Dávid bácsival megbeszéltük, hogy Teréz nénivel együtt énekelnek nekünk, és csujogatnak- felelgetnek egymásnak, hogy ezt is hallhassuk, emlékezve a régi időkre. Tél volt, már január. Teréz néni a kedvünkért jött le a határból, hogy este eljöjjön még a fonóba is. Dávid bácsinál volt a „randi”, így hát Péterrel együtt elmentünk hozzá.

- Bea asszony bolondított engem, azt mondta, hogy „Teréz, magával akar énekelni!”

- Ez így is volt, Teréz néni azt mondta nekem: „Dávidkóval énekelni kell!” Hát azon ne múljon a dolog! Mi itt csendesen leülünk, mint a közönség, és meghallgatjuk.

- Na, és mi legyen? – kérdi Dávid bácsi.

- Állj meg, Dávid! Nekem itt le van írva, hogy mi legyen! – válaszolja Teréz néni. Kell, hogy kiválogassuk belőle, hogy mi legyen! Firkáltam ide annyit, hogy a végén én nem tudom elolvasni!

Amíg Teréz néni keresi a papírjait és azokon az énekeket, megnézünk egy képet, amin Dávid bácsi és a fia, Dodi látható.

- Na, a két Király! – mondom.

- Azt mondták, hogy hasonlít hozzám! Lehet, hogy az enyém, nem tudom biztos! – viccel Dávid bácsi. – Úgy mondja nekem: „Édesapám”. Akko… - és nevet.

- Te melyik énekeket tudod? – kérdi Teréz néni.

- Lássuk, meg kell beszéljük, mert lehet, hogy te többet tudol, és régebbieket – feleli Dávid bácsi. - Azt is mondtam mindig, megjegyzés, hogy valaki van, aki egy-két sort énekel más szavakkal vagy másképp. Lássuk!

- Azt tudod, hogy „Zúg az erdő, cseng a mező, vajon mi van benne…”?

- Igen. És én akkor azt mondom, hogy „’44-es hegyi vadász…”

- Aztat tudod, hogy „Akkor szép a magyar lány, mikor koszorú van a haján…”

- Én aztat tudom, „Akkor szép a magyar huszár, ha felül a lovára…”, az?

- Az még más.

És ez így ment, amíg nótára, nem fakadtak.

- Ide van firkálva, még én sem tudom olvasni. Annyi van leírva:

„Hideg szél fúj, édesanyám, hozza ki a kendőm, még ma éjjel felkeresem a régi szeretőm…”

„Liba, liba, de szép sereg liba, menjünk a lagziba… „

„Lakodalom van a mi utcánkba…”

„Le az utcán lefelé se mehetek…”

Ezerkilencszáztizenkettőbe lenézett a Jóisten a földre

„Ezerkilencszáztizenkettőbe lenézett a Jóisten a földre,

Lenézett az Erdélyország közepébe,

Hogy a magyar fiúk mennek a harctérre.

 

Anyám, anyám, édes, kedves édesanyám,

Szedje össze minden civil ruhám!

Szedje össze, de sej-haj tegye a ládába!

Három kerek évig nem leszek gazdája.

 

Anyám, anyám, édes, kedves édesanyám,

De szomorú egy vasárnap délután,

Házunk előtt, sej-haj szépen muzsikálnak.

Engemet pedig visznek katonának.

 

Ne vigyenek engem katonának!

Meghasad a szíve a babámnak.

A meghasad a, sej-haj babám gyönge szíve,

Ha engemet elrabolnak tőle.”

 

Harmatos a réti szegfű levele

„Harmatos a réti szegfű levele, s barna kislány vígan sétál közötte,

/:Egyszer történt meg velem, rajta maradt a szemem,

és azóta tiszta szívből szeretem. :/

 

Illatos a piros rózsa virágja a vicei kislányoknak nincs párja

/: S van nékijek kendőjek, három szép szeretőjek,

bálba mennek, s nincs ki haza kísérje.:/

 

Fényes az én csizmám szára, nem sáros, s este az út nálunk világos.

