A farsangi időszak alkalmával a vicei asszonyok megtiszteltek avval, hogy esténként a gyerekházban fonót rendeztek. Mint a régebbi időkben, eljártak ide a guzsalyaikkal fonni. Dalos jókedvüket se hagyták otthon, sőt még „legényeket” is kerítettek.

A befelé fordulás, elcsendesedés nagyböjti időszaka előtt, a mulatozások időszaka végével „virdzsilt”, igazi töltöttkáposztás, tésztás (sütemények), farsangi mulatságot rendeztek. A talpalávalót a Viccei Hagyományőrző Zenészek húzták, a prímás Bálint Árpi kántorral. Szőllősi Annuska néni fia, Gyuri nagybőgőzött, Deme János harmonikált, és a hittantanárnő, Marika férje, Takács Zolti hegedült. A férfiak nótait Király Dávid, Bakó Lajos, és „nótás kedvű öreg barátja”, Salak Zolti bácsi húzatta a zenekarral.

A Vicei Hagyományőrző Zenészek „javát” a Szőllősi család adja. Hat fiútestvérből négy biztosan muzsikál. Ha valahol fel kell lépni, Gyurira, Marcira mindig lehet számítani - édesanyjuk felkérése egyik fiú sem mond nemet -, de Anti és István is tud muzsikálni. Természetesen az örökös prímás Bálint Árpi, ezt senki sem vitatja. Hermonikázni vagy kontrázni szokott a zenekarral Takács Zoltán, vagy Marika férje, Deme János.

A zenekar névadója természetesen az édesanya, Szőllősi Annuska néni volt. A muzsikások a fotón: Bálint Ápri, Szőllősi Gyuri, Szőllősi Marci és Takács Zolti (Zene- és az Idősek Világnapja alkalmával 2015.).

Vicei Hagyományőrző Zenészek, Salak Zolti, Veres János, Király Dávid énekelnek

 

De térjünk vissza a virdzsilre. Zolti bácsi, aki a 80-as éveiben jár, és Szőllősi Annuska néni „letáncolták” a fiatalokat a parkettről. A mulatság végével, éjszaka hazafelé menet - az asszonyokat elkísérve, a régi időket felidézve - Zolti bácsival az élen, összeölelkezve végigénekelték a falut. A februári hideg, havas, fagyos, csillagfényes éjszakában.

Nótás kedvű Zolti bácsi is az egyik kedvencem, mert idős kora ellenére annyi virtus szorult még belé, hogy az igen tiszteletreméltó. Mindig jókedvű és vidám. A templomban ő megy elsőnek áldozni, tehát a felekezetben ő legidősebb. Hazaindulásom előtti rendezvényen megszólított: - „Ezt el szerettem volna énekelni magának!” - A zenekarral elhúzatta kedvenc nótáját, ”Asszony, te csak hallgass, Engem ne pirongass, Mert én urad vagyok, urad, Néked parancsolok…”. Én ültem a Kultúrban a padon, Zolti bácsi előttem állt, és akkor csak nekem énekelt. Igen megtisztelő volt. Szerettem érte.

Bakó Lajos szerint: „nótás kedvű barátom” Salak Zolti bácsi

 

És most idézzük fel a fonóban történteket.

Fonó 2016. január18-án. Már megérkezett Emma néni a szomszédból, Róza néni, Szőllősi Annuska néni, Marika is bejött a gyerekekkel, később Péter is csatlakozott hozzánk a fiúkkal. Amíg várjuk, a többieket beszélgetünk.

A leírás majd kicsit kaotikusnak tűnhet, de mindenki volt már társaságban, és tudja, hogy ott általában egymás szavába vágva, nevetve, egyszerre beszélnek az emberek. Az időrendi sorrendet tartom, az elhangzottakat nem választottam szét témánként. Ebből is látszik, hogy az asszonyoknak egyszerre, mennyi mindenre kiterjed a figyelmük, miközben fonnak, kézimunkáznak. Kibeszélve, átbeszélve a falu és saját dolgaikat, nem válogatva a témákban, akiből ahogy jön, azt mondja. De ígérem, követhető a fonóban zajló beszélgetés.

Az asszonyok éppen Bálint Annuska néniről beszélgetnek, hogy nem tud eljönni a fonóba, mert vigyáznia kell Erzsi mamára, anyukájára, aki, Isten segedelmével, ebben az esztendőben 102. évét tapossa.

- Minden rózsa Szűcs Annus.

- Annus hol van?

- Vigyáz a mamára.

- Annus, ha leoltja villanyt, nem tud alunni?

- Dehogynem, csak be kell hunnya a szemit.

- De ha bezárja az ajtót, úgyse nem menyen onnét el.

- Ki nem mozdul az onnan sehova se.

- Kiabál?

- Dehogy kiabál? Csak ha szól a telefon, a botjával üti a földet.

- Hát, kapcsolja ki a telefont.

Aki nincs benne, nem tudja, mivel jár egy nagyon idős vagy magatehetetlen ember gondozása. A lelkiismeret nem engedi, hogy magára hagyják. Aki gondozza, az a maga öröme, érdeke elé helyezi a gondozottat. Így hát, lehet ötletelni, jó tanácsokat adni, de úgyis úgy lesz, ahogy lesz. Mindenesetre nagyon vártuk, hogy Annuska néni is meg tudja oldani, és egy-egy estére el tudjon jönni a fonóba.

Emma néni még a tévét is bekapcsolva hagyta, hogy azt higgyék, otthon van. Közben átjött a szomszédba mesélni, énekelni, beszélgetni, egy kicsit kikapcsolódni, és leánykorát felidézni.

- Rózsa néne nem jön?

- Nincs, kire hagyja Tibit.

- Vera néni?

- Máma jött meg, Bethlenbe volt. Elment egy kicsit kikapcsolódni. Ma nem jön.

Na, várjuk az asszonyokat, szomszédokat, hogy lassan összegyűljünk. Később még legényeket is kell kerítenünk, mert a fonóba és utána a virdzsilre, a mulatságra feltétlenül kellenek.

Ez a Vice, csoda falu. Azért szerettem nagyon, mert itt minden megtörténhetett, és meg is történt, ami csak az ember életében elképzelhető. Ezeket a történéséket - nem csak az idő múlása miatt, de - olyan mérhetetlen derűvel és bölcsességgel fogadják és színesen mesélik el az itt élők, amivel nekem nagyon sok vidám percet és örömet szereztek.

Emma néni megígérte nekem, hogy a fonóban elmeséli szöktetése és férjhez menetele történetét. Rá Dávid bácsi hívta fel a figyelmemet. Nem mesélte el a történetet, azt mondta, ha csudát akarok hallani, kérdezzem meg Emma nénit. Megkérdeztem. Azt mondta, nagyon hosszú, majd a fonóban elmeséli. Most eljött az idő, lássuk.

E:- Na, Bea asszony, tudni akarja, hogy történt? A faluban csak én jártam úgy, s még egy asszony. Hazaküdte a pap. Pedig mennyi minden vót, de csak münk vótunk ketten.

- Na, az orsóm leesett. Nincs legény, ki adja. – mondja Róza néni.

E: - Én ott születtem Dávid bácsi mellett. A Kandiában laktam, oda mentem férjhez a Felszegre, és most itt lakom, az Alszegen. Én mindenhol csak laktam. Azt kérdezze meg Dávidtól, mit csinált az én kicsi macskámmal. Megmondta, hogy én hogy mentem férjhez, de mondja meg azt a kicsi macskát is!

- Ilonka néne? – kérdezi Marika.

- Nincs itthon. A lányánál van, mert ott analizálják. Elküldte az orvos, hogy ne mozogjon sokat, itthon úgysem állná meg.

