Engedjék meg, hogy a sok öröm mellett egy megrázó élményemet is megosszam Önökkel.

Tudom, hogy a múlt emlékei, a relikviák, a műemlékek minden kornak a „mostoha gyermekei”. Az elhanyagolt, tönkrement, lepusztult, lerombolt épületek, várak, kastélyok és egyéb műemlékekre fordítható anyagi források és lehetőségek igen szűkre szabottak. Főleg akkor, ha a megőrzésük nem fontos.

Kerekes Zolit kértem meg, hogy amikor a gyerekeket a bennlakásból viszi haza, vigyen körbe a mezőségi magyar falvakba. Zoli igazi szív-lélek idegenvezető. Gyönyörű helyekre elvitt. Kétszer ugyanazon az úton nem mentünk végig, így rengeteg mindent láttunk. Tacs felé menet bementünk Kerlésre is, megmutatta a Bethlen-kastélyt. Már hazafelé jöttünk, amikor megkértem, álljunk meg az út mellett lévő „barlangnál”, mert kíváncsi vagyok rá. Már többször elmentünk mellette, és sose kérdeztem meg, hogy mi az.

Kár lett volna kihagyni!

Mint kiderült, két-három méterre a főút mellett sziklába vájt két tátongó lyuk, a valamikori Bethlen család barlangsírja, és a remetelak bejárata.

A látvány mélységesen megdöbbentett! Egy autóúttal kettévágni azt a dombot, mely egy családi kriptát rejt magában, önmagában is elgondolkodtató. Avval aztán már végképp nem tudtam mit kezdeni, hogy szorosan az út mellett lévő „barlangot” az arra járó, telített utazók a „fáradtanyag kibocsátására”, ürítésre használják. Ami ugye logikus is lenne, ha egy egyszerű sziklába vájt barlangról lenne szó, és nem egy családi – Bethlen – sírhelyről. Az egyik fotón látszanak az eldobált szemét-, és papírdarabok. Bizonyára nem ez az egyetlen „műemlék”, ami ilyenfajta „megtiszteltetésben” részesül.

Természetesen bementünk és végig jártuk a barlangsír termeit. A méltatlanul elhanyagolt sírhelyről fájó szívvel és mély szomorúsággal jöttem el.

Hívő embernek neveltek, de ha nem lennék az, akkor is létezik az emberben – remélem - tisztelet és jóindulat nemcsak az élők, hanem az elhunytak iránt is.

Azt még humorosan fogom fel, amikor a faluszéli temetőben legelnek a tehenek, és egy pár ló. Bizonyára kevés nekik a mező, vagy itt jobb íze van a fűnek, nem tudom.

De a jólneveltségem határait ez a látvány meghaladta. Ma is fáj érte a szívem.

Az alább megjelölt internetes forrásokat felhasználva közreadok egy rövidke leírást és néhány fotót a kerlési út mellett húzódó Bethlen család barlangsírjáról.

Bejárat a kriptához (2016)

 

„Bethlen Lajos önéletírásában jegyezte fel, hogy 32 öles alagutat vágatott a sziklába, ennek mélyében alakíttatta ki a kriptáját, valamint elhelyeztette a három párkát ábrázoló szoborcsoportot, amely Joseph Schmelzer szobrász munkája. A barlang kialakításának munkálatai két és fél évig tartottak, az együttest a kripta bejárata felett látható 1818-as évszám datálja.”

„Kerlést minden látvágyóknak, barátaimnak gyönyörjére még nagyobb igyekezettel szépítettem, sziklámba egy orjási mívet véghez vittem, abba egy nagy pinczét bévésettem, egy harminczkét öles tunelt vágattam és annak mélyibe a kriptámat, a három Párkák szobrával nagy mesterséggel, külországi szobrászszal két és fél évek alatt bevégeztem.” Ide temettette 1839-ben elhunyt feleségét.” (forrás: http://www.erdelyiutazas.hu/magyar/latnivalo/kerles/barlangsir-es-egykori-bethlen-kastely-egyuttese-kerles-2664)

 

Barlangsír bejárata és a remetelak (2016)

 

„A kriptát rejtő barlang nagyobb méretű bejáratától pár lépésre tátong egy kisebb nyílás, amelyben a remetelak volt, majd ettől is távolabb, többméteres magasságban a barlang kijárata látható. Ettől a kijárattól egykor korlátos ösvény vezetett le a bejárat szintjére, ez az ösvény már nem létezik. A barlang keserves állapotban van, felügyelet nélkül hagyott tátongó nyílása illetlen és illemtelen betolakodókat vonz. A sötét barlangban egy forduló után kiöblösödik a tér, és láthatóvá válik a kripta bejárata. Az alacsony bejáratot homokkőbe vésett domborművek keretezik. Baloldalt egy ülve ábrázolt szárnyas alak látható, amely bal kezében egy homokórát, jobb kezében pedig hatalmas kaszát tart. Nyilvánvalóan a halált és elmúlást szimbolizálja. A bejárat jobb oldalán egy hiányos dombormű csokorba fogott eszközöket, mint például egy gereblyét, ágat (pálmaág?), ásót és kapát jelenít meg. A kriptába vezető egyenes lezárású ajtó szemöldökén felirat olvasható: „Kész 1818 GBL”, vagyis Gróf Bethlen Lajos készíttette 1818-ban. A felirat feletti domborművön egy ágon gubbasztó bagoly, a halál és bölcsesség madara őrzi a bejáratot. A 19. század végén még vasajtó zárta el a kíváncsiskodóktól a grófi kriptát, ahová az 1839-ben elhunyt gr. Bethlen Klárát és férjét, az 1867-ben elhunyt gr. Bethlen Lajost temették. A tulajdonképpeni temetkezési hely két részre osztott, alacsony üreg, melybe két sírgödröt ástak. A két sírt valamikor az első világháború alatt rabolták ki, és elvitték a házaspár emlékét megörökítő márványtáblákat is. A kripta bejáratával szemben a falban nagy félköríves fülke látható, itt állott egykor Joseph Schmelzer alkotása, a három párka szobra. A mitológiai szoborcsoport alakjai életnagyságnál is nagyobbak voltak, egyikük guzsalyat, másikuk vasollót tartott a kezében, a középső szőtte az élet fonalát. A szoborcsoportnak a kortársak a csodájára jártak, mára semmi nem maradt belőle.

 

A kripta előtti kiöblösödés után folytatódik tovább a szűk barlang, a kijárat egy meredek sziklafalra vezet. A kijárat fülkéjének külsején kétsoros verseket véstek a kőbe, melyeket a nagyfokú kopás miatt csak a régi leírásokból ismerjük. Két felirat a következőképpen szólt: “Irtózatos csendes a sírnak mélysége,/ Ismeretlen helyet fedez setétsége”, “Óhajtott nyugalmat csak ez helyen lelhetsz,/ Hazádba csak ezen setét úton mehetsz.” A harmadik feliraton Kádár József szerint “Itt lesz düledékké a testnek porfala,/ Itt mállik hamuvá, a mi hamu vala” volt látható, de ez téves, jelenleg ennyi olvasható ki a feliratból: „Szegény szív (....) / Zűrzavarok után itten fogsz (...)”.

 

A kripta környékén elhelyezett szobrok érdekes témájúak, s az együttes kultúrtörténeti szempontból is jelentős, ugyanis a kerlési kastélyt és parkot megcsodáló utazók a sziklafalon örökítették meg neveiket. A magyar reformkor értelmiségének fontosabb képviselői és Erdély nevezetes családjainak sarjai különböző méretű és formájú keretekbe vésték bele nevüket, a fontosabbak közül: Döbrentei Gábor író; Szilágyi Ferenc író, történész; Kornis János erdélyi kormányzó (G. Johannes Kornys Gubern. Transil.); Szepessy Ignác püspök (L. B. Ignatius Szepessy M. P. T. episcopus); Haynald Lajos püspök (Ludovicus Haynald Episc. Trans. 1860.); Gr. Gyulai Lajos (Gyulai); br. Jósika Miklós (1810-ben járt Kerlésen); Bodor Péter, a híres mechanikus; valamint a gróf Bethlen család számos tagja. A nagyon megkopott névjegyek között kiolvashatóak a Von Kottenburg báró, Bánffy György (Banfi Gy), Apor Lázár (Apor Laz), Brukenthal nevek is. Az egyik legfontosabb felirat a Deák Ferenc emlékére készült versike, amely a „Deák Ferencz emlékére“ cím alatt így szól: „Láng-elméjének/ gyöngy volt gondolata,// Kristály-jellemének/ vas a foglalatja.// Meghalt 1876 január 29./ Budapesten”.  A kriptát építtető grófra, Bethlen Lajosra a következő, 19. századi feljegyzésekből ismert felirat vonatkozott: „Illeté lelkét a természet s lángereje teremté/. A hajan sivatag Cserhalmot édeni kertté./ Gr. Bethlen Lajos megh. 1867 márcz. 15”. Az egykori remetelak kivívta a kortársak csodálatát és Bodor Péter ezermester munkáját dícsérte. A remetelak feletti felirat („Deus felicitas, homo miseria 1824”) intette a belépőt, akit egy karosszékében ülő és ajtónyitásra felugró remete ijesztett meg. A „remete” szerkezetét ugyanis az ajtó nyitása hozta mozgásba, ez volt Bodor Péter mérnöki invenciója. A remete lakosztályát szalmaágy, asztal, ezen pedig törött kancsó, koponya és kereszt egészítették ki. A remetelakból mára csak az üreg maradt.”

 

Bethlen család emlékét őrző felirat (2016)

 

Kripta bejárata, felirat részlet: 1818 (2016)

 

A kripta bejárata – Az Angyal és a Kaszás alakjával (2016)

 

Forrás és fotók: http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=374 További képek ezen az oldalon megtekinthetők.

 

 „Dicséretet mondunk édesanyjának…!

„Dicséretet mondunk édesanyjának, ajándékot adunk a kis Jézusnak…” – Na, hallszik?

- Még egyet! Nagyon jó.

Erre léptünk be karácsony körül Szőllősi Annuska nénihez. A telefonon éppen vicei születésű, de Izraelben élő barátnőjüknek kántáltak. Így csempésznek minden karácsonykor egy kis hazait, egy kis Vicét Viktória néni barátnőjüknek Izraelbe.

Annus néni szobájában végighallgattuk a „telefonos” vicei karácsonyi kántákat, énekeket. Viktória néni, a barátnőjük pedig a vonal másik végén Izrael melegében, az ottani lakásában.

„Elindult Mária karácsony éjszaka,

Elment szállást kérni a gazda kovácshoz.

Jó estét, bölcs kovács, adjál nékem szállást.

Adjál, adjál Szűz Anyánknak, egy éjjelre szállást.

Szállást nem adhatok, mert sok a vendégem,

Szállást nem adhatok, mert sok a vendégem.

Tizenkét volt a bölcs kovácsnak, egy szép lánya,

Ereszette Szűz Anyánkat barmok jászoljához.

Tizenkét órakor megszületett Jézus,

Tizenkét szép őrző angyal fonja a koszorút.

Felébredt Szent József, befogta szamarát,

Elvezette Szűz Anyánkat vissza a kovácshoz.

Jó reggelt, bölcs kovács, mért nem adtál szállást?

Mért nem adtál Szűz Anyánknak egy éjjelre szállást?

Hogyha tudtam volna, hogy te vagy Mária,

Aranyból, ezüstből szállást adtam volna.

Mi pedig a hideg földre lefeküdtünk volna.

Süllyedjen el házad, barmod és jószágod

Csak a te szép agg leányod, holtig legyen boldog.

Csak a te szép agg leányod, holtig legyen boldog.”

 

 „Nincs a Jézusnak subája, sem sarkantyús kis csizmája,

Fázik az ő gyönge teste, hideg széltől fejecskéje.

Nyissuk ki a szíveinket, fogadjuk be vendéginket,

Örüljünk és örvendezzünk, a kis Jézus megszületett”

 

„Hej, karácson, karácson, van kolbász a padláson!

Ha nincsen kolbász a padláson, akkor nincsen karácsony!” – Na, mondjunk egy rigmust is!

 

Telefonból kihallatszik Viktória néni szava: „Van szalonnám, van kolbászom, a fridzsiderbe. Boldog Új Évet kívánok!”

SZA: Igen, igen, van mindene, hála Istennek! Boldog Új Évet kívánunk!

„Ebben az új évben minden jót kívánunk,

Ahová csak lépünk, nyíljanak virágok!

Még a hó felett is virág nyiladozzon,

Dalos madár s zengjen minden rózsabokron!

Minden jó, minden szép legyen mindig bőven,

Szálljon áldás rátok ebben az új évben!”

 

„Hallom a kicsi fülemile, tavalyi cinege,

Hallom asszonyomat zörgeti a tárcát!

Tán pénz akar adni!

Ha nem egyéb, tízest, el sem fogom venni!

Boldog Új Évet kívánunk!”

 

És ekkor stílusosan megszakadt a vonal, ahogy viceiesen mondják, a „köttetés”, pont a legjobbkor. Az éteren keresztül minden jókívánság elhangzott már a „messzi idegenybe”, Izraelbe.

Karácsonyi kánta Izraelbe – telefonon keresztül, 2015.

 

SZA: Na, most már Viktóriát is megköszöntöttük románul is, hátha még zsidóul is tudtunk volna. Na, majd a jövőbe!

Jó estét kívánunk! Köszönünk a kánta végén.

Ugyi, szép volt?– kérdi SZ. Annus néni. – Ő is morgott, vagyis kántált. Majd még vissza fog hívni!

- Bizony szép volt!

Szép csendben végighallgattuk, ennél szebb belépőt nem is kaphattunk volna karácsonykor, mintha nekünk is szólna.

SZA/BA: „Boldog új évet, szép asszont, feleséget! Mindenféle szépet!” – kívánják nekünk az asszonyok.

Visszacsörög a telefon. Izrael a vonalban. Líviáék, Margiték is szóba kerülnek.

SZA: Ugyi, nem lehet elfelejteni a jó szomszédokat, barátokat, és a jó embereket. Boldog Új évek kívánunk a többieknek is! Viktória néne mindenkire gondol a Jóisten. Pault is csókoljuk! Hallották! Ha nem hallották, elmondjuk nekik direktbe, ha hazajönnek. Adom anyatársam, a másik Annát, beszéljen véle! Na, csókolom!

BA: Csókolom, Viktória néni! Hogy van drága, hogy van? Na, hála Istennek! Örvendek, hogy hallom a hangját! Nem is felejtjük el, soha, tudja meg, nem felejtjük! Éppen mondtam Annának, szeretném, ha jönne egy kicsit a nyáron, egy kicsit szabadságra! Hát így van, az embernek eltelik. Eltelt még egy év az életünkből. Nagyon szépen köszönjük és kívánjuk mink is! Legyenek egészségben, boldogságban! Ha találkozunk, a legboldogabb szókat használhassuk, megpuszilhassuk egymást. Puszilom! Ezer versen! Boldog Új Évet még egyszer! Nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen szívesen elfogadta a mi kis kolindánkat, oda messze, messze idegenybe, majdnem ahol Jézus született, abba az irányba! A napkeleti bölcsek is odakészültek Jézushoz. Mi is napkeleti bölcsek vagyunk, és arra irányulunk a kis Jézus születéséhez! A Jóisten áldja meg! Líviáéknak szerencsés utazást, visszafelé!

Kiderül a beszélgetésből, hogy Lívia már megérkezett Izraelbe. Pár szót még beszélgetnek, igaz, azt már románul.

BA: Ne kacagjál el! Barátok vagyunk ővélük, és ő olyan boldog, mert, de itt nem erőst beszélnek velük románul. Ő érti.

SZA: Ő volt Déván, Szántóalmáné (Satu Almane) román faluban, ő tud románul. Ott voltak az istállóknál, a kollektívbe, s na akko megtanultak románul.

BA: Nyolc évig voltunk a kollektívbe. Amikor odamentünk, na, hogy mondjam. Jártam az iskolába, mink tanultunk románul. Hét osztályt jártam, tanultam akkor is románul.

SZA: Na, de hogy tanultunk? Egy órát tanultunk románul, s aztán többit mind magyarul beszéltünk. Akko nem volt egy román gyermek se a faluba.

BA: Olyan boldog, hogy nem tudja elfelejteni, hogy hallotta ezt a szép kántát.

- Tulajdonképpen kicsoda ő?

SZA : Hát, ő 92 éves, ugyi? Már nagyon rég kinn laknak Izraelben. Neki zsidó volt az ura, s akko itt laktak, ahol a Lenke néniék lakása volt az övék, ahol vannak a Hajniék. S mi laktunk ott, ahol vannak Istványék. Na, akkor én sokat mentem hozzájuk. Zsidóné volt, volt pénze, s szomszédban volt egy olyanszerű lány, mint én, sokat mentünk neki takarítni. Hát vót pénze. Az urának volt két lova, aztán mi örökké mind mondtuk: „mojsza”. Mind olyan kis sispirik volt, hogy állandójan szekérrel járt. S akko jóban voltunk, elment Besztercére, akkor az a zsidó meghalt. S összeállt egy másik zsidóval s kimentek Palesztinába. S akko ez a Lívia, aki itt van a román templom és az iskola közt, az neki keresztlánya. Ez mind ment oda át. Szemben lakik vélek, ahol volt az a román család. Sok testvére van. De már csak ő él, s még egy. S ők jóban vannak, s mentek oda ki hozzájok. S mi voltunk nála két éve kántálni, s barátságot kötöttünk. Akko voltunk sokan, volt a hittantanárnő, Mária anyósa, volt a Balla Margit is, akko volt még az a Kertésznek a felesége. Az közben el van rejtőzve ottan.

- Annus néni, ilyen rigmusokat mondjon! Senkitől nem hallottunk. Dávid bácsi azt mondta, elfelejtette. János bácsi, hogy ő nem emlékezik. Annuska néni olyan sokat tud, hadd halljunk egy párat belőle.

SZA: Nem hallottak egyet se?

„Én kicsike vagyok, szólani se tudok,

Mégis az Istennel dicséretet mondok!

Nyissátok meg a mennyország kapuját

Hadd lássam meg én is Krisztus koporsóját!”

 

„Tód-fód, döföm az ajtót, egy kis bicska vót, az is bele.”

 

„Hallom, asszonyom, zörgeti a tárcát, pénzt akar adni!

Ha nem ad egy tízest, el se fogom venni!”

 

„Ebben az új évben minden jót kívánunk,

Ahová csak lépünk nyíljanak virágok!

Még a hó felett is virág nyiladozzon,

Dalos madár a zengjen minden rózsabokron!

Minden jó, minden szép legyen mindig bőven,

Szálljon áldás rátok ebben az új évben!”

 

 S akko jártak Isványozni régebben! Ezt énekelték:

„A falunkban nincs oly legény, mint Pista!

Nem állítja meg őtet a vén Cira.

A Pistának van háromezer forintja,

Kutyabőrben van a bugyellárisa.”

 

„A faluban nincs olyan legény, mint János!

Nem állítja meg őtet a plébános!

A Jánosnak van háromezer forintja,

Libabőrben van a bugyellárisa.”   

 

BA: Az én uram János volt. Bálint János. Bálint Árpi öccse, a Verus apjának a testvére.

SZA: Mentek abban az időben a férfiak a bálba, s ha valaki István volt, akkor éltették. A fiúk fogták meg, s emelték fel.

BA: Minden Istványhoz elmentek köszönteni a zenésszel. Már ahun. S akkor János napját is.

SZA: Elindult három-négy ember, mentek az egyik Istvánhoz, s utána a másikhoz, s mentek a Jánosokhoz is. Muzsikásokkal, zúgott a falu, s mind kántáltak. De most nem kántál senki. Mi kántáltunk lenn Gyuriéknál és Istvánéknál. Régebb jártak a házasok is. Egy elindult, ment a másikhoz, keltettük fel, s az is jött. Megjártuk az egész falut. Ki a Töviskerten, le a Kandiába, mindenfele jártunk, le a falu végéig.

BA: Azt akarom mondani, a János napját nagyon ünnepeltük. Ott voltunk Déván, pár család, rokonság. Akko volt János napja, és mi nem tudtuk. Hát, drága, gondolhatod! Rengeteg majorságunk volt ott, és egyszer csak jönnek az egész, ott körbe. Hallom ott az ablaknál „Jánosnak van háromezer forintja, libabőrben van a bugyellárisa, a faluban nincs oly legény, mint János!” Három kakast levágtok, és úgy tartották, jöttek a kakasokkal. Aztán levágtak még egyet, négy kerekedett. Mondom, sok majorságunk volt. Na, de ki főzi meg? Aztán közben volt, 25 literes bádog pálinka att. Mert, hogy mondjam, adtak ott pálinkát is. De az, nem az a pálinka volt, hanem az egyszer főzett. Cukorral itták. Volt 5 veder borunk. Édesanya küldött, mert nem voltunk itthon karácsonyra, és meg kellett ünnepeljük. Jöttek a kántások.

SZA: Ott volt egy kicsi falu! Annyian vótatok ott!

BA: És képzelje el, hogy jártunk! Most oda kell tenni a vizet, le vannak vágva a kakasok, meg kell főzni! Ilonkám kicsi volt, ez, aki itt van az üzletbe. Kicsi volt, mózeskosárban csak nézte, hogy mit csinálunk ott. Olyan dologgal vagyunk ott. Semmit a világon, volt egy nagy rezsónk is, az emberek csinálták. A vizet tették a kemencére, megforrázták a kakast. Nem volt szabad semmit, hogy csináljunk ott. Így voltunk hajadonfőtt az asszonnyal. Ez olyan vicces volt.

SZA: Adok sapkát, hogy lássák, hogy voltál. Ezt adom, mert ennek van a bojtja.

BA: Menj dogodra, nem teszem fel! Megmondják, hogy ríszeg vagyok. Menj dógodra!