/:Nem úgy van most, volt mint rég, sok-sok villanykörte ég,

Veled babám boldog, csak ott lehetni.:/

 

Túl a vízen megnőtt már a málé

„Túl a vízen megnőtt már a málé

Jó az asszony, de, csak ha a másé.

/:Én is arra vagyok, hej, de szokva

Szeretem a más emberét, (asszonyát) lopva.

 

A csizmámnak se sarka, se talpa,

S eltáncoltam a nagy mulatságba,

/: Majd lesz annak, sarka is talpa is,

 Lesz szeretőm szőke is, barna is.:/

 

 

Nyílnak, nyílnak az erdei virágok

„Nyílnak, nyílnak az erdei virágok

S férjhez mentek előlem a szép lányok.

/:S nem is maradt a számomra még egy sem.

Kit a szívem, az árva szívem szerethet.:/

 

Szólnak, szólnak az erdei pacsirták,

Szomorúan sírnak az édesanyák.

/:Szomorú édesanyák ne sírjatok!

Megvigasztal a rég nem látott fiatok.:/ (leszerelő fiatok)

 

Zúg az erdő, cseng a mező

Zúg az erdő, cseng a mező, vajon mi van benne?

Huszonhatos magyar fiúk masíroznak benne,

/:S éppeg tegnap jött újságba, katonának el kell menni,

Utoljára jövök hozzád, babám búcsút venni.:/

 

S kiöntött a Maros vize homokos partjára,

S a két szélét beültettem szomorú fűzfával,

/:Szomorú fűzfának ága, reá hajlik a síromra,

Télen-nyáron bánatában ki van virágozva.:/

 

- Tudok csángó éneket is, a gyerekektől tanultam. Majd a végén eléneklem, ha eszembe jut. Most, ne keverjük össze! – mondja Dávid bácsi.

Nyílik a rezeda virág

Nyílik a rezeda virág, s rukkolnak a katonák,

/:S magyar fiúk mennek az állomásra,

S jön a vonat kiviszi a regátba.:/

 

S azt kérdi a kapitány, tüzér leszek, vagy huszár?

/:De én arra azt feleltem, hogy huszár,

Hogy a babám sírva járjon az utcán!:/

 

Ha az, ki Bundás a nevem, hogy még legyen jó kedvem,

/:S még a nevem a nagy könyvbe benne lesz,

Addig nekem szép szeretőm sosem lesz!./

S mikor engem soroztak, jobbról-balra forgattak,

/:S beírták a nevemet a nagykönyvbe,

Három évig ki se húzzák belőle.:/

 

„A vicei bíró kapujába lehullott az akácfa virágja,

Felszedné azt sok édesanyja, ha a fia nem lenne katona.

A bethleni, a bethleni sorozó szobában…”

 

„Tekergőnek, csavargónak tart engem az egész világ, (részegesnek, csavargónak…)

Pedig az én kalapomban nem hervadt el a gyöngyvirág,

Szervusz, kutyavilág, vedd le rólam a szádat!

Elvisznek katonának, más öleli akkor a babámat.

Ha elvisznek katonának, ki lesz az én útitársam?…”

 

S hej, Kolozsváron leégett a cukorgyár

S hej, Kolozsváron leégett a cukorgyár

Abban égett tizenhárom magyar lány,

A tizedik volt a régi szeretőm.

A síromat ássák a vicei temetőn.

 

Hej, hétfőn reggel mentem a cukorgyárba,

Édesanyám sírva nézett utánam.

Ne sírj anyám, sírba tesz engem a cukorgyár,

S hej, sírba teszel régi babám, igazán.

 

S verd meg Isten, azt a drága jó édesanyát,

Ki a cukorgyárban neveli fel a lányát!

