Teréz néninél tett első látogatásunk után megbeszéltük Péterrel, hogy legalább még egyszer felmegyünk és rávesszük, énekeljen nekünk valamit. Ha már hallhattuk a saját verseit, amiket mély érzelemmel, nagy átéléssel mondott el nekünk, valamilyen éneket is jó lenne hallani, felvenni még tőle.

Vasárnap találkoztunk a templomnál és meghívott minket, menjünk fel hozzá, mert talált még énekeket. Felmentünk.

- Teréz néni, mondta, hogy talált még énekeket.

- Szép ez a vers tetszik maguknak, megfelelő? Énekelni itt maguknak elénekelek bármit, de én a világ előtt nem énekelek. Uram temetve lett fődbe és akkor nem szabad énekelni. Nekem nem szabad, nincs kedvem. Nagy gyerekeim vannak. Nekem 7 gyerekem, fiam van és 12 unokám. Nem akarom, hogy kacagjanak. Mindjárt lesz a 12. unokám, a Cilinek januárban lyánya lesz. Az embere visszament Németbe, a másik Magyarba, mert a másikat követelik, menjen vissza dolgozni, menjen munkába. Két fiam van Magyarországon ikres házban, egyik az egyik felében lakik másik a másikban. Cili embere van Németországban, és ő csak úgy van magában. Olyan jó fizetség van, gondolta kicsit lökje meg magát. Na, aztán ha Isten megsegít, nem mondta neki senki, hogy sofőr legyen a világba, kezd másik szakmát majd. Ahogy a püspök mondta nekik: „Kell két esztendeig ott legyenek, tanulgassanak.” Aztán majd utána felszentelik. Így mondta nekem, jó sok pénzvel megszedi magát. Ott a püspök mellett is valamiből élni kell. Aztán majd errefelé is jönnek. Tavasszal vagy húsvétra hazajönnek. Egyik fiam augusztusba nősül. Valérián Piroskának a lán testvérét veszi el.

Egye, egye menyecske, ha jól esik. Szedjek még? Most már mit iszol? Pálinkát vagy bort, Mit szeretsz?

Teréz néninél finom sült husit eszünk paprikasalátával, de ez más, mint amilyet mi szoktunk csinálni, ebben olaj is van. Nagyon finom. Kellemesen savanyú és édes is, igazán pompás, jó ízű!

- Köszönöm, nagyon finom! Nekem jó a bor is! Ebben a paprikában van olaj is? Hogy készül?

- Van olaj. Ház aztán megmondom, hogy készül. Ez úgy készül, hogy van recept róla, de általában én recept nélkül csinálom. Megfőzik a vizet. Hamarabb a paprikát megmossák, előbb, úgy éppen. Meghasalják, ledarabolják. Darabolgassák aprábba amilyenbe akarod és fő a víz. Ha föl főtt a víz, abba teszel cukrot, ecetet, sót. Sót csak annyira, hogy éppencsak meg kell enni. A cukor az tarcsa meg az ecet, s még a konzervánt. S ezek mikor felfőtt a víz, akkor teszel belé ecetet és kóstolgatod, hogy ne még legyen erősre, teszel aztán cukrot is és kóstolod a kalánval mi kellene belé inkább, cukor vaj-e ecet? Só-e vagy mi fene? Neked hogy ízlik, hogy édeskés-e, savankás-e? Jócskábban kell belé ecet, mert hozza veszi paprika, akkor ne maradjon, hogy ne legyen. De, cukorval is meg kell nézzed! Édes is legyen. Ne győzze el az a savanyú az édességet! Inkább az édeskés legyen. Na, s azt mikor fő az a víz a cukorval ecettel sóval,  s látod, hogy fő, s még a csavartat is bedobod abba a vízbe, hadd főjjőn az íze oda belé, na s akkor kotorod, a dobod be azokat a hajakat oda belé. Megváltotta akkor a szélit, akadt egy ilyen likoskanál (lukas merőkanál) s fogdosod ki egy nagy tálba, s elhagyod elhülepedni, s ha meghűlt berakod a borkánba. És feltőtőd avval a saját levivel, s meggyúrod, gyúrod, a paprikkal. S mikor a paprika meglágyul, s fér sok a borkánba. Nyomod, nyomod s megtelik s aztán még idővel nem is megyen be az a vízicske belé. Annyicska vizet, hogy még nem is menyen be. Felfőtt olajad legyen ott egy kicsi, valamennyi, hogy jöjjön egy piricska olaj a tetejire s leszigeteli. S mikor fő a víz a konzervántot akkor be kell tenni belé. Konzervánt most jutott eszembe, szalicil. Azzal felfőzni, s még egy kicsi olaj a tetejire. S még az olajat is mikor fő, hogy megjárja az olaj a paprikát, s ad egy jó ízet neki. Na, hogy olajat is abba teszed be mind csak. S alá teszel jó sokat, s az olaj felemelkedik mindcsak a többi tetejire. Nem csak a borkánba teszel. Az olaj akkor felemelkedik, van benne minden féle, szalicil, paprika, csombortok. Borkánban jól lekötöd, olajjal a tetejére, s csombort közé, jól begyúrod paprikák közé, minden félét, mert az jó ízet ad neki. S még hámozol valamit, ha van, s feketeborsot, mind csak abba, abba, vagy hinteni tálba, mikor kivetted a paprikát. Szemesborsot. S olyan jól esik, amikor egy szem borsocskát bekapsz, s babérlevél, aztat is tesznek bele. De nekem nem volt. Ha teszel bele még jobb, s mustármagot is, meg ilyeneket, na. Eltalálod, hogy. Ötször-hatszor csinálod, eltalálod. Kéne recept, hogy csinálódjék. De itt a faluban másféle recept van, más. Más paprikákat csinálnak. Megapríssák, lesózzák estétül, vízbe menyen. Én annak a recepjit nem tudom. Ilyesmit. Én Moldovából hoztam eztet.