SZA: Na, csak tedd fel! Bea asszony nem veszi fel. (mármint videóra)

BA: Na, hacsak nem veszik fel. Másképpen nem. Akko megpucolták a kakasokat, annyi hús volt. Akko, tudja, mit csináltunk? Megmutatom. Az emberek vették fel a sapkát általában. Most az asszonyoknak tették fel a fejére. A sógorasszonyomnak a férje mikor meglátto, hogy sapkában van a felesége, az csak levette a sapkát a fejiből és egyenese haza irányított, mert az mondta, hogy ríszeg a felesége, azért van sapkában. Nem volt szabad semmit csináljunk. Volt egy ágyunk. Én Jánossal fenn az ágyban, fejünkön a sapka, az asszonyok ott és a kicsi a mózeskosárban. Na, most képzelje, milyen mulatság volt ott! Béjöttek az őrök és nem fértünk ott a szobában, de nyitottuk az ajtót. Olyan mulatság volt, azt mondta az őr: - „Megöregedtem itt őrnek, de még ilyen mulattságot nem láttam!” – Hát gondolhassa, mit rendeztünk! Az volt baj, délután kellett menjünk az istállóba. De ki kellett menjünk, s akko le kellett vennünk a sapkát. Ki az istállóba, etetni, itatni, el kellett, hogy végezzük a munkát, de megtartottuk.

- Mik voltak azok az álmok, amiket mondott!

BA: Na, tanár úr, Péter, olyan szép, ki van simulva! Olyan jól néz ki, hogy csak! Gratulálok! Na, mondjam meg, mi volt az álmom.

Nekem annyira fájtak a szemeim, hogy peregtek a könnyeim. Álmodtam, nagyon sokat fájtak a szemeim. Álmodtam, hogy: „Itt a papi lak udvarán, rengeteg nép volt, s én olyan kicsi voltam, s pont közbül voltam a népség közt. S én csak elkezdtem nyomulni, mindenkit nyomtam félre. S jüttem ki az út felé. S kivel találkoztam? A Szűz Máriával, úgy, ahogy van itten a jelenése, a szobor. Szembe találkoztunk, de nem mondott nekem semmit, én se mondtam neki semmit. És csak szembe találkoztam úgy megfénylett, olyan fényes volt. Én csak felemeltem a kötényit s megtöröltem a szememet.” Eztet álmodtam, de ez már rég volt. Elmentem ide a szomszédba s elmondtam, azt mondták: álom, álom. Na, akkor elmentem, volt egy öregasszony a szomszédban, azt mondta: - „Te, Annus, ez egy olyan jeles álom!” – Akkor már mentek az emberek Csíksomlyóra, aszonta: - „Fogadd meg, hogy menj el egy búcsújáróhelyre valahova, mert ez azt jelentette, hogy megtörölted a szemed a kötényével!” - Ezt álmodtam és eltűnt. A szemem meggyógyult.

Második versen álmodtam én Jézussal és Szűz Máriával: „Egy olyan teherautó volt, elöl ült Szűz Mária és Jézus. Hátul az ablak le volt engedve. Efelől ültek ketten. És én valamit akartam mondani. De hogy mit, azt nem tudom. És úgy igyekeztem, hogy érjem utol az autót, de nem tudtam sehogy se utolérni az autót. Az autó ment, ment, de nem olyan sebesen. Nem tudtam utolérni. Azt, hogy mit akartam mondani, nem tudtam. Ment az autó, s mikor majdnem közeledtem, bement egy zsákutcába s elvesztettem. Elment.”

Akko harmadik versen, ez nem is rég történt, pár éve. Zsolttal akkor történt az a dolog, ott Németországba. Hát annyit imádkoztam, máskor is szoktam imádkozni. S a mai napig is úgy vagyok, mind csak Jézust és Szűz Máriát: „Mentünk áldozni, és Jézus leszállott onnét a szoborról, eljött, s így ni, megölelt. Én voltam hátul, elöl Jézus, megölelt. Elhozott ide hátra, ahol volt a Szent Antal szobor, s ott volt egy kis dívány. És lefektetet oda és betakart egy terítővel.” Na, képzelje el ezt álmodtam. Ez egy jeles álom. Mondtam Annusnak. Azt mondta: - „Ezt nem mindenki tudja megálmodni. Ez valamit jelent neked. Ez egy jeles álom!” - Aztán elmentem Csíksomlyóra. Vittem a kicsiket, Andit és Annamáriát, már ezeket a kisebbeket nem vittem, vitték a szüleik. De amikor ott voltam Csíksomlyón mind a kétszer a Szűz Anyánál, akkor született meg mind a két gyermeke Ilonkának. Amikor reggelre érkeztem meg, akkor született mind a két gyermek. Úgyhogy, ez nagyon jeles dolog! Még a papnak is mondtam, azt mondta: „Ez valami hit. A gondolatnak, az imádságnak nagyon jót tesz. Nagyon jeles dolog.”

- Ha így betakarta, biztosan a védelme alatt áll.

Bálint Annuska néninek igen nehéz élete volt. Sokat dolgozott és dolgozik a mai mapig is. Valaki odafönn biztosan vigyáz rá, mert 76 éve ellenére „gombot” (gyógyszert) még nem kell szednie. Törékeny alkata ellenére, kemény, szívós természet. Hál Istennek jó egészségnek örvend. Remélem, korban és egészségben követi majd édesanyját!

Kívánom Annuska néniknek, hogy sok évig legyen még alkalmuk a „telefonos” kántálásra Izraelbe! Sem a kor, sem az idő, sem a technika nem szab határt a szeretetnek és a hagyományok ápolásának. Sőt!

 

 

Talán ez az egyik legérdekesebb gyűjtés, amit olvashatnak ebben a könyvben.

Kértünk, egy „karácsonyi csokrot”. Annuska nénik eléneklik nekünk azokat az énekeket, amiket gyermekkorukban a karácsonyi időszakban énekeltek. Bálint Annuska néni és a szülei idejében még nem volt „divat” a templomban a betlehemi szerepjáték. Abban az időben még a falut járták a betlehemesek. Szőllősi Annuska néni gyermekkorában, az 1940-50-es években viszont már a karácsonyi éjféli misén a templomban is szerepeltek felnőttek és gyermekek is egyaránt. Ismerjük meg, fedezzük fel újra ezeket a szívet melengető gyönyörű régi énekeket.

Mária ének:

„Elindult Mária karácsony éjszaka,

Elment szállást kérni a gazda kovácshoz.

Jó estét, bölcs kovács, adjál nékem szállást.

Adjál, adjál Szűz Anyánknak, egy éjjelre szállást.

Szállást nem adhatok, mert sok a vendégem,

Szállást nem adhatok, mert sok a vendégem.

Tizenkét volt a bölcs kovácsnak, egy szép lánya,

Eresztette Szűz Anyánkat barmok jászoljához.

Tizenkét órakor megszületett Jézus,

Tizenkét szép őrző angyal fonja a koszorút.

Felébredt Szent József, befogta szamarát,

Elvezette Szűz Anyánkat vissza a kovácshoz.

Jó reggelt, bölcs kovács, mért nem adtál szállást?

Mért nem adtál Szűz Anyánknak egy éjjelre szállást?

Hogyha tudtam volna, hogy te vagy Mária,

Aranyból, ezüstből szállást adtam volna.

Mi pedig a hideg földre lefeküdtünk volna.

Mi pedig a hideg földre lefeküdtünk volna.”

 

Péter elmesélte, hogy 2014-ben megfigyelt itt egy betlehemes játékot, ami neki nagyon tetszett. Kérdi Szőllősi Annuska nénit, hogy: „vajon ez volt az a régi betlehemi játék, amit gyermekkorukban adtak elő?” Beszélgetés közben kiderül, hogy a jelenlegi kósteleki plébánost, Málnási Demetert jól ismerik az asszonyok. Péter a karácsonyt otthon töltötte szeretett falujában, és igen meglepődött, amikor három betlehemes játékot adtak elő ott az ünnepeken. Péter szavait idézve: „Az egyik 1984-ben volt előadva, és azon az édesapám is részt vett. Ennek a szövege, nálunk a Tímár családnál volt meg, és mi adtuk oda a szöveget a plébános úrnak, aki nagyon ügyesen feltette az internetre,” így az utókor számára elérhetővé téve azt.

 Miután kiderült a Péter által látott betlehemes játék nem azonos Annuska néniék gyermekkori betlehemes szerepjátékával, gondoltuk, itt a remek alkalom, hogy végre megismerhessük azt. Ha 2016-ban nem is, de remélem valamikor teljesül Péter kívánsága: „Jó lenne, mindenféleképpen, ha ebben az évben mi is meg tudnánk tanítani azt a betlehemest, amit Annuskáék már nem adnak elő, de a gyerekek megtanulhatnák!”

Na, akkor lássuk, hogy is volt ez 70 évvel ezelőtt!

 

SZA: Na, most énekeljük azt az éneket, amit régen énekeltünk. Amikor volt egy pap, még megvolt a szószék is, és felment, hogy hallja a hangot mindenhonnan. Akkor én 15 éves voltam, olyan sispiri gyerek még. Mindenhol ott voltam, a férfiak között a karzaton is.

Ebbe a szerepbe volt Mária, Szent József, csillag, három pásztor és öt angyal. Éjféli misén is szólamra énekeltünk. Evvel kezdődött a betlehemi játék a templomban:

Mennyből az angyal

„Mennyből az angyal lejött hozzátok,  pásztorok, pásztorok! Hogy Betlehembe sietve menvén, lássátok, lássátok. Istennek fia, aki született jászolban, jászolban, Ő leszen néktek üdvözítőtök, valóban, valóban. Mellette vagyon az édesanyja, Mária, Mária. Barmok közt fekszik, jászolban nyugszik

szent fia, szent fia. El is menének köszöntésre azonnal, azonnal, Szép ajándékot vivén szívükben magukkal, magukkal. A kis Jézuskát egyenlőképpen imádják, imádják, A nagy Úristent ilyen nagy jóért mind áldják, mind áldják.”

 

Angyal énekli:

Erre, erre csak utánam

„Erre, erre csak utánam, merre suhant fehér szárnyam.

Elterjedt már messze híre, vár Jézuska mindenkire.

Ide jöjjön, aki szegény, itt fakad a szívben remény,

Ide jöjjön, akit sújt a bánat. Itt fel éjjel igazára.”

Ezt énekelte az angyal és ment körbe, hogy „Erre, erre, csak utánam ..” a szent család fele.

 

Született egy fehér bárány

„Született egy fehér bárány, szent karácsony éjszakáján,

Ezüst haja, gyűrű haja, kicsit testét betakarja.

Ez a bárány, égi bárány, egyetlen a világ táján.

Nem kell néki, suba, pólya, szeretet a takarója.

Nem kell néki ital, étel, csak a szíved melegével,

Járulj elé, úgy imádjad, mosolyától napfény támad.”

 

Akkor jött a pásztor:

Ez az éj a csodák éjje…

„Ez az éj a csodák éjje, muzsikál az erdők méllye.

Az égbolton csillag él fenn, angyalkám én megyek véled.

Megyek én is, de mit vigyek, az éjszaka havas hideg.

Kárognak a sötét varjak, kis bárányra mit takarjak.

Nézelődöm én is itten, szalmaágyon égi Isten,

Szűz Anyám te szép, te kedves, körülötted angyal repdes.”

 

Aztán megint jött az angyal:

Gyertek ide, édesanyák

„Gyertek ide, édesanyák, kérjétek az égi Anyát,

Erőt rátok ő árasszon, könnye bár nincs, királyasszony.

Gyertek ide, édesapák, a szent család példája áld.

Drága képét imeljétek, kis családtok szeressétek.

Nézelődöm én is itten, szalmaágyon égi Isten,

Szűz Anyám te szép, te kedves, körülötted angyal repdes.

 

A Szent Józsefnek a szemében, örömkönnye csordul éppen.

Végigperdül a szakállán, mennyei gond van a vállán.

Kis királyom, szánom-bánom, bizony kopott a dolmányom,

De a szívem tisztán ragyog, itt nálad oly boldog vagyok.

 

Jöjjön aki, jóra vágyik, e szép földi mennyországig,

Mindenféle földi ember, irgalomban, kegyelemben,

Mindenkinek jut hely szépen, kis Jézuska szent szívében.

Úgy gyertek, mint hazafele, legyen a szív dallal tele.

Kiárad a dal belőle, visszhangzik a világ tőle.

Üdvöz légy, te égi gyermek, dicsőség az Úristennek!”

 

Dicsőség mennyben az Istennek

„Dicsőség mennyben az Istennek!  Dicsőség mennyben az Istennek!  Az angyali seregek  Vígan így énekelnek:  Dicsőség, dicsőség Istennek.

Békesség földön az embernek!  Békesség földön az embernek,  Kit az igaz szeretet  A kis Jézushoz vezet,  Békesség, békesség embernek.

Dicsérjük, a szent angyalokkal,  Imádjuk a hív pásztorokkal  Az isteni gyermeket,  Ki minket így szeretett,  Dicsérjük, imádjuk és áldjuk.

Kis Jézus! Ne vess meg bennünket,  Hallgasd meg buzgó kérésünket.  Jászolodnál fogadjuk,  Hogy a vétket elhagyjuk,  Ó Jézus, ne vess meg, hallgass meg.

Dicsőség az örök Atyának  És értünk született Fiának,  S mindkettő Szentlelkének,  A malaszt kútfejének:  Dicsőség, dicsőség Istennek!” 

 

 SZA: De közben még volt az, amikor az angyal az első rendet elénekelte, hogy „Betlehemi pusztán…”, és akko később még volt a „Fel nagy örömre…” Na, úgyhogy ennyi az egész, de mind húzták össze-vissza függönyt. Na, kiléptek oda, Mária, József és a kis Jézus, és akko a sekrestyében énekeltük mind, hogy „Dicsőség, mennyben az Istennek…” Elénekeltük, akko húzták félre a függönyt, s akko az angyalok mentek, hogy „Erre, erre, csak utánam…” s a pásztorok letérdeltek. Nem, mint most.

Az eredeti pásztorjáték az ’50-es években volt. Lenkétől megtudjuk, mikor született a fia, akkor volt állapotos. Mondta a pap, mind mehet, kössön kendőt a fejére. Olyan szép volt ez az előadás, olyan szép még egyszer se volt.

Betlehemi pusztán

„Betlehemi pusztán, örvendetes hír van,

Az angyalok szava, az időben így szóla, az időben így szóla:

Pásztorok keljetek és gyorsan menjetek. Közelít e helyhez.

Pásztortárs minő hang ez? Pásztortárs minő hang ez?

/:Betlehemnek majorjában Jézus született.

Pásztortárs nagy öröm ez! Pásztortárs nagy öröm ez! :/

 

Fel nagy örömre!

Fel nagy örömre! Ma született,  Aki után a föld epedett.  Mária karján égi a fény,  Isteni Kisded Szűznek ölén.  /:Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,  Nézd csak örömmel Istenedet.:/

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,  Bársonyos ágya nincs neki itt.  Csak széna, szalma, koldusi hely,  Rá meleget a marha lehel.  /:Egyszerű pásztor, térdeden állj!  Mert ez az égi s földi király.:/

Glória zeng Betlehem mezején,  Éjjet elűzi mennyei fény;  Angyali rendek hirdetik őt,  Az egyedül szent Üdvözítőt.  /:Egyszerű pásztor, arcra borulj,  Lélekben éledj és megújulj!:/

 

SZA: S akkor volt az éjféli mise, ahol énekeltük aztat, hogy:

Messiásunk született, kiért lelkünk epedet

„Messiásunk született, kiért lelkünk epedet.

Jertek magasztaljuk őt, lehullván színe előtt.

Örvendén, örvendjünk, mert kegyes Istenünk,

Betlehembe született ma minekünk.

 

Pásztorok szózata jól rebegi,

Betlehem városába elmenni.

Hogyha találjuk, hirdetni fogjuk.

Énekünk áldjuk, s őt magasztaljuk!

Alleluja!”

 

Hej, engem ki ébresztett fel álmomból?

„Hej, engem ki ébresztett fel álmomból?

Hogy angyal volt, észrevettem szavából.

Oly fényes volt, hogy én tűznek gondoltam.

Betlehemet emlegette, hallottam.

 

Igazad van, pásztor, mert angyalt láttál.

Az is igaz, amit tőle hallottál.

Minél előbb Betlehembe menjetek!

Ott született Jézus, tiéd fölségtek.

 

Menjünk tehát jó pajtásim mindnyájan,

Legyen a ti nagy Úr szeme a nyájan.

Menjünk tehát mindnyájan Betlehembe,

Hogy részt vegyünk a mennyei örömbe.”

 

S akkor az angyal énekli:

„Glória, glória!”

És akkor a másikak mondták: „Dicsőség!”

„GLORIA in excelsis Deo!”

„Dicsőség a magasságban Istennek!”

 

„Pásztorok, pásztorok, igaz jó hírt hoztam én hozzátok!

Azt a fényes csillagot ti ne csodáljátok!

Hanem szaporán talpra, induljatok az útra,

Imádni a kisdedet, ki az éjjel született.

Én viszek egy báránykát, tejet, vajat, sajtocskát.

Aranyat nem adhatok, mert szegény pásztor vagyok.”

 

„De ím, itt jön valaki, s majd meg fogjuk kérdezni.” Ezt lehet, hogy előbb kellet volna, de már nem emlékszem mindenre. S aztán énekeltük:

 

Karácsonynak éjszakáján

„Karácsonynak éjszakáján, Jézus születése napján Örüljetek, örvendjetek: a kis Jézus megszületett! A kis Jézus aranyalma, Boldogságos Szűz az anyja Lábaival ringatgatja, két kezével ápolgatja. Aludj, aludj én kisdedem, aludj, aludj én kisdedem Nem királyné a te dajkád, szolgálóból lettem anyád. Nincs a Jézus ágyán paplan, jaj, de fázik az ártatlan! Takargatja édesanyja, dirib-darab posztókába. Nincs a Jézusnak bundája, posztóba van bepólyázva. Elveszett a báránykája, miből lett volna bundája? Kirje, kirje kisdedecske, betlehemi hercegecske. Azért nekünk jót szereztél, a pokoltól megmentettél.”

 

 

S nincs a Jézusnak subája

„S nincs a Jézusnak subája, sem sarkantyús kis csizmája.

Fázik az ő gyönge teste, hideg széltől fejecskéje.

Nyissuk ki a szíveinket, fogadjuk be vendégünket!

Örüljünk és örvendezzünk, a kis Jézus megszületett!”

 

Aztán megint énekeltünk éjfélkor, s szíjjedtek ki a templomból. Mentünk ott a toronyba a haranglábakhoz, kinyitottuk az ablakokat s énekeltük:

Csendes éjjel ott az égen

„Csendes éjjel ott az égen, aranyhajnal pírja ég.

Tán a nap van hulló félben, nem a rémült pásztornép.

Elé angyal sereglik, szózat hangzik égi nyelven.

Pásztorok ne féljetek, örvendezzen szívetek!”

 

Olyan szép volt, férfiak és nők is voltak ott fenn, olyan szépen hallszik.

Tavaly énekeltük a „Karácsonynak éjszakáján…”

Vagy kétszer énekeltük, leírtuk s Árpi tudta. De el kellett kezdjük. S akko felvótunk öltözve, olyan faluias, fehér szoknya, s rózsaszín kötény, hajunk kibontva, fehér blúz, s koszorú a fejünkön, mit volt régebb a mennyasszonynak, olyan koszorú. S a Csillag volt égszínben, s fehér kötény, s a fején csillag. Vera volt a csillag utoljára, először egy másik asszony. Mikor ilyen volt.

Nem sok szereplős volt. Mindenkinek volt két szakasza. Hát ki volt ott? Lenke volt, én voltam, Pál Róza, a kománé, s Cira Erzsi. Há, ennyien voltunk. S más esztendőn volt Máté Ilonka is. A muzsikások benn a sekrestyében voltak. S az kezdte: „Ez az éj a csodák éjje…”, akko kezdődött. Nagyon szép volt. Olyan halkan, finom kezdte.

S mentünk fel a Felszeg tetején próbára. Olyan sár volt itt a temetőnél, el, és ott a kertek tetején. A kántor tanította, ott lakott. Idős emberek voltak, s asszonyok, miko énekeltük gyermekkoromba. Azután ahogy nőttem, szerepeltem minden évben.

A karácsonyi misére eljöttek a reformátusok is, mert náluk 6 órakor van, s nálunk van éjfélkor. S aztán mindenhol van vendég. Máskor évben énekeltük: „Isten áldd meg a magyart…”, most nem énekeltük. Nagyon sokan voltak, mert volt a csomagosztás, aztán minden szülő jött a gyermekével.

Hogy mondjam meg! Ezelőtt volt a Jézuska ilyen gyermek, azután meg, Rózsikának az egyik testvére olyan egyéves volt, s ő volt a kis Jézus benn a jászojba. Adtunk neki szaloncukrot, s ott játszódott. Mit mondjak, most lehet olyan 60 éves. Piros apukájának a testvére. Nagyon szép volt. A kántor bétanította, s kellett menjünk próbára.

A muzsikások végig zenéltek, s amikor a pásztorok énekeltek. A pásztor az egyik elkezdte, hogy „Ez az éj a csodák éjje…” Az angyalok zene nélkül énekeltünk. De, akkor hallszott a hang, de most semmi. Eccer egyik énekelte, hogy „Jöjjön, aki jóra vágyik…” s a másik aztat, hogy „Úgy gyertek, mint hazafelé…” s a végén közösen, mindenki. Muzsikás aztán megnyomta, s hallszott. Nagyon szép volt, zúgott az egész! Nagyon szép volt, az biztos. Az orgona csak akkor szólt, amikor volt a Húsvét. S fenn a karban kétfelé voltunk osztva, első szólam és második szólam. A „Mennyből az angyalnál…” nem volt muzsikás, amikor elénekeltük. A muzsikás játszott, amikor elénekeltük a „Betlehemi pusztán…”, „Fel nagy örömre…”, akko is ott volt. A végén aztán, hogy „dicsőség”, akko aztán megint. Hiába, azok a zenészek mind meghaltak. Talán Árpi tudja játszani, a fiúk nem tudják.

BA: Lennék bár tizenéves!