 

Rá, rá, rászállott a fecske madár a vasútra

Rá, rá, rászállott a fecske madár a vasútra.

Jártam hozzád babám az egész világ tudja.

/:Jártam babám, de nem fogok járni,

Tudom, szép szeretőm, fog a gyönge szíved fájni.:/

 

Csak, csak, csak, az esik nékem olyan keservesen,

Büszkén jár előttem a régi kedvesem,

 S olyan büszke, mintha sosem látott volna,

S mintha szeretője, soha sem én lettem volna.

 

„Réten, réten, sej, a vicei réten,

Elvesztettem a zsebre való késem…”

 

Csoda történt! Péterünk énekel! Ez nagy megtiszteltetés! Egy csángó éneket mutat nekünk.

Fejik a fekete kecskét

Fejik a fekete kecskét, verik a barna menyecskét,

Hagyjad, üssék az oldalát, ne szeresse a más urát!

Hagyjad, üssék az oldalát, ne szeresse a más urát! Hé!

 

Dávid bácsi csángó dala: „most eszembe jutott valami belőle” és elénekli ő is:

„Kerek erdő, csendes patak,

Kerek erdő, csendes patak,

Jaj, de rossz legénynek adtam.

 

Éjjel iszik nem aluszik,

Nappal döglik, nem dolgozik,

Nappal döglik, nem dolgozik.

 

Csak a pipa s az álom, jaj,

Csak a pipa s az álom,

Kapa nyele halálom, jaj.

 

Én Istenem teremtettél,

Én Istenem teremtettél,

Egy jó napot nem rendeltél.

 

Verd meg Isten azt a szívet,

Verd meg Isten azt a szívet,

Aki kettő-hármat szeret.

 

Lám én egyet szerettem vót.

Lám én egyet szerettem vót.

Eleget is szenvedtem vót.

 

Szenvedek is, amíg élek,

Szenvedek is, amíg élek,

Amíg bennem tart a lélek.”

- Olyan szépen énekelték a csángó lányok, tetszett nekem. Odatettem őket a fesztiválon is énekeljék el. És a mondanivalója is, hogy részeg az ura, és hogy a kapa nyele halála, s nem tudom, mi.

Teréz néni lapozgat a papírjai között, - „Hé, kaptam még egyet!”

Neked babám nem kívánok egyebet

„Neked babám nem kívánok egyebet,

Tizenkét feleséget.

/:Te csak mindig házasodjál, s temessél.

Életedben koporsóra szerezzél.:/”

Van ebből másik szakasz is, de nem jut az eszembe. Én csak eddig tudom. - mondja Teréz néni

„Befogom a lovam, befogom a lovam…”

 

Rikoltozó Teréz nénitől:

„Katonának gyöngy a neve,

De keserű a kenyere,

Csak egyszer ettem belőle,

S meg is elégedtem vele, ijjuju!!!” Ijhajhateha!

 

- Én úgy tudom! - feleli Dávid bácsi:

„A katona és a pap, odamegyen ahun kap!”

- Nekem még van egy rikoltozásom a ruhávol - válaszol Teréz néni:

„De szép fehér az én ruhám,

Alatta rázum bárány

Három éve árulom,

Eladni még nem tudom!”

- Nem kerül senki vásáros? – kérdi Dávid bácsi, de nem felel a rikoltozásra Teréz néninek. Még a szava is elakad. Na, mi erre a felelet?

- Nem tudom, nem tudom. Erre nem is lehet felelni - mondja Dávid bácsi. De, Teréz néni kontrázik, miután koccintgatunk az italokkal:

„Az asztalon az üveg,

Mellette ül az öreg,

Addig iszik belőle,

Amíg eldől mellette! Ijujuju”

„Jó a szilvapálinka!

Bolond, aki nem issza!

De én bizony szeretem,

Ettől van a jó kedvem!”

 

Teréz néni dalra fakad:

„Sört ide, bort oda, meg egy barna lányt,

Hadd mulassam ki magam igazán.