Megjöttek a legények. Itt mindenkinek kell kézimunkázni, fonni, varrni, kötni, valamit csinálni.

E:- Én kiraktam a ruhákat, a fehéreket meg szoktam főzni. Kiraktam száradni. Én a felső házban valamelyik nap megkaptam valamit. Fehér papírba bécsomagolva a szekrénybe kaptam csipkét, olyan szép csipkét. Lehet, hogy amikor meszeltem, bétettem oda, s aztán megfeledkeztem. Nem tudtam volna mostanáig, hogy hun van. Én a kézimunkát szeretem. A csipkéket most varrtam föl két lepedőre. A kézimunkát csak az nem szereti, aki dög. Futuros.

- Nekem is van párna és csipkés lepedő ott, ahol lakom is, és a felső házban is. Mi készítettük a csipkét, amikor mentünk a fonóba, akko láttunk lámpánál kötni, most még nem látunk villannyal se – mondja Szőllősi Annuska néni.

E: - Én mennyit kötöttem! Nekem van legalább 10 lájbim (mellény). Én annyi szvetter kötöttem. Mikor férjem meghalt, jött Ilonka néni, azt mondja:- Emma, szedd össze a Zolti ruháit! - összeszedtük mind, s azt bétettük a koporsóba. Mennyi kötöttt szvetter, s lájbi mind-mind! Mind azokkal raktuk meg, hogy ne süppedjen bé. Na, azt akartam mondani, hogy hányan mondták azt, hogy milyen parasztosan beszélsz, hogy azt mondod, hogy kuss! Hát nézem a tv-t, most is  vasárnap nem azt mondták, hogy szaladtunk, futottunk.

Én ott a Dávidék mellett születtem. Olyan 6 évig ott voltunk. S ha az innenső házba bemegy, az egy olyan régi ház volt. Ott volt egy üzlet, most már át van csinálva. És ott árult Beter Antal báty. S loptuk el a tyúk alól a tojást s eladtuk innan-felől. Hát hunnét van ennyi tojás? S gondoljátok el, mit vettünk? Élesztőt. Meg élesztőt ettünk. A friss élesztő jó. Annyit eszembe jut, mért nem vettünk cukorkát?

SZA: Ezekből régebben szőttek, pendelyt, inget. Az enyém kender. Ebből törölköző, zsák, lepedő készült. Régebben pendely is volt belőle. Az aztán miko forogtam, csak úgy repült. Szoknya alatt, alsó szoknya a pendely. A szoknya alatt, amiko járt a bolha, csak úgy húzta ki a lány. A másik az gyapjú, abból szőnyeg készül.

1. Na, nem mondtam el, amiko lány voltam, meg férjhez mentem. Aszonta, érdekli.

SZA: - A te férjhez meneteled! Hát meg is kell magyarázni!

E: - Elmenyek a bálba. De nem Zolti volt a hibás, Márton volt a leghibásabb. Barátok voltak. Ő szöktette meg az ő feleségit is. Nálunk az volt a szokás, amíg nem jött egy másik, addig avval foglalkoztak, amelyik vót.

SZA: Kontyaltunk fel. Leskelődtünk. Éva ángyóddal álltunk fel a székre, hogy lássuk be az ablakon, ahogy kontyolták.

E: Róza kontyolt. Na, elhívott Zolti táncolni, aszongya: -„Emma, este hozzál keszkenőt.” - Mondom: Nem fázik a fejem, nem kell keszkenyő. Hanem én Annus ángyónál aludtam, mert Balász szegény … vót. És mondtam ángyónak, ni, mit mondtak ezek.

– „Emma, ne menj te sehova!” – Na, jól is mondja ángyó, nem megyek én sehova. Aztán majd jövök ide vissza aludni. – Tizenkét óra felé széledtek széjjel a bálok. Na, ángyó látja, az én hálótársam elment, mert nem jött. Megyünk az úton fel – nem akartam menni. Azt mondja Márton: Te, most szöktette meg Sós Pista Hajnit. Hát, gondoltam, Hajni elment, én is elmegyek. Megyek én is, akkor én is megyek. Rózájékhoz mentünk. Márton:

- „Róza, hozzál pálinkát!” – Ezek erővel akarták, hogy igyak, de nem ittam egy kortyot sem. Én megyek vissza. Már nem kacagtattak. Hát mikor menyünk fel, Hajni Sós Pistával áll a kapuba. Há, egy kicsit csak feljebb kell, hogy menjek. Azt mondja Márton:

 - „Te, itt vannak valakik, gyertek, menjünk!” – Visszajöttünk a református templomnál, s akko átmentünk ott a sepedéken, ott mentünk akko által. Na, elmentünk. Pál Róza felkontyolt. Disznólábból valami volt csinálva. Megvolt a mennyasszony, na, megtörtént a dolog. Gondolja el, Bea asszony, ez volt szombaton, vasárnap este, elmentünk a paphoz és a pap hazaküdött. Aszonta:

- „Szét kell válnotok, fiaim, mert nem élhettek vadházasságba!” - S kellett hirdessen. Mondtuk, hogy nem lehetne megsemmisíteni azt a hirdetést?

– „Nem! - Aszongya. - Mi van a végin: Ha valaki valamilyen akadályt tud, azt jelentse a papnál vagy a püspökségen. Ez kötelező!” – Akko elmentünk. Megtartotta az oktatást. De én nem tudom, miket mondott ott. Én olyan gondba voltam ott, mi lesz itt vélünk? A pap elkergetett, hogy menjünk haza. Zolti azt mondta, menjek véle. Én nem mentem. Én hazamentem. Otthon ültem három hétig, míg a pap kihirdetett vasárnap. Én kedden reggel megesküdtem, fel is mentem. De efféle nem volt. S csak még egy asszony a faluban, akit hazaküdtek. Szabóné. De aztat nem tudom, mért.

49 évig tartott a mi házasságunk. Ő meghalt június 10-én, és május 11-én mentem oda. Hogy mondják, más májusban lett volna 50 év. Tik hány évig voltatok?

SZA: 43

E: Húszadik évemben mentem férjhez. Nálunk tudja, hogy volt, 19-20 év. Ritka, aki hamarább ment. 38 elsőosztályos volt, ’44-be, aki született. De voltak a ’43-asak. De azok össze-vissza voltak. Egynek se volt normális esze.

- Hát mit beszélsz, mi is akko születtünk, ’44-be. – mondák a többiek.

E: Hát mit, azok hogy mentek férjhez? Mindenki, ahogy tudott, ment. De ment. Hát éppeg az ilyen jutott eszembe. Balla Irma akkor ment, sokan-sokan. Irma rendesen ment.

R: Ibolykának volt lakodalma, Bálint Istvánnénak. Ibolyka elment, de nem eskette a pap, mert nem volt betőtve a 16 év. Még nem volt 16 éves. Akkor az volt a baj. Kellet, hogy várjanak, de őt nem kergette haza a pap. Én nem tudok rula.

SZA: Azért csak rendesen mentünk férjhez. Amér reá két hónapra megszületett!!!

Csoda történt! Vicében sok volt a „koraszülött”, de valószínűleg a legkorábban Annuska néni fia született meg, két hónapra, és mire felnőtt, ahogy Annuska néni mondja: - „Csak utolérte magát! Nézze meg, milyen fáint ember lett belőle!” És igaza van. Magas, erős, derék ember lett a két hónapra született fiából.

R: Te is Áronnál voltál, mint Emma?

SZA: Igen, igen, én Áronnál voltam. Én rendesen mentem férjhez. A lyukatos nájlon plázába bé vót téve egy blúz és szoknya, egy kendő, s kötény. S még ha mentünk, felakasztattam oda, a ház ajtaján vót egy szeg külfelől, s ada akasztattam fel.