SZA: Lennék bár harminc, a mai eszemmel. Se te nem voltál ott, se román Róza. Ilonka ott volt, de nem tudom, olyan bak hangja volt. Azt mondta Lajos atya, lenne a Róza hangja a magáé.

BA: Nem tudom, amikor mük voltunk, nem volt sem pásztorjáték, sem betlehemes, semmi vers, semmi előadás nem volt a templomba. Itt akko jött be, amikor az Ábrahám atya hozta be, az ő idejében volt. De a szüleinknél régebb sem volt semmi játék a templomba. Akkor járták a falut a betlehemezéssel.

SZA: Nem volt pásztorjáték a templomban. De, ez a dalárda ez volt, a szüleink idejében is. Vegyeskórus volt. Férfiak és nők is. És énekeltük az „Úr angyalát…” is. Éjfélkor a toronyból az ének volt Ábrahám pap előtt is, s énekeltük a „Gyönyörű szép titokzatos éj…” két szólamban. Nagyon szép volt. Énekeltük: „A kis Jézus arany alma…” kezdték az asszonyok, s folytatták a férfiak, két szólamban, nagyon szép volt. Igaz, volt is, ki bétanítsa, sokan voltak. Most nincs senki.

Hát, látja, Nagypénteken is csak öten-hatan vannak.

Virágvasárnap osszák a pálmát. Mindenki kap egy ágat. Kimegyünk a Golgotára, ha az Isten megsegít. S énekeljük:

Ezt csodálatosan szép éneket hallottam a templomban is, férfiak és nők énekelték együtt, orgona kísérettel. Hallottam akkor is, amikor tavasszal a Golgotánál énekelték: „… Ott fönn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel…”. Szívszorítóan szép volt, ahogy vicei dombokon zengett az ének, a szikrázóan kék ég köpenye alatt.

Van egy jó hely

„Van egy jó hely, oda megyek, lerakom ott a terheket, Ott fönn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel.  A Golgotán áll a kereszt, ha fáradt vagy, oda jöhetsz.

Emberekét ömlött a vér, kegyelmet kap az, aki kér. Ott fönn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel.  A Golgotán áll a kereszt, ha bűnös vagy, bátran jöhetsz!

Keresni jött, mi elveszett, megtört szívű embereket. Ott fönn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel.  A Golgotán áll a kereszt, ha elhagytad, visszajöhetsz.

Csodálatos ez a titok, Szentlelkével megragadott. Ott fönn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel.  A Golgotán áll a kereszt, várnak ott rád, mindig jöhetsz.

Azóta tart a kapcsolat, Ő vigyáz rá, el nem szakad. Ott fönn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel.  A Golgotán áll a kereszt, Isten szívén megpihenhetsz.!”

 

BA: Hallgass most az énekeddel, a csillagot hadd el! Mentünk a templomba szőnyeget mosni, takarítni, teríteni, ha kell. A virágokat rendezni. Sokat jártunk. De már nem megyünk. Csinálják az asszonyok.

 

- Annus néni, úgy hallottam, kedden angyal szállt az iskola felett.

BA: Mit mond, na, lássa, le vagyok lassulva. Megígértem, elmenyek, el is mentem. A tanáriban meghívtam a fonóba őket. Meg is ígérték, hogy eljönnek.

SZA: Májusban majd megyünk Décsére.

- Én voltam a fesztiválon.

BA: S adtak cseresnyét? Igaz, akkor már ősz volt. Décseiek irigyek, nagyon maguknak valók. Soha egy szem cseresznyét nem adtak a gyerekeknek, pedig van nekik sok. Vitték a piacra.

- Akkor körte volt. De a fesztiválon adtak pánkot, töltöttkáposztát, pálinkát. Igaz, amikor kértünk a gyerekeknek körtét, egy hónapot kellett rá várni, míg meghozták. De becsületükre legyen mondva, és a Csillagszeműnek is, hogy mikulásra hoztak a gyerekeknek pár szem almát, és nyolcvan gyerek van, azért az, nem kevés. Mi akkor, megkaptuk a körténket is, és nem fogadtak el pénzt érte.

BA: Igaz, itt is vagyunk sokfélék, ott is vannak. El kéne már mennem, de nem tudok utazni.

SZA: Itt ki kell menni a cigányoknál az élen. Lehet menni gyalog is. Édesapám gyalog ment zenélni, át a hegyen. Édesapám ment még, ott, amikor van konfirmálás. Olyan mulatság van, mint egy lakodalomban. Aszonta édesapám:, „olyan laska volt, asszonyok gyúrták, nyútották, vágták, hogy a nagy tűbe bé lehetett fűzni.” S aki volt a bőgős, az élen vitte itt végig a hátán a bőgőt Décséig, gyalog mentek.

- Nagyon szép a református templom, kertje is rendezett, és nagyon szépen beszélt a lelkész úr. Istentisztelettel kezdődött a fesztivál.

SZA: Ez egy nagy ünnep volt itt a faluban. Úgy rendbe volt téve a patak, a sánc, mindenféle, megmeszelve a cövekek. Nem törődött senki kapálással, málészedéssel. Nagy ünnep volt. Májusban is volt, de mik mentünk, raktuk a káposztát. Olyan burján volt, egy hétig esett az eső, eccer ki kellet gyomláljuk, s csak aztán kapáljuk, de mink megcsináltuk, s mentünk odaraktuk a káposztát, s meg is főztük. S kiszógáltuk. Nagyon dicsérték a káposztánkat a füzesiek, s a szentmártoniak, s mindenki. Régebben kenyeret sütöttünk, pálinkát vittünk, vittünk át tésztát. Kalácsot sütöttünk. Mink ott vagyunk mindenhol. Igaz kellett támogatnunk.

BA: Én már idős vagyok. Betöltöttem a hetvenhatot, én már felmondtam a szolgálatot, csak a templomba megyek. Édesanya minden fesztiválon ott volt. Na, hogy mondjam, milyen erős természete van ennek. Reggel evett, készült, hogy milyen elegáns legyen. Megigazította magát, ott minden. Mentünk reggel a templomba, nem is mentünk, mert a Kultúr háta megett, ott voltak kitéve a padok, s ott volt az istentisztelet. Ahogy le volt rakva a pad, édesanya oda leült, s ahogy öste miko leolvadt a nap, akko ment haza. Nem még kellett egyék se, nem még kellett pisiljen se, semmi se kellet neki. Minden képen ott szerepel Zsuzsi ángyóval.

SZA: Jöttek szépen a lovakkal, hozták a magyar zászlót, román zászlót. Ott megálltak a templomnál a lovakkal, s mindenki táncolta a maga táncát. Nagyon szép volt, az biztos. S a végén hoztak egy csomó zászlót, Magyarországról Laci bácsiék, nagyon szép volt az a sok lobogó. Hozzák azt a zászlót, s minden faluban tesznek rá szalagot.

BA: Jaj, mennyi volt rajta mire ideért!

 

Az ételekről beszélgetve kiderül, hogy Bálint Annuska néninek van egy régi receptes füzete, amiben mindenféle le van jegyezve. Szőllősi Annuska néninek viszont minden a fejében van. Ahogy tanulta, úgy tudja. Nem jegyezte le a mindenféle sok finomságot. Ő szemre süt, főz: „Egy marékkal ide, egy kalánnyal oda, és gátá!”

- Megkapom a füzetet, amiben minden féle benne van? Tészta, savanyúság, minden.

BA: Voltam az üzletben s vettem rá pakolatot. Én vigyázok a régi-régi füzetre, még a dédunokámnak is jó lesz.

Természetesen megkaptam a füzetet. Szóról-szóra megtalálják a mellékletben.

Késő estére ját már az idő. Búcsúzóul Annuska néniék eléneklik nekünk „Betlehem kis falucskában…” kezdetű éneket. Igen ám, de a szöveget olvasni kell egy fénymásolatról és ahhoz szemüveg is kell.

BA: Ezt most felveszik? De, ne csináljanak videót, fotót! Ne is lássanak! Úgysem ösmernek. Hagy békit, jól vagyunk, ahogy vagyunk! Falun vagyunk, nem igaz? Erőst nagy ez a szemüveg, látnék véle? Péter kacagja, olyanok vagyunk, mint a mamája. A mámija.

 

- És a két Annuska néni énekelni kezd:

BA/SZA: Betlehem kis falucskában, karácsonykor éjféltájban

„Betlehem kis falucskában, Karácsonykor éjféltájban,

Fiú Isten ember lett, mint kisgyermek született.

Őt nevezték Jézuskának, édesanyját Máriának,

Ki pólyába takarta, s befektette jászolyba.

Az angyalok fönn az égbe, mennyei nagy fényességbe,

Zengetik az éneket, dicsőség az Istennek!

Pásztorok a falu mellett, báránykákat legeltettek,

Hallották az éneket, Jézuskához sietnek.

Ájtatosan letérdeltek, Jézuskának jászla mellett,

Hogy őt szépen imádják, égnek, s földnek királyát.

Azután meg napkeletről, ragyogó szép csillag tűnt föl.

És elindult nyugatra, három király utána.

Imádták a kis Jézuskát, köszöntötték Szűz Máriát.

Ajándékot adtak át, aranyt, tömjént és mirhát.

Később Jézus növekedett, napról napra kedvesebb lett.

Példát adott minekünk, hogy mindenkor jók legyünk.

Harminc esztendős korában, Szent János volt a Jordánban,

Megkeresztelték és ott a Szentlélek rászállott.

Mikor megkeresztelkedett, az emberek közé lépett,

Tanította a folyvást, a keresztény szent vallást.

Sok jót tett az embereknek, akik hozzá sereglettek.

Betegeket gyógyított, halottakat támasztott.

Mégis sokan nem szerették, a rossz emberek üldözték.

És egy éjjel meg elfogták, iszonyújan kínozták.

Korbácsokkal ostorozták, tövissel megkoronázták.

Náddal vérték szent fejét, véres arcát leköpték.

Elítélték csúf halálra, fölszögezték keresztfára.

Ott meghalt sok kín után, nagypénteken délután.

Levették a keresztfáról, sírt csináltak kősziklából.

Testét oda temették, és katonák őrizték.

De csak három nap maradt ott, Húsvét reggel föltámadott.

Végre 40 nap múlva, Mennyországba ment vissza.

Elküldte ja Szent Léleket, ki meg szentelt minden lelket.

Pünkösd napján szállott le, s velünk maradt örökre.

Szeressük a kis Jézuskát, tartsunk keresztényi vallást.

Hogy majd egykor odafenn, velünk legyen a Mennybe.

(Hogy majd egykor örökre, vele legyünk a Mennybe.)”

 

Ezt Verustól kaptuk, ő xeroxozta le. De mi ezeket nem szoktuk énekelni.

 

 „Betlehem kis falucskában...”  ez az ének Dávid bácsi gyűjtésénél is meg található, a dőlt betűvel jelzett részek, az Annuska néniék - féle eltérés.

- Na, ezt nem tudjuk úgy, mint a rikoltozást. – mondja Bálint Annuska néni.

 

Köszönjük az éneket és az idejüket! Jövünk még!

Szőllősi Annuska néninél vagyunk éppen egy hangfelvételen, Bálint Annuska nénivel és Péterrel. Annuska néniék most vallásos hangulatban vannak. Ma sok szép imával, egyházi énekkel kedveskednek nekünk.

 

A két Annus néni nótára fakadt

 

Visszahallgatták a népdalok egy részét, és utána egy kis beszélgetés következett, de természetesen azt is végigénekelték.

BA: Na, jól vót. Köszönjük szépen! Má én nem lehetek olyan, mint egy 15 esztendős, mert én 76 éves vagyok.

SZA: Aká hogy van, na, jól van. A mostani fiatalok nem is tudnak ennyit énekelni. A templomba is, a halottnál is, mind csak mi énekelünk. Ahova nem megyünk: - „mért nem gyüttetek? Hogy várták a két Annát!” - Na. Sokszor nem megyünk, amér nem megyünk. Na. Aszonták, hogy már több verset mondunk, mint ahogy mondtunk az iskolában. Akko elneveztek, hogy jönnek a „füzetesek”. Há, meg kell, kell nézni azt az éneket, hogy melyik következik, mert tudjuk.

BA: Na, állj meg! Ni, csak nincs a kendő jól kötve. A halotthoz nem mennek. A templomba is, ha megyünk imátkozni, mert valamikor van a Lurdi Szűzanya is, meg nem tudom mi, akko is baj van. Ha nem megyünk, az a baj, ha megyünk, az a baj.

SZA: Jártunk házakhoz is, akko azt mondták, bálványimádók vagyunk. Na, akko mentünk a templomba, a templomba is csak azok mentek, akik mentek bálványimádónak a házakhoz. Na, ez úgy van.

BA: Ha, megyünk halotthoz imádkozni, várnak. De, jó későig várnak. Amíg nem jön a két Anna, mert úgy mondják, addig nem kezdik meg.

SZA: Mária Rádióban is mind afféléket énekelünk, vicei imákat, hogy nem tudja mindenki. Van nekünk énekünk, van. Há, jártunk a gyerekházban is, megtanulták azt, hogy „Fatima, Fatima…”. Kérdezd csak meg Annátul s Izától, „Fatima, Fatima…”

BA: Szép ének az, nagyon szép.

„Fatimában földre szállt a szeplőtelen Szűzanya,

Három pásztor gyermek szava lángol, mint a tűz,

Fatima, Fatima, megjelent Mária, engeszteljen sok ima…”

SZA: Na, ez. Énekeltük még aztat is, hogy az „Úr angyalát végzi a kis Bernadett…”, aztán szép ez a „Boldogasszony Édesanyánk”.

BA: „Boldogasszony Édesanyánk…”, igazán nagyon szép. Igaz, egy kicsit hosszú, de nagyon szép. A fiatalokról szól, hogy nem járnak a templomba.

„Boldogasszony Édesanyánk, tehozzád eljöttünk,

Szűz Mária kérve kérünk, könyörögj érettünk!

Országunkat körülvette a nagy hitetlenség,

Rab bilincset vetett ránk a bűn és a kétség.

A gyerekek rosszak lettek, nagyon eltévedtek,

Nem is hiszik, nem szeretik nagyon most az Istent.

Nem akarnak imádkozni, a templomba járni,

Gyermekeink nem akarnak a jóra hajlani…”

BA: Le van írva. De nagyon szép. S akko, hogy a gyermekek elkezdtek a templomba járni. Smilyen boldogok voltak akko a szülők. Mindig, amikor mentünk, örökké ezt kérték. Mindenki, akik nem tudták, örökké ezt mondták.

„Gyermekeink imádkoznak, meg fognak javulni,

Vasárnap is újra fognak a templomba járni.”

És ha eljön életünknek utolsó órája,

Szűz Mária édesanyánk vegyél oltalmadba,

Hogy te veled imádkozva a szép mennyországban,

A te drága szent fiadnál, égi boldogságban.”

SZA: Le van nekünk írva.

BA: Mondom, vannak nagyon szép énekek. Eztet, amikor menyünk, mindig el kell énekelni, akik nem tudják. Regina néni is nagyon szereti. Örökké azt mondta, ezt az éneket énekeljük el. Nagyon szép ez az ének.

BA: „Nem tisztelik, nem szeretik szüleiket,

Nyomorúságot, bánatot hoznak szüleiknek,

Gyermekeik nem értik meg a szülők imáját,

Kinevetik szüleiket, ha imádkozni látják…”

BA: Ez is mind abból van.

SZA: Úgy van, mint egy könyvtárban, nem?

BA: Igen, igen. Minden le van írva. Van imádságos könyvünk, füzetünk is, mindenféle.

SZA: „Büszkeségem nem eladó, feszt a falu legszebb lánya,

S nem érdemlem, hogy az anyád, kaputokat előttem bezárja,

Megmondhatod az anyádnak, hogy azután más kislányhoz járok,

De jaj, szívem érzem, tudom,ezerszer bekopog hozzátok.”

 

SZA: Na, állj meg! Kinek adtam oda a füzeteket. Lenkének, majd reggel megkérdem tőle. Odaadtam Lenkének. A templomba énekeltük aztat, hogy – mind a ketten éneklik -

„Piros rózsa, zöldek a levelei, Szűz Mária eztet nagyon kedveli.

Mária kertjének nyitva ajtaja, benne tündöklik a szép koszorúja.

Piros rózsa zöldek a levelei, Szűz Mária eztet nagyon kedveli.

Oly bájos a koszorúnak illata, hogy az egész világot elárassza.

Piros rózsa zöldek a levelei, Szűz Mária eztet nagyon kedveli.”

 

SZA: Aztán megint énekeltük a gyermekekkel aztat, hogy – elkezd énekelni a két Annus néni -

 „Nem vagyunk árvák, van édesanyánk,

Ki a magas mennyekben gondot visel ránk.

Dicsértessék a Jézus, Mária neve,

Összejöttünk Szűzanyánk köszöntésedre.

Nem vagyunk árvák, van édesanyánk,

Ki a magas mennyekből gondot visel ránk.

Nem vagyunk árvák, van édesanyánk,

Palástoddal takarj be, úgy vigyázz rejánk!”

SZA: Na. Megvan az egyik füzet. Ezek egyházi énekek. S mondtuk, hogy miko most mondunk rózsafüzért, akko elénekeljük aztat, hogy:

„Mikor a hit, drága képed, Erdély földjén könnyezel,

Szombat napon keresztül siratod most népedet.

Nyerd meg a hűség erényét, Kolozsvár szép kertjein,

És könyörögj most is Anyánk, szegény magyar népedért!”

 

Innét Nikolából – Nikola búcsújáróhely, nem messze Vicétől - elvitték a könnyező Szűzanyát Kolozsvárott, a piaristák templomába. Na, s aztán erről is van egy ének.

BA: Na, a héten, a Dunán, vagy az M1-en volt, hogy Székelyudvarhelyen megvertek egy magyart. Minek is csak hítták, Dani? Mondták a nevét. A héten megverték a románok. S most fel vannak lázadva, hogy miféle, de hogy már nem tudnak mit csinálni a románokkal. Most fel vannak lázadva Székelyudvarhelyen nagyon sokan. Nagyon sokan vonultak fel, azért a fiúért is. Aká mennek a rendőrségre, semmi-semmi támogatást nem kapnak, aká mennek, semmi igazságot, na. És még egy eset ért megint. Az a fiú most jött meg Kolozsvárrul Székelyudvarhelyre, jár az egyetemen, s nem tudom mi történt ma is.

- A rózsafüzér hány énekből áll?

SZA: A rózsafüzér öt tizedből áll, de szoktunk énekelni közte is. Nekünk sokféle ének van.

BA: Sokat szoktunk énekelni, mindenfélét. Minden tized után, vannak énekek, ahogy vannak az olvasók, szoktunk énekelni. Ugye van a fájdalmas, az örvendetes, a dicséretes. Minden rózsafüzér után vannak a szép énekek. S akko, amikor mennek, sok énekek vannak, sok, Csíksomlyóra szoktak énekelni, vannak a búcsújáró énekek. Ezeket mindig énekeljük.

SZA: Hanem mikor mondjuk a Rózsafüzért, akko meghíjuk Bea asszonyt is szeretettel, hogy vegye le, s azután halljuk, hogy hogyan mondtuk.

- Annus néni, akkor csináljuk úgy, hogy megkapom a füzetet, én azokat leírom és visszaadom. Utána eljövünk Péterrel, hogy legyen videó -és hangfelvételünk is. Szeretném, ha elmondanának egy rózsafüzért is, egy másik alkalommal népdalokat énekelnének, és úgy hallottam, volt mesemondó is a családban.

BA: Hát persze, persze. Elmondom én aztat is, én elmondom a meséket is. Na, jó éjszakát!

SZA: Na, állj meg! Telefonálni is, és minden félét! Amíg vittem a kutyának, addig is állottam ott a csonttal, telefonnal. Igyák meg azt a pálinkát!

„Nem vagy legény, Berci, nem vagy legény Berci, nem tudsz csókot adni.

Ha én legény volnék, Berci, hozzátok eljárnék,

Anyád, apád előtt, az egész világ előtt, páros csókot adnék.”

BA: Hát, Péternek mondjuk!

SZA: „Ha én legény volnék, Péter, hozzátok eljárnék,

Anyád, apád előtt, az egész világ előtt, páros csókot adnék.”

BA-SZA: „Kerek ez a zsemle, nem fér a zsebembe,

Ketté kéne vágni, úgy kell megpróbálni. Éljen Garibáldi!”

Kettévágni baljós, éljen Kossuth Lajos,

Éljen, éljen, éljen, éljen Kossuth Lajos!”

 

- A nagypapámnak ez volt a kedvenc nótája:

SZA: „Bor, bor, jó egészség

Szépasszony feleség,

Szépasszonynak, s jónak.

A jót árulónak, kár megöregedni!

Szépasszonynak, s jónak.

A jót árulónak, kár megöregedni!”

SZA: Na, jöjjenek máskor is!

 

Mentünk.

2016. év első, évnyitó Rózsafüzér imádságát Vicéből közvetítette a Kolozsvári Mária Rádió. Péterrel elmentünk az imádságot felvenni és meghallgatni Ravasz Ibolyka otthonába, aki Király Dávid bácsi mellett lakik. A felajánlást Ibolyka tette meg: - „A Rózsafüzér imádságot felajánljuk családjainkért, betegeinkért, halottainkért. A tisztítótűzben szenvedő lelkekért, a pápáért és a papokért. Továbbá felajánljuk Lőrinczi Karcsi pap bácsinkért, hogy adjon a Jóisten neki nagyon sok egészséget, hogy sokáig velünk tudjon még lenni. És felajánljuk a Mária Rádióért, a dolgozóiért és minden hallgatójáért, aki velünk imádkozik.”

Rózsafüzér Ibolyánál

 

Következzenek az imádságok:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez az imádság Péter nagyon régi imakönyvéből származik:

 

Fonó 2016. január 25. Ismét fonó, de már vannak „legények” is. Ahogy Dávid bácsi mondta Teréz néninek, „fáintos öregemberek, lehet választani”. Az igazán jó hangulathoz kellenek a férfiak is, arról nem beszélve, ki fogja megropogtatni tánc közben az asszonyok derekát.