- Teri néni tessék nekünk elmondani egy olyat, ami tipikus moldovai tipikus csángó étel, és az hogy készül?

- Csorba, nálunk a csorba. Akár a disznó, akár a tyúk. Nálunk a tyúkokat nem így csinálják, mint itten, hogy megfőzik éppen, akkor félre dobják a tyúkot, neki csinálnak pityókát, akkor másféleképpen van ott a készítés. Nálunk apríssák, ha csontos, megapríssák porcos, ne kis darabkákat csinálnak. Vagy a tyúkot is nem teszik bé éppen, megapríssák. S úgy főzik meg. S tesznek más dolgot hozzá. Nálunk van a tyúknak, még disznónak is, így szokták. Nincs annyi paradics, mint errefeli. Csinálnak olyan búzaderce, búzakorpa. Azt mikor megfőzöd, meg kell indíssad valamivel, egy kicsi élesztővel megindítod. Bakavar meleg vízbe, s csíporba letettem a tejet, s aludta oda né. Megsavanyodott másodrészvel az az élesztő, megsavanyodott. S abbul, az aztán olyan fészek, úgy mondják. S akkor aztán savanyút hevítel fel valamennyit egy adagval. Barcsát akarsz csinálni, barcs, úgy mondják. Felmelegítel valamennyit egy adagval, 5 kilós van neked, tíz kilós, ha sok a család. Sokan vannak még tizenöt kilósbul is. Entik felújjonnan. Felforrósítják ezt a vizet, s újra teszel még erre a fészekre, új friss karpát, s ha még málékása is van, szép sárga lesz, s összekaparod jól. Meggylevél megy belé. Letörsz egy jó ágat, meggyágat s teszed belé. Miko a víz fölfelé jön, begyúrod belé a meggyágat, az is ad egy jó ízet. S szinyet is ad. Én most azt mondom, hogy kell megcsinálni a barcsot, amivel megcsinálják azután az ételt. Azután kivesznek egy kicsit az ételnek abból. Ezt felfőzik vízzel, s a fészket az amelyiket mondtam, mikor felfőzik forró vízzel, s tesznek friss korpát a tetejére, s forralod azzal, s veszed a málékorpát, s a korpát, felöntöd forró vízzel, sűríted azzal, felfőzöd. Még habzik, olyan szépen habzik. Habzik, mint a bar. S teszel egy meggyágat abba a barcsba, s lekötöd. Teszed meleg helyre, hogy üljön meg. Ha hideg van, teszed meleg helyre közel, üljön meg, másodreggel meg van savanyodva. Ha nem, legalább egy napra, s egy helyre meg van savanyodva.

- Nyáron ki lehet tenni a napra, vagy tüzet kell gyújtani, hogy megsavanyodjon?

- Nyárba nem kell tüzet gyújtani neki, hogy megsavanyodjon. Megsavanyodik hamar. De az nem tart sokat nyárba, megromlik. Bé kell tenni a pincébe. S akkor hogy étel lesz belőle. Nagyon finom.

S miko megsavanyodik főződ bele hússal, s kicsi hajma van benne. Nem sok zöldséggel, kicsi apróság van benne. S csak kicsi hajmát tesznek bele, felöntik kicsi savanyú lével, s olyan finom, hogy addig eszel, meghalsz mellette. S ilyen savanyú korpa leves.

- Szóval husi, akár disznó, akár tyúk, evvel a savanyú lével, és kicsi hagyma. Se káposzta, semmi más nincs benne?