E: Annus! Én pont ahun lakik Marika, ott találkoztunk. Én s jöttem hazuról, s nem ’tom, te mentél Irma nénihez, vagy hogy, s azt mondtad: - „Emma, én is már meg vagyok kéthónapos.” - Én aztat nem felejtem el, amíg élek!

SZA: De milyen büszkén, büszkén hordtam! Na! Jaj, hogy szidott Rózsi. Örökké mentem a csarnokba. Egyszer elgyütt Rózsa, att hallotta meg. Istenem, de szidott, amikor hazaért. – „Nem szígyeled magadat, amér mész a faluba!” – Hát, né, ne menjek, há még mások is. – „ Mért, látszik rajtam?”  - mondom. Hogy rosszba ne látszódott volna!

SZA: Ibolyka is akkor vasárnap nálunk volt, ott sétált a papi laknál a járdán. Eljött hozzánk, örökké, az a lábát úgy tette, egyik lába volt lejjebb, s másik feljebb, hogy ne látszódjon. Marci megölelte hátulról. Aszongya: - „Úgy megszorítottál. – Mér? - Amér fáj a derekam.” - Ez volt vasárnap és hétfőn szült, Gabi meglett.

 

E: Bea, aszondom én magának, ha ez nem Vicében történt volna ez a dolog, soha, míg a világ nem kerültem volna a Zolti szemébe. Erőst-erőst megbántam. Egyszer meglátta Rózsika Zoltit, aszonja: - „Tátá” -. Mondom: - „Az nem tátá, Zolti bácsi.”

SZA: Nade, engem vártak libalevessel.

E: Nálunk is volt vacsora. Aztán miko felmentem volt húsleves, piskóta. Én nem is mentem akkor haza.

SZA: Isten áldja meg az afféle jó embereket, mindegyik, amelyik voltak a miénk, mind a három! S vannak még affélék!

E: Az enyém egyszer hazajön vacsorálni, azt mondja: - „Gyere, öltözz, menjünk a bálba!” - Én bémentem, lefeküdtem. Kitárta az ajtót: - „Emma is megyen?” – Tizenkét órára jött meg nagy részegen veszekedni.

R: Abba az idő a házasok is mentek a bálba. Fogták az asszonyt, otthon hagyták, s mentek. A bálba, bufettba (kocsma). Nem érdekelte őket semmi sem. Bálba, s vissza a kocsmába, s mind úgy. Aztán tizenkettő után csak hazamentek, vagy 3-4 órakor.

E: Szerették az italt! Isten tartsa meg jó szokásukat! Istenem, Istenem! Nem felejtem el soha, akko permetezték a gyümölcsfákat 3 hétig. Azt hittem már, a jó Isten is elfeledkezett rólunk, vagy mi van má? Reggel mentek, az enyém brigádos volt.

SZA: A mostaniakat nem érdekli a bál a feleségük nélkül!

E: Ezek nem, ezek mentek, nem tudták, hogy mi a törvény!

- Kikapósak voltak a legények?

SZA: Hát aztán miko hogy! Az asszonyok ültek otthon a gyermekekkel.

R: Voltak ilyenek is, olyanok is! Most is mondják, egyik gyerek egyik férfitul van, másik gyermek másik férfitul.

E: Vannak olyanok. Nálunk négy gyermek volt, az hova menjek a gyermekekkel?

- Hallom, volt, aki nagyon szerette a pálinkát!

SZA: Hajjaj! Nem hogy szerettük, megittuk!

E: Én egyszer megittam egy üveg vodkát, jól laktam, s vége vót. Én mást nem ittam, de ne féljen, még egy esztendő után is megláttam a vodkát, hánytam.

R: Itt Vicében a bort nem nagyon itták. Inkább a pálinkát, az asszonyok is. A szomszéd faluban, Borzáson isszák a bort.

E: Nézze, voltunk így kántálni karácsonykor, szégyen volt, ha valamelyik nem ivott. Kellett inni. Egyszer elmentünk kántálni, valaki játszotta szerepit, Szűz Máriát volt, s olyan részeg volt, hogy elvesztette a kötényit.

SZA: Az egyik ivott, a másik nem. Azt mondta valaki, ha nem fogod tudni a színeket, odalöklek, hogy jaj lesz neked!

1. Tizenkettőkor kezdődött az éjféli mise, az egyik ment így, a másik úgy.

SZA: Volt, aki összeverekedett, Zolti, s Marci választotta el őket.

E: Tudja, miko lányok voltunk, mentünk éjjeli zenét adni mi, magunk. Adtuk mi mindenkinek. Mi olyan marhaságokat csináltunk, hogy olyat nem csinált itt Vicében még senki. Elöl ment a pap, s hátul mentünk mi, s elkezdtük cibárolni a minisztránsokat.

Képzelje! Volt nekem egy testvérem, de meghalt. Mindig ment minisztrálni. S volt a harangozó, s a testvérem magába gondolta, meggyóntatja. Ment erre s arra, egyszer beül a testvérem a sekrestyébe, s azt mondja: - „Bácsika, ideje lenne, hogy gyónjon! – El is ment a harangozó. A testvérem egy kicsikét makogott. Aszongya: - „Nnnem emlékszik mmmás bűnjeire? - Észrevette a harangozó. Na, aztán, hogy mondják, adott a gyóntatónak, megverte. Albert atya, amelyiknek a szobra a templomnál van, mindig emlegette: „Amikor Vicében voltam, volt egy kisegítőm!” – Azt mondta a testvéremnek, hogy kisegítője volt. Van is könyv róla. Albert atya írt egy könyvet és belé van írva, miko volt Vicébe, volt egy kisegítője. Hogy mondják, nem vette komolyan Albert atya.

Még egyszer voltunk, egy augusztus vasárnapján gyónni. Aszongya a Szabó, - „Mi lenne Albert, ha már mindjárt vége lenne?”

Ebből bundás szőnyeg készült, én fontam sokat a földre, táblás ágyterítő, jó meleg volt.

SZA: Csináltunk gyapjúból pokrócot is. Meg volt festve minden színre. Volt piros, zöld, fekete.

R: Volt szürke gyapjú s fehér.

SZA: Akkor elvitték s megványolták. Olyan jó vastag volt.

R: Mutatják mostanában a televízióban is, hogy mi az a ványolás.

E: Nem tudom, amit elhagytak régen mind, ma szedik össze. Festőbe vittük. Rendesen festették meg. De van ez a bogyó is, amivel feketére szokták festeni.

 

Kibeszélték magukat az asszonyok, így hát rázendítettek egy nótára. „ Este van már, késő este, kilencet ütött az óra…”

 

E: Nem kell fonni, mert holnap mit dolgozunk?

Esik a fergetek, ázik a köpenyem

„Esik a fergetek, ázik a köpenyem

Gyere, kedves régi kis angyalom,

 Nyiss ki és eresz be!

S nem eresztelek be, kilenc óra után,

Eredj, ahol kilenc előtt voltál,

Csárdás kis angyalom.

S aki a babáját igazán szereti,

Akármilyen havas eső esik,

Mégis fölkeresi.

S lám, én az enyémet igazán szeretem,

Akármilyen holdvilágos este legyen

Mégse keresem fel.”

 

E: Tavaly miko jöttünk, annyit tudtunk, most hun van?

SZA: S miko 7-8 osztályos tanulók voltunk, akko jártak a diákok, s adtak éjjeli zenét a tanároknak. Ez mind akko vót.

E: Annus! Eszembe jutott, hogy melyik az az ének, amiko a pap is vót tavaly, na, melyik, a „Kis csónakom leng a Duna parton…”, ez volt az, igaz?