Ezen az estén Piroska volt velünk, és vele együtt a lányok kézimunkáztak. Piroska segítségével sálat kötöttek maguknak.

Megjött Dávid bácsi is, Teréz néni is. Emma néni rögtön kisajátította magának Dávid bácsit, mondván, hogy ő nem kényes. Felszólította, hogy üljön mellé, mert „nekem máma már úgyis volt két pasasom, te leszel a harmadik. Volt a Borzás, volt Mihály Sanyi, te leszel a harmadik.”

Pétert is „elkapták” a szájukkal az asszonyok, mondván, hogy a tanár úr amióta Vicében van, igen büszke. „Hogy megbüszkült, hogy satarodik lefelé, oly, jajaj, nagyon büszke!”

Mindenre van egy nóta.

Teréz néni: Mondjad, hogy: „Büszkeségem nem eladó…”

Róza néni: Ne menj el! – mondja Péternek.

Teréz néni (Szőllősi) együtt jött Dávid bácsival. Hallván Emma nénit - mármint Dávid bácsi ültetési helyét illetően -, közölte „aztán most már nem tagadhatod, hogy nem vagy a párja Dávidnak!” Mire Emma néni: Hát, mit csináltatok ti, Dávid? Dávid, te ilyen vagy? Egyszer egyik, s másszor másik?” – Jó, hát ki tudja a sötétben? Mér, azt nem úgy kell? – kérdez vissza Dávid bácsi. - Ezt a kis fiatalságot ki kell használni! Igazam van?”

E: Ki-ki! Úgy kell azt csinálni!

R: Ki biz ’a, most az idő!

T: Aztán miko lesz a virdzsil, hiába jársz utánam!

Szőllősi Annuska néni rögtön a lényegre tapintott: „Kapok én szeretőt, minden ujjamra kettőt”.

Hát így indul a fonó, ha csak egy „legény” is jelen van. Mindjárt megküzdenek érte a „lányok”. Természetesen Emma néni győzött.

SZA: Mér nem jöttek az ünnepélyre, ott mindegyik látszik. Amiko volt az öregek napja a Kultúrban. És a zenekar, a zenészek napja. Nem jött Sanyiné, te sem gyüttél! – mondja Emma néninek.

Dávid: A Kultúrban. Volt az asztalozás, evés-ivás, volt minden.

R: Voltunk elegen! Nem tudta senki, ki adta a hozzávalót!

SZA: Volt a zenekar is. Műsor volt, s táncoltunk!

D: Tavasszal is lesz valami.

SZA: Jaj, jaj, jaj! Úgy gyünnek a legények, hogy, na! - Megjött a szomszédból Bakó Lajos is.

T: Szedjük össze a legényeket!

Lajos megszólítja Annuska nénit, de Teréznek hívja, mire Annuska néni: - „Nem vagyok Teréz, ne keresztelj, mert kell, adjál egy bárányt!”

Akkor még, meg se hallottam ezt a mondatot. Így később sem emlékeztem rá, amikor én is Teréz nénit többször Annuskának szólítottam. Akkor még nem tudtam, hogy Vicében az a szokás járja, keresztelőre (a keresztszülőnek) bárányt kell adni a megkereszteltnek és az „elkereszteltnek” is.

Megjött Bakó Lajos. Örvendenek az asszonyok, hogy szaporodnak mellettük a férfiak. De Emma néni felteszi Lajosnak a keresztkérdést.

E: Az este mér ültél olyan sokáig fenn?

L: Te, ilyen kérdést nekem ne tegyél fel!

E: Egy ember mit matat olyan sokáig ott, de volt vagy egy óra!

R: Mér, láttad, hogy ég a villany?

L: Hallottad, mit mondott, hogy kérdezte: „matatsz, mit matatsz ott”.

D: Ha világos van, ha sötét, mindig csak gondolja, hogy te ott matatsz!

L: Ej, a pityókáját! Nekem hiányoznak a szomszédok! Dezső, már a héten hazajönnek, Árpi is. Nincs szomszédom!

Na, gyerekek voltatok szánkózni?

E: Mikor jöttetek be a szánkózásból?

Kórusban felelik: este 5-6 órakor.

Megbeszélik az gyerekek, az unokák dolgait, a családi szánkózásokat. Aztán eljutnak oda, hogy ma már ki nincs köztük a régiek közül.

1. Amióta itt vagyok, ’79 óta, úgy számolom, közel 150-en haltak meg itt a faluban.

D: Igen? Olyan sokan? Hány éve vagy itt?

L: 36 éve múlt augusztus 5-én, tavaly. Csak nagyjából számítottam ki, lehet, hogy több van, vagy egy kicsinykóval kevesebb, de 150 körül.

E: Én kiszámítottam valamelyik éjjel, a Kandiában voltunk huszan gyerekek. Nálunk volt öt, Demjénéknél volt négy. Akko Vászaiéknál, Purdelainál, Bálint Zsigánál, Istvánéknál, Laci, Margit.

Nevetnek a Purdelain. Ez igazán csúf név. Ha, jól emlékszem a „purdé Lajos”-ból lett ebben a formában rövidítve, és azóta mindenki csak így hívja azt az embert: Purdelai.

E: Péternek, nem hoztak még egy lányt ide? Péter, én úgy hallottam, itt lesz három esküvő. Az egyik a tied, az egyik az enyém, és az egyik a Beáé.

Péter: Hát, melyik az enyém, azt nem tudom.

Ennek, az az előzménye, hogy Emma nénihez a szomszédba, Borzas segíteni járt. Eltréfálkoztunk rajta, hogy legény jár a házhoz. Péter is derék legény, el kéne neki már egy asszony. Különben is Vice arról híres, hogy aki idejön, az vagy férjhez megy, vagy megnősül. Így hát Péternek is, nekem is kijár egy feleség, vagy férj. És persze Emma néni, nehogy egyedül esküdözzön, vagy meggondolja magát, akkor inkább mi is házasodunk. Bejelentkezünk a papnál, hogy hármas esküvőt tartunk, és megígérjük, hogy még a jegyesoktatáson is részt veszünk. Úgy hírlik, azt mostanában nem nagyon szeretik a fiatalok. Bizonyára mindent tudnak már.

Dávid bácsi felajánlja, ha nincs násznagy, akkor ő vőfély lesz. Lajos is vállalja, mert „én pályáztam egy dologra, de nézd, itt lemaradtam.”

Emma néni viszi a szót s eljutott megint a tojáslopásig.

E: Emlékszel, miko loptuk el a tojást? Egyszer te vitted, egyszer Erzsi, és egyszer én. Vittük el az üzletbe. Ílesztőt vettünk rajta. Mér nem tudtunk megenni cukorkát?

R: Nem értem, itt a lopásról mért van szó! Nem szabad! Lopni nem szabad!

D: Hát, megmondta a pap is, gyermeki élmény.

L: Gyermeki élmény. Én is loptam tojást nagyanyámtól, futottam le a trafikba. Kaptam ilyen hosszú, kerek cukorkát, bécsomagolva. Nagyanyám mindig: „Te tróger, a tojásból megint hiányzik!” -„Nem tudom, anyó, nem tudom!”

SZA: Mint nálunk egyszer, miko szembe volt velünk a szövetkezet, Deme Antal volt az, azt mondja Marci. „Ne, Annus, itt van egy lei. Menj, vegyél szivart meg cukort, és a többit hozd vissza!” Há én nem kapcsoltam. Megyek le, s mikor leérek, akkor nézem, hát hogy vegyek 1 leiből szivart is, cukorkát is. Csúfságolt.

Hát erős jók voltak ezek a ’43-’44-esek. Te előbb jártál, Soós Márton és Soós Róza is.

E: Én elmentem egy hétig az iskolába, s hazaküdtek. Édesanyám megint megfogott és megint elvitt. Akko aztán azt mondták, hogy maradjak. Ott maradtam, igen, biz ’a. Tudni tudtam.

R: Jól tették, mert látták, kell, hogy érjen egy kicsit az eszed! – Róza néni ritkán szólal meg, de akkor mindig valami velőset mond!

D: Én mindig mondom, annyian voltunk akkor egy osztályban, mint most az egész iskola. Nem tudom, melyik magyarázta, hogy nem akart menni iskolába. S hogy nem akart, az apja tette bé a zsákba, s úgy vitte az iskolába. Akkor elsőosztályos volt. S vitte a zsákba, s ott kiürítette, s megbeszélte a tanító nénivel, hogy maradjon ott. Aszongya: - „Tanító néni, nézze már, elhoztam, itt kell, hogy maradjon!”

Schmidt Margit, kellett adjanak neki cukorkát, bolondítsák, csak úgy kart ott maradni.

Elmesélik az asszonyok, hogy amikor ők voltak elsősök, 38 fős osztálylétszám is volt. De, a hetedikbe már csak heten maradtak. Emma néni mikor elérte a 7. osztályos kort, és „kötötték be a hajam” már nem nagyon akart járni iskolába.

E: A Salakkal, a hetet kijártam. Minket tanított az a vín mámi, Emmuska. Valami rosszat csináltam, s a Lajostól kaptam tenyerest. Mondtam: „Tudja meg, én megyek szógálni!”

SZA: Akko a Lajos tanító leszerelt, idejött s itt volt végig. Szabó Lajos. Az engemet is tanított s az egész gyermekemet. Összekerült Sárival, innét ment nyugdíjba. Sugó András is tanított minket.

D: András? Hogy tanított?

SZA: Valakit helyettesített.

D: Nem taníthatott. Ő egy évvel kisebb, mint mi. Volt egy tanító néni, Emmus. Az nagyon jó tanító néni volt. Olyan öreg volt már, alig tudott járni, de jött munkába. Tanított egy verset, s azt mondta: „Ne állj olyan görbén! Húzd ki magad!” – így állott ő görbén, s mondat: „Húzd ki magad!”

Emma néni meséli, hogy egyszer jött le a faluba hajnalok hajnalán, meglátott egy árnyékot és elkezdett futni. Nem tudta, ki az. Mire leért a buszmegállóba, rájött, hogy a saját árnyékát látta, attól ijedt meg és futott.

D: Azt mondják, „megijed a saját árnyékától.”

L: Most is félsz az árnyékodtul?

E: Nem, semmitől se!

L: Azért fekszel le olyan korán? Ez csak egy kérdés. Nem kell rá válaszolnod!

E: Nem alszok én, Lajos! Én megmondom, hol állol te, máma hánykor alszol el! Én megnézem, és megmondom, Lajos eddig az óráig matattál! Így mondom!

Piroska: Leskelődik! – és nevet.

L: Ma este másképp lesz!

E: Vajon?

L: Leoltom a villanyt, s ülök a sötétbe - évődnek a szembe szomszédok egymással.

E: Hátul a szobádba meggyútod, azt is látom! Én mindent látok!

D: Nézzed, hogy nem jön-e, esetleg?

L: Most, kell bekapcsolódjak a vonalba. Figyel valaki. Azt a pityókádat!

D: Vannak olyan megfigyelők, de nem kell!

SZA: Menjél, leskelődjél be te is náluk!

L: Nem megyek, mert a kutya el van engedve!

Hát ilyen vígan évődik a fonós „fiatalság”, amikor összegyűlik. Ablakon bezörgetésről, telefonról, hordozható telefonról, ki kinek adja le a számát, és így tovább.

L: A számodat, ha te nekem nem adod le, akko utánam ne leskelődj! – mondja Emma néninek. – Ha, már ennyinek leadod a számod, akkor hagy békit, ember!

Dávid bácsi kontrázik.

D: Dodi is mondta, a fiam: -„Édesapám, hozok egy olyan okostelefont magának.” - Hát mondtam: - „Egy buta embernek, mit csináljon!”

Mondják, hogy nagyon meleg van benn. A meleggel vigyázni kell, tréfálkoznak. Dávid bácsi bölcselkedik: „Legalább elmondhatjuk, hogy melegen fogadtak.”

Annuska néni megdicsér, hogy milyen ügyes voltam, hogy fogtam nekik két legényt, mert akkor még nem tudja, hogy hárman lesznek.

L: Jön az öreg is!

SZA: Melyik?

L: A nótás kedvű öreg barátom. A Salak Zolti.

Zolti bácsiról tudni kell, hogy 80 év fölött van, és falu túlvégén lakik. Onnan jön le télvíz idején. De, minden nótát ismer, és nagyon szeret mulatni. Ugyanígy Teréz néni, aki kinn lakik a határban, a vicei dombok tetején, és hóban-fagyban jön le ő is a fonóba.

Sütő János bácsi nem jön, mert tél van, sötét van, és messze vagyunk. János bácsi is 88 éves, megértjük.

D: Bea, én voltam még egyszer sem olyan fonóban, ahol az asszonyok csak karba tett kézzel ülnek!

E: Jaj, Dávid! Mi nem azért jöttünk! Állj meg! Mondjam meg Bea asszonynak, Dávidnak, mi a baja van. Régebb a lányok leejtették az orsót, ha akarták, hogy csókolja meg a legény, és most az a baja Dávidnak, hogy most nem tud csókolózni, az a baja. Ez nagy dolog itt nálunk.

D: Nézem, hogy mikor ejted le az orsót, hogy adjam fel?

E: Azért gyűttél ide? Tudom, hogy mi bajod van!

SZA: Hát, mind a kettő csak hozzád odafolyamodik, amikor mink itt vagyunk még hárman! Ott van kettő, s mind elvinné ezt az egyet is! – Annuska néni se hagyja a többi asszony becsületét!

E: De Salakot csak nem adom nektek, ha idejön!

SZA: Hányszor láttad, miko állott ott a Kultúrajtóban!

- Dávid bácsi, válasszon, kinek az orsóját akarja?

E: Dávidét! Ha leejtem, az orsóm csak nem jön ide Lajos? – Emma néni választ, Dávid bácsi nem menekülhet.

SZA: Emlékszel, amikor Zsuzsa tanult fonni? Itt ült az ölemben. – mondja Lajosnak a lányáról.

1. Mondjak egy esetet, miko Piroskának nagypapájánál, a nagymamánál ott volt fonó. A Töviskertbe. A töviskerti lányok odajártak, a volt feleségem is, Marika, oda járt. Oda járt az édesanyám testvére, Rózsa néni, akko Mária néni is. És Gábris kísérte Máriát, udvarolt nekije. S amikor széjjed el a fonó, a lányok szedik szét a guzsalyokat. S Pali báty, mi jut eszébe, fölöltözött a Mária ruháiba, kabátjába is, ami volt, s jött ki, mint a lányok, mintha ő lenne a Mária. S kinn a fiúk megölelték, mind a lányt, akivel voltak, s őt megölelte Gábris, mert mind a Mária ruháiban voltak. Megöleli, s lefelé akarja megpuszilni, s megszúrta a bajsza, akko veszi észre. Semmi sötét volt, megszúrta a bajsza. Akko elkezdtünk kacagni.

P: Bapó tudott ilyeneket csinálni.

R: Pali báty megcsináta a dógot a pajtajába is.

P: Igen, mert mondta Pali báty a lányoknak, hogy ti most benn alusztok a házba, mink künn az udvaron. Mert tudta, hogy jönnek a fiúk este a házhoz. S mikor jöttek a fiúk közbe, nagy meglepetésre nem a lányokat kapták a pajtaján, hanem bapót és mámit. Aztán volt ott is szökís. A fiúk úgy szöktek, hogy csak na!

SZA: Marcival volt s Sós Pistával. Baskó Marci. Na, aztán fiatal élet!

Kibeszélik a Repülj Pávát! Kósteleket, mert Péter onnan származik. A Pávában a fellépőket, mert a szomszéd faluból búzaiaik is voltak. Takács Anna, Piroska, a kománéja, volt egy laki, budatelki asszony. A vastag selyem köntös, a keszkenők, fejkendők, hogy az a mezőségi, búzai viselet. Emma néni hitetlenkedik. Annuska néni szerint „az a viselet, hányszor megjárta Magyarországot!”

Emma néni véletlenül leejti az orsóját, Dávid bácsi időben észreveszi és elkapja. Lett nagy kacagás!

E: Na, most mi lesz, ni! Láttad, hogy elejtettem? Dávid, add vissza a karikát!

L: Na, most beszélj, prédikátor!

D: Én az orsót elkaptam, a karikádnál nem jártam! – csibészkedik Dávid bácsi.

SZA: Váltsd ki a karikát is!

L: Látod, én ilyen lyukon foglak nézni, ma éjszaka az ágyikómból!

E: Na, azt a karikát megbánod!

SZA: Az más orsóba nem talál, csak az övibe!

Itt a fonóban sok mindent lehet tanulni. A gyerekek csak úgy fülelnek, hogy milyen karika, milyen luk, mi hova talál, vagy nem talál. Rejtélyes dolgok ezek. Nagyon jól szórakoznak.

L: Karika, ki kell bogozzuk a dógot! Váltsd ki!!!

E: Majd, ha megyünk haza, kiváltom!

SZA: Az nem érvényes, itt kell kiváltani!

E: Idehallgass, Dávid! Itt te vagy a hibás! Te vagy mellettem, azért ültél mellém, s hagyod, hogy ő nekem udvaroljon? – Emma nénin nem lehet kifogni, nem hagyja magát!

1. Nem járok verekedni egy karikáért! Menj, szépen váltni ki, ha tudod! – Dávid bácsi igen csak hamar lemondott „szíve választottjáról!” Hiába kapta el azt az orsót? Meglátjuk mi lesz!

SZA: Karikát még lehet egy darab lécbül csinálni, de orsót ki fog? Géza meghalt.

E: Én két karikát hozok, még van otthon. Na, Bea, most mi lesz a karikával?

- Karikával nem tudom, de valamit énekelni is kellene!

L: Halljátok, ez a listán van? „Ezt az Emmát én is, más is szeretem, nem kell az én bús szívemnek…”

E: Szeret a Salak is! – Zolti bácsi nagyon kapós, ő se menekül Emma néni „karmai” közül.

D: „Pici mise, nagy mise, és a végén semmi se!” – Dávid bácsi tud valamit!

T: Na, énekeljetek: Zúg az erdő, cseng a mező…

”Zúg az erdő, cseng a mező, vajon mi van benne?

S a vicei bús reguták masíroznak benne,

Éppen tegnap jött újságba, katonának el kell menni,

Utoljára jövök hozzád, babám, búcsút venni.

S ki ömlött a Nyárád vize homokos partjára,

Hej, de körös-körül beültetve szomorúfűzfával.

S szomorúfűzfának ága reá hajlik a síromra,

S télen-nyáron bánatában ki van virágozva”

 

D: Aztat énekeljétek el, hogy „Este van már, késő este…”

Lajos kezdi és éneklik, közben Teréz néni rikoltozik:

- A vicei legények, málészájúk szegények! -

Egy vidám rópogósat!

1. Kék a kökény, recece…

Kék a kökény, recece, ha meg érik fekete,

Én utánam barna kislány ne gyere!

S én is annak a babája vagyok,

aki nékem páros csókot adott,

Kék a kökény recee, ha megérik fekete,

én utánam barna legény ne gyere.

Kék a kökény ihajja, ha meg érik csuhajja,

Mert én utánam ne törjön a nyavalya.

Én is annak a babája vagyok,

Aki nékem minden este páros csókot adott.

Kék a kökény, recee, ha megérik fekete,

Én utánam barna leány ne gyere.

S hétfőn reggel nyolc óra, jön a fizika óra,

Beírják, a hiányzót a naplóba.

S áll a diák, kréta a kezébe, (Most jönnek a felelők)

Barna kislány, szőke kislány forog az eszébe. (Mondja el, majd mielőbb,)

Menjen helyre, kedvesem, s tanulja meg rendesen! (Írja fel a képletet a táblára!)

Fizikából megbuktatom négyesre!

 

1. Repeszt, ha bémelegedett! – mondja Lajos, mert Teréz néni vagy énekel, vagy rikoltozik.

T: Áll a hajó, a tenger közepébe

Áll a hajó, a tenger közepébe,

Megázott a csipkebokor tövébe.

Csipkebokrot ki kell vágni,

A mi hajónkkal meg kell állni.

Hogy tudjon az én galambom kiszállni.

Hogy tudjon a kisangyalom kiszállni.

 

D: Indulóra, indulóra fütyül a masina

Indulóra, indulóra fütyül a masina,

S magyar fiúk masíroznak rajta.

/:S masíroznak messze idegyeny országba.

Oroszország hegyes-völgyes széles határába.:/

 

A gőzősnek a kereke, ha megindul, meg sem akar állni,

S Kolozsváron ki akarok szállni.

S kibic legény, állj meg, állj meg a gőzőssel,

Hadd még egyszer beszéljek a régi szeretőmmel.”

 

Teréz néni rikoltozik:

Kicsi leány nagy a kötél,

Férjhez adni …

Mentem volna. De nem kértek,

Engem itthon felejtettek! Ijjujujuju!

 

T: Volt egy öregasszony, s nem akart szegény meghalni. És mit csinál, mit nem. Volt neki egy kicsi unokája. S béfeküdt a kicsi unokájának a helyibe, a kicsi ágyába. Mert gondolta, hátha őtet nem viszi el a halál. Na, béfeküdt oda, elvette a cuclis üveget, szopta a cuclis üveget. Megy a halál oda hozzájuk. Aszongya: „Pápájá, pápája, szogáji, mert mindjárt megyünk! Bú!” Hát csak elvitték az öregasszonyt. Bú.

E: Mink hány esztendősek vagyunk Dávid?

D: Eddig mind kérdezték, mondtam 17, most mondom 27. Fordítva mondtam.

E: Én Rózsának mondtam 74. Akko én magamat vídem!

D: Úgy csinálsz, mint akinek rendelte a barátja a virágot születésnapjára. 35 éves volt, 35 szegfűt rendelt nekije a virágüzletbe. Második évben megyen megint, na, aszongya, csinálja a virágot. – „Hányat? Harmincötet, mint a tavaly.” – Nem akart a harmincöttől arrébb menni.