- Nem, nem csak evvel a savanyú lével husi, kicsi hajma. Vaj egy pityókát, vagy kettőt bedobnak belé. Elvágják ketté és bédobják, járjon erre-arra. Ha nem pityóka, akkor vaj egy laskát bedobnak belé. Ajszem nálunk híres leves. Nyárba eztet csinálják zőccségesen. Vesznek zőccségek, az is jó ízet ad neki. Csorbák, ezeket úgy mondják. Na, híres csorbák.

- Mik a tészták, sütemények, amiket csináltak?

- Most elvitték a szakácst, híres szakácst, aki csinálja a tésztákat. 23 éve mikor eljöttem ilyesmik nem voltak. Nagymama csinálta a kalácst. Kelesztett tészta, tettünk bele diót, búzalisztet meggyúrtuk télen. Kicsi élesztőt csináltunk neki, vagy kovászt lisztbe. Avval a savanyúval a lisztbe, kicsit dagadjon meg. Egy órával előbb csináltuk. Élesztő mondják itt ebbe a faluba. Kavászt, de mi csináltuk azt a kavászt. Élesztőt vettük az üzletből. Élsztővel összecsinálva készült. Volt, hogy maradt a lisztvel, meleg vízzel s nézd, meghagyod. S mikor látod, hogy jól emelkedik, úgy fel, akkor dagasztod meg a tésztát a tálba. S abba teszel cukrot, tejet, tojást vagy két-hármat, mennyi adagod van neked. Egy tekercs kalácshoz jár egy tojás. Egy tekercske, az egy olyan hosszú tepsinek a fele. Na, aztán számítod, azt mondják egy olyan tekercsből fél kil liszt kell. De nem kell pont fél kil, azt mondják egy kilből kijön majdnem három tekercs. Fél kil nagyon sok. Ha nagyon akar, na, akkor csinálja az ember. Egy tepsibe teszel két tekercset, másik tepsibe teszel még két tekercset. Nálunk itt még volt kemencém, sütőkemence.

- Abban is sütött?

- Sütöttem. Sütöttem az egyházhoz is, miko volt falutalálka. Még kenyeret is sütöttem. A dió mikor meg van kelt, a tepsibe kel, hogy rakjad be a kemencébe. Megtekered a lepényeket, lapost, s úgy tekered fel, akkor kell a dió. Felsimítod, hogy jó trivája, csinálsz tekercseket. Akkor, ha akkor, hogy font az a tekercske, akkor kettőt csinálsz úgy. Megcsinálod rendesen a tekercske, s két lapot megkened jól s összetekercseled, összefonod szépen. S mikor megdagad olyan szép font is. S miko szeled az már csíkos. Tojással megkenjük a tetejét. Összeverjük a fehéret a sárgával s megkenjük a tetejét, szép fényes lesz.

- Fiú veszel valamit? Sütemény, s ott van alma is. Úgyse ittál pálinkát! Borocska házi. Én csináltam a szőlőmből. Kék szőlőm is van. Olyan jó fajta, nagy szemű. Adok vesszőt tavasszal. Február még korai. Magyarban előbb kiderül az idője. Márciusban már bé lehet ültetni, ha olyan a föld, hogy lehet vele dolgozni. De szerintem be kell gyúrni márciusban. Még úgy lenne jó, hogy én adok több horgot nektek, amennyit tudok kapni. Mert ahhoz kell egy kicsit csákánnyal legyék. Van itt csákány. S iskolába bétenni először. Berakod egy zsák horgot, s ha azok megfogantak, biztonságba bétette, ott megvan mindenhol. Van olyan fehér is, van kék is. Van olyan kiskerticske is, az nem erőst termő. Még a szomszédom is kivágta, tőle kaptam szőlőágakat. Nem tudom, mi baja van. Csak nőnek az ágai, így ne. Olyan hosszúra nőnek, nem hagynám, hogy terüljön el, ágak mindenhova nőnek, mint a vadszőlő. Tavasszal, mikor vágom meg az ágait, metszem meg, rogyazik meg a szőlő, s kész, többet nem érik. Ott a kert közepibe teszek virágokat. Szőlőbakraknak is csináltam közepibe kis helyet, körbe legyen még szőlő is, s legyen virág is. Sok minden kéne, még ott valami eper is.

- Csinálnak-e valamilyen sós süteményt, pogácsát Moldovába?

- Sós sütemént, nem erőst csinálnak, nem erőst van szakács. Nem erőst, tud meg! Most mióta eljöttem, akkortul lehet, hogy megtanultak az emberek. Mert kin voltak a világra, mind. Kivoltak Itáliába, a fiatalság, s hazavitték szakácsságot. S minden szakácsot att onnantul erre.

- A húst sütötték, lesütötték?