SZA: Aztán gyútották a gyufát háromszor. Ha gyufát gyútottak, az azt jelentette, hogy fogadtak.

E: Hogyha nem gyútottak, akkor nem. Nem tudták, hogy mennek. Akkoriban tényleg nagy divat volt. Volt, hogy kétszer, háromszor is gyüttek.

SZA: A legények, akinek volt barátja, szeretője, azok mentek.

Zörgetem a kiskapudat, holdvilágos éjjel

„Zörgetem a kiskapudat, holdvilágos éjjel,

Csak egy csókért jöttem hozzád, még ezen az éjjel.

S aludj, aludj szép csöndesen, nem zavarom álmod.”

 

S csend van a faluban, alusznak a lányok

„S csend van a faluban, alusznak a lányok

S csak egy kis ablakban látok egy világot.

S barna kislány levelet ír, küldi idegeny országba,

Katona babáját hívja szabadságra.

S ne hívj, kedves babám, nem mehetek haza,

Nyugat felé indulunk a harcba,

Kispej lovam csak előre, bátran, idegeny országba,

A Magyarországnak sehol sincsen párja.

S kicsi még a leány, a bölcsőben játszik,

S alig csöpörödik, legény után vágyik.

Gondja van a szép ruhára, meg a csinos járására

Csókot ad a legény a piciny ajakára.

Gondja van a szép ruhára, meg a csinos járására

A magyar kislánynak sehol sincsen párja!”

 

- Orsó, guzsaly, motolla,

vesztél vóna pokolra, ijujuju! –

 

- Ebből a kenderből mi készül?

SZA: Ebből pendely lesz most. Meg fogjuk szapulni, fel kell motlálni.

E: Aj, ez a kender, ez egy fertelmes munka. Pláne egyszer elvetik, kibújik, kinyűvik, összekötik, béteszik a vízbe, kimossák, meggerebelik, meghehelik. Ah, áldott Úristen! Akkor fonni, szapulni, eszkavátára tenni.

R: Nem csak a vízbe teszik bé, meg a tóba.

SZA: Meg kell szapulni, aztán megtekerni, miko megszáradik s gombolyítani, volt régebben olyan vetőszeg. Szőttünk belőle törölköző, zsákot, törlőkendőt.

E: Megvan még az eszkaváta, vagy elhánytátok? (szövőszék)

- Mitől lesz világosabb?

E: Akko egy nagy csőbe beleteszik, van egy üst, abba teszik a hamut és akko főzik.

R: Dehogy, az üstbe teszik a hamut! A cseber tetejére teszik.

E: Igen, igen. Van egy olyan vászon, azt megtöltik hamuval, mindig tőtik 6-7-8, attól függ milyen az üst, avval le is forrázzák, de le is folyik alul. S akko azt úgy hagyják estétől reggelik, s akko azt úgy szokták mondani, megköt, megkelt. S másnap akko kimennek a kútra, s kimossák. S másnap akko súllyal teszik el, mind öblögető vízbe.

SZA: S úgy csináltuk, kicsit derelődjön meg, amiko voltak a hidegek. Ha megfagy, akkor annál puhább.

E: Lássa, ez szőve van, de ez gyapot. Aztán volt nálunk len, abból lehetett szép abroszokat, kendőket csinálni. Ez a guzsaly a Manyi nénié.

SZA: Nézzétek a guzsalyomat! A talpát még Marci csinálta, amikor élt. Kérdezd meg Marikát, még együtt is jártunk a fonóba. Akko voltunk vagy harmincan, az iskolánál. Volt a Szabóné, Pataki Ida, a Kertészék, vót-vót, sokan. A papné csinálta. Aranka még nem volt férjhez menve.

E: Azt mondták, hogy adnak valamilyen segélyt azoknak, amikor volt a háború. Mikor az oroszok voltak.

R: Az oroszok, miko benn voltak az oroszok.

SZA: Ha nem kapunk az oroszoktúl, kapunk a magyaroktúl. S ha nem kapunk a magyaroktúl, s az oroszoktul, kapunk a románoktúl. Valahonnét kell kapjunk!

M: Most adnak valamit a magyaroktul, hogy megcsináltatták meg ezeket a papírokat.

SZA: Há, olyat, akinek az apja meghalt az első világháborúban.

E: Az én apám megszökett. Itt volt a kertben egész éjjel. Itt volt a muszkáné. De négy gyerek volt. Édesapám katonaruhástól, mindenestül itt volt. Az az asszony annyit beszélt nekik, annak aztán eleresztették. Édesapám nemhogy elbújt volna, ő még kiáll, hogy lássák meg az oroszok.

Búsúlj Teréznek ott halt meg az apjok.

Ez az én mulyám, felesleges volt. Nem tudom én, csak aztán azok szöktek még meg, ahol az egyik református volt, a másik katolikus.

R: Nem akarta, hogy vénlány legyél!

M: Akarta, hogy beszéljék magát is a faluba!

E: Igen, aztán azt akartam még mondani, kijöttünk a templomból, a templom előtt azt mondja, hogy menjek fel hozzájuk, Zolti, és akko másnap román temetőnél haza. Én ott laktam

Marika nénin fejül, ott a Piroskáék. S akkor mondom neki: - „Én biza nem megyek!” - Aszongya: - „Miért kacagtatom ütet?” – „Hát, te - mondom -, én kacagtattalak, nem te kacagtattál engemet?” - Hogy én kacagtattam ütet, hogy nem mentem véle haza. Én nem is mentem három hétig, pedig közbe elszökött Irén, a sógornőm, három hétig nem mentem, hogy aztán nem esketnek meg. Vasárnap este megszöktem és hétfőn mentünk, hogy adjon össze a pap. Akko nem éltünk vadházasságba. Zolti nem akart menni oktatásórára. Háromszor kellett menni. Nem is tudom, miket mondott a pap.

1. A mostaniak nem tűrnek.

E: Én több rosszra emlékszem, mint jóra. Énnekem volt idő, megszámlálhattam, hogy hány téglából volt kirakva a ház. Kikergetett.

SZA: Én is kaptam egyszer egy szájast, s többet nem szájaltam.

E: Ha, nem ivott, ilyen ember nem volt még egy! Kikergetett! Ebútam a ház megett, s volt időm megszámolni, hány téglából raktuk ki a házat.

R: Amikor mérges volt, a mérge nagy volt!

E: Ne féljetek, én, ha kimentem, kimondtam, amit gondoltam! Azt mondta valaki, „mondd ki, meglásd, milyen jól fog esni!”

SZA: Van egy ilyen román mondás: „A szája veri meg a fenekit!”

E: Nálunk most nem is isznak annyit az emberek, mint régen. Eszembe jutott, mikor volt az édesanyádék lakodalma. „Dani fiam, én fázom! - Mért ittál annyit?”

Egy időbe annyi discó volt itt, úgy untam már!

A mi időnkben, amikor 16-17 évesek voltunk, annyi volt a nép, telis-tele volt a Kultúr, annyian voltak, hogy nem fértek. Nem lehetett táncolni. Karácsonyba, a templomba telis tele volt. Annyian voltak, hogy a lányok szépen kétfelől a padokba. A padsorok közt álltak, nem fértek a templomba, annyian voltak.

- A csillagnak nem volt valami éneke?

SZA: „Erre, erre csak utánam,…” egyszer Vera elkezdte: „Nincs a Jézusnak subája…” Tévedett, de hang, mind csak az.

 „Erre, erre csak utánam, nem lesz soha fehér szárnyam,

Elterjedt már messze híre, vár Jézuska mindenkire.

Ide jöjjön, aki szegény, itt fakad a szívbe remény.