E: Én hetvennégyet mondtam, azért kérdeztem, te mennyi vagy, mert én is annyi vagyok.

T: Mi van, Dávid, nem adtad vissza az orsót?

D: Ha, szorgalmas asszony lenne, menne a karikája után! – Na, ezt megkapta Emma néni.

L: Na, ki mond nekem egy abszolút lehetetlenséget, abszolút lehetetlen!

E: Én mondok neked. Kör alakú szoba közepébe szarni.

L: Még mondjál egyet. Tenger fenekére bugyigót húzni. Lehet?

A gyerekek majd leesenek a székről, úgy kacagnak. Mindkét megoldás lázba hozta őket.

E: Dávid, miko Balázs - nyugodjék! -, járt vallásórára, azt mondja az Ábrahám pap: - „Mindenki mondjon találós kérdést!” - Aszongya a testvírem: - „Fekete kisasszony áll a szobában, vékonyt vastagat dugnak a lyukába. Ez mi az, plébános úr?”

D: Kemence. És tudta a plébános úr?

E: Igen.

1. Fa fazék, hús fedő, edd meg, ami benne fő. Mi az? Na, erre felelj, Emma!

T: Én már tudom.

1. Azt nem erőst eszed meg!

L: Na, mi az? A kerti WC, és ami benne van.

E: Na, én mondok még egyet.

D: Csak ne kemencéset, ne csúnyát! – Dávid bácsi próbál úri fiú lenni, de Emma néni mellett igen nehéz!

E: Móricka, vagyis az osztályba befingott. Azt mondta a tanárnő: - „ Menjen ki!” - Jön egy másik ember s kérdezi: Miért vagy kinn, Móricka? - „Az a hülye kiküdött? – Mér küdött? – Amér kijött a kislevegő s ő benn maradt a büdösségbe!”

SZA: Beszéljünk szépen a gyerekeknek!. Régebben a fonóban kártyáztak, vagy énekeltek.

T: Tiszta búzát öntöttem a garatba

„Tiszta búzát öntöttem a garatba

Most vagyok a babámmal haragba.

/:Addig leszek a babámmal haragba,

Míg a búza lepereg a garatba.:/

 

S addig megyek, míg a szemmel látok,

S míg a sűrű erdőbe eltalálok.

/:Sűrű erdő közepében a sírom,

Édesanyám arra, kérem, ne sírjon!:/”

SZA:

Tiszta búzát válogattam magamba,

Most vagyok a szeretőmmel haragba.

/:Azt is tudom, mért van az ő haragja,

Édesanyja gazdagabbat akarna.:/

 

T: Édesanyám, nem bírok elaludni

„Édesanyám, nem bírok elaludni,

A kapuban legényt hallom beszélni,

/:Édesanyám, ereszen ki hozzája

Fáj a szívem majd meghalok utána:/

 

Édes lányom, ráérsz te még kimenni,

Ráérsz te még a legénnyel beszélni.

/:Tudom, anyám, jól tudom, hogy ráérek,

Azt is tudom, hogy nem sokáig élek.:/

 

Zöld erdőben terem a mérges kígyó,

Szép leányból lesz a legénycsábító

/:S ugye, anyám, milyen boldog, ki csúnya,

Szegény legény szívét nem szomorítja.:/”

 

E: Mit kérdeztél, Dávid? Zoltinak nem föld kellett, csak a lány!

D: Pléh Daninál kérték meg lányt, ment a legény és azt mondta: - „István báty, tudja mér jöttem! – Hát te már nagy vagy, megmondod, mér jöttél. - Adja nekem a szőlő alatt a földet, s akkor elveszem Annát, a lányát!” – A földet kért. Régebb jártak a jó földek után.

Emma néni újra felidézi a szöktetését, a papot, az esküvőjét. Na, Teréz néni nem rejti véka alá a véleményét.

T: Én a papnak lettem vóna, ki is űztelek vóna tégedet, Margitot és Ilonkát a faluból! Ne égett volna, úgy a nem tudom mitek! Vártátok volna meg, amíg eljön a napotok s az órátok!

E: Pont Margitnál van a slájerom (fátyol). Mért neked volt esküvőd?

T: Nekem nem volt esküvőm! Én elmentem reggel a templomba, s megesküdtem reggel a templomba normálisan!

E: Én is megesküdtem.

T: Ej, de te kiberregted magadat! Meg mertél esküdni! Hát! Aztán mehettél! Mászkáltátok ahun van a…

SZA: Zoltinak olyan bokrétja volt, hogy húzta le a kalapját. Zoltinak s Kálbász Mártonnak volt akkora bokrétája.

T: Azért részegedtél meg Zoltinak, mert lengett a szűzlányhaj! Nem mondok semmit… a másik szűzlányhaj, megértétek a pínzeteket, te is!

E: Nem mentem én, amikor a pap hirdetett, hogy mentem volna, amikor megmondta: - „Ha valaki valamit ellen tud, szóljon!”

T: Ej, hogy nem írtam én a püsköknek, hogy van itt négy jómadár, akik Borzáshájnál a bokrok alatt hagyták el a leányságukat! Igen! Bíz’a, úgy lett volna!

L: Na, erre jár egy nóta! Kell egy kis szünet! – Lajos, a fogadatlan békebíró! De, igaza van!

T: Zöld az árpa, zöld a búza, kukoricaszár

„Zöld az árpa, zöld a búza, kukoricaszár,

Jaj, de büszke, jaj, de csalfa a mostani lány.

/:Kőrös-körül szalagos a köténye,

Rá se néz az akármilyen legényre.:/

 

Kimosom a zsebkendőmet tiszta fehérre.

Nem is adom akármilyen legény kezébe.

/:Annak adom, kit igazán szeretek,

Akivel az esküvőmön lehetek.:/”

 

Szagos a rozmaring, szagos a rozmaring

„Szagos a rozmaring, szagos a rozmaring, földre hajlik az ága.

Gyere kisangyalom, gyere kisangyalom, üljél az árnyékába.

/:Nem ülök, nem ülök, a rozmaring árnyékába, galambom,

Összetörik ruhám, fehér alsó szoknyám, megver az édesanyám.:/

 

Az a barna legény, az a barna legény azt kérte egyszer,

Legyek az ő drága, legyek az ő drága kedves felesége.

S akármilyen legény, felesége nem leszek, galambom

Kinek mindig rendes a keze munkája, ahhoz hozzá menyek.

S akármilyen legény, szeretője nem leszek, galambom,

Kinek mindig rendes a keze munkája, ahhoz hozzá menyek.”

 

Hej, kicsi madár, mért csicsergel az ágon

„Hej, kicsi madár, mért csicsergel az ágon,

S nem csak te vagy árva a nagyvilágon.

/:Nékem sem volt sem szeretőm, sem hazám,

Mégis a Jóisten gondot viselt reám.:/

 

Hej, búra, búra, búbánatra születtem,

Nem is édesanyám nevelt fel engem.

Nem is édes, se nem egész mostoha,

Hej, azt szerettem, akit nem kellett volna.

Nem is édes, se nem egész mostoha,

Hej, mindig azt szerettem, akit nem kellett volna.

 

S hej, spirituszból csinálják a pálinkát.

Azé nem lát rajtam senki jó ruhát.

/:Bár csinálnák édes tejből, ecetből,

S hej, kutya zsidó, ne éljél a zsebemből.:/”

 

Barna legény a te feketeszemed

„Barna legény a te feketeszemed

S megöl engemet a te gyönyörűséged.

/:Sok szép szavaid, fel vannak nálam írva,

Barna legény érted tesznek a sírba.:/

 

S barna legény, ha te tudnád, amit én.

Milyen igazságos hű szerető vagyok én.

/:S olyan igazságos, mint az fényes napsugár,

Amely körös-körül az ég alatt jár.:/

 

Barna legény, a te feketeszemed

S megöl engemet a te gyönyörűséged.

/:Sok szép szavaid, fel vannak nálam írva,

Barna legény, érted tesznek a sírba.:/”

 

E: Kispej lovam hajlik ki a nyeregből,

Csókot kér a régi szeretőjétől.

/:Adj egy csókot, kisangyalom, az útra,

Isten tudja látlak-e még, vagy soha.:/”

 

D: A temetőről jut eszembe. Volt három jó barát, az egyik meghalt. S a másik kettő mentek, jártak oda, látogassák meg a sírt. Vittek virágot, s beszélgetnek. S meglássák, annak a sírján, aki meghalt, oda ganét egy tehén. Mint itt is, hogy járnak a lovak, tehenek. A tehén odapiszkolt. Kérdi az egyik: - „Te, ha én meghalok, s úgy lesz a síromon, egy olyan tehéngané, te mit fogsz mondani. – Hát, kedves barátom, hogy megváltoztál. És te mit fogsz mondani, ha például én halok meg, s úgy lesz a síromon? – Megmondom, kedves barátom nem változtál semmit!”

Beszélgetnek a temetőről, sírokról, a mennyország közelségéről. Tv-műsorokról, ki mit néz, milyen műsorokat. Elhangzik az Éjjel-nappal Budapest, és íme:

T: Budapesten a nagysága maga mosogat

„Budapesten a nagysága maga mosogat,

A cselédje elveri a nagyságos urat.

/:Gólya, gólya, sárgalábú gólyamadár.:/

 

Pesten jártam iskolába, jól nevelt apám,

Azt gondolta lesz belőlem hajós kapitány.

/:Gólya, gólya, sárgalábú gólyamadár.:/

 

S lett belőlem utcaseprő, …

Piactéren lehettem én legénycsábító.

/:Gólya, gólya, sárgalábú gólyamadár.:/

 

Kerekes volt az én apám, fia vagyok én

Ő hordja a kerekeket, a lányokat én.

/:Gólya, gólya, sárgalábú gólya madár.:/

 

 Elfogyott a mákostészta, üres lett a tál,

Én utánam barna legény hiába is jársz.

/:Gólya, gólya, sárgalábú gólyamadár.:/

 

Nyolcvan éves öregapám most házasodik,

Összeveri a bokáját, úgy ugrándozik.

/:Gólya, gólya, sárgalábú gólyamadár.:/”

 

Bekapcsolódnak a lányok is az éneklésbe. Eddig is énekelték a nénikkel, amelyiket ismerték, de most ők választanak és énekelnek. Anna kedvencét, egy eredeti csángó népdalt énekel el, amit Andreától, a csángó barátnőjétől tanult az iskolában.

Erdő, erdő, kerek erdő, madár lakik tizenkettő

„Erdő, erdő, kerek erdő, madár lakik tizenkettő,

Kék a lába, zöld a szárnya, piros a babám orcája.

Olyan piros, mint a vér, tőlem gyakran csókot kér.

De én bizony nem adok, inkább jól meg átkozom.

Kilenc fia néma legyen, a tizedik leány legyen,

Az is olyan csalfa legyen, ország-világ híre legyen.

Kinek nincsen szeretője, menjen ki a zöld erdőbe,

S írja fel egy falevélre, mért nincs neki szeretője.

Kinek nem jó itt lenn lakni, menjen Mennyországba lakni,

S építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat.

Építsen az ég szélére, ott nem éri semmi féle,

Építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat.”

 

Nagyon szépen énekelték el a lányok, már aki ismerte, Iza és Ibolya is. Anna nagyon szégyenlős, pedig szép hangja van, sok szép dalt ismer, és nem különben szép leány is.

 

SZA: Hogyha tudnám, ki lesz az anyósom

Hogyha tudnám, ki lesz az anyósom,

Elvezetném a pokolba vasúton.

Vennék néki 6 pengőre még követ,

 Hogy ne tudjon szidni többet engemet.

 

Az én anyósomnak olyan nagy a feje,

Kolozsváron futballoznak vele.

Rádióra szerelő, szerelő gyere be,

Szereljük a rádiót ide be.

 

Bíró uram, de kicsípte magát,

Grenadinból csináltatott gatyát.

Rádióra szerelő, szerelő gyere be,

Szereljük a rádiót ide be.

 

Van két lovam, mind a kettő deres,

Mind a kettő a lányokra keres.

Rádióra szerelő, szerelő gyere be,

Szereljük a rádiót ide be.

 

Van két lovam, mind a kettő sárga,

Mind a kettő beesett a sárba.

Rádióra szerelő, szerelő gyere be,

Szereljük a rádiót ide be.

 

D: Ti, asszonyok milyen, sárba szerettek járni?

1. A vásárba! – Piros nagyon tudja, mindjárt rávágta.

 

SZJA: „Beírták a nevemet a nagykönyvbe, három évig ki se húzzák belőle…”

 

D: Székelyföldön, hogy híjják a talicskát? – próbálkozik Dávid bácsi.

E: Nem híjják, hanem tolják!

Mindenféle vicceket meséltek az asszonyok is. Persze előfordult olyan is, hogy Szent Péter a csalfákat félre állította, és az egy szem tisztességesre rádörrent, hogy: -„Hülyék a pokolba!” Teréz néni rögtön lereagálta: „A tisztességest megbüntette, akko sincs igazság ott se. Na, nem baj, ezután indulunk, amerre a szemünk lát!” Emma néni szerint lehet menni a borzásháji bokrokba.

D: Szent Péterhez, mikor Jézus a földön járt, mind mentek az emberek panaszolni, hogy csalja meg a felesége. Péter mondta, hogy megmondtam én Jézusnak, s ő csinálja, kitisztázza dolgokat. – „Na, másnap mikor jövök ide – mondja Jézus –, hozzál ide 100 embert, s 100 asszonyt.” - Úgy is volt. Az apostolok oda hoztak 100 embert, s 100 asszonyt, s Jézus közbül áll. Aszongya az embereknek: – „Na, idefigyeljetek, amelyikőtök vétkezett, vaj, egyszer a felesége ellen, az két lépést előre!” - A száz emberből 55 előre lépett két lépést. S azt mondja Jézus: - „Nincs mit tagadni, dugni, mert én úgyis tudom. Ő tudja, ő Isten.” - S most az asszonyok. Szólt az asszonyoknak: - „Aki egyszer is megcsalta férjét az életbe, két lépést lépjen előre!” Százból kilencvenkilenc előre lépett. Aszongya Jézus az apostolnak: - „Menj, lökd csak meg azt, nem halotta, mert süket!”

Már ne haragudjon senki, ez 2000 évvel ezelőtt volt. Most nem történik ilyesmi. Nem ez a divat. – mondja, majdnem naivan Dávid bácsi.

Péter: Két ember beszélget maga közt a haláluk utáni állapotról. – „Tudd meg, hogy én bejutok a mennyországba, annak ellenére, hogy bűnös vagyok. – De hogy, mennyi bűnt csináltál, hogy végzed?- Aszongya: - „Megnézem, amikor Szent Péter úgy hagyja az ajtót, és akkor én fogok sétálni ki-be. Ki-be. És akkor Szent Péter megkérdezi: Te, fiú, ki vagy be? - S akkor én mondom: BE!”

SZA: Aszonták: -„Ott is a kapuban van a jó anyósok széke. De még nem ült reá senki. Mind ott van a szék!”

Annáék szeretnének még egy éneket énekelni! Na, halljuk!

Ludasim, pajtásim…            (az éneknél minden sort meg kell ismételni)

„Ludasim, pajtásim, hol az én lúdjaim?

Tizenketten voltak, s mind fehérek voltak.

Csak kettő volt barna, harmadik az anyja.

Kettő ludam, kerülj, kertem alján kerülj!

Csak ott és úgy kerülj, búval el ne merülj!

Mert ha belémerülsz, soha ki nem kerülsz.

Jöjjön haza, ludam, vesszen oda uram!

Ő se vesszen szegény, mert jó pipás legény!”

 

Ezt a csángó éneket is, bennlakásban élő iskolatársuktól, Denisszától tanulták.

 

T: A vicei csárdában, a vicei csárdában ecet ég a lámpában, ecet ég a lámpában.

„A vicei csárdában, a vicei csárdában

Ecet ég a lámában, ecet ég a lámpában.

Jaj, de homályosan ég, jaj, de homályosan ég.

Kilenc betyár a vendég, kilenc betyár a vendég.

A tizedik berúgott, a tizedik berúgott,

Hazamenni nem tudott, hazamenni nem tudott.

 Kocsmárosné, kedvesem, kocsmárosné, kedvesem

Van-e bora édesen, van-e bora édesen?

Van egy kicsi, de nem jó, van egy kicsi, de nem jó.

Nem betyároknak való, nem betyároknak való.

Nem vagyunk mi betyárok, nem vagyunk mi betyárok,

Csak pusztai zsiványok, csak pusztai zsiványok.

Nem bántjuk mi a szegényt, nem bántjuk mi a szegényt,

Csak a nagygazda legényt, csak a nagygazda legényt.

Azt sem bántjuk mi egyébért, azt sem bántjuk mi egyébért,

Csak a büszkeségéért, csak a büszkeségéért.

Édesanyám, kedvesem, Édesanyám, kedvesem,

Van-e ingem, szennyesem, van-e ingem, szennyesem?

Ha nincs ingem, szennyesem, ha nincs ingem, szennyesem,

Majd lesz este véresen, majd lesz este véresen.

Nem a Tisza, mi épül, nem a Tisza, mi épül,

Kilenc betyár véréből, kilenc betyár véréből.”

 

SZA: ”Kerek ez a zsemle…”

D: „Nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el…”

SZA: „Elmegyünk, elmegyünk, nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el…”

T: Dávid, mi lesz a karikával?

D: Ki kell váltni, egy csókkal.

SZA: „Péntek este nem jó citerázni…”

Jó éjszakát, köszönjük, hogy befogadtak!

A „fáintos legény” megérkezett

 

Mi lesz az orsóval? Emma néni kiváltja-e Dávid bácsinál?

 

Salak Zolti bácsi nagy kedvenc az asszonyok körében

 

Emma néni begyűjtötte a legényeket, Dávid bácsit és Bakó Lajost is. Róza néni ábrándozik.

 

Teréz néni jött el elsőnek a fonóba, hogy elénekelje még azokat a dalokat, amelyiknek a szövege előző nap nem volt nála. Hozott magával egy füzetet is, melyet még az ura kapott az egyik gyerekkori barátjától.

Teréz néni egyik rokona, Andacs László, osztálytársa és jó barátja volt az urának, Zsigának. Amikor Zsiga Besztercén kórházban volt, akkor kapta meg a verseket, amelyikben László leírja a régi időket. Kaszálás, kendernyűvés, hogyan történt, mit mondtak, hogyan tanítgatták a szülei, édesanyja. Mikor mit, hogyan csináljon, hiszen még kisgyermek volt, nem értett a ház körüli munkákhoz. (Versek szövege a könyv végén megtalálható.)

 

Teréz néni elhozta a „Halotti búcsúztató” ének szövegét is, amit most felénekel nekünk. Ezt éneklik, ha fiatal fiú, vagy leány hal meg. A leányok fehér ruhába öltöznek, mint egy menyasszony, és úgy kísérik a fiatal a halottat. Az éneket Teréz néni egy falubeli fiatalember temetésén halotta, így meséli el a búcsúztató eredetét.

- 1952. január 22-én volt Bálint Antal búcsúztatója.

Katonaság alatt éjjeliőr volt, kicsit rosszul hallott, és meglőtte egy barátja véletlenül. Az asszonyok „komplettálták” össze a dolgokat. A szöveget akkor írták az ő búcsúztatására. Azért van benne, „kedves szüleim, nem láttátok kínjaim”, és hogy elmentek érte. A katonaság hozta haza a fiút. „Hogy lődöztek fel a levegőbe” a katonák, amikor megérkeztek. Már a háború után volt, három évre vonultak be akkor katonának. A családnak szegény fiú elvesztése nagy tragédia volt. Édesanyjának egyetlen gyermeke volt.

Teréz néni a szép éneket felénekelte nekünk, melynek a szövege a mellékletben található.

Közben megjött, a többi asszony közül elsőnek, Szőllősi Annuska néni is. Teréz néni hívja, énekeljenek együtt, míg várjuk, hogy „gyűjjenek”.

Most ketten énekelnek:

Végigmentem a főutcán, benéztem a templomba

Végigmentem a főutcán, benéztem a templomba,

Ott látom a régi babám, vőlegényi ruhában.

/:Azt hitted, hogy engem csalsz meg, megcsaltad te magadat,

S nem találsz te régi babám nálamnál igazabbat.:/

 

Falu végén van egy kisház, melynek nincsen lakója,

Ablakában kinyílott az ibolya.

/:Este reggel öntözgetem, mégis el van hervadva,

Az én árva bús szívemnek nincsen vigasztalója.:/

 

Kiskertemben van egy rózsa, kilenc bimbó van rajta.

Arra jár a régi babám, leszakítni akarja.

/:Nem szakítsd le régi babám, kinyílik nem sokára,

Ha a szombat esti harmat szépen leszáll reája.:/

 

SZT: Aztat tudod, hogy: „Nem idevaló születésű vagyok én…”

SZA: Há, majd megpróbálom, fúvom utánad én is.

Nem idevaló születésű vagyok én

Nem idevaló születésű vagyok én,

Messzi földről vándoroltam ide ki,

/:Így jár, aki messzi földről vándorol.

Nincsen babája, ki vállára boruljon.:/

 

Várt a jó anyám, nem írok több levelet,

Ágyúgolyó lőtte meg a jobb kezem,

/:Gyere pajtás, írd meg a jó anyámnak,

Nincsen jobb keze a bús katona fiának.:/

 

Barna menyecske, mit viszel a kosárba,

Orvosságot viszek Romániába,

/:Ellőtték a kisangyalom jobb kezét

Oda sietek, gyógyítnám be a sebét.:/

Barna menyecske fehére meszelt házba

Három évig lesz az fekete gyászba.

/:Három évig lesz az fekete gyászba,

Míg a babája hervad a kaszárnyába.:/

 

SZT: Az enyém is fehérre van meszelve, akkor én is hervadok.

SZA: Nem, te nem hervadsz, te virulsz ott künn a tetőn!

 

Lent a magyar földön, a Hortobágyon

Lent a magyar földön, a Hortobágyon,

Megakadt a szemem egy barna lányon.