- Sütötték. S berakták a kantákba, s az tartott egész nyáron is. Feltőtötték zsírba. Szalonnát, csontokat felfüstölték. Készült kolbász, s valamilyen más hurka Moldovába. Itt másokat látok, Magyarba másokat látok, így van! Ott vannak a gyerekeim, látom, ők még másképp csinálják.

- Gyümölcs, szőlő termett arrafelé?

- Szűlű, s ott hegyek, csak a bar van. Sok a részeges, váj Istenem! Amikor begyül onnét a hegyrül a bolondító, akkor Isten őrizzen! Ott mind szédült fejvel jár!

Kinek van haja, ilen, hogy lehúzza a tiszta bart, s van haj, abbul csinál pálinkát, ami elmarad. Akinek kevesebb van… Szerintem csinál valami cifraság bort, csinál valami második cifraság bort, rivája vizet s akkor azt issza hamarább. Az nem tart soká, az megeceledik azt fagyasztassa hamarább, hogy a másik maradjék nyárára, legyen. Almák nem erőst sok van. Vannak dijók is, szilvák vannak ott a hegyekbe. Vannak, vannak a hegyekben, de a faluban nem erőst csinálódik. Jó dolgok nálunk is voltak fenn a kertben, de nem élt sokat, mert volt mellette víz, megrontotta tövit. Az udvarban volt egy sor szilvánk is, annyi sokat aszaltam is.

- Meddig tart ott a tél?

- Tél? Mint itt. Áprilban is meghal, izgát másszor egy kicsit. Márciusban már szoktak menni patakok. Gátá. Ki. Menj el, látszódott mikor süt a nap. Úgyhogy jobb idő volt, az emberek kezdték metszélni a szőlőket. S mi a kérdés? Április tizedikéig úgy meghalasztotta kicsit magát, de úgy elfutott (a tél). Az asszonyok miko rázzák úgy a kabátjaikat, az öregasszonyok. – Teréz néni nevet.- S a menyek visznek epert az anyósnak. Kedveskedni akarnak. Úgy mondják, az öregek mondták így valamikor. És így van a szokás mondom. Az ételek is kicsit különösebbek, mint itt. Nem pont ilyenek. Mikor idejöttünk nem bírtam megenni a húslevest se. Teszik elémbe, hagy enném meg azt a húslevestet. Gondoltam magamban: nem vagyok éhes, nem vagyok éhes. Az a húsleves olyan itt, nálunk furcsának látszik, az a húsleves az a húslé s a laska, csak a lé és a laska. Meg még kiszűrnek mindent belőle, meg is szűrik, hogy a murok, vagy hagyma kinn maradjék minden féle, s a levecske s tíszta (tészta) legyen, s az a laska bele. Nem tesznek belé itt a zöccségeket. Itt nem olyanok az ételek. Levesekbe ott megcsinálják zöldségesen. Olyan csorba a leves, hús is bele, zöldség, ott olyan a leves. Nem eszik meg kapoccan (kopaszan, üresen). Ott olyanok a szokások. Mindenhol van szokás. Megszoktam itten. Ha beteszed a tyúkot, és teszed a jó sok zöldségeket, akkor nem érzik az a jó tyúk íze. Ez is igaz. Nálunk ott Moldovába a murkot megapríssák, nem tesznek bele sokat, nagydarabot így. Megapríssák, kicsi aprára. Aprára megapríssák, úgy dobják bele a levesbe. Benne marad, nem szűrik ki. S mégy egy kis zöldpetrezselyem belé, gyökeret, s úgy még dabnak is egy kis zöldet a tetejre. Mondom, a pirosas kell, hogy legyen az az étel. Paradicsom s paprika, színes kell, hogy legyen az az étel, Nem eszik meg színetlen, fehéren. Ha nincs paradicsom, akkor paprikával színezik.

- Énekel nekünk valamit?

- Nem vagyok én menyecske, nincs kedvem!

- Múltkor azt mondta, énekel nekünk!

- Mondtam, hogy gyűjjetek diskurálni egy kicsit! - És nevet Teréz néni.

- Átvert! Vagy verset olvas, azt mondta talált még két-három éneket. Van olyan, amit gyerek korában tanult Teri néni?

- Amit találtam az magyarosan, magyarul van. A gyerekkorit, tudom én azt az egészet. Moldova még, de tudom én aztat az egész romány éneket. Nem éneklem el, nem mondhatom itt, kacagnak egyet.

- Hát, de legalább valami csángót!

- Olyan csángó éneket én csak egyet tudok anyámtól, amit az új esztendőben énekelnek, karácsonyi ének. Nem olyan népes ének. Most már eltőtt karácsony, eltőtt új év. Anyám énekelte karácsonba, s a fiúk levették kazettára. Nálatok is biztos éneklik ezt az éneket, ott a faluban, Kóstelken. „Kelj fel keresztény lélek…”. Hallottad vaj egyszer?- kérdi Pétertől. És, végre Teri néni el kezd énekelni:

Kelj fel kerestény lélek!