Szombaton délután nem leszek itthon,

El fogok utazni a gyorsvonaton,

Sej, az a gyors vonat valahol megáll, ha megáll,

Kinyújtom a jobb karomat, szervusz, babám!

 

Még nem is ittunk, már jó a hangulat. A nóták és a rikoltozók bemelegítették Teréz nénit:

Koccintásra rikoltotta:

„Egészséget, békességet

Lábad közé keménységet! ijhahateha!”

Várjuk a választ Dávid bácsitól, de ő szerényen nevetve megjegyzi: - Most nem tudok válaszolni. Úgy csinálok, mint az öreg. Ment előtte egy szép leány, s az öreg mind beszél magába. - „Hm, igen, ez jó lenne!”-  Hátrafordul a leány – Mit mondott? – Semmit. Csak hangosan gondolkoztam. – De mégis, mit mondott? – Hát, hogy jó lenne! – Na, ha akarja, 500 lei, s menjünk! – mondta a lány az öregnek. – Hát úgyis jó nyugdíjam van, 500 lei, menjünk! – De hova? – Itt lakom, ni, ebben a házban, nincs senki, csak egyedül lakom. - mondta az öreg. Be is mentek oda a házba, s akartak valamit csinálni, de nem működött sehogy se. Már elvesztette a türelmét a lány: - Most már vagy csinál valamit, vagy megyek dolgomra, mert én nem ülök itt 500 leiért egész nap magának!  - Az öreg bosszankodott, de nem tudott csinálni semmit. Nem tudott, nem tudott. A lány felöltözött, odaadta neki az 500 leit, s elment. Az öreg mérgiben megbosszankodva, kivette a szerszámját, nagy hideg volt, s mind ment úgy ki. Akar sétálni. S találkozik a szomszédasszonnyal. – Ni, bácsika, tegye bé, mert megfagy! – Fagyjon meg! 500 leiért vettem, sapkát nem akart húzni a fejébe!!!

- Jaj, annyikat lehet mondani, hogy Isten őrizz!- mondja Teréz néni.

Hát, ittunk egy korty visinátát. Dávid bácsi édes meggylikőrfélesége. Cukrozott meggy ágyon ázik a pálinka, így nem olyan erős, mint egyébként és édes az íze. De még így is jóval erősebb ital, mint a likőr.

- Tegyem el a drága énekeimet. Na, egy kicsit meg lehet inni. Jaj, hogy csíp! – mondja Teréz néni. – Ez olyan csípős, mint a Béla tormája. Elment Pataki Gyulához, s mit tudom én, Gyula ett tormát. Béla kicsi volt. Adott nekije Béla tormát. Aszongya: ” Ez erőst típoszt”. (csípős)

- Várom a csujogatót, hogy most mi lesz?

- Én tudom, mi lesz! - mondja Dávid bácsi. - Van egy megoldás. Ment a bácsi a szekérrel, vitte a homokot. Lószekérrel. S ilyen csúszós volt az út, s elcsúszott a ló, leseggelt, s mind csúsztak el a lábai. Akkor veszi a lapátot és a szekérből dobta le a homokot a ló alá, úgy, mint a kocsi kereke alá, ahogy dobják a homokot. Megy ott el egy öreg bácsi a bottal, sétál, nézi. – Mondja csak, miért dobja a homokot oda a ló alá? – Nem tudja? – Nem! – Hát azért, hogy föl tudjon állni, hogy fölálljon! – Ja! Akkor dobjon ide is egy lapáttal! – Kibontotta gyorsan a nadrágját az öreg: - „Legyen szíves, dobjon ide is egy lapáttal!”

- Bolond Dávidja, bolond emberek! – mondja Teréz néni.

- Na, erre mondjon valamit – provokálom én a rikoltozókat.

- Erre varrjunk gombot! – így Teréz néni.

- Most már nincsenek itt gyerekek, csak felnőtteknek mondtam. – szól Dávid bácsi.