:/S hullámzott a göndör haja a sötétben,

Mikor belenéztem a szemébe.:/

 

El is megyek hozzá, meg is kértem.

Legyen az én drága feleségem.

/:Boldogságom tudom, nála megtaláljam.

Lenn a magyar földön, a Hortobágyon.:/

 

Szőllősi Teréz néni rikoltozik:

„Fehér ruha, pipipi,

Van alatta valami.

Van bizony egy kicsi nyúl,

Még a pap is hozzá nyúl!

De én biz a nem hagyom,

Senkinek se nem adom!”

SZA: „Inkább szüzen maradok!”

 

Lassan megjönnek az asszonyok a szomszédból. Emma néni, Róza néni is. Természetesen ismét végigkérdezik, végigbeszélik, hogy kiknek szóltak, ki tud jönni, ki miért nem. De, bárkit szeretettel várunk a faluból. Marikával bejönnek a gyerekek is, főleg a lányok. Anna és Iza, szívesen be is kapcsolódik az éneklésbe, időnként Ibolya is besegít. Anna nagyon szeret énekelni, sok dalt ismer és nagyon szép hangja van.

 

SZA: „Hát, jó estét, jó estét, te barna lány,

Mit mondott, mit mondott a jó anyád.

Jó anyád aszonta, kerüljelek,

A szívem azt súgja, szeresselek!”

 

SZT/SZA: Lányok, anyák, len a szösz

Lányok, anyák, len a szösz, beszélgetnek egymás közt.

Hej, anyám, anyám, jó anyám, van nékem egy nyavalyám.

Csepüt hozok, szülöttem, csak ne sírjál előttem.

Hej, anyám, anyám, jó anyám, nem az, az én nyavalyám.

Csizmát veszek, szülöttem, csak ne sírjál előttem.

Hej, anyám, anyám, jó anyám, nem találod a nyavalyám.

Legényt hozok, szülöttem, csak ne sírjál előttem.

Hej, anyám, anyám, jó anyám, eltaláltad a nyavalyám.

Férjhez adlak, szülöttem, csak ne sírjál előttem,

Hej, anyám, anyám, jó anyám, eltaláltad a nyavalyám.”

 

SZT: Száradik a fügefa levele

Száradik a fügefa levele, hej, hideg akar lenni.

Az én kedves, kedves, kisangyalom, nem akar szeretni.

(Az én kedves, kedves, régi babám, sej, nem akar szeretni.)

Szeress babám, szeress, hogy ne legyek árva,

Meg ne tudja senki a faluban, mért van a szívem gyászba.

 

Gyászba, gyászba, gyászba, tiszta feketébe.

/:Verjen meg az Isten régi babám, mért csaltad meg a szívem.:/

 

SZT: Rikoltozik

„Ez az ember azt hiszi,

Hogy valaki szereti!

Ugyan biza ne higgye,

Nem szereti senkise!”

 

Közben az asszonyok énekelnek, ebből egy részlet:

„…Nem kívánok egyéb átkot, egyél meg egy mázsa mákot,

Minden nap csak egy szemet, addig élj, míg megeszed…”

 

E/SZA: A mi falunk nem oly híres, nincs is abba nevezetes semmi

„A mi falunk nem oly híres, nincs is abba nevezetes semmi…”

Emma néni dala lett volna, úgy tudja, két versszak csak. Azt mondta, nagyon szép, de nem emlékeztek az asszonyok a szövegére. Így hát Szőllősi Anna néni gyújtott rá a nótára:

„A mi falunk nem oly híres, nincs is abban nevezetes senki. A házak is oly kopottak, amilyen egy falun szokott lenni. Mikor kimentem belőle, azt hittem, hogy elfelejtek mindent. De azért az egy kislányért éjjel-nappal hullatom a könnyem. Mennék is én visszafelé, nem törtem le a hazai vágyat. Mások lakják már azóta a gólyafészkes, nádfödeles házat. A kispadot se találom, a rózsát is kimetszették régen. Aki ezt a lakást lakta, kint nyugszik a temetőben régen. Ami öreg Bodri kutyánk ki szokott a faluvégre járni. Meg-meg áll a keresztútnál, ott szokott ő valakire várni. Két év telt már el azóta, hogy gazdáját oda kikísérte És azóta minden este kiballag a faluvégre érte. Ami öreg Bodri kutyánk még mindig a faluvégét járja. Jönnek-mennek az emberek, de gazdáját sehol nem találja. - Gyere haza, Bodri kutyánk, a te gazdád nem jön többé vissza! Valahol az orosz fronton piros vérét idegen föld issza.”

 

SZA: …. hogy vesztesek, mint amilyen falu szokott lenni,

Mikor kimentem belőle, azt hittem, hogy elfelejtek mindent.

De azért a szőke lányért éjjel-nappal hull a sűrű könnyem.

S a mi kicsi Bodri kutyánk ki szokott a keresztúthoz járni,

Három éve a keresztútnál minden este gazdájára várni.

Három éve volt a nyáron, hogy az elment, nem jön többé vissza!

S gyere haza, Bodri kutyám, a te gazdád nem jön többé vissza!

 

SZT: Kettőt kondult a nagyharang, emlékszel-e rája?

Kettőt kondult a nagyharang, emlékszel-e rája?

Amikor még madár dalolt, kinn a fenyves ágon.

Azt ígérted, szeretni fogsz, de megcsaltál engem.

Összetörted a szívemet, hogy más ne szeressen.

Nem születtem én a csókra, sem a szerelemre,

 A Jóisten megtanított rózsás türelemre.

Az adott szó utoljáro, csak rózsát teremjen,

Mert énnékem a Jóisten, csak bánatot rendelt.

Majd amikor kivisztek a csendes temetőbe,

Dobjatok egy fehér rózsát sírom fenekébe,

/:Mert a sötét sírba legyen rózsás álmom.

Mert énnékem itt földön nem volt boldogságom.:/

 

SZA: Na, Teréz, még egy hallgatót! Na, mikor lesz a virdzsil!

Marika: Amikor magáék mondják!

SZT: S na, de nyírfán, nyárfán, mogyorófa most virágzik.

„S na, de nyírfán, nyárfán, mogyorófa most virágzik.

Az én kedves kisangyalom, mással játszik.

Játszódj, babám, mert én aztat úgyse bánom,

Csak a lejárt prédám csókjait sajnálom.

Játszódj, babám, játszódj, babám, úgyse bánom,

Csak a lejárt prédám csókjait sajnálom.

 

Nem átkozlak kisangyalom, nem szokásom,

Arra kérem a Jóistent, hogy megáldjon!

/:Kilenc szekér széna, szalma, a számodra,

Rothadjon el kisangyalom az ágyodba.:/”

 

Emma néni panaszkodik, hogy egész nap mennyi dolguk van. Fát behordani, a falut járni. Teréz néni a dombtetőről jár le a faluba tél idején is. Mire este véget ér a fonó, bizony csak a holdvilágos csillagos égbolt és Teréz néni zseblámpája világítja meg az utat hazafelé a sötétben. - „Én nem félek! Mitől féljek? Én asszony vagyok a talpamon, úgy, ahogy öreg vagyok! Negyven éves vagyok.” – mondja Teréz néni.

Emma néni kérdezi, hogy ki tud varrni, mert ő csak egy gallérig jutott el, és annyi elég is volt a varrásból, de az „ingemet édesanya varrta, de van lepedőm is, párnahaj nem tudom, hány darab, s van abroszom is”.

Mire Teréz néni replikázik: „Te úgy dicsekedsz, mint Balázs András a tyúkaival!”

Évődnek az asszonyok Emma néni „lovagjáról”, a Borzasról, aki ma is meglátogatta. Teréz néni összefutott vele, és beszélgettek az asszonyokról is, „a váraljairól, akivel már szakasztott” az ember. Mára már sok az özvegy a faluban, főleg az asszonyok. Emma néni jártában-keltében tréfából ajánlgatja az özvegyembereket. Nagy keletje van Salak Zolti bácsinak, szeretik a nótáskedvű, jó kedélyű idős embert, és a Borzást ajánlgatja még.

És persze mindenre van nóta:

SZA: Elment a szeretőm szeretőt keresni

Elment a szeretőm szeretőt keresni,

Adjon a Jóisten sok szerencsét neki!

/:Sok szerencsét neki, a lába törjön ki!

Amire odaér, a szeme szökjen ki!:/

 

Ezért a legényért nem adnék egy hagymát,

Aki a lány előtt összehúzza magát!

/:Összehúzza magát, eltátja a száját,

A fene egye meg a málészájúját!:/

 

Virágos kenderem kiázott a tóba,

S ha haragszol babám, ne jöjj a fonóba!

S ne vedd el az orsót, mert ki se válthatom,

Úgy fáj az én szívem, hogy ki se mondhatom!

 

…. a párom,

S minden magyar kislány vigyázzon magára.

/:S vigyázzon magára a mai világban,

Hogy meg ne csalja őt a régi babája!:/

 

T: Szegény Király Erzsinek mennyit énekeltem Szamosújvárott, hogy: „Állj meg, Király Erzsi, adj egy kis vizet…”

E: Hallod, hogy mondta Király Erzsi: ”Ídesanya, tudja miért nem vették be Zsófi Dezsőt az iskolába? Két darabból volt a segge.” De olyan komolyan mondta.

SZA: Na, kezdd el Teréz, próbálkozzunk! Tavaly nem tudtunk semmi éneket!

SZT: Na, lássátok, éccer nem vagyok itt, s nem tudtok semmit!

SZA: S na, lássuk, hogy hogy lesz a virdzsil? Kell, valamit pótoljunk, nem hogy csak leülünk az asztalhoz, mint a nagy dámák?

Marika: Mért, nem hoztak tavaly eleget?

SZA: Rakjunk málékásás káposztát disznólábból. Nagy, ötven literes fazékba, alulra a disznóláb…

E: Azt mondta a kislányom, Jutka, mikor kicsi volt: -„Anyuka, ne csinálj csirkekásából káposztát. Így ni, áll meg!” – Én most már rászoktam, csak abból csinálok. Azt megeszem azután is.

SZA: Én is csak azt csinálom! Nálam mindegyik szereti!

SZT: „Káposzta, káposzta, téli, nyári káposzta…”

Káposzta, káposzta, téli, nyári káposzta, Édesanyám háza nálam nélkül de árva. /:Az van a káposzta csipkés levelére rá írva. Érted vagyok rózsám három évig katona.:/ Ledőlött, ledőlött a szénaboglya teteje, Gólyamadár sej,haj fészket rakott belőle. /:Gólyamadár sej,haj szépen kelepel a háztetőn, Elhagyott,elhagyott engemet a szeretőm.:/

 

 

SZA: Gólyamadár sej, haj, szépen kelepel a háztetőn

 

Gólyamadár sej, haj, szépen kelepel a háztetőn,

Elhagyott, elhagyott engemet a szeretőm.

S ha elhagyott hagyjon is, megélek én magam is.

Lám, a bazsarózsa is.

Lám, a bazsarózsa is, kinyílok én magam is.

 

Félre bánat, félre bú, bolond, aki szomorú!

Lám, én milyen víg vagyok.

Lám, én milyen víg vagyok, a szeretőm elhagyott.

 

S ha elhagyott hagyjon is, megélek én magam is.

Lám, a bazsarózsa is.

Lám, a bazsarózsa is, kinyílok én magam is.

 

 

SZT: Ez rólam szól:

Késő este lejövek a faluba

Késő este lejövek a faluba,

Rám sütött a holdvilágnak sugara.

Sétálgatok, járogatok, nem találom magamat,

Már ezután mentem a világba.

 

Késő este lejövek a faluba,

Rám sütött a holdvilágnak sugara.

Sétálgatok, járogatok, nem találom a párom,

Már ezután így élem a világom.

 

Nincsen csillag, mert lehullott a földre.

Nincs szeretőm, mert elhagyott az este.

/:Ha elhagyott, lehullott a boldogságom csillaga,

Csillag nélkül, de sötét az éjszaka.:/

 

SZT: „Száradik a fügefa levele…”

Három fodros a szoknyám, hogy menjek a bálba?

Három fodros a szoknyám, hogy menjek a bálba?

Két fodros a kötényem, hogy tegyem hozzája?

Kinek mi köze hozzája, hadd járjon a falu szája!

Ennek a legénynek úgyis én leszek a párja!

Kinek mi köze hozzája, hadd járjon a vénasszonyok szája!

Ennek a legénynek (leánynak) úgyis én leszek a párja!

 

Lányok, lányok, szép vicei lányok

Lányok, lányok, szép vicei lányok,

Van-e néktek szép rakott szoknyátok?

/:Ha nincs néktek lerakott szoknyátok,

Nem is vagytok szép vicei lányok!:/

 

S azért amér ilyen piros vagyok,

S ne hidd babám, hogy én beteg vagyok!

/:Így szült engem anyám a világra,

Pirosító nem kell az orcámra.:/

 

S azért, amér ilyen sápadt vagyok,

Kilenc legény szeretője vagyok.

/:A tizedik elment katonának,

Ej, ha hazajön, mást keres magának!:/

 

T: Rikoltozik:

Haj, csak az az éjszaka,

Negyven napig tartana!

 

SZA: Három éjjel három nap,

Nem elég a lábomnak!

Kimulatnám magamat. Ijjujuju!

 

Emma néni kérése:

SZT: Sötétkék fellegek borítsák be az eget

Sötétkék fellegek borítsák be az eget,

S elrabolták tőlem a régi szeretőmet.

/:Elrabolták tőlem, a Jóisten elvette,

Annak adta oda, aki nem érdemelte.:/

 

E: Még az is nagyon szép ének, hogy „Sötét felhők vándorolnak az égen…”

I.

Sűrű sötét felhők vándorolnak az égen, Nincs maradásom már ezen a vidéken, Az van írva föl a vándor felhőkre, Hogy szerettelek babám, el kell válnunk örökre. Kedves édesanyám, ha elér a nagy bánat, Temessen el egy sírba a babámmal. Síromban is ölelem a babámat, Kedves édesanyám, megköszönöm magának.

 

II.

Sűrű sötét felhők vándorolnak az égen, Maradásom nincs ezen a vidéken, Az van írva fönn a vándor felhőkre, Szerettelek babám, el kell válnunk örökre. De nagy bánat érte a szívemet vasárnap; Más kislánnyal hirdették a babámat! Még pénteken, nem hittem el valóban, Hogy ne menjek, babám véled a kézfogóra.

III.

Sűrű sötét felhők vándorolnak az égen,

Maradásom sincsen ezen a vidéken.

Az van írva rá a vándor felhőkre,

Szerettelek babám, el kell válni örökre.

 

Sej haj, nagy búbánat fogta el a szívemet.

Más kislánnyal hirdették az enyémet.

Még pénteken nem hittem el valóba,

Hogy vasárnap babám, mást ölelj a karodba.

 

Kedves édesanyám, ha fel akarsz keresni,

Vice falu határába gyere ki.

Ott látsz engem, egy szomorú fűzfa alatt,

Kedves édesanyám, kisírhatod magadat.

 

Kedves édesanyám, csak az a kívánságom:

Temessenek egy sírba a babámmal,

Síromba is ölelem a babámat,

Kedves édesanyám, megköszönöm magának!

 

Emma néni kérése:

SZT: „Horthy Miklós, ha felül a lovára, úgy vágata be szép Erdély-Magyarországba…”

SZT: „Nagybányai Horthy Miklós, ha felül a lovára

Úgy vágata be szép Erdélyországba,

Lova hátán le-le-le néz a földre,

Hogy a fehér lova lába térdig jár a piros vérbe.

Ló hátáról le-le-le néz a földre,

Hogy a kese lova lába térdig jár a piros vérbe.”

 

SZT: Vadkörtefa fehéret virágzik

Vadkörtefa fehéret virágzik,

Kispej lovam alatta cicázik,

/:Cicázz, lovam, cicázz utoljára,

Ra-ra-ra-ra-rajtad megyek szép Magyarországra.:/

 

S mind azt mondják, ne tartsak szeretőt.

 S jön az orosz, ássa a temetőt.

Ássa meg a jó édesanyjának, anyjának.

Nem pedig egy besorozott katonának

Ássa meg a jó édesanyjának, anyjának.

Nem pedig egy szép magyar katonának.

 

S jaj, Istenem, hogy kell ennek lenni?

S hogy kell nékem egy orosz lányt szeretni.

/:S ha ő lenne a Karjai Imre lánya,

Hadd csókolom a sűrű könnyei hullanak.:/

 

S minden anya hazavárja fiát,

Csak engemet nem vár édesanyám.

/:Azt gondolja, nyugszom a síromba, síromba,

Nyugszom, anyám, nyugszom nem sokára.:/

 

SZA: Azt mondják, a libaszár itt Vicében nem talál

Azt mondják, a libaszár itt Vicében nem talál,

S fölszántatom a vicei temetőt,

S vetek bele őszi rózsát, piros rózsát, rezedát,

Hadd szakítson minden kislány egyformát.

 

Édesanyja, sejehaj, édesanyám kiállott a kapuba,

S onnan nézi, hogy a fia katona,

S onnan nézi, hogy harcol a jó katona gyermeke,

Édesanyja, de hiába nevelte.

 

SZA: Maros menti fenyves erdő aljában

Maros menti fenyves erdő aljában,

S oda van a pici tanyám csinálva.

Jöjjen hozzám, édes rózsám,

Nézd meg a z én pici tanyám,

A Maros menti fenyves erdő alján.

 

S a százados úr búcsúzik a századtól,

S előveszi szerelvényét, s elindul,

Isten véled édes rózsám,

Lájuk-e még viszont egymást,

A Maros menti fenyves erdő aljában.

 

E: „Tábor tüze, fénye világít…”

SZT: Én le vagyok véle véve. Azt volt az első, amit elénekeltem. Én tennap is itt voltam, szolgálatba.

SZA: Te akkor jössz, „Én akkor megyek mikor senki sem lát, mégis vidám az egész világ…”

 

SZT: Érik a ropogós cseresznye

„Érik a ropogós cseresznye,

Kérik a lovamat cserébe,

/:Én a lovamat cserébe senkinek sem adom.

Avval megyek a csárdába, csárdás kisangyalom,

Így, akar, úgy akar, nem akar szeretni a galambom.:/

 

Érik a ropogós cseresznye,

Kérik a szememet cserébe.

/:Én a szemet a cserébe senkinek sem adom.

Hát akkor a legényeket, mivel csalogatom,

Így, akar, úgy akar, nem akar szeretni a galambom.:/”

 

Teréz néni körülbelül 250 éneket tud fejből. Lapokra vannak leírva neki, amit a szekrényében tart. „Kell, vegyek az üzletben egy füzetet, mert mind hajigálom össze-vissza a lapot.”

Marika: Teréz néne, lássa, milyen füzetet adok én magának! Aztán írja bele mindet. Ni, pixet is adok. Lássa, milyen szívecskés, népművészeti a füzet. Aztán lássam beléírva!

T: A legszebbek éjjel jutnak eszembe, akko veszem a kicsi lámpámat és írom fel.

SZA: Írd fel mindet, meg a rikongatókat is, írd be! Jaj, hogy fújtuk a szőlőhegyen régen.

SZT: Sokszor olyan mérges vagyok, hogy mér öregedtem meg! Hát, valamikor olyan jó volt nekem a sorom, hogy le a kalappal! Szegény Dankó Irmával, hogy nyugodják szegény, a szőlőtő alatt a pálinkával!

Nincsen béke, abba a házba, hol az apa részeges

„Nincsen béke, abba a házba, hol az apa részeges,

Könnyen adja az italra, amit nehezen keres.

Jaj, a szegény gyermekeknek, azok őtet rettegik.

Arcukra borul a bánat, mikor hallják lépteit.

 

Mi nyomor van abba a házba, ahol az ital az úr.

Káromlás és nagy perpatvar, szívet-lelket összedúl.

Jaj, a szegény gyermekeknek, megromlanak még korán.

Saját apjuk dobja őket bűnben, mind az éltük hajnalán.”

 

SZA: Nyugdíjasének, fürdőről hoztam még, nem is én az édesanyám.

„Elszálltak az évek már felettünk,

Gyermekszívvel nyugdíjasok lettünk…”

 

„Itt közöttünk, soknak nincsen párja

Nincsen, aki őket hazavárja

Nincsen kitől vigasztalást várjon

Csak imádságra nyílik ki az ajkuk.”

Ezt a magyarországi asszonyok énekelték, tőlük írtam le azután.

 

„Kislak áll a nagy Duna mentében…” ennek a dallamára van a nyugdíjasdal.

 

E: Tegnap temették el Tőkés László apját, 100 éves volt Tőkés István, Kolozsváron a házsongárdi temetőben. Még Orbán Viktor is volt Magyarországról.

SZA: Há, a Tőkések híresek, híres család. Tőkés László Szentmártonba született.

„Kis csónakom leng a Duna vizén, barna kislány áll a túlsó szélén,  Selyemkendőt lobogtat kezében, integet, hogy evezzek feléje. Selyemkendőt lobogtat kezében, integet, hogy evezzek feléje. Eveznék, de nem bírja a karom, eltörött az evezőlapátom, Kis csónakom nem halad előre, isten veled, kedvesem örökre. Kis csónakom nem halad előre, isten veled, kedvesem örökre. 2x Isten veled, gyönyörű virágszál, én utánam mindhiába vágytál,  Találkozunk fent a magas égben, isten veled, kedvesem örökre.”

E: Na, ezzel kezdte a pap, ezt énekelte a temetésen.

 

SZA: Hej, mikor menten Székesfehérvárra

„Hej, mikor menten Székesfehérvárra,

Egyenesen a tüzérkaszárnyába,

Széket is adtak, le is ültem rája,

Éles az olló, a göndör hajam bánja.

 

Szép göndör hajam lehullott a földre,

Gyere rózsám, szedd a kötényedbe!

Ahány szálat szedsz a kötényedbe,

Annyiszor jussak az eszedbe.

 

Hervad a rózsa, hervadnak a lányok,

Mert a legényt viszik katonának,

Nehéz fegyvert nyomnak a vállára,

Hej, jártam hozzád, babám, nem soká.”