„Kelj fel kerestény lélek, a nagy Istenre kérlek,

Tekints be a jászojba, Úrjézuskát, csibaba,

S az én szerelmes Jézusom.

Csókoljuk meg kezeit, töröljük meg szemeit,

Mert ott nyugszik a hagyul ágyba,

S az én szerelmes Jézusom.”

Ez az énekem volt, anyukámnak az éneke. Na. Vannak ilyen másodénekek, hogy nem hallottam énekelni sohase. Öregasszonyoktól kaptam el, mikor már, levettem tőlük. Untam magam erőst, akkor levettem tőlük. Meg is tanultam:

„Boldogasszony édesanyánk, hozzád eljöttünk,

Szűz Mária édesanyánk könyörögj érettünk…”

Itt hátul keccer mondják minden sztrofánál. Ezt öregektül levettem itten. Régi, valamikor azt monták, régi. Mikor mentek a bulcsura, Csíkszeredába, akkor énekelték eztet az éneket. Mikor jöttek visza felé akkor énkelték eztet az éneket. Akko volt kollektív. Kollektív elveszítte vallástól sokat az embereket. Kommuniszta. Mit tudom én. Mikor hallottam az öregektül ezt az éneket, hogy jöttek visszafelé énekelték. S én szerettem, úgy valahogy szerettem, s leírtam.

- Valami legényfogó éneket nem tanult?

- Nem. Dehogynem! „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom,

Minden madár társat választ, virágom, virágom.

Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom,

Te engemet én tégedet, virágom, virágom.

Zöld pántlika, könnyű bornyú, virágom, virágom,

Mert az a szél könnyen fújja, virágom, virágom,

De a patyor nehéz volna, virágom, virágom,

Mert az a bú hajtogatja, virágom, virágom,

Te is árva, én is árva, virágom, virágom,

Mi is egymás árnyékába, virágom, virágom.”

Nem nekem való ez az ének! Fiataloknak, gyerekeknek, házasodnak, nősülnek, úgyhogy! Valahogy énekelem. Én már 64 esztendős vagyok. Nekem éppen harminc esztendős a fiam, most nősül. Én fiatalon elmaradtam az emberemtől és én nem akartam senki többet. Gátá. Eddig volt. Én már ezt az életet így akarom élni! Nekem ettől arra nem kell senki! Nekem legyen szabadságom, legyen nyugodt életem, nyugodt lelkem legyen, nem úgy, hogy zavarkás. Nagyon zavarskás a házasélet. Én nem akarok az emberem árnyékában meghúzódni. Fiataloknak muszáj megházasodni, mert úgy adta az Isten! Házasodjanak meg! Járjanak úgy, mint én jártam!

Nem egyformák az emberek! Van úgy, hogy megtalálkoznak, nagyon összetalálják egymást! Láttam olyan családokat is, hogy nagyon összetalálják egymásval. De, vannak olyanok, hogy egyik is fejeskedik, tartsa magát, a másik is. S akko na, nagy zavarost bajok jönnek. Nem enged egyik se, akkor gátá. Vaj, ha az ember az csinál, amit akar, menyekül. Tudja, hogy mit, mit nem, nem tudja megverni senki. Neki van szabad élete, mert ő ember, s azt csinálja, amit akar. Mérgesíti az asszonyt, mert afféléket csinál, amit nem kell, minden féléket csinál. Mind azt csinálja, csudájába tegyen, hogy csudássába tegyen, hogy mérgelődjön az asszony, s búsuljon. S még kacagja is, hogy: -„Háhá!” Van még olyan ének, valaki elmondta, hogy eljött ide Vicébe, s csángó. - „Hát mért sírsz asszony? Mért sírsz?” – jött nagy részegen a korcsmábul, bejütt a házba, s azt mondja: - „Hát mért sírsz feleség, asszony? Mért sírsz?” – Nagy részeg, dühé. Asszony szegény nem aludt egész éjjel a gyerekvel. Ringatgatta ott, rengetgette. S az ember mikor hazaér nad részegen, hogy: - „Mér sír?” - Neki könnyeztek a szemei, hullottak a könnyei. Lehet a gyerek vagy beteg vót, vagy őt látta s nem még jön, mérgelődött a szegény asszony. Ne vigyék ki a dolog? S várja őt hét ételvel, s miko hazajön letaszkul az ágyba, mert ő részeg. Felhenteregik az ágyba, s áldja meg az Isten! S mondja nekije még olyant szót, hogy nem esik jól az asszonynak. Hah! S akkor az, milyen élet? Milyen élet lehet? Szegény asszony azt mondja:- „Nem sírok, nem sírok! Gyermeket rengettem!” – S nem tudom még, hogy mondja, ne akkor az élet lehet? Aki akarja, akarja. Nem rossz, aki megtalálja, nagyon jó! Az ki megtalálja nagyon jó, de ki nem találja meg, nagyon rossz! Hatvannégy esztendőig már letelik minden.