Teréz néninek eszébe jutottak a pajzán csujogatók:

„A menyasszony lába közt, gerebedetlen a szösz! Ijjujuju”

 „A vőlegény kibontatta, odament s megcsókolta!” - Na, így van!

„Ihajja lábujja, lába közt a furulya!”

Megcsörrent Dávid bácsi telefonja. –„Hát, most szólnak hozzám!” – mondja és elvonul a telefonnal.

Teréz néni replikázik: „Mondd meg, hogy ne zavarjanak, ebbe az órába, mert dógod van! Na!”

- Nem is tudom, ki az! – mondja Dávid bácsi.

- Na, mi van a furulyával? – kérdezem.

Dávid bácsi: - Na, én így tudom:

„Cigánylegény muzsikál, cigánylegény táncot jár.

Ameddig a táncot járja, kilógott a furulyája.”

Teréz néni:

„Jaj, te Dávid, milyen vagy, kurta lábad, segged nagy!

Jó lennél egy csovánok, egy pakulár kutyánok!”

Dávid bácsi:

„A vicei menyecskék ugrálnak, mint a kecskék!

Szeretőjük mindig más, a férjük csak ráadás!”

„Ez a kicsi menyecske, kétszer kapott az este!”

 

Teréz néni dalra fakad:

Árva vagyok, árok partján születtem

„Árva vagyok, árok partján születtem,

Nem ragyogott még egy csillag sem felettem.

Rongy a ruhám, sátor az én palotám.

Kökényszemű barna kislány a babám!” – énekli neki Dávid bácsi.

 

Viszi a víz a vicei hidat

Viszi a víz a vicei hidat, rajta viszi az én galambomat.

/:Megyek, anyám kifogom, hej de belőle.

Három évig voltam a szeretője.:/

 

Számon-bánom, hogy megházasodtam,

s legénységem gyászba borítottam.

/:Már én nékem nem szabad leányt szeretni,

s nem szabad a szép lányok után járni.:/

 

- Hogy is van az, az ének – kérdi Teréz néni: menyecskének ura van…

„…mert menyecskének ura van szegénynek,

megölelni tilos a legénynek…” - énekli Dávid bácsi.

 

- Teréz néni, lenn van a füzet nálam, amiben az a halotti ének van a fiatalemberről. Péter még nem hallotta, azt el tudná most énekelni?

- Halotti ének: „Én szép vőlegény vagyok…” ezt énekelték, amikor fiatalok haltak meg. De nem tudom fejből, csak a füzetből. Csak egy-két versszakot tudok. Fiatal fiúk s lányok haltak meg, mentek mind muzsikással a temetőbe. Én fiatal leány koromtul jártam énekelni.

„Én szép vőlegény vagyok, már indulni akarok,

Most jöjjön a násznépem, szomorú menyegzőre.

Jó szüleim örvendjetek, Mennyben boldogabb leszek

Mert a Jézus engemet, Mennyországba bevezet.

 

De nem tudja aztat senki, hogy ajtaján mire lép ki.

Búra vagy örömre, bizonytalan az élete.

Bálint Antal sem remélte, mikor ajtóját kilépte,

Hogy a végső utazásra, szüleitől megválásra…”

 

- Kocsár Ilonától írtam le eztet, na, ez olyan szép, hogy. Ha nem foglalkozom véle, kívülről nem tudom olyan jól. Mikor temettük a csángó Irénnek a fiát, melyik meghalt itt Salak Zoltinál, temettük, akkor ott voltam, énekeltük. Olyan nagy idő gyütt akkor, Istenem, váj, azt hittük, hogy a világ elvész! Jaj, de nagy idő volt! De a tisztelendő úr nem engedte, hogy félbe hagyjuk. Ali volt akkor, Ali volt a kántor, nem Árpi. Olyan szép volt. Nem tudom kívülnőt.

