.:/

 

Szervusz, régi babám, add ide a jobb kezed,

Mert én téged, igazán szerettelek.

/: Jártam hozzád, sok esőbe, sok sárba,

Szerettelek babám, tiszta szívből hiába.:/

 

SZA: Mentünk, kísértük a fiúkat, mentek katonának. Kalapjuk, s bokréta, belé a sorozócédula, el volt rakva a kötél a kalapjára. Mentünk, siratózva, énekelve.

A bokrétát a szeretője kötötte a fiúnak, akinek volt.

BA: Hogy is csak van: a mérleget rányomták…

SZA: BA: „Életemnek a legszebbik korába,

S mind elmegy a sorozószobába,

S rányomták a mérleget a fejemre,

Sírhatsz babám, mert el vagy már felejtve.

S piros alma ne gurulj, ne gurulj,

Értem babám ne búsulj, ne búsulj,

Mert én katona vagyok, még sem búsulom,

Jó az Isten, ha megszabadulom.”

 

SZA: Régen azt mondták, „aki nem katona, nem legény!” Hadd tanuljanak a legények igazságot, becsületet!

Péter: Sokan ott romlottak el!

SZA: Jaj, mennyit fizetett Zoli is, Anti is, hogy nem vitték el. Fizetett, amíg megjött az a törvény, hogy nem kell menni katonának.

Péter: Egy áldott ember volt, s aztán addig cseszegették, fektették, s addig ott hülyéskedtek vele, hogy aztán megérkezett, s akko csak a szentségeket mondta. Tisztára volt mindenbe. A katonaság tud embert is csinálni belőled, de gazembert is tud csinálni. Attól függ, milyen vagy.

SZA: Marcikát februárban vitték. Gondolhassák! Olyan hideg vót, szél vót, minden. S ott fektették, hideg vót csórén, ajjaj! Hat hétig nagyon rossz volt. Hat hét után már jó lett. Marcim, hogy muzsikás volt, minden szombaton itthon volt. Miko ment fel a busz szombaton reggel, láttam felállva katonának, már tudtam. Aszonták: „Mi az, Marci, már kiürült a hátizsák?”

BA: Nagyon megviselte azért a fiúkat. Hidegbe, s csórén.

SZA: Brassóban voltak mind a ketten. Marci eltették Gimbába, s ott megtanult festősnek, megtanult mészárosnak, mindenfélének. Volt nálunk regutabál s nagy vacsora. Egyszer miko mentek Antiék, autó vitte Bethlenig, s kísértük a lányokkal. Amikor az asszonyok össze voltak gyűlve, a mentek vagy négyen. Karcsi, onnan a Felszegről, Pisti, s Tenti Pisti, Anti, össze voltunk gyűlve az asszonyok, vagy  öt vagy hat asszony. Siratóztunk, ittunk, énekeltünk, amíg visszajöttek, s mind az asztalnál voltunk. Regutabál volt a kultúrba asztalozás, s mindenki meg volt kínálva, jó volt. Árpit miko vitték katonának, kellett, hogy menjék katonának, s pont akko volt Ilonkának a lakodalma, leányomnak. És elintéztük, valaki, ez által ni, mert ez ismert mindenkit, keresztmámi. Mert szombaton kellet, hogy menjen katonának, szombaton volt a lakodalom, de aztán meg kellet fizetni, úgy ahogy kellett. Akkor vasárnap délben, miko véget ért a lakodalom, kellett menjen. A lányok csomagolták be a bőröndjit, s az egész, aki volt a lakodalomba, mindenki kísérte le Bődig. Bőden ült az autóba, s ment. Bukarestben volt.

 

Bálint Annuska néni felügyeli a lert, és nézegeti a tepsit, hogy hogy is állunk a sütivel. Szőllősi Annuska néni, látva a tepsiben ferdén álló tésztát, nem állja meg, hogy meg ne kérdezze:

SZA: Ez a tészta a tepsivel jár? Merre menyen a tepsi, arra sütik a tésztát benne?