- Van-e valamilyen moldovai mese?

- Meséket, annyit tanultam a mamámtul, az öreg mamámtul, hogy őrizzen meg az Isten!

Teréz néni csángósan, gesztikulálva mesél

„Volt hol nem volt egy asszony s egy ember. Öregek voltak. Amilyen öregek. Az asszony mondja az embernek: Annyit fontam, annyit fontam, hogy nem még tudjam, mit csináljak vele. Kell még nekem egy motolla. Motolla, hogy felmotolláljam. (Tudod lesz te, ne, hogy mi az? A szálat feltekerik hosszára, hosszára, így hosszába.) S azt kell hozni az erdűrül. Mondja az ember:

- „Jaj, asszonkám, milyet fontál? Mutasd csak nekem is, mennyit fontál?

- Jaj, jóember, fel hát a hiúba, fel a tetejire, s én megmutatom neked mennyit fontam. Egy lyukon leeresztem. – Hát, felhág az asszony, egy orsója volt csak fonva menten. Csak egy orsó. Ő aztat leeresztette százszor is. Nézd csak ember, mennyit fontam, ni, e!

- Jaj, né, né. Jaj, jó asszony, te ilyen hárnyik voltál? Ennyi sokat fontál?

- Igen, biz a! Hozol motollát, akkor felmotolláljuk. Ha nem, akkor nem csinálok semmit! – mondja, - Akkor csak alszok! – mondja. Nincs mit csinálni. Lusta asszon volt, csak azt az orsót fonta. Azt leeresztette, még hogy, még hogy.

– Na, te jóasszony, ha te annyit fontál, akkor én menyek, hogy hozok motollát.

– Menj el, menj el biz,a! Látod én milyen sokat fontam, milyen hárnik voltam! – Hát, elindul az ember, öregecske volt. Merre menjen lassicskán, hogy tudott-e. Az asszony fiatal volt, elfogott egy más ösvenyen, s kiért hamarább a dolgot, ahova akart menni az ember. Megállította talicskát, s bokrak után adott közelebb, s nem messze vit ott. S az ember kiért oda, s megkapta motollának való fát. S vigyázkodott, hogy: „Jól ék, vaj, a? Biztos, hogy jó! Há, én eztet kivágom, hogy ez motolla.” - Akkor cakkant egyet, feláll lábra. Né, cakkancsa másodikat. Akkor az asszony a bokorbul, mé nem látszódott. Elbújt úgy, hogy nem látszódott. Aszonygya:

-”Aki motollát vág, az asszonya meg fog halni! Aki motollát vág, az asszonya meg fog halni!”

Hó, az ember feláll lábra. Úristen! Ez az Istennek az ereje biztos, menek el innen, nem lehet, nem vágok semmit. Inkább nem kell a motolla is. Inkább nem kell, minthogy meghaljék nekem az asszonyom! Inkább nem kell a motolla is! – S elvitte magát s rossz Isten! Egy kicsit a hátára, sietgetett az ösvényen hazafelé. Az asszony már látta. Megkapta bolondját. Az aszony már látta, hogy meghitte azt a dógot, hogy a Jóisten ereje, mint mondta, egyszer szólótt az asszony. S akkor aztán asszony gyorsan más ösvenyen, mind csak elejit vette. Mindcsak egy másik ösvenyen hazaért hamarább, mint az az ember. Hazaért a házba, várta az embert. Na, jön a szegény ember.

– Na, jóember hoztál-e motollát?

– Váj, jóasszony, amit mondtam én, nem akarom, hogy meghaljál te! Tudod mit halltam! Az Istennek az ereje szólótt, ott az Isten! Azt mondta, hogyha motollát vágok az asszony meg fog halni. Ha motollát vágok az asszonyod meg fog halni! Hát én nem akarom, meg! Inkább haljak én meg, minthogy meghaljál te!

Itt a vége fuss el véle! Az asszony hárniknak maradt. Ha nem hoztál, nincs, mivel felmotolláljam a semmit! Nem baj, inkább ott üljön! Hadd békit! Inkább üljön ott az egész fonal! Fehéren, lefejve, az egész! Itt vége fuss vele!”

- Ez egy okos asszony volt, nem akart dolgozni!

- Még mást is tudok, ha vártok!