- Tudod, hogy két bolond van a faluban? – kérdi Dávid bácsi.

- Nem.

- Most emlegetted a kántort. A kántor és a kéményseprő. Nálunk nincs, de a szomszéd faluban van. A kántor és a kéményseprő. Azt mondják, a kántor ott énekel, ahol mindenki sír. Mindenki sír a halottnál s ő énekel. Az nem lehet normális ember. A kéményseprő meg ott vakarja, ahol nem is viszket.

- Bolond Dávidja! – summázza Teréz néni.

Nézegeti a lapjait és dalra fakadnak.

„Tizenhárom fodor van a szoknyámon…”

„… Barna kislány jól gondold meg a dolgot, hová teszed le a leányságodat? S a vicei oltár elé leteszem, ha teszem, s onnét soha föl nem vehetem!” – éneklik mind a ketten.

- Oda tetted le a templom elé? – kérdi Dávid bácsi.

- Hát, valahun le van téve. – válaszolja Teréz néni.

- Úgy is szokták énekelni, hogy „… oda tetted le a kertek megett.” – mondja Dávid bácsi.

 

Ahogy ketten énekelnek, így is kitűnik, hogy van némely eltérés a szövegben.

Például: régi babám – kis galambom, árpát - zabot, bálba – táncba, ma este a bálba – Vice falujába.

„A vicei kertek megett aratják az árpát…”(zabot)

„... s találok én szeretőre, ma este a bálba.” – éneklik.

- Ma este a fonóba, hé! Hallod! Mind ilyen fáin öregemberek lesznek a fonóba. – mondja Dávid bácsi és nevet. – Nyugodtan lehet válogatni!

Teréz néni nem hagyja annyiban a dolgot, rikoltozik:

„A vicei legények, szilvaízes lepények!

Ha a lányok akarják, pendely alá takarják! Ijhajhateha”

„A vicei legények, bocskort kötnek szegények,

Még aztat is úgy kötik, az utat is seperik! Ijjujujuju”

Dávid bácsi:

„A vicei leányok, bugyigó nélkül járnok! – Abba nem hazudsz!- mondja Teréz néni.

Ha a fiúk akarják, mindjárt meg is vakarják!”

 

„Emeld fel a ruhádot, mutasd meg a rózsádot!”

 

„A menyecske drága kincs, sohase mondja, hogy nincs!

De a leány tagadja, mégis szívesen adja! Ujuju”

 

- Na, hát, akkor jól van! – mondja Teréz néni és elkezd énekelni.

Túl a Tiszán, túl a Dunán, mandulafa virágzik.

Túl a Tiszán, túl a Dunán, mandulafa virágzik.

S mandulája, mandulája, ha vízben hull, elázik.

/:Ha elázik, mást terem majd a nyáron,

Szeress szőkét babám, szeress barnát, mert igazán nem bánom.:/

 

Nem is legény, aki magát tartja

Nem is legény, aki magát tartja, csak a priccses nadrág mutat rajta.

Még a kaszát ki nem tudja verni, mégis a csipás meg akar nősülni.

Nem is leány, aki magát tartja, csak a fodros szoknya mutat rajta.

Még a laskát ki nem tudja nyújtni, mégis a szerencsétlen férjhez akar menni.

 

„Este van már késő este, kilencet ütött az óra…” – kezdi Dávid bácsi.

Teréz néni:

Messze van a nyíregyházi kaszárnya

Messze van a nyíregyházi kaszárnya,

 Oda leszek három évre bezárva.

/:Reggel csája, délben csorba, egyéb semmi más,

Vacsorára egy szomorú sóhajtás.:/

 

Jobb lett volna, ha nem születtem volna,

A gyors vonat alá kerültem volna.

 /:A gyors vonat ontsa ki a piros véremet,

Kerekei törjék össze testemet!:/

 

Dávid bácsi: „Piros alma, ne gurulj…” - mind ketten éneklik:

„Piros alma, ne gurulj, ne gurulj!