Ide, akit sújt a bánat, itt fel éjjel igazára”

Akkor felkeltek a pásztorok s mentek arra, aztán énekelték:

”Ez az éj a csodák éjje, muzsikál…”

S akkor kezdtek hozzá a rendes muzsikások. Viski Márton, s a többiek.

E: Emlékszek, Ilonkának testvére kicsi gyermek volt. Rendes kicsi gyermek volt a bölcsőbe. Bé volt téve a bölcsőbe, 1 éves volt.

 

SZA: Ezt énekelte az első pásztor:

”Ez az éj a csodák éjje, muzsikál az erdők népe,

Azért volt a csillag élen, angyalkám én megyek véled!”

 

Aztán jött a második:

„Megyek én is, de mit vigyek, az éjszaka, havas hideg.

Kárognak a sötét varjak. Báránykámra mit takarjak”

 

A harmadik énekelte, hogy:

„Kis királyom számon-bánom, bizony kopott a dolmányom.

De a lelkem tisztán ragyog, itt nálad oly boldog vagyok.

Szent Józsefnek a szemébe, örömkönnye csordul ki éppen.

Végigperdül a szakállán, mennyei gond van a vállán.”

 

Aztán az angyalok énekeltek:

„Született egy fehér bárány, szent karácsony éjszakáján.

Ezüst hangja, gyere, halljad, kicsi testét betakarja.

Háza akol, ágya jászoj, de meglásd, ha vele játszol.

A szívedről olvad a jég, boldog leszel, mint soha még.

Ez a bárány, égi bárány, egyetlen a világ táján.

Nem kell néki suba, pólya, szeretet a takarója.

Nem kell néki, ital, étel, csak a szíved melegével,

Járulj elé, úgy imádjad, mosolyából a fény támad.

Gyertek ide édesanyák, kérjetek az égi anyát.

Erőt rátok ő árasszon, hunyóban is királyasszony.

Gyertek ide édesapák, a szent család példája áld.

Drága képét imeljétek, kis családtok szeressétek!

Jöjjön, aki jóra vágyik, e szép földi Mennyországig.

Mindenfélét Betlehemben, irgalom van kegyelemben.

Mindenkinek jut hely szépen, kis Jézuska szent szívében.

Úgy gyertek, mint hazafele, legyen a szív dallal tele.

Kiáradt a dal belőle, visszhangzik a világ tőle.

Üdvözlégy te Égi gyermek, dicsőség az Úristennek!”

SZA: Ezek mind muzsikásokkal voltak.

M: Miko már münk voltunk gyermekek, nem voltak muzsikások, csak úgy énekelték. Voltunk 5-6-an és énekeltük. S ezek úgy kivesznek. Mostaniak, már nem veszik. Össze kéne gyűtni egy füzetbe.

SZA: „Mennyből az angyal”-lal kezdtünk, s akko a végén „Dicsőséget…”, akko az első tura végig ment, 1., 2. , 3., 4., 5., angyal, akko énekeltük aztat, hogy „Betlehmi pusztán…”, s akko megint kezdődött, s akko „Fel nagy örömre…” s mind úgy. Nagyon szép volt. Bé volt úgy osztva.

E: A templomban volt karácsonyfa, nem volt feldíszítve, csak úgy oda volt támasztva. Régebb a padok közt is vót. Ágak, nem voltak feldíszítve.

SZA: S nagyon szép volt, a fejünkön koszorú is. Be voltunk öltözve, én el is tettem, mert voltam menyasszony is. Nagyon megfigyeltem, tudtam, hogy kell.

- És hogy van az a harang mellett éneklés, ott fenn a toronyban?

SZA: „Csendes éjjel ott az égen, arany hajnal pírja ég,

Tán a nap van hullófélben, nem a rémült pásztornép.

Elé angyal sereglik, szózat hangzik égi nyelven,

Pásztorok, ne féljetek, örvendezzen szívetek!”

 

Ezeket éjfélkor fenn a haranglábnál énekelték. Éjféli miséről, miko jött ki a nép. Ott énekeltük:

„Jöjjön ki ébresztett fel álmomból,

Hogy angyal volt, észrevettem szaváról.

Oly fényes volt, hogy én tűznek gondoltam,

Betlehemet emlegette, hallottam.”

 

Volt ott fenn a Peti András, Minya Dávid, … Gyula. Én, mint egy semmiség, mindig ott voltam közöttük.

E: A tavalyi virdzsilt, látta? Én mondtam Ilonkának, a te urad pontosan olyan, mint az én Zoltim volt. Ő hozta a három purdét tavaly, Ilonka. Hogy elhagyta az ura, és ide jött három gyermekkel.

Volt egyszer egy virdzsil e féle, mint a fonó, no és ott elmentünk Ilonka nénivel, maszkurásnak. Kádár Lászlóné. Mondtam Zoltinak, hogy el kell, menjek Ilonkához, mert kell kürtöskalácsot sütnünk. Nem kürtöskalácsot sütöttünk, hanem akkor már kellett készüljünk azon estére. Maszkurásnak. Képzelje el, tíz méter anyagot összevarrtunk egy szoknyának nekem. Akko egy harisnya, rossz blúzokba. Elindultunk, mint két rossz cigányasszony, vittünk tarisznyát is, málé volt benne, főve. Mentünk, hogy adjanak nekünk. Adtak pálinkát is. Úgy fel voltunk öltözve. Azt mondta Sányi bácsi: - „Üljetek a seggetekre, én megleslek, megijesztelek!” - Azt mondta Ilonka: - „Emma, bizony Isten, ha jün Sanyi, én úgy megütem!” - aszongya. Na, menjünk onnan. Á, ne menjünk bé, mert megtudják, hogy kik vagyunk. Aztán kijütt a Pista, Róka Pista. De aztán utánunk jött a pap is, mert meg volt híva. Bement a pap is, kijütt Róka Pista és csinált fényképet. Ott van Ilonkánál, el kell kérjem, hogy legyen nekem is! Hogy hogy volt, mint volt, ki volt maskurásnak öltözve. De a Zolti kérdezte: - „Emma, nekem nem hoztál kürtöskalácsot?”

- Hogy kapták a csúfneveket, akinek van?

R: Itt mindenkinek van. Nem tudom.

E: Nekem Szikra, anyósomról van. Az apósom volt Borták, és állj meg, meg Barcsai, mert kellett menjen szavazzanak és mind kiabált: - „Éljen Barcsai Tamás! – és akkor mind mondták, na, mük Barcsai, Barcsai.

SZA: Nekem Baskó.

Ablakidnál barnakislány

„Ablakidnál barnakislány, hej, jó estét, jó estét.

Szállást jöttem kérni hozzád, hogyha beengednél.

/:S mindenféle csavargónak szállást nem adhatok,

Nincs itthon az édesanyám, hej, csak egyedül vagyok.:/

De azért a szép szavadért, hej, téged beengedlek.

Széket adok, leültetlek, szépen lefektetlek.

/:Csipkés szélű paplanyommal szépen betakarlak.

Átölellek karjaimmal, hej, reggelig csókollak.:/

 

Nincs szebb lány a magyar lánynál

„Nincs szebb lány a magyar lánynál

S vékony karcsú derekánál.

/:Olyan vékony, mint a nádszál

Maga jár a legény után.:/

Maga mondja a legénynek,

Vállaljon szeretőjének

/:Jól van kislány én nem bánom

Csak az anyád ne sajnáljon!:/

S még az anyja nem is tudja,

Hogy a lánya milyen csalfa,

S majd meg nem sokára.

 Legény jár az udvarába.

S majd meg nem sokára.

Mikor sír az unokája.”

 

A malomnak nincs kereke

„A malomnak nincs kereke,

Még is lisztet jár, mégis lisztet jár.