„Otthon nem volt egy ember, s egy asszony. S akkor az az ember mondja a feleségének

- Asszony, kell ne, menjünk malomba, mert nincsen liszt! - Messze vótak akkó a malmok. Megtőtik egy szekeret zsákokval.

- Na, menjen ember, menjen! De én beteg vagyok, le kell feküdjek! Tudja, milyen beteges asszon vagyok.

- Nem baj, asszon te fekedjél le, aludjál! Mert én menek a malomba. Fogom az ökrököt s a zsákkal menek a malomba. – Elment a malomba, s örület. Abba az időbe, egy más ember nézett be az ablakon, hogy az asszony mit csinál egy más embervel? Mert egy más embert megállított, s bé ment oda, s odament hozzája. Mit tudom milyen szerepe volt, beteg asszont készítgetni keltek fel. Beteg asszon mit készítget? Felkeltek, s készítgetni fogott. S mit kíszített? Kiszített sílt tyúkot rolába, akkor szerzettek valami bart tízkil bart ada, akkor moldovai palacsintát, túrós palacsintákat szerzettek. És csinálgatták. S hát, mikor hírt kapnak. Há, jön az embere vissza a szekérvel, szekér zsákval. Jön bé az udvarba az ökrökkel.

- Híz s csa, hó nye! Na, megérkeztem! – mondja az ember. De nem is úgy volt csak, mert az asszony már tette magát. Az asszony le volt fekve az ágyba, hogy várja az emberit be az ajtón, nem is ment ki, hogy gyün. Jött be az ember. Másik ember bebút az ágy alá gyorsan. Be volt búva az ágy alá. Aszongya az asszony:

- Jaj, jaj, olyan beteg vagyok, olyan beteg vagyok!

- Nem baj, nem baj! Ülj, ott asszon, nem baj! - Volt egy más valaki idegeny, ki figyelt be, hogy mit csinál ez az asszony a másvalaki idegennyel emberrel abba a házba. Milyen ételeket csinyáltak, miket csinálogattak, s akkor bé jött. Avval jött bé az embere, az az ökrös, a szekeres bé jött vele. Mert az kívánkodott, hogy jöjjön bé vele, mert ő látta, hogy mi vót a házba. S akko mondja: Megszoríssa, mert volt egy madara a zsebibe, annak az idegyeny embernek. Megszorassa, s azt mondja:

- Kás-kás-kás!

- Ja, - aszongya - az az ökrös ember – ez most mondott valamit. Biztos mondott valamit! Mondjad csak meg! Te tudod, mit mondott a madar.

- Há, mit mondott, nem mondott az semmit. Van egy tyúk a rolába, az sül!

- Igeny. Jaj, milyen jó! Igen jóasszony, kaptunk egy sült tyúkot, ne búsúlj! Ülj te ott az ágyba, kaptunk egy sült tyúkot, milyen jó! – Na, ennek az idegeny embernek kellett volna palacsinta is, túros palacsinta is, mert azt is csináltak. Akkor aztán járt, hogy szoríssa a nyakát a madarnak, hogy mondja azt is. Még szoríssa a nyakát.

- Kás-kás-kás!

- Há, jóember mondjad meg, most mit mondott valamit a madarad! Biztos mondott valamit!

- Nem, nem mondott az semmit!

- De, mondott! Kérlek, szépen mondjad meg!

- Há, mit mondott? Szoba tetején fenn ezettül véletlenül túrós palacsintát. - Hát az ember megkeresi, leveszi onnét is.

- Jaj, de jó asszon! Hát, te betegen is csináltál, úgy is csináltál, nézz csak oda, mert van mit együnk. Te üljél ott! Te, ne búsúlj! Te maradj ott! Te üljél az ágyba, mink, eszünk! Te üljél az ágyba! – Ettek, leültek enni. Ettek az idegeny emberrel. S milyen jól esett. Az idegeny ember madara a kezibe vót, hazugságba nyertek, s jó máriásat ettek a másik mellett. Az embere azt mondta: - „Ülj az ágyba att, mert mink, eszünk!” – Megették az ételt mind, az asszony ült az ágyba, mert ő beteg volt. Aszonta beteg, akkor ült az ágyba. Akkor később az idegeny embernek kellet még egy kicsi bor. Látta van egy korsóban lenn az ágy alatt valahol. Aszongya:

- Kás-kás-kás! – még megszoríssa a madarnak a nyakát.

- Há, most megkérlek, szépen mondd, mit még mond ez a madár, biztos mond, mert valamit, még mond valamit!

- Há, mit mond, van ott még kasba, miféle bart, van ott még az ágy alatt kasba.