 

 

SZA: ”S temető kapuja, sarkig ki van nyitva,

S arra járnak a szép vicei lányok, rólam szedik a virágot.

Szedjétek, szedjétek rólam a virágot.

Csak azt az egy fehér liliomot, lányok le ne szakítsátok.

S ha leszakítsátok, el ne hervasszátok,

/:Ültessétek a sírom tetejébe mélyen a fekete földbe.:/”

E: Teréz, hány éve halt meg Zsigád?

SZT. Huszonnégy.

SZA: Egy fél élet.

E: Hány évet ültetek együtt?

SZT: Hát, keveset éltünk, ahiszem, ha jól tudom, huszonegyet csak. Keveset éltünk együtt.

 

SZA: „Utca, utca, bánatutca

Utca, utca, bánatutca, jaj, az a szegény utca,

S még ha eccer végigmegyek rajta.

/:S végigmegyek, megállok egy háznál,

Az én kedves kisangyalom rácsos kapujánál.:/”

 

Teréz néni rikoltozik: „Visszük a mennyasszonyt most, lakodalmi ének.” – mondja.

„A mennyasszony szép virág,

Koszorúja Gyöngyvirág!

Koszorúsan jöjjön ki!

Csak a sárgát ereszti!

 

„Nyisd ki, kedves kisangyalom, rácsos kis kapud,

Nyújtsd ki nekem ölelő karodat,

/:Nyújtsd ki rajta, babám, mind a kettőt,

Én voltam, és én leszek a te igaz szeretőd!:/”

 

SZA: rikoltozik

Ez az utca petrezselyem,

A mennyasszony fődig selyem!

Koszorúja illeti!

Leányságát most veszti!

 

SZA: Leányságát miko vesztette el?

SZT: Az már elvesztette valamiko sánc szélin, na, hagy békit!

SZA: Te megérdemelted volna slájert, ugyi?

SZT: Én biztos, hogy meg! Engemet nem fogott meg senki se bokrok alatt, se sáncokon. Nem volt slájerem, mert hétköznap reggel esküdtem. A nyavalya annak a Fett Juliskának, nem akart keresztkislány lenni. Ő aszonta: - „Nem jár slájer után! – Aztán megfésülte hátra szépen a hajamat, két fésűvel, s mikor én oszt mentem. Eltőt mindenféle.

SZA: Akko vasárnap esküdtek a mennyasszonyok olyankor – és rikoltozik:

A mennyasszony, szép szűz bárány,

Arany vessző van a vállán!

A vőlegény elolvassa,

Egyszer, kétszer megcsapodja! Ijjujuju

 

SZA: Hogy mondják, hogy Sóos András volt a Szabóval. Nem tudta senki, hogy esküszünk, mert el volt romolva a harang. Nem tudták, mér van olyan nagy világosság a templomba. Münk esküdtünk.

Mert letette a nagy esküt,

Megkapta a hű szeretőt! Ijjujuju

 

E: Mennyi özvegyasszony van itt Vicében, csak ezen az utcán!

SZT: Mi lehet az oka, hogy mind az emberek halnak?

SZA: Nem ügyelnek magokra! Pedig mük megkíméltük őket! Mük, háromszor annyit dolgoztunk, mint az ember! De ügyeltünk is magunkra!

SZT: Egy pohár pálinkát megittunk, attól a szőlőtőket kötettük. De mennyire!

SZA: Márványkőből van a, márványkőből van a

„Márványkőből van a, márványkőből van a édesanyám sírja.

Odajárogatok, odajárogatok minden szombat este.

Hej, anyám, kedves édesanyám, csak még egyet szólj hozzám!

Árva kislány vagyok, szeretőm elhagyott,

Nemsokára meghalok.”

 Róza néni meséli, hogy mennyi szilvát hordott a két kezében, vödörben a patakra. Attól fáj a dereka.  Mennyi szilvát kifőztek!

 

SZT: S tudod, babám, tudod, mit ígértél egy szombaton este!

„S tudod, babám, tudod, mit ígértél egy szombaton este!

S rajtam kívül nem fogsz mást szeretni, világéletedbe!

/:S mégis mást szerettél, más babája lettél,

Verjen meg a csillagos ég, babám, hogy elfelejtettél!:/

 

S tudod babám, tudod, mit ígértél egy csütörtök este!

S rajtam kívül nem fogsz mást szeretni, világéletedbe!

/:S tekints fel az égre, a csillagos égre,

Megátkozlak, hogy sohase légy boldog, világéletedbe!:/”

 

E: Maga mit akar ennyi énekkel? Ajaj! Innent lehetne gyűtni, mert sok van, csak hát nem jut eszünkbe. Ha Teréz nem hozza a füzetet.

SZA: Az eszembe volt egy, vaj, kiment. Nagyon nagy eszem van! Nem ’tom mit csinálok véle, ha meghalok, mint Gábris!

R: A templomban is mindig eszedbe jut valami.

SZA: Há, nem azt akartam. „Jézus szíve a legtisztább szív…”, de jó volt az is. Na, egy olyan ropogósat!

SZT: Ide leány, a szekerem rúdja

„Ide leány, a szekerem rúdja,

Édesanyám, nem tehetek róla,

S bocsásson meg, ha rossz lánya voltam,

Jaj, de sokszor megszomorítottam.

/:Megbocsájtnám, de már nagyon késő

Hull a könnyem, mint a záporeső.:/”

 

SZA: Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom

„Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom,

Nem söpör már többet az én gyönge karom.

/:Söpörtem eleget, seperjen még más is,

Öleltem a babám, ölelje még más is.:/”

…

(Már korábban le lett jegyezve a szövege)

 

SZA: „Nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el…”

 

Készülődnek az asszonyok hazafelé.

 - Pap bácsi kéri, hogy amikor lesz az ünnepség, akkor legyen egy kis műsor.

SZA: Maszkurások kellenének.

E: Ez az Ilonka nagyon jól meg volt játszódva. Maskurás, figurás. Csak kapunk valakit. Teréz, mi voltunk nálatok Ilonkával maszkurások. Én csak a kicsi babát vittem, mert akkor gyászoltam Albertet. Vittünk kulacsot is, és kaptunk pálinkát. Há, úgy járnak a maszkurások. Le is vagyunk fényképezve. Róka Pista fényképezett.

Én egyszer még akartam, csináljam meg Rózsával. Ő legyen az asszony, én meg a férfi. Azt mondta, ide nem jön, ne fényképezzék őt.

SZA: Mi híttuk, hát, ha nem jön, nem jön. Kötelezni nem lehet senkit.

SZA: Aszonta Király Dávid, ha jön még egy ember, ő is jön.

SZT: Há, mér nem fogjuk meg, azé, mert egyedül ő lesz ember!

SZA: Fél ennyi asszonytól!

SZT: Dávidkóval kell, énekeljek! Lássuk, akarni fog?

E: Annus, nem jön, a másik.

SZA: Nem tudom, nem hagyhassa az anyját, jár fenn.

SZT: Hiába, ő nem úgy van, mint münk, csak szedjük a sátorfánkat s menyünk.

Állj, te, régebb hogy jártunk, miko volt nálunk is a fonó. Maszkurások jártunk. Jaj, Istenem, aztán mi volt a helyzet! Kimentek pisilni a lányok! Ábrahám pap ment fel a Felszegre, oda a, na miféle, Minya Dávidékhoz, járatos volt oda. Hát akko az a sok fiatal lányok az útba, mind ki voltak oda ülve, egyik jobban kuporodva le. Másnap nem feljött édesanyát, hogy összeszidta, hogy kuplejárt tart a házánál! Ni, ki voltak széjedve az útra, s a fenekek, felemelve a köntösök. Mit csinált az édesanyával, nem felejtem el soha!

E: Münk is elmentünk, adtunk ilyen éjjeli zenét, s arra ment a pap. Hülyéskedtünk, ott Tóth Rózáékon fejül. Mondták: - „Hallgass, te, jön a pap!” – Nem hallgattunk mink, annál nagyobbat, mindent mondtuk, amit tudtunk.

SZA: A fonyóba voltam az este

„A fonyóba voltam az este

Édesanyám azt is kileste,

:/Mindig csak azt hánya, veti szememre

Kivel beszélgettem az este.:/

 

S nem beszélgettem én senki,

Keresztanyám testvér öccsével,

/:Nem beszélgettem én sokáig,

Éjfél után három óráig.:/

 

SZA: „S nincsen szebb lány a magyar lánynál

S vékony karcsú derekánál.

Olyan vékony, mint a nádszál,

Maga jár a legény után….”

 

Azt beszélik az asszonyok, hogy milyen ruhába jöjjenek a virdzsilre. Abban megegyeznek, hogy babos legyen. Ing, kötény, szoknya, fejkendő, kinek milyen van. Régen babosnak hívták a pöttyöst, ami lehet kék, zöld, fehér, piros alapon. Szépen összeválogatják az öltözetet, és „ünneplősbe öltözve” jönnek el.

E: Édesanyának volt fekete lájbija, elkészítette a csomagjába. Őtet el kellett, hogy temessék. Hantolásos ing volt és lájbi. Volt egy szép fekete lájbija, meg volt csinálva a csomagja, avval kellett, hogy eltemessék. De szíp lájbja volt!

SZA: Édesanyának szép bársony lájbija volt. Egyszer kaptam keresztanyámtól kék-fehér babos keszkenyőt, s bele volt téve, abba lajbiba. S nem tudom, hova lett, annyit sirattam azt a babos keszkenyőt. Amíg élünk, vesszük, amink van.

SZA: rikkantózik

Órsó, guzsaly, motolla,

vesztél volna pokolra!

 

Kicsi nékem ez a ház,

 kirúgom az oldalát!

 

Ez a lában, ez a bal,

Nem tudom, hogy mi a baj!

Ez a lábam, ez a jobbik,

Jobban járja, mint a másik!

 

Új a csizsmám, borjúbűr,

Mámi fonta csepüből!

Összeverem még a szárat!

Csókolom a babám száját!

Annuska néni dalra fakad:

„Ráncos csizmát visel a babám, szeret is ő engem igazán!

Rámás csizmám, hadd szakadjon el, csak a babám sose hagyjon el, mert

Ráncos csizmát visel a babám, szeret is ő engem igazán!..”

 

SZT: Vasárnap írdokálok, vasárnap lesz idő, nem kell menjek kaszálni! Jövő héten hozom a füzetet. De kell, köttek, mert fáznak a lábaim.

SZA: Biztosan rendelísed van!

SZT: Há, kell egy kis pálinkára való, mit gondolsz,! Kell oda! Aztán mindjárt megvan az egy deci!

SZA: rikoltozik

Nem volt szilva a nyáron,

Megehették a hernyók!

Az én lyányom nagy ringyó!

 

A vicei határon,

Nem volt szilva a nyáron.

Mert megették a hernyók!

Szomszédasszony nagy ringyó!

 

Megvitatják az asszonyok, hogy a magyar állampolgárságot, magyar útlevelet igényelni szépen felöltöztek, amikor itt volt a konzul. Kihelyezett konzulátusi napokat tartanak, ahol a kisebb falvakban van igény magyar állampolgárság felvételére. Szőllősi Annuska néni kis kosztümben volt, Icus csak egy nadrágot vett fel s egy „blúzot.” Mondta is Annuska néninek, hogy csak ő volt olyan szépen felötözve és még egy ember. A többiek hétköznapiasan mentek a konzulhoz. Ma már nem divat a kosztüm, a nők is nadrágban és blúzban járnak.

Lassan elköszönnek az asszonyok, mennek hazafelé.

Emma néni felszólítja Teréz nénit: „Ügyelj, hogy nehogy összeszűrd a levet Dáviddal! Nekem elég gyanúsak vagytok má!”

SZA: Áldja meg a Jóisten! Nyugodalmas jó éjszakát!

Marika pakol: „Tegyem be a guzsalyokat!”

 

Eltelt ez az este is. A gyerekek végig kacagták Emma néni történeteit. Teréz néni a kislámpájával most indul neki a domboknak, a csillagos éjszakában. Ő lakik a legtávolabb, kinn a határban. De, azért várjuk őt legközelebb is, remélem már a legényekkel együtt!

Teréz néni valakit megfenyegetett az orsóval!

 

Fonnak az asszonyok: Emma néni és Róza néni

 

Teréz néni nótázik

 

Emma néni azt mondta, Zolti bácsit nem adja senkinek! Lám!

 

A farsangi időszak alkalmával a vicei asszonyok megtiszteltek avval, hogy esténként a gyerekházban fonót rendeztek. Mint a régebbi időkben, eljártak ide a guzsalyaikkal fonni. Dalos jókedvüket se hagyták otthon, sőt még „legényeket” is kerítettek.

A befelé fordulás, elcsendesedés nagyböjti időszaka előtt, a mulatozások időszaka végével „virdzsilt”, igazi töltöttkáposztás, tésztás (sütemények), farsangi mulatságot rendeztek. A talpalávalót a Viccei Hagyományőrző Zenészek húzták, a prímás Bálint Árpi kántorral. Szőllősi Annuska néni fia, Gyuri nagybőgőzött, Deme János harmonikált, és a hittantanárnő, Marika férje, Takács Zolti hegedült. A férfiak nótait Király Dávid, Bakó Lajos, és „nótás kedvű öreg barátja”, Salak Zolti bácsi húzatta a zenekarral.

A Vicei Hagyományőrző Zenészek „javát” a Szőllősi család adja. Hat fiútestvérből négy biztosan muzsikál. Ha valahol fel kell lépni, Gyurira, Marcira mindig lehet számítani - édesanyjuk felkérése egyik fiú sem mond nemet -, de Anti és István is tud muzsikálni. Természetesen az örökös prímás Bálint Árpi, ezt senki sem vitatja. Hermonikázni vagy kontrázni szokott a zenekarral Takács Zoltán, vagy Marika férje, Deme János.

A zenekar névadója természetesen az édesanya, Szőllősi Annuska néni volt. A muzsikások a fotón: Bálint Ápri, Szőllősi Gyuri, Szőllősi Marci és Takács Zolti (Zene- és az Idősek Világnapja alkalmával 2015.).

Vicei Hagyományőrző Zenészek, Salak Zolti, Veres János, Király Dávid énekelnek

 

De térjünk vissza a virdzsilre. Zolti bácsi, aki a 80-as éveiben jár, és Szőllősi Annuska néni „letáncolták” a fiatalokat a parkettről. A mulatság végével, éjszaka hazafelé menet - az asszonyokat elkísérve, a régi időket felidézve - Zolti bácsival az élen, összeölelkezve végigénekelték a falut. A februári hideg, havas, fagyos, csillagfényes éjszakában.

Nótás kedvű Zolti bácsi is az egyik kedvencem, mert idős kora ellenére annyi virtus szorult még belé, hogy az igen tiszteletreméltó. Mindig jókedvű és vidám. A templomban ő megy elsőnek áldozni, tehát a felekezetben ő legidősebb. Hazaindulásom előtti rendezvényen megszólított: - „Ezt el szerettem volna énekelni magának!” - A zenekarral elhúzatta kedvenc nótáját, ”Asszony, te csak hallgass, Engem ne pirongass, Mert én urad vagyok, urad, Néked parancsolok…”. Én ültem a Kultúrban a padon, Zolti bácsi előttem állt, és akkor csak nekem énekelt. Igen megtisztelő volt. Szerettem érte.

Bakó Lajos szerint: „nótás kedvű barátom” Salak Zolti bácsi

 

És most idézzük fel a fonóban történteket.

Fonó 2016. január18-án. Már megérkezett Emma néni a szomszédból, Róza néni, Szőllősi Annuska néni, Marika is bejött a gyerekekkel, később Péter is csatlakozott hozzánk a fiúkkal. Amíg várjuk, a többieket beszélgetünk.

A leírás majd kicsit kaotikusnak tűnhet, de mindenki volt már társaságban, és tudja, hogy ott általában egymás szavába vágva, nevetve, egyszerre beszélnek az emberek. Az időrendi sorrendet tartom, az elhangzottakat nem választottam szét témánként. Ebből is látszik, hogy az asszonyoknak egyszerre, mennyi mindenre kiterjed a figyelmük, miközben fonnak, kézimunkáznak. Kibeszélve, átbeszélve a falu és saját dolgaikat, nem válogatva a témákban, akiből ahogy jön, azt mondja. De ígérem, követhető a fonóban zajló beszélgetés.

Az asszonyok éppen Bálint Annuska néniről beszélgetnek, hogy nem tud eljönni a fonóba, mert vigyáznia kell Erzsi mamára, anyukájára, aki, Isten segedelmével, ebben az esztendőben 102. évét tapossa.

- Minden rózsa Szűcs Annus.

- Annus hol van?

- Vigyáz a mamára.

- Annus, ha leoltja villanyt, nem tud alunni?

- Dehogynem, csak be kell hunnya a szemit.

- De ha bezárja az ajtót, úgyse nem menyen onnét el.

- Ki nem mozdul az onnan sehova se.

- Kiabál?

- Dehogy kiabál? Csak ha szól a telefon, a botjával üti a földet.

- Hát, kapcsolja ki a telefont.

Aki nincs benne, nem tudja, mivel jár egy nagyon idős vagy magatehetetlen ember gondozása. A lelkiismeret nem engedi, hogy magára hagyják. Aki gondozza, az a maga öröme, érdeke elé helyezi a gondozottat. Így hát, lehet ötletelni, jó tanácsokat adni, de úgyis úgy lesz, ahogy lesz. Mindenesetre nagyon vártuk, hogy Annuska néni is meg tudja oldani, és egy-egy estére el tudjon jönni a fonóba.

Emma néni még a tévét is bekapcsolva hagyta, hogy azt higgyék, otthon van. Közben átjött a szomszédba mesélni, énekelni, beszélgetni, egy kicsit kikapcsolódni, és leánykorát felidézni.

- Rózsa néne nem jön?

- Nincs, kire hagyja Tibit.

- Vera néni?

- Máma jött meg, Bethlenbe volt. Elment egy kicsit kikapcsolódni. Ma nem jön.

Na, várjuk az asszonyokat, szomszédokat, hogy lassan összegyűljünk. Később még legényeket is kell kerítenünk, mert a fonóba és utána a virdzsilre, a mulatságra feltétlenül kellenek.

Ez a Vice, csoda falu. Azért szerettem nagyon, mert itt minden megtörténhetett, és meg is történt, ami csak az ember életében elképzelhető. Ezeket a történéséket - nem csak az idő múlása miatt, de - olyan mérhetetlen derűvel és bölcsességgel fogadják és színesen mesélik el az itt élők, amivel nekem nagyon sok vidám percet és örömet szereztek.

Emma néni megígérte nekem, hogy a fonóban elmeséli szöktetése és férjhez menetele történetét. Rá Dávid bácsi hívta fel a figyelmemet. Nem mesélte el a történetet, azt mondta, ha csudát akarok hallani, kérdezzem meg Emma nénit. Megkérdeztem. Azt mondta, nagyon hosszú, majd a fonóban elmeséli. Most eljött az idő, lássuk.

E:- Na, Bea asszony, tudni akarja, hogy történt? A faluban csak én jártam úgy, s még egy asszony. Hazaküdte a pap. Pedig mennyi minden vót, de csak münk vótunk ketten.

- Na, az orsóm leesett. Nincs legény, ki adja. – mondja Róza néni.

E: - Én ott születtem Dávid bácsi mellett. A Kandiában laktam, oda mentem férjhez a Felszegre, és most itt lakom, az Alszegen. Én mindenhol csak laktam. Azt kérdezze meg Dávidtól, mit csinált az én kicsi macskámmal. Megmondta, hogy én hogy mentem férjhez, de mondja meg azt a kicsi macskát is!

- Ilonka néne? – kérdezi Marika.

- Nincs itthon. A lányánál van, mert ott analizálják. Elküldte az orvos, hogy ne mozogjon sokat, itthon úgysem állná meg.

Megjöttek a legények. Itt mindenkinek kell kézimunkázni, fonni, varrni, kötni, valamit csinálni.

E:- Én kiraktam a ruhákat, a fehéreket meg szoktam főzni. Kiraktam száradni. Én a felső házban valamelyik nap megkaptam valamit. Fehér papírba bécsomagolva a szekrénybe kaptam csipkét, olyan szép csipkét. Lehet, hogy amikor meszeltem, bétettem oda, s aztán megfeledkeztem. Nem tudtam volna mostanáig, hogy hun van. Én a kézimunkát szeretem. A csipkéket most varrtam föl két lepedőre. A kézimunkát csak az nem szereti, aki dög. Futuros.

- Nekem is van párna és csipkés lepedő ott, ahol lakom is, és a felső házban is. Mi készítettük a csipkét, amikor mentünk a fonóba, akko láttunk lámpánál kötni, most még nem látunk villannyal se – mondja Szőllősi Annuska néni.

E: - Én mennyit kötöttem! Nekem van legalább 10 lájbim (mellény). Én annyi szvetter kötöttem. Mikor férjem meghalt, jött Ilonka néni, azt mondja:- Emma, szedd össze a Zolti ruháit! - összeszedtük mind, s azt bétettük a koporsóba. Mennyi kötöttt szvetter, s lájbi mind-mind! Mind azokkal raktuk meg, hogy ne süppedjen bé. Na, azt akartam mondani, hogy hányan mondták azt, hogy milyen parasztosan beszélsz, hogy azt mondod, hogy kuss! Hát nézem a tv-t, most is  vasárnap nem azt mondták, hogy szaladtunk, futottunk.

Én ott a Dávidék mellett születtem. Olyan 6 évig ott voltunk. S ha az innenső házba bemegy, az egy olyan régi ház volt. Ott volt egy üzlet, most már át van csinálva. És ott árult Beter Antal báty. S loptuk el a tyúk alól a tojást s eladtuk innan-felől. Hát hunnét van ennyi tojás? S gondoljátok el, mit vettünk? Élesztőt. Meg élesztőt ettünk. A friss élesztő jó. Annyit eszembe jut, mért nem vettünk cukorkát?