Tiltják tőlem a rózsámat,

Még is hozzám jár, mégis hozzám jár.

Volt nekem egy szép szeretőm,

De az olyan volt, de az olyan volt.

Ha egy nap nem láttuk egymást,

Négy nap beteg volt, négy nap beteg volt.

Ötödik nap megkérdezte,

Mi a bajod volt, mi a bajod volt?

A szívemet a szerelem,

Körülfogta volt, körülfogta volt.

Addca rózsám a kezedet,

Forduljunk egyet, forduljunk egyet!

Aztán menjünk ki a kertbe

Hogy szedjünk meggyet, hogy szedjünk meggyet.”

 

„Erdő, erdő, erdő, Marosszéki kerek erdő…”

 

Aranyos kis Bözsikém, amíg hozzád jártam

„Aranyos kis Bözsikém, amíg hozzád jártam,

Ablakod alatt, de sokszor megálltam.

Szagolták a muskátli, rezeda virágot,

Én meg a szobában csókoltam a szádot.

 

Aranyos kis Bözsikém, majd fogsz te sírni,

Mikor engem katonának fognak vinni

Elrabolnak tőled egy vasárnap este.

Sok számos csókodért áldjon meg az Isten!

 

S aranyos kis Bözsikém, amíg hozzád jártam,

Ablakod alatt sok mosatlant láttam.

/:De én aztat nem hányom szemedre,

Én meg a jó anyád, vágja a fejedbe!:/

 

Anna kérésére:

„Egy rózsafán megszámláltam száz rózsát,

Századikat elküldöm én tehozzád.

Közepébe beleírom nevemet,

Neked viszem, ha nem szeretsz, elengedsz…”

 

SZA: Régen sok pendely volt az asszonyokon, hogy legyen fara.

E: Régen jöttünk ki a templomból, és láttam, valakinek törölközö volt. Tudom is, hogy kinek. Így egy madzaggal össze volt kötve, de az elszakadott, és kilógott a törölköző, egy zöld csík volt.

SZA: Sok alsószoknya volt, kettő. De most csak veszünk egy kombinét, egy alsószoknyát és vesszük a bő köntöst.

- Mi az a bő köntös?

R: Hát szűk szoknyához csak egy kombinét lehet venni, meg egy bugyit. Ami alá többet lehet, az a bő köntös.

E: Akko, amikor férjhez mentem, negyvenhárom kiló voltam. A szövetkezetben mérettem meg. Valamelyik nap megláttam magam a tükörben, mondtam is Rózsának: „Istenem, ez én vagyok?”

Voltunk a lakodalomba, ahol még tűntettünk is. Amikor volt a Marciéké. Ott maradtunk nígyen mosogatni. Áj, az istókját mi csak azér jöttünk, mosogatni? Akko kimentünk, mondta Pista: - „Tűntessetek, tűntessetek!” - Feltettük egy táblára: „Tűntetnek a mosogatók!”

Marika: Akkor volt szép a lakodalom, amikor mentek vissza nálunk még másnap ilyen menet volt. Pista báty felöltözött menyasszonynak, s mamó – nyugodjék – vőlegénynek.

E: Hát, amikor béfogták a járomba Tóth Ilonkát, a Marika lakodalmán.

SZA: Ilonkáék lakodalmán kicsi szekérbe béülve Anna is, Marci is, én is, és János is. Hej, de eltáncoltattuk akkor a lányt!

Marika: Akko volt így, de most mennek a vendéglőbe és gátá.

SZA: Éneklik, amiko viszik a mennyasszonyt:

Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom

„Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom,

S nem seper már többé az én gyönge karom

Sepertem eleget, seperjen már más is.

Öleltem a babám, ölelje már más is.

 

Istenem, Istenem, édes jó Istenem!

S mikor lesz én nékem szép szabad életem?

Akkor leszen nékem szép szabad életem,

Mikor a babámat, a kedvemre ölelem.

 

S verd meg Isten, verd meg a szeretőm házát!

De még jobban verd meg a benne lakóját!

Azt se mindegyiket, csak az édesanyját,

 Miért nem engedi, hogy szeressem a lányát?

 

Két út van előttem, melyiken induljak.

Két szép szeretőm van, melyiktől búcsúzzak?

/:Egyiktől búcsúzom piros pünkösd napján,

A másiktól pedig halálom óráján../

 

- Nem verekedtek a fiúk a lányokért?

Marika: Dehogynem! Hogy mondta itt János bácsi Marci bácsival, régebb mennyit verekedtek régebben ők a lányokért! Ha jött egy idegeny falusi, mindjárt összeverekedtek.

- Ki választott, a lány?

SZA: Hát, a lány választotta, ha nem kapott, nem futott el!

E: Jött ez a Gábrica Gábris, meg is verték. Jött a romány templomig, megcsókolt és mondta: - „Na, menj te most haza!” - Másnap a faluban, Gábris a Kultúr udvarán feje békötve, állnak a kertbe és várták a rendőrt. Mondtam: - „Ha elkísértél volna hazáig, nem csak a romány templomig, nem állnál itt a kertben!” – Na, legközelebb találkoztunk, mondtam neki: - „Menj te most szépen haza!” - Voltunk a kollektívnál dolgozni, úgy szígyelte magát.

SZA: Én is voltam a Csányi Árpival, s amikor a hídon vagyunk, jött az Baskó Gyula. Az megölelte, s odavágta a földre, hogy csak. Én voltam alul. A ruhám ott is maradt, a selyem rakottas. Alig tudtam kihúzni. Aztán futás, s verekedjenek. Akko kezdődött már a baj, amikor legény volt.

De még aztat is énekelték:

Kifelé áll a szekerem rúdja

„Kifelé áll a szekerem rúdja,

Édesanyám, nem tehetek róla.

Bocsásson meg, ha rossz lánya voltam.

Hogyha sokszor megszomorítottam.

Megbocsátnám, de már nagyon késő,

Hull a könnyem, mint a záporeső.

 

- Édesanyám, kísérj ki!

Kísérnek az idegenyek,

Mert te kezet adtál velek! Ijujuju! –

 

- Fehér galamb szállt a házra!

Édesanyám, Isten áldja!

Isten áldja nem örökre, visszajövök én még ide! Ijjujuju!

 

E: Édesanyám nem volt itthon, mikor megszöktettek, Kolozsvárom volt. Miko hazajött, azt mondta: - „Emma, amilyen virágot szakasztottál, olyat szagolsz!” – Soha íletemben nem panaszkodtam. Összevesztünk, elszaladtam, igaz, de nem volt, hogy én valamit mondjak. Én, meg fogadtam azt a szót, soha, soha nem mentem.

SZA: Én se mentem soha panaszolni. Minden nap mehettem volna. De, aszontam: - „Ha fát vág rajtam, akkor is ott ülök! Ha kitesz az ajtón, megyek vissza az ablakon!”

E: Egyszer Rózsikát megvertem. Valamit anyósom mondott. Rózsika kicsi volt, s mind úgy jöttek három évre. Van a Marikám, a Jutka rá egy négy évre. S megvertem, s elkezdett sírni. S azt mondja anyósom: - „Na, hadd el csak – anyósom székely asszon vót s olyan urasan beszélt –, megverted,” - s mit tudom én mi. Én meg csak felkaptam Rózsikát, ki a kerten, végig a temetőn, ahol mondta Zolti, hogy haza tudok-e menni, elmentem haza véle. Semmit, se ő, se én nem vittem, úgy hazamentem. Már akkor Zolti brigádos volt, mire hazament, mi nem voltunk otthon, ü nem küdött el. Másnap jön sógor bátyám, kezdte. Én mondtam neki: - „Idehallgasson! Én nem magától gyüttem el, hanem Zoltitul.” - De, Zolti annyit nem mondott: - „Állj ki, azt gyere!” - Semmit, semmit!