BA: Ez a tepsi nem ide jár.

SZA: „Harangoznak a mi kis falunkba,

Édesanyám menjen a templomba,

Imádkozzék, a Jóistent kérje,

Hogy a fiát semmi baj ne érje!

S valahol a mesze idegenybe

Túl a vízen, vadvirágos réten,

Barna kislány mit üzensz te nékem?

Üzend meg, hogy szeretsz úgy, mint régen,

Mert én akkor szabadságot kérek,

Hazamegyek s feleségül veszlek.

Mikor megsegít az Isten.

Olyan üres, olyan kihalt minden,

/:Az hagyott el, akit úgy imádtam,

Akiért én mindig hazavágytam,

S jobb lett volna messze idegenybe.:/

 

BA: Állj meg most az énekkel, mondjam meg Bea asszonynak, hogy járt az a Máté Péter. Ittak. Ott volt az én uram, s ez az Arankának a tatája, Bojszas Marci, és az a Péter. Hát, főtt a disznó kinn, vagy mint. S keresztapám járt erre-arra, bément a feneke az üstbe, ott a disznó főtt, vagy mit csinált. Jaj, Istenem, már izéltek, hogy mi van. Azt mondja a Bojszas Marci: „Hadd, süljön a Máté Péter töke, hadd süljön, hadd süljön az a málé!”

SZA: Bojzsas Marci, apja fia. Az is tudott muzsikálni, a Rubinkának az apja. Att is volt legény, itt volt lyány, nálam volt az én párom is. Hogyne lett volna büszke két legény közt – Bálint Annuska -. Túl volt a szédítős Vendel.

Volt egy szeretőm is. Hallgasson ide, hadd mondjak valamit. Nem voltam szép leány, nem voltam ügyes, nem izélek, nem is voltam sokat lány. Egy leánynak 20 éves koráig akad, tudja meg, magát, hogy hogy kell. Én még gyermek voltam, nem leány, én gyermek voltam.

- Miért ment olyan korán férjhez?

BA: Tudja Isten, mert szerettem azt a fiút. Miko férjhez mentem, 17 évesen, még gyerek vótam.

- Szerethetett volna még tíz másikat.

SZA: De olyat nem kapott volna!

Hogy van az: „Szép a rózsa, hat napos koráig,

Szép a kislány húsz éves koráig.

S húsz év után siratja az édesanyja,

Hogy a lánya nem megy férjhez soha.

Szaladj kislány a szekerem után

Mert megfoglak valahol az utcán,

/:S nem szaladok, mert sokan meglátnak,

Beárulnak a jó édesanyámnak.:/

Azt mondják: „Húsz évig válogat, húsz év után várogat!” Azért mentem én férjhez. Úgy volt azelőtt a legény, ha egy évig nem nősült meg, maradt agglegénynek. Én annyit mondtam Marcinak, a fiúnak, mert Bálint Laci és Csányi Pista is, mind meg voltak házasodva, hát mondom: „Hát, te gyengébb vagy?” Én biztattam, hogy menjen, már házasodjon meg! Elmentek Désre zenélni, ő zenés volt, prímás volt. Ott kapott valakit, egy leányt, na. Egyszer csak jött a levél. Az volt a levélben, ha nem men hozzája, keresse fel, mert nagyon várja, s nagyon szereti, a vonat alá hányja magát akko. Aszonta az apja: „Te, Marci, vajon nem veszik ki azt a vonatot a forgalomból, ahova akarja hányni Mária magát?”