S értem babám ne búsulj, ne búsulj!

Mert én katona vagyok, mégsem búsulok,

Jó az Isten, ha megszabadulok…”

„… Ezt a kislányt ne vedd el, ne vedd el!

Nem győzöd selyem keszkenővel,

Egyet köt a fejére, kettőt vállára,

S tizenkettőt a karcsú derekára.”

- Annak idején kötötték, hogy legyen nagy farok. – mondja Dávid bácsi. - És sok alsó szoknyát hordtak.

- Tényleg, régen hogy volt, még törölközőket is, és szedték ráncba. – egészíti ki Teréz néni.  – Nézzük a Nóta Tv-t. Hát Istenem, ott hogy ki vannak rakva! De azok kikeményítve. A Repülj Páva. Mennek oda Magyarországra, innen Szentmártonból is voltak. Volt a Panni is, innen közelről.

- Na, hát, már annyi hülyeségeket beszélünk itt össze, Bea asszony is, és Péter is meg mondja Magyarországon, hogy ni, milyenek vannak itt Vicében. – mondja Dávid bácsi.

- Há, nem baj, legalább elmegy a hírünk! Bár menne el hetedhét országon! – így Teréz néni.  - Azt mondják: „Amelyik kutya annyit ugat, az nem mar, az nem marós!” – tudja ezt Dávid bácsi is.

- Hát, ez a sok okosság, mind fel van véve!- mondom én.

- Nem hiszem! – így Dávid bácsi.

- Azok bizony Isten mind fel vannak, Dávid ne gondolkodj!- Teréz néni tudja, mi a dörgés.

- Le van csukva, nem igaz? Fogom és dobom is azt el. – Dávid bácsi

- Ezt ne dobja!

- Na, most ki hazudott? – kérdi Dávid bácsi.

- Én biztos nem, mert én nem vagyok hazudós! És Péter se, mert azt mondta, az ki van kapcsolva. (Már, mint az én telefonom, és az tényleg ki volt kapcsolva.)

Teréz néni sóhajt:

- Meghallják Vicében, Király Dávid Borzas Zsigánéval – Borzas Terézzel miket beszéltek!

- Megmondják, aztán, aztán ha annyit beszéltek, hogy ne legyen valami! – így Dávid bácsi.

- Ezek egész biztos, má együtt vannak! – mondja Teréz néni.

- Hát, most együtt vagyunk, na! – helyesbít Dávid bácsi.

- Megvetettük már az ágyunkat mük! Hallod, te szorulsz Doditól, én szorulok az én Marikámtól!

- Nem számít nekünk úgyse most már! – Dávid bácsi igazi gavallér. – Én nem szorulok! Dodi azt mondta, azt csináljak, amit akarok, oda megyek, ahova akarok, már felnőtt vagyok!

- Megmondja Marika: „Már beakad a Dávid bátyóba is maga, most, vénségére?” Csak lássa meg a fényképet! Azok nagyon szépen sikerültek! Nem is gondoltam, hogy elkészíted üket.

Magyardécsén, a Hagyaték fesztiválon lépett fel Teréz néni is, és ott készültek a közös fotók.

- Látod, Terézről is van képem. Én csináltam mindig a gyerekekkel is. Akivel megkezdtem mindig csináltam. Aztán amelyik akarja megőrzi, amelyik akarja, eldobja. Nekem megvan mind. Van itt egy nagy album, abba van mind. – mondja Dávid bácsi.

- Én csináltatok Andrissal, ni, kicsi rámát, s abba beléje teszem. – örvend Teréz néni a képnek. - Megmondom Marikának, amikor meghalok, tegyék a párnám alá.