SZA: Elmentél csapatba, menjél vissza nyugatra!

E: Rózsika miko meglátta, három éves volt. A nyakába szökött, apu, apu. De engem Zolti nem hívott. Akko még elfutottam, és többet soha, míg a világ nem futottam! Én azé, hogy menjek vissza! Na, akko nem menyünk!

SZA: Régebben mentek az úton és énekeltek, rikoltoztak, de most nincs semmi.

Marika: Régebb mentek az utcán, de most beülnek az autóba, hol is?

Na, Szőllősi Annuska néni most rákezdte:

Le az úton le, le, le,

Éppen a híd végére.

Ott árulják a rózsát,

 A pünkösdi violát!

 

Gyere, Emma, vigyél párt!

A Zoltinak bokrétát!

Hogyne tennék a szegénynek.

Annak a szép legénynek! Ijjujuju

 

Aki ide bámészkodik,

Az is ide kívánkozik.

Ide biza ne jöjjen!

Vagyunk mi itt elegen.

 

Az asszony a kapuba,

Megcsókolták hajnalba.

 

Nem jól mondtad, nem találtad.

Izélje meg apád a szádat!

 

Az asszonyok összegyűltek,

Legényt, s leányt lebeszéltek,

Elmehetnek mátúl Bukra,

Megfőtt már a tört fuszulyka! Ijjuju.

 

A vicei templom előtt,

Három ágú diófa nőtt.

Három ágú, hat levele,

A babámnak szép a neve.

Szép a neve, szép a magas szép termete. Ijjuju.

 

A mennyasszony gyöngyöt fűz,

Ég a szem, mint a tűz.

Ha az enyém úgy égne,

Száz aranyat megérne. Ijjuju.

 

A mennyasszony szép virág,

Koszorúja gyöngyvirág.

Boldog az a vőlegény,

Ki azt mondja, az enyém.

 

E: Miko jöttek ki a templomból, akko is rikoltoztak.

SZA: Vőlegényem nem csúnya,

Olyan, mint egy bokréta! Ijjuju!

 

Áldd meg Isten, azt a papot,

Aki minket összerakott!

Soha nem szerettük egymást,

Mégis ránk mondta az áldást!

 

A vicei templomkertbe,

Ott legel a babám ökre.

Az van írva a nyakába,

Én vagyok a babám párja! Ijjuju.

 

E: Nálunk régen olyan szép volt a karácsony. Karácsonyeste elmentek a lányok a lányokhoz kántálni. Egész este zúgott a falu. Más öste, elmentek mind a házaspárok, egyik a másikhoz. Akko este mentek a legények s a lányok, a muzsikással. Egész karácsonyba zúgott a falu.

SZA: Ne félj, régebben nem volt parketta, volt tapasztos is, volt kártányos is, mindenféle volt, táncoltak, s az jó volt. Most nem jó. Nem mennek táncolni.

Marika: Most végigmegy a falun, s nem hall semmit.

1. Emlékszek, édesanyámék elmentek kántálni, volt amelyik megríszegedett, elvitték haza, s folytatták tovább. Olyanokat kacagtak. Volt a szomszédba egy öregasszony, Marika. Megvette a koporsóját és befeküdt a koporsóba, felöltözött s úgy. Édesanyámék ott voltak a Kandiáson. S azt mondta: - „Most sirassatok el engemet, hogy halljam, hogy hogy lesz!” - Egyik jobban be volt rúgva, mint a másik, úgy siratták a vénasszonyt. Mikor meghalt, biztos nem volt úgy elsiratva.

- A muzsikás, mit jelentett?

SZA: A hegedűs, a brácsás, s a bőgős. Mind a hárman mentek.

E: Mentek a koszorúslányok, mentek a vőfély után. Milyen szép volt a lakodalom! Megkezdődött vasárnap délbe. Reggel megeskették a menyasszonyt, volt nagymise.

1. Még hétfőn is tartott a lakodalom, a mulatság.

SZA: Miko volt szombaton, elmentek. S vasárnap a templomozás után, miko megjöttek már, volt gulyás főve, ilyen paprikás.

E: Miko volt a lakodalom, mindenki vitt tortát, vagy tésztát. Egy tájba hítták az egész falut.

SZA: Először csak a rokonok mentek, de aztán hítták az egész falut. Aztán úgy volt, mint a tisztelendő mondta, a gyermekeknek külön asztal volt téve. Úgy volt itt is.

Marika: De sok esküvő volt. Ha nem volt tyúkod, kellett venni, hogy vigyél.

SZA: Marciéknál volt. Vagy kilencven tyúk. Sok gyűlt. Egy hétig készítettünk a lakodalomra. Egyik volt, s egy hét múlva megint egy lakodalom. Addig elszélesztettük őket. Mind mosogattunk Vízkereszt után. Aztán megint volt egy ünnepély. Megint mosogattunk egy hétig. Akko volt jó, nem mind most.

Marika: Most kényelmesebb!

- Mi volt a lakodalmi menü?

SZA: Aj, mind házilag volt csinálva. Volt fasírozott, volt potyalt hús (rántott.) Akko volt tepertő, volt májas, szalade (szalámi). Volt, ahol volt még véreshurka. Marciékéba még voltak nagy pánkok. Nem tudom, növelő port tettek bele, az úgy ki degedett, ne!

Marika: Az tudja, mi volt az? Képviselőfánk. S akko tudja, mit csináltak húsbul. Darálták meg, s tejjel dagasztották, meg szodabikarbonáttal, s akkor azok nőttek úgy meg.

E: S akko még volt húsleves, sülthús, volt s pityóka. Disznósült, bornyú vágva. Akko aztán hozták a tésztát, összeszedték a pénzt és este volt a töltöttkáposzta. Kiáltották ki, járták a házakat, s adták a borítékot. Volt, aki adott üres borítékot is - mondták. Elég baj.

Legtöbbet a Kultúrba volt, de tartották háznál is. Régen-régen a csűrben, ahol lehetett, tartották. De aztán a Kultúrba volt. Egy hétig volt a szakács. Bort, pálinkát hoztak. Cukros pálinka.

R: Régebben még sör se volt.

E: Minden asszony kezében egy csupor megtöltve pálinkával, s aki nem ment a lakodalomba, mentünk az utcán s kínáltuk meg.

SZA:

Akinek most kedve nincs,

Annak egy csöpp esze sincs! Ijujuju!

 

SZA: Aztán bontották az asztalokat. Körbe meghagyták az asztalokat, ahun volt tészta még. Aki akart még tésztát, húst ehetett. Közbül táncoltak. Ne félj, annyian voltak, hogy táncoltak. Marciék idejében még sátor is kellett. Annyian voltak, hogy nem fértek a Kultúrba. A Kultúr udvarán künn felállítottak még egy sátrat is. S a reggel felénél volt olyan káposzta, meg sült, a csirkehús, ami még megmaradt. Akko délre volt a gulyás, a krumplipaprikás.

E: De, ételtől nem volt senki beteg. Jaj, Istenem!

R: De, részeg ember volt elég!

SZA: Mentek a templomba, a templomból mentek a Kultúrba. Ahányan meg voltak híva, mind mentek, volt, amelyik hazament és kialudta magát.

„Ki se józanodok, újra berúgok.

Ha egy kicsit iszok, mindjárt részeg vagyok.

Ilyen nékem a szokásom.

Szeretem a pálinkát, az üveget, s a pohárt!

Szeretem a más asszonyát!”

 

Nem, nem, nem, …

„Nem, nem, nem, nem, nem, nem,

Nem megyünk mi innen el,

Míg a gazda, házigazda

Furkós bottal, ki nem ver.