Elmentünk Váraljára lakodalomba. S aztán láttam, ül egy legény. A kút bé volt csinálva. Volt olyan beton kerete, de fejül volt téve egy olyan lap reá. Aztán, muzsikáltunk, Gyuri a bőgővel, körbe. Ott népviseletbe mentek a lakodalomba a lyányok. Körbe lyányok. S tudja, ott mi volt a szokás? A lánynak otthon volt a lakodalma, a fiúnak otthon volt a lakodalma. S akkor a lyányok, koszorús lyányok s fiúk ültek fel a szekérre, s úgy jártak hívogatni, akkor reggel. Akko mindenki bort, pálinkát, ki amit akart, vitte a lakodalmas házhoz. Két lakodalom volt. S akko éjfélko vitték a menyasszonyt, ment a násznép a menyasszony felöl, akko vitték le a vőlegényhez. A templomba mentek esküdni. A fiú ment hazulról a násznépével, a leány ment hazulról a násznépével. A templom előtt találkoztak, megpuszilták egymást, akko megint a násznagy a menyasszonyé vitte be a menyasszonyt, a fiúé násznagy vitték bé a vőlegényt. Miko meg volt az eskü, együtt gyüttek ki, mert pont egy híd volt, mert ezt Váralján láttam, ahogy jöttek ki a kapun, megpuszilták egymást, a menyasszony ment az ő násznépével haza, a vőlegény is az övével haza. Prédikált a pap, mert nem jött mindenki be a templomba: „Benn a bárányok, s kinn a farkasok!”, aszonta. De ezt nem felejtem el soha. Szekérrel mentünk az esküvőre.

Te nem voltál ott?

BA: Dehogynem voltam ott, de beteg voltam akko. Állapotos voltam Marikával, mikor jöttünk kifelé, gondoltam, meg is halok. Szekérrel mentünk az esküvőre, így keresztül a hegyen.

SZA: Há, én mentem gyalog is. Ott lakott az első unokatestvérem, s amiko meglett a nagyobbik leánykája, lett a bébi. Verus mámijával mentünk. Ez a Verusnak a mámija, apukám testvére volt, vele mentünk, hogy keressük fel a bébit. Gyalog mentünk, keresztül a hegyen.

BA: Mük közeli rokonok vagyunk. Ilonka rokon a Gyurival, Lajossal, ő testvér volt az ő apjával.

SZA: Hát engem is azé nem akart a pap megesketni, édesanyámnak az anyja, testvér volt Marcinak apjával. Hiába, a gazdaságot nem akartuk elszalasztani.

BA: Nem hadta. Az anyósom hányszor mondta, megmondja a papnak: „Ne eskessen!” Megmondja, ne eskesse meg Gyurit Ilonkával. Hát rokonság minden felől, Baskóról is, meg szomszédok is, afelől is meg, efelől is, és kész. És ennyi az egész. Hát nem baj, amiért rokon. Az nem számít.

SZA: Hogy mondta? „Hát mért izéljen egy idegent, ha izélheti az unokatestvérét!” - aszonta egy borzási asszony.

BA: Hát, Bea asszony! Volt régebben, egy asszony, Gofri Marinak hívták, három napig főzte a köménylevest. Na, ez is ilyen lesz, mint a Gofri Mari levese.

 

Órák óta sül a málés almás sütink, csálén a tepsiben. Fele megég lassan, a másik fele még „kotyog”. Már újságpapír is kerül rá, hogy meg ne égjen. De a vastagabbik felel nem sül át, nem adja meg magát.

Péter: Nincs mit várni! – főszakácsunk és kóstoló mesterünk viccelődik.

SZA: Na, vágjátok le azt a vékonyabb felit. Add már, felit el lehet fogyasztani.

BA: Most nem tudom, milyen lesz, az íze jó, finom.

Megkóstoltuk a tepsi felét, ami úgy tűnik megsült már. Akkora ricsajjal, nevetéssel vagyunk, a”kotyogós” sületlen rész miatt, hogy csak ennyit értettem a szövegből, az se biztos, hogy jól értettem:

SZA: „Vékony deszka, kerítés,

Adhatna a barna legény egy ölelést

Örvendj babám kedvedre,

Szombat este nem hányom a szemedre.

Sárga kukoricaszár,

Más ….         maradtál.

Hej, te ügyes barna lány,

Szombat este ………..”