- De, az egyik lány fürdött a Szamosba, ruhái le voltak téve a Szamos partjára, s valaki ellopta. S mikor kibút a vízből, nincsenek sehol a ruhái. Na, most mit csináljon, hogy menjen haza? Mind visszament a vízbe, keresgélt, s kapott egy nagy kép rámát, nagy lapost. Maga elé ide tette, s úgy ment. Azután megy haza s találkozik - a kutyája is volt vele, de az elszaladt -, s megyen, s találkozik az egyik szomszédjával. Azt mondja: „András bácsi, nem látta az Ilyesmit?” – Így hívták a kutyáját: Ilyesmi. – „Én láttam ilyesmit, de nem rámában!” – aszondja András bácsi.

- Na, de a rámás csizmát, az hogy van?

Elkezdik énekelni, hogy:

„Rámás csizmát visel a babám, szeret is az engem igazán.

Ez a világ semmire se jó, ha nincs nékem én hozzám való!

Rámás csizmám had szakadjon el, az én rózsám, sose hagyjon el!

Rámás csizmát visel a babám, szeret is az engem igazán.

Nagy a világ, de nem a közepe, az én rózsám fekete szeme!”

- Én egyebet akartam mondani! Te, hát levesznek! – mondja Teréz néni.

- Föl van írva, ott már minden! A törvényre kerülsz te is, mint az az asszony. (Viccet mesélt Dávid bácsi)

Itt üzenem Dávid bácsinak, hogy valóban mindent felvettünk, de a leírtaknál a pikánsabb részek kimaradtak, azokat csak a magunk örömére beszéltük ott nála.

- Két bolond, itt össze vagyunk ülve Dáviddal! – mondja Teréz néni.

- Hát, én mondtam, kapnak még itt, csak nem olyan sokat, amennyit akarnának! - válaszol Dávid bácsi.

- Na, mit kell olyan szentnek lenni! – mondja Teréz néni.

Készülődtünk, és indultunk a fonóba.

- Tettem kendőt a fejemre, mert olyan hideg van. – öltözködik Teréz néni.

- Csak veszem a kabátomat és mehetünk! – így a házigazda.

- Na, Dávid, gyere le! Hadd el, ne törődj semmivel! – hívja Teréz néni.

- Ha, már így összerikoltoztunk itt, akkor most már mehetek! – felel Dávid bácsi.

- Képünk is van ketten, úgyhogy nem kell szégyelljünk már egymástól! Na, hadd békit! – válaszol Teréz néni.

 

Hát, be kell vallanom, igen jó hangulatba zajlott ez a felvétel. Teréz néninek és Dávid bácsinak a népdalok és a rikkantók segítségével talán egy kicsit sikerült visszacsempészni a fiatal korukat, az ifjúságukat. De, mi is bepillantást nyerhettünk a „régi” idők hangulatába. Ízelítőt kaptunk abból a sok szépségből és bölcsességből, ami a népdalokból, a szokásokból, a feleselgető kurjantásokból árad. Megismerhettünk egy érzelemgazdag, szókimondó, nehéz sorsokat, életutakat megmutató, letűnőfélben lévő világot. Ráadásul két igen bölcs, sokat tapasztalt ember segítségével, akiket nem kímélt az élet vihara. És mégis megőrizték vidámságukat, humorukat, játékosságukat.

Teréz néni hangja – 75 éve ellenére – megőrizte lányos csengését, míg Dávid bácsinak igen kellemes mély orgánuma van. Olyan kedvesen egészítették ki egymást. Vagy együtt énekeltek, vagy bekapcsolódott egyik a másik után, vagy elkezdte az egyik és befejezte a másik az éneket. Igazi fiatalos pimaszsággal vágták oda egymásnak a rikoltozásokat. Felelgettek, feleseltek egymásnak a kihívásra, miközben áradt belőlük a humor és a bölcsesség.

Azt is meg kell vallanom, hogy újrahallgatva a felvételeket, időutazásban van részem. Ott ülök ismét Dávid bácsi konyhájában, Annuska nénik szobáiban, és sokszor a könnyem potyog a nevetéstől, olyan vidám perceket szereznek nekem.

Köszönöm!