 

Furkós bottal, fejszenyéllel,

Hadd beszéljünk a fejével,

Nem, nem, nem,

Nem megyünk mi innen el!

 

Ha nem tetszik a gazdának,

Hogy mi itten mulatunk,

Hordja el a házat innen,

Mert mi itten maradunk!”

 

SZA: Teréz jár le Margitékhoz, s Emeséhez.

- Üzentünk neki, hogy jöjjön, várjuk!

E: Én tavaly gripás voltam, azé nem tudtam jönni. De úgy bánom, mér nem jöttem.

 

SZA: ”Dombon van az özvegyasszony háza,

Benne van a lánya vetett ágya.

Benne van a selyem ágy, bársonytakaró,

Ez a kislány, hej, de belevaló...”

 

E: Melyik, csak mondta egyik nap, hogy Csányi Pista megvette a Cira Marikáék házát. Tát Ica mondta. Melyik nap volt nálunk? Tegnapelőtt.

SZA: Há, megveszi, jól teszi!

E: Eladó a Töviskertbe, a Fátyolé is. Éviék is megvették azt a… Gyuláét.

Marika: Péter báty régtől kérte, de azt mondták, nem eladó. Aztán az ura mondta, ha Petráék veszik, nekik eladja. Ha idegeny veszi, az lezárhatja az utat, akkor a kútra se lehet járni. Gábris rendbe teszi azt a házat.

E: Az ott nagyon jó kert. Olyan jó málé termett ott. Emőke azt mondta Pistinek, ha nem vesz itt, Vicében házat, elválik. Építkeztek Kolozsváron, azért kellett eladni a másikat.

 

Készülődnek az asszonyok. Szedjük össze a guzsalyokat, hogy eltegyük a következő alkalomig.

1. Ki csinálta azt a tiédet olyan cifrára?

SZA: Azt a Vince Albert. Nem olyan szép, mint az enyém! Nézd meg a tulipán szélét, milyen szép, s mindenféle. Még itt is meglátszik, melyik a szebb. Attól függ, melyik legény csinálta. Mit akart a lánytól?  A lány szívét. Elkapta mindenestül. Annál cifrábbra csinálta.

R: Az halt meg?

SZA: Nem, a Vince Zolti, de nem a pap. Itt volt Ilonka néni, gyászolta.

 

E: Én voltam az iskolában a legrosszabb, s ennek a férje. Bézárta a tanárnő a terembe s ment haza. Négy órakor jön, majd kiengedi. Meglestük Hajnival, miko ment ott a kútnál. A fiúk kimásztak az ablakon, mire visszajött a kisasszony. S a tinta kiborítva s leesve papírgaluskával a padról. Én voltam a legrosszabb az iskolába. A legelső padba tettek, a szégyenbe. Mellettem ült, s lehajoltunk a padból. Aszongya: - „Emma, én látom, te látod?” - A lányok közöl én voltam a legrosszabb, s a fiúk közül ő.

R: A jókat oda ültették, mind!

- Abban az időben hordtak bugyit?

E: Persze. De azért lestük meg, mert mindig így tette a lábát, keresztbe.

R: Persze, a tanárnők mind. Volt nekünk is. Akko már hordtak. De abba az időbe még tényleg volt, akinek nem volt. De igaza van, volt, aki nem. Édesanyám szógált sokat, ő cseléd volt városon, neki volt. De voltak napszámosok, akik bugyi nélkül volt. Beesetek a pajta hiúján s nem volt rajtuk.

SZA: Hiába mondjuk, hogy volt, régen nem volt, na, Úgy volt, ahogy volt.

E: Úgy mentünk a templomba régebb. Keresztanyám ült a padban, s így volt átkötve a kendője, s a keze benne. Keresztben a mellkasán, s belé dugva a keze, hogy ne fázzék. Direkt úgy igazították meg.

Marika: Mind úgy kötötték a nagy kendőket, hogy nem lehetett megállapítani, hogy állapotos?

SZA: Persze. Úgy hordták. Már rég megszült, s a kendő még mindig úgy volt. Van két kendőm gyapjúból, s nem tudom, hol van. Meg kell keresni.

E: Ennek a Rózsának az anyja, mindig igazította, hogy nem volt jól a kontyom. Odatettem Irént, egyszer erre húztuk, egyszer arra, sehogy nem volt jól a kontyom. Régebb az is számított, a konty.

- Kendőt mikortól kellett hordani?

SZA: Ahogy felkontyolták, gátá. Többet nem. Elment, s a nászasszony felkontyolta. S vittek egy másik asszonyt, hogy csúfolják meg a vőlegényt.

E: Igen, a vőlegény megismeri magáénak?

SZA: S volt, amelyik nem ismerte meg. Letakarták egyből. Lepedő, s abrosszal, s akko vitték a másikat. Volt, amiko vitték a másikat, azt elfogadta, s vitték az övét, s azt nem fogadta el, nem ismerte meg. S volt a menyasszony hajában szalag, itt két copf, s akko aztat tették bé a hajába. S az új menyecskének volt egy kendője, jegykendője, s azzal takarták be.

E: Édesanyámnak még megvan a jegykendőse, az a selyemkendő.

1. Az a vastag selyem?

E: Az, még megvan. Piroska anyja édesanyámmal barátnők voltak. S édesanyámnak volt még zöldben is. S én eladtam egy cigányasszonynak, s vettem helyette két sárga kendőt. Senki nem dicsérte meg, csak Rubinka anyósa, minek híják, Borzás Anna: De szép sárga keszkenőid vannak!

Marika: Édesanyának is volt olyan kék, szép selyemkendő. Azt hiszem, Dávid bácsi s Marika néni hozta édesanyának. Olyan kék, piros rózsával. Nem is erőst járt vele édesanya. Van ott, ha össze kéne szedni a keszkenőket, drága Istenem!

E: Édesanya mikor azt a zöldet átadta nekem, az sose volt kimosva, én rögtön kimostam.

R: Azok, kényesek voltak a mosásra, s a vasalásra. Régebben az emberek nem is mosták annyit a ruhákat.

SZA: Régen a szép ruhával csak a templomba mentek. Mentünk a bálba, amelyikkel mentünk aratni.

E: Régebben mentünk a bálba, édesanyám varrt nekem egy kötényt, olyan fehéres mellyes kötényt, nagy fehér babbal. Olyan büszke voltam, hogy ki vagyok én. Ez a kötény 30 éves, még édesanyám varrta.

SZA: Ezt is édesanyád varrta. S még van egy.

R: Az enyémet én varrtam.

SZA: De ügyes vagy.

- Mikor jönnek legközelebb?

SZA: Péntek este. Ezután péntek este jövünk.

„Péntek este, de szerelmes egy este.

De szerelmes lánnyal voltam az este…”                                                  

Na, jó éccakát! Elnézést a zavarásért!

Marika: Te, békapcsoltad, s minden hallszik, amit itt beszéltünk? – kérdezi Marika, Pétertől.

 

Hallszik! Igen! Ez volt az első felvétel a fonóból. Az elején elmondtuk, felvesszük a dalokat, a beszélgetéseket. Az egész fonó a hangulatát szeretnénk megörökíteni, ahogy annak idején zajlott. Az a nagyszerű ezekben a felvételekben, hogy menet közben teljesen megfeledkeztek róla. Látni és hallani, ahogy bemelegednek az asszonyok a beszélgetésbe, mindenről és mindenkiről beszélnek, mint „régebb”. És ez így van jól!

Emma néni mesél

 

Marika besegít Róza néninek

 

Szőllősi Annuska néni a guzsalyával

 

A guzsalyok faragott „talpai”

Minél cifrábbra faragta a legény, annál jobban szerette azt a leányt