 

Nagy a sürgés-forgás a félig sült sütemény körül. „Most már jó lesz!”- mondják Annuskák. – Van-e kalány? – kérdi Péter. „Na, állj meg, teszek az asztalra egy lapítót! – mondja Bálint Annuka néni.  „A másik felét hagyjad, hogy süljön, mint a Máté Péteré!” – kontrázik Szőllősi Annuska néni.

BA: Kivesszük. Hagyjuk, egy kicsit merevedjen meg! Állj meg! Odaülünk. Teszem a lapítót az asztalra, a lapítóra teszem a tepsit. Mindenki kanállal, szépen hozzá fogunk.

SZA: Há, a puliszkát is olyan hígan kiteszik, hogy megmerevedik, milyen fimon! Péter úgy ül, mint a töviseken! Te, hát, gondolhassátok el! Gondoljunk mük is a fiatal életünkre! Hiába vittél szép lájbit neki, ott van az esze, ahun van!

- Na, de hol van?

Péter: Most már ott, ahol van!

SZA: „Férjem-uram itthon van-é? Itthon nem csíp meg a légy!” – bölcselkedik Annuska néni.

BA: Tegyük ki, hogy foggyon meg!

SZA: Foggyon meg, mint kitettük mük is a fagylaltot. Csináltunk egyszer fagylaltot, kitettük, a kutya megette mind. Hát nem emlékszel? Kitették oda a virágok közé.

BA: Várhattátok, hogy az megfoggyon!

SZA: Várhattuk, de az el is fogyott! Régebben csináltuk a, hogy is mondják: a legelső asszony azt mondta, kell hó, kell tej, kell tojás és kell só. Há, nem magyarázták meg neki, hogy hova kell a só. A só kellett a hóra. Voltak régebben azok a nagy-nagy mosdótálak, s abba tettünk hót, tejet, s mind úgy ráztuk. Abba tettünk sót, és mind úgy ráztuk, amíg keményedett meg a tej.

SZA: „Tanár úr, kérem, csit, csit csit,

Súgok magának valamit!

Megölelhet egyszer, megcsókolhat kétszer,

Tanár úr, kérem, csit, csit, csit!

Aki tanulni nem szeret,

Nem érdemel az kenyeret.

Meglátszik rajta, sej, hogy milyen fajta,

Sejajajajja csuhajja!”

 

„S jobbra-balra, ha jár a lábom,

Mert be vagyok rúgva!

A zsidó lány a babám,

Nem tehetek róla!”

 

„Keze-lába, tüzet rakott fából,

Még is csak baltával kellett fölvágni a tálba!”

 

Péter: Akkor melléje fogtak máma este a konyhán!

SZA: Hagyjon békit! Ahogy fel volt kötve a kendő és a kötény, csinálták, ahogy sikerült. Nagyon jó a szagja! Jó lett, nagyon finom!

BA: Most már itt nem mondhatjuk, hogy nincs megsülve ez a fele.

SZA: Azért, amért a haja kívül kemény, s belül a masszája, nagyon finom. Ez úgy van, mikor csinálják a kolbászt, azt sütnek vagy két fasírtot, hogy lássák, milyen. De nagyon finom vót.

Péter: Na, most már maguk is tudják, hogy a hibából tanul az ember.

SZA: Igen. Holtig tanul az ember. Hogy mondja a pap is: „A jó pap is holtig tanul.”

„Babám gyógyít, nem a katonaorvos, …

Nincs az úton sem patika, sem orvos,

Babám gyógyít, nem a katonaorvos.”

 

BA: Na, Bea asszony! Kacagták a tésztát, de csodálatos! Csodálatos! Máskor is sütünk még!

Elárulom, hogy mi lett a tészta sorsa: több óra után végre, megsült a beszélgetés végére. Jó nagy adagot megkóstoltunk belőle, a többit elvittük a gyerekeknek, egyenek ők is ebből a csuda süteményből.