SZA: Ezekből régebben szőttek, pendelyt, inget. Az enyém kender. Ebből törölköző, zsák, lepedő készült. Régebben pendely is volt belőle. Az aztán miko forogtam, csak úgy repült. Szoknya alatt, alsó szoknya a pendely. A szoknya alatt, amiko járt a bolha, csak úgy húzta ki a lány. A másik az gyapjú, abból szőnyeg készül.

1. Na, nem mondtam el, amiko lány voltam, meg férjhez mentem. Aszonta, érdekli.

SZA: - A te férjhez meneteled! Hát meg is kell magyarázni!

E: - Elmenyek a bálba. De nem Zolti volt a hibás, Márton volt a leghibásabb. Barátok voltak. Ő szöktette meg az ő feleségit is. Nálunk az volt a szokás, amíg nem jött egy másik, addig avval foglalkoztak, amelyik vót.

SZA: Kontyaltunk fel. Leskelődtünk. Éva ángyóddal álltunk fel a székre, hogy lássuk be az ablakon, ahogy kontyolták.

E: Róza kontyolt. Na, elhívott Zolti táncolni, aszongya: -„Emma, este hozzál keszkenőt.” - Mondom: Nem fázik a fejem, nem kell keszkenyő. Hanem én Annus ángyónál aludtam, mert Balász szegény … vót. És mondtam ángyónak, ni, mit mondtak ezek.

– „Emma, ne menj te sehova!” – Na, jól is mondja ángyó, nem megyek én sehova. Aztán majd jövök ide vissza aludni. – Tizenkét óra felé széledtek széjjel a bálok. Na, ángyó látja, az én hálótársam elment, mert nem jött. Megyünk az úton fel – nem akartam menni. Azt mondja Márton: Te, most szöktette meg Sós Pista Hajnit. Hát, gondoltam, Hajni elment, én is elmegyek. Megyek én is, akkor én is megyek. Rózájékhoz mentünk. Márton:

- „Róza, hozzál pálinkát!” – Ezek erővel akarták, hogy igyak, de nem ittam egy kortyot sem. Én megyek vissza. Már nem kacagtattak. Hát mikor menyünk fel, Hajni Sós Pistával áll a kapuba. Há, egy kicsit csak feljebb kell, hogy menjek. Azt mondja Márton:

 - „Te, itt vannak valakik, gyertek, menjünk!” – Visszajöttünk a református templomnál, s akko átmentünk ott a sepedéken, ott mentünk akko által. Na, elmentünk. Pál Róza felkontyolt. Disznólábból valami volt csinálva. Megvolt a mennyasszony, na, megtörtént a dolog. Gondolja el, Bea asszony, ez volt szombaton, vasárnap este, elmentünk a paphoz és a pap hazaküdött. Aszonta:

- „Szét kell válnotok, fiaim, mert nem élhettek vadházasságba!” - S kellett hirdessen. Mondtuk, hogy nem lehetne megsemmisíteni azt a hirdetést?

– „Nem! - Aszongya. - Mi van a végin: Ha valaki valamilyen akadályt tud, azt jelentse a papnál vagy a püspökségen. Ez kötelező!” – Akko elmentünk. Megtartotta az oktatást. De én nem tudom, miket mondott ott. Én olyan gondba voltam ott, mi lesz itt vélünk? A pap elkergetett, hogy menjünk haza. Zolti azt mondta, menjek véle. Én nem mentem. Én hazamentem. Otthon ültem három hétig, míg a pap kihirdetett vasárnap. Én kedden reggel megesküdtem, fel is mentem. De efféle nem volt. S csak még egy asszony a faluban, akit hazaküdtek. Szabóné. De aztat nem tudom, mért.

49 évig tartott a mi házasságunk. Ő meghalt június 10-én, és május 11-én mentem oda. Hogy mondják, más májusban lett volna 50 év. Tik hány évig voltatok?

SZA: 43

E: Húszadik évemben mentem férjhez. Nálunk tudja, hogy volt, 19-20 év. Ritka, aki hamarább ment. 38 elsőosztályos volt, ’44-be, aki született. De voltak a ’43-asak. De azok össze-vissza voltak. Egynek se volt normális esze.

- Hát mit beszélsz, mi is akko születtünk, ’44-be. – mondák a többiek.

E: Hát mit, azok hogy mentek férjhez? Mindenki, ahogy tudott, ment. De ment. Hát éppeg az ilyen jutott eszembe. Balla Irma akkor ment, sokan-sokan. Irma rendesen ment.

R: Ibolykának volt lakodalma, Bálint Istvánnénak. Ibolyka elment, de nem eskette a pap, mert nem volt betőtve a 16 év. Még nem volt 16 éves. Akkor az volt a baj. Kellet, hogy várjanak, de őt nem kergette haza a pap. Én nem tudok rula.

SZA: Azért csak rendesen mentünk férjhez. Amér reá két hónapra megszületett!!!

Csoda történt! Vicében sok volt a „koraszülött”, de valószínűleg a legkorábban Annuska néni fia született meg, két hónapra, és mire felnőtt, ahogy Annuska néni mondja: - „Csak utolérte magát! Nézze meg, milyen fáint ember lett belőle!” És igaza van. Magas, erős, derék ember lett a két hónapra született fiából.

R: Te is Áronnál voltál, mint Emma?

SZA: Igen, igen, én Áronnál voltam. Én rendesen mentem férjhez. A lyukatos nájlon plázába bé vót téve egy blúz és szoknya, egy kendő, s kötény. S még ha mentünk, felakasztattam oda, a ház ajtaján vót egy szeg külfelől, s ada akasztattam fel.

E: Annus! Én pont ahun lakik Marika, ott találkoztunk. Én s jöttem hazuról, s nem ’tom, te mentél Irma nénihez, vagy hogy, s azt mondtad: - „Emma, én is már meg vagyok kéthónapos.” - Én aztat nem felejtem el, amíg élek!

SZA: De milyen büszkén, büszkén hordtam! Na! Jaj, hogy szidott Rózsi. Örökké mentem a csarnokba. Egyszer elgyütt Rózsa, att hallotta meg. Istenem, de szidott, amikor hazaért. – „Nem szígyeled magadat, amér mész a faluba!” – Hát, né, ne menjek, há még mások is. – „ Mért, látszik rajtam?”  - mondom. Hogy rosszba ne látszódott volna!

SZA: Ibolyka is akkor vasárnap nálunk volt, ott sétált a papi laknál a járdán. Eljött hozzánk, örökké, az a lábát úgy tette, egyik lába volt lejjebb, s másik feljebb, hogy ne látszódjon. Marci megölelte hátulról. Aszongya: - „Úgy megszorítottál. – Mér? - Amér fáj a derekam.” - Ez volt vasárnap és hétfőn szült, Gabi meglett.

 

E: Bea, aszondom én magának, ha ez nem Vicében történt volna ez a dolog, soha, míg a világ nem kerültem volna a Zolti szemébe. Erőst-erőst megbántam. Egyszer meglátta Rózsika Zoltit, aszonja: - „Tátá” -. Mondom: - „Az nem tátá, Zolti bácsi.”

SZA: Nade, engem vártak libalevessel.

E: Nálunk is volt vacsora. Aztán miko felmentem volt húsleves, piskóta. Én nem is mentem akkor haza.

SZA: Isten áldja meg az afféle jó embereket, mindegyik, amelyik voltak a miénk, mind a három! S vannak még affélék!

E: Az enyém egyszer hazajön vacsorálni, azt mondja: - „Gyere, öltözz, menjünk a bálba!” - Én bémentem, lefeküdtem. Kitárta az ajtót: - „Emma is megyen?” – Tizenkét órára jött meg nagy részegen veszekedni.

R: Abba az idő a házasok is mentek a bálba. Fogták az asszonyt, otthon hagyták, s mentek. A bálba, bufettba (kocsma). Nem érdekelte őket semmi sem. Bálba, s vissza a kocsmába, s mind úgy. Aztán tizenkettő után csak hazamentek, vagy 3-4 órakor.

E: Szerették az italt! Isten tartsa meg jó szokásukat! Istenem, Istenem! Nem felejtem el soha, akko permetezték a gyümölcsfákat 3 hétig. Azt hittem már, a jó Isten is elfeledkezett rólunk, vagy mi van má? Reggel mentek, az enyém brigádos volt.

SZA: A mostaniakat nem érdekli a bál a feleségük nélkül!

E: Ezek nem, ezek mentek, nem tudták, hogy mi a törvény!

- Kikapósak voltak a legények?

SZA: Hát aztán miko hogy! Az asszonyok ültek otthon a gyermekekkel.

R: Voltak ilyenek is, olyanok is! Most is mondják, egyik gyerek egyik férfitul van, másik gyermek másik férfitul.

E: Vannak olyanok. Nálunk négy gyermek volt, az hova menjek a gyermekekkel?

- Hallom, volt, aki nagyon szerette a pálinkát!

SZA: Hajjaj! Nem hogy szerettük, megittuk!

E: Én egyszer megittam egy üveg vodkát, jól laktam, s vége vót. Én mást nem ittam, de ne féljen, még egy esztendő után is megláttam a vodkát, hánytam.

R: Itt Vicében a bort nem nagyon itták. Inkább a pálinkát, az asszonyok is. A szomszéd faluban, Borzáson isszák a bort.

E: Nézze, voltunk így kántálni karácsonykor, szégyen volt, ha valamelyik nem ivott. Kellett inni. Egyszer elmentünk kántálni, valaki játszotta szerepit, Szűz Máriát volt, s olyan részeg volt, hogy elvesztette a kötényit.

SZA: Az egyik ivott, a másik nem. Azt mondta valaki, ha nem fogod tudni a színeket, odalöklek, hogy jaj lesz neked!

1. Tizenkettőkor kezdődött az éjféli mise, az egyik ment így, a másik úgy.

SZA: Volt, aki összeverekedett, Zolti, s Marci választotta el őket.

E: Tudja, miko lányok voltunk, mentünk éjjeli zenét adni mi, magunk. Adtuk mi mindenkinek. Mi olyan marhaságokat csináltunk, hogy olyat nem csinált itt Vicében még senki. Elöl ment a pap, s hátul mentünk mi, s elkezdtük cibárolni a minisztránsokat.

Képzelje! Volt nekem egy testvérem, de meghalt. Mindig ment minisztrálni. S volt a harangozó, s a testvérem magába gondolta, meggyóntatja. Ment erre s arra, egyszer beül a testvérem a sekrestyébe, s azt mondja: - „Bácsika, ideje lenne, hogy gyónjon! – El is ment a harangozó. A testvérem egy kicsikét makogott. Aszongya: - „Nnnem emlékszik mmmás bűnjeire? - Észrevette a harangozó. Na, aztán, hogy mondják, adott a gyóntatónak, megverte. Albert atya, amelyiknek a szobra a templomnál van, mindig emlegette: „Amikor Vicében voltam, volt egy kisegítőm!” – Azt mondta a testvéremnek, hogy kisegítője volt. Van is könyv róla. Albert atya írt egy könyvet és belé van írva, miko volt Vicébe, volt egy kisegítője. Hogy mondják, nem vette komolyan Albert atya.

Még egyszer voltunk, egy augusztus vasárnapján gyónni. Aszongya a Szabó, - „Mi lenne Albert, ha már mindjárt vége lenne?”

Ebből bundás szőnyeg készült, én fontam sokat a földre, táblás ágyterítő, jó meleg volt.

SZA: Csináltunk gyapjúból pokrócot is. Meg volt festve minden színre. Volt piros, zöld, fekete.

R: Volt szürke gyapjú s fehér.

SZA: Akkor elvitték s megványolták. Olyan jó vastag volt.

R: Mutatják mostanában a televízióban is, hogy mi az a ványolás.

E: Nem tudom, amit elhagytak régen mind, ma szedik össze. Festőbe vittük. Rendesen festették meg. De van ez a bogyó is, amivel feketére szokták festeni.

 

Kibeszélték magukat az asszonyok, így hát rázendítettek egy nótára. „ Este van már, késő este, kilencet ütött az óra…”

 

E: Nem kell fonni, mert holnap mit dolgozunk?

Esik a fergetek, ázik a köpenyem

„Esik a fergetek, ázik a köpenyem

Gyere, kedves régi kis angyalom,

 Nyiss ki és eresz be!

S nem eresztelek be, kilenc óra után,

Eredj, ahol kilenc előtt voltál,

Csárdás kis angyalom.

S aki a babáját igazán szereti,

Akármilyen havas eső esik,

Mégis fölkeresi.

S lám, én az enyémet igazán szeretem,

Akármilyen holdvilágos este legyen

Mégse keresem fel.”

 

E: Tavaly miko jöttünk, annyit tudtunk, most hun van?

SZA: S miko 7-8 osztályos tanulók voltunk, akko jártak a diákok, s adtak éjjeli zenét a tanároknak. Ez mind akko vót.

E: Annus! Eszembe jutott, hogy melyik az az ének, amiko a pap is vót tavaly, na, melyik, a „Kis csónakom leng a Duna parton…”, ez volt az, igaz?

SZA: Aztán gyútották a gyufát háromszor. Ha gyufát gyútottak, az azt jelentette, hogy fogadtak.

E: Hogyha nem gyútottak, akkor nem. Nem tudták, hogy mennek. Akkoriban tényleg nagy divat volt. Volt, hogy kétszer, háromszor is gyüttek.

SZA: A legények, akinek volt barátja, szeretője, azok mentek.

Zörgetem a kiskapudat, holdvilágos éjjel

„Zörgetem a kiskapudat, holdvilágos éjjel,

Csak egy csókért jöttem hozzád, még ezen az éjjel.

S aludj, aludj szép csöndesen, nem zavarom álmod.”

 

S csend van a faluban, alusznak a lányok

„S csend van a faluban, alusznak a lányok

S csak egy kis ablakban látok egy világot.

S barna kislány levelet ír, küldi idegeny országba,

Katona babáját hívja szabadságra.

S ne hívj, kedves babám, nem mehetek haza,

Nyugat felé indulunk a harcba,

Kispej lovam csak előre, bátran, idegeny országba,

A Magyarországnak sehol sincsen párja.

S kicsi még a leány, a bölcsőben játszik,

S alig csöpörödik, legény után vágyik.

Gondja van a szép ruhára, meg a csinos járására

Csókot ad a legény a piciny ajakára.

Gondja van a szép ruhára, meg a csinos járására

A magyar kislánynak sehol sincsen párja!”

 

- Orsó, guzsaly, motolla,

vesztél vóna pokolra, ijujuju! –

 

- Ebből a kenderből mi készül?

SZA: Ebből pendely lesz most. Meg fogjuk szapulni, fel kell motlálni.

E: Aj, ez a kender, ez egy fertelmes munka. Pláne egyszer elvetik, kibújik, kinyűvik, összekötik, béteszik a vízbe, kimossák, meggerebelik, meghehelik. Ah, áldott Úristen! Akkor fonni, szapulni, eszkavátára tenni.

R: Nem csak a vízbe teszik bé, meg a tóba.

SZA: Meg kell szapulni, aztán megtekerni, miko megszáradik s gombolyítani, volt régebben olyan vetőszeg. Szőttünk belőle törölköző, zsákot, törlőkendőt.

E: Megvan még az eszkaváta, vagy elhánytátok? (szövőszék)

- Mitől lesz világosabb?

E: Akko egy nagy csőbe beleteszik, van egy üst, abba teszik a hamut és akko főzik.

R: Dehogy, az üstbe teszik a hamut! A cseber tetejére teszik.

E: Igen, igen. Van egy olyan vászon, azt megtöltik hamuval, mindig tőtik 6-7-8, attól függ milyen az üst, avval le is forrázzák, de le is folyik alul. S akko azt úgy hagyják estétől reggelik, s akko azt úgy szokták mondani, megköt, megkelt. S másnap akko kimennek a kútra, s kimossák. S másnap akko súllyal teszik el, mind öblögető vízbe.

SZA: S úgy csináltuk, kicsit derelődjön meg, amiko voltak a hidegek. Ha megfagy, akkor annál puhább.

E: Lássa, ez szőve van, de ez gyapot. Aztán volt nálunk len, abból lehetett szép abroszokat, kendőket csinálni. Ez a guzsaly a Manyi nénié.

SZA: Nézzétek a guzsalyomat! A talpát még Marci csinálta, amikor élt. Kérdezd meg Marikát, még együtt is jártunk a fonóba. Akko voltunk vagy harmincan, az iskolánál. Volt a Szabóné, Pataki Ida, a Kertészék, vót-vót, sokan. A papné csinálta. Aranka még nem volt férjhez menve.

E: Azt mondták, hogy adnak valamilyen segélyt azoknak, amikor volt a háború. Mikor az oroszok voltak.

R: Az oroszok, miko benn voltak az oroszok.

SZA: Ha nem kapunk az oroszoktúl, kapunk a magyaroktúl. S ha nem kapunk a magyaroktúl, s az oroszoktul, kapunk a románoktúl. Valahonnét kell kapjunk!

M: Most adnak valamit a magyaroktul, hogy megcsináltatták meg ezeket a papírokat.

SZA: Há, olyat, akinek az apja meghalt az első világháborúban.

E: Az én apám megszökett. Itt volt a kertben egész éjjel. Itt volt a muszkáné. De négy gyerek volt. Édesapám katonaruhástól, mindenestül itt volt. Az az asszony annyit beszélt nekik, annak aztán eleresztették. Édesapám nemhogy elbújt volna, ő még kiáll, hogy lássák meg az oroszok.

Búsúlj Teréznek ott halt meg az apjok.

Ez az én mulyám, felesleges volt. Nem tudom én, csak aztán azok szöktek még meg, ahol az egyik református volt, a másik katolikus.

R: Nem akarta, hogy vénlány legyél!

M: Akarta, hogy beszéljék magát is a faluba!

E: Igen, aztán azt akartam még mondani, kijöttünk a templomból, a templom előtt azt mondja, hogy menjek fel hozzájuk, Zolti, és akko másnap román temetőnél haza. Én ott laktam

Marika nénin fejül, ott a Piroskáék. S akkor mondom neki: - „Én biza nem megyek!” - Aszongya: - „Miért kacagtatom ütet?” – „Hát, te - mondom -, én kacagtattalak, nem te kacagtattál engemet?” - Hogy én kacagtattam ütet, hogy nem mentem véle haza. Én nem is mentem három hétig, pedig közbe elszökött Irén, a sógornőm, három hétig nem mentem, hogy aztán nem esketnek meg. Vasárnap este megszöktem és hétfőn mentünk, hogy adjon össze a pap. Akko nem éltünk vadházasságba. Zolti nem akart menni oktatásórára. Háromszor kellett menni. Nem is tudom, miket mondott a pap.

1. A mostaniak nem tűrnek.

E: Én több rosszra emlékszem, mint jóra. Énnekem volt idő, megszámlálhattam, hogy hány téglából volt kirakva a ház. Kikergetett.

SZA: Én is kaptam egyszer egy szájast, s többet nem szájaltam.

E: Ha, nem ivott, ilyen ember nem volt még egy! Kikergetett! Ebútam a ház megett, s volt időm megszámolni, hány téglából raktuk ki a házat.

R: Amikor mérges volt, a mérge nagy volt!

E: Ne féljetek, én, ha kimentem, kimondtam, amit gondoltam! Azt mondta valaki, „mondd ki, meglásd, milyen jól fog esni!”

SZA: Van egy ilyen román mondás: „A szája veri meg a fenekit!”

E: Nálunk most nem is isznak annyit az emberek, mint régen. Eszembe jutott, mikor volt az édesanyádék lakodalma. „Dani fiam, én fázom! - Mért ittál annyit?”

Egy időbe annyi discó volt itt, úgy untam már!

A mi időnkben, amikor 16-17 évesek voltunk, annyi volt a nép, telis-tele volt a Kultúr, annyian voltak, hogy nem fértek. Nem lehetett táncolni. Karácsonyba, a templomba telis tele volt. Annyian voltak, hogy a lányok szépen kétfelől a padokba. A padsorok közt álltak, nem fértek a templomba, annyian voltak.

- A csillagnak nem volt valami éneke?

SZA: „Erre, erre csak utánam,…” egyszer Vera elkezdte: „Nincs a Jézusnak subája…” Tévedett, de hang, mind csak az.

 „Erre, erre csak utánam, nem lesz soha fehér szárnyam,

Elterjedt már messze híre, vár Jézuska mindenkire.

Ide jöjjön, aki szegény, itt fakad a szívbe remény.

Ide, akit sújt a bánat, itt fel éjjel igazára”

Akkor felkeltek a pásztorok s mentek arra, aztán énekelték:

”Ez az éj a csodák éjje, muzsikál…”

S akkor kezdtek hozzá a rendes muzsikások. Viski Márton, s a többiek.

E: Emlékszek, Ilonkának testvére kicsi gyermek volt. Rendes kicsi gyermek volt a bölcsőbe. Bé volt téve a bölcsőbe, 1 éves volt.

 

SZA: Ezt énekelte az első pásztor:

”Ez az éj a csodák éjje, muzsikál az erdők népe,

Azért volt a csillag élen, angyalkám én megyek véled!”

 

Aztán jött a második:

„Megyek én is, de mit vigyek, az éjszaka, havas hideg.

Kárognak a sötét varjak. Báránykámra mit takarjak”

 

A harmadik énekelte, hogy:

„Kis királyom számon-bánom, bizony kopott a dolmányom.

De a lelkem tisztán ragyog, itt nálad oly boldog vagyok.

Szent Józsefnek a szemébe, örömkönnye csordul ki éppen.

Végigperdül a szakállán, mennyei gond van a vállán.”

 

Aztán az angyalok énekeltek:

„Született egy fehér bárány, szent karácsony éjszakáján.

Ezüst hangja, gyere, halljad, kicsi testét betakarja.

Háza akol, ágya jászoj, de meglásd, ha vele játszol.

A szívedről olvad a jég, boldog leszel, mint soha még.

Ez a bárány, égi bárány, egyetlen a világ táján.

Nem kell néki suba, pólya, szeretet a takarója.

Nem kell néki, ital, étel, csak a szíved melegével,

Járulj elé, úgy imádjad, mosolyából