- Mi van! Há, tényleg! Jóasszony, még bart is kaptunk! Hú, de viselj jóba, van mit igyunk, há! Te üljél ott az ágyba! Te beteg vagy! Üljél ott az ágyba, mi eszünk, s iszunk! – Na, akkor aztán ezután ettek s ittak, mindenféle. Gondolkozik az idegeny ember: Én most mit csináljon? Szalassza ki azt az ágy alól való idegeny embert! Szalassza ki, úgy, hogy ne legyenek baja! Veszi a lepedőt, egy ugyanolyan porkócot az ágybul, s odasűrül úgy valahogy az ajtó sarkához, úgy i. Elejibe ennek, hogy ne lássa, hátulról sarkainál rúgott egyet az ajtóra a lábával, hogy ki se mozgott az ajtó. És azt mondta:

- Itt van egy nem tiszta valami a házba. Valami nem tiszta. De, úgy kell járjuk, hogy elmenjen, és úgy, hogy ne is tudjuk hagy. – Mondja az a házigazda:

- Akkor hagyd! Ha te veszel egy seprüt, így né, s né! S szenteled a házat, így né! S én elveszem a pokrócot s megyek így így, így, így, mind előtte, előtte. - s rúgott egyet az ajtóra. S másik idegen bólint, sarkaival a másik idegeny kiment az ajtót. Ki én gyorsan, s elment. Itt a vége fusson el. S kivitték a nem tisztát is a házból!

Az asszony nagyon ki tudott játszódni az urával! De aztán az ura is kijátszódott, mert azt mondta: - „Te üljél ott az ágyba, te beteg vagy!”

Na, hogy volt aztán, nem vége! Ne maradjik félbe!

Mondja a házigazda annak az idegennek, melyik kivitte az ördögöt a házbul.

- Tudod-e én mit gondoltam? Nem adnál-e te ide nekem ezt a madarat? Mennyiért adnád ide nekem ezt a madarat? Drága jó madarat? Sokakat nyersz evvel!

- Hát, – asszongya – nem adom én akár mér oda. Nem tudod te evvel élek, ebbül élek meg én! - Na, jó ember, amit kér, akármit adok reá! Csak mondjon valamit, akár mit adok reá!

- Hát, tudja ember, mit. Ideadja nekem azt a szekérzsákot az ökrökvel, tutujva, s én hagyom a madarat magának. Adja ide a szekér zsákot, s én elmenyek. – Elment ki szekér zsákval, s az ember elmaradt madarval, s mikor menyen még úgy ő is úgy, s mikor megszorítja még a madarat, megdöglött a madara. Nem sikerült, úgy, mint sikerült az elsőnek. S akkor már itt a vége, fuss vele. Madarval maradott az ember.

- Huncutok ezek a moldvaiak! Huncutok! Vigyázni kell velük! Majd Péterre is figyelek!

- Figyelek, figyelek! Riváj! Már van minden esélye! Nem kell figyelni senkinek se! Kell kapjon ő is valakit, szegény! Péter rendes fiú! Az bolond ki nem veszi őt egyszer emberszámba! Igaz-e, hogy így van! Egy csendes fiú! Há, megkapja ő is az övét! Az Isten mindenkinek kiméri az övét!

- Megkapja a magáét, ha akarja, ha nem! De, ma olyan világot élünk, hogy le lehet cserélni, ha nem tetszik. Régen nem cserélték le.

- Megkapja a magáét! Jaj, te régen nem erőst lehetett úgy! Nem erőst! Hol megkapta az ember megölte, ha olyan ember volt. Az asszonyt, ha olyan ember volt, ávánditos! Ha megkapta ilen dolgot csinált, meg is ölhette, meg is ölte, hogy ő most ilyen dolgot csináljon, hogy nem kell, s válik is el. Nem ölte meg, de szigorú volt a dolog, s nem csináltak. Féltek a szegény asszonyok! Az urának szabad volt akármi. Jártak biz a! Jártak félre is! Szegény asszony nem volt mit csináljon. Voltak olyan. Tudom, eleget hallottam máshol! Voltak, igen sok volt, sok-sok! Tűrni kellett igen bizony, de még mennyit!

- Nem volt olyan kardos asszony, aki helyre tette az urát?

- Volt, ha az ember olyan kicsit csendeske volt, félt az asszontól, de csak úgy inkább. De, ha az ember nem félte, akkor nem volt mit csinálni neki. Sok féle van! Ahán ház, annyi szokás!

Kicsikém nagyon szépen köszönöm, hogy eljöttetek diskurálni! Ugye, milyen jól eltelik! Még máskor is jöhettek!

- Köszönjük szépen, hogy itt lehettünk! A mesét is, és az éneket is!

A Jóisten sokáig tartsa még meg Teréz nénit, a csángó asszonyt, egészségben, ilyen vidám, kacagós, jó kedélyű, mindig mosolygós, viccelődő, humoros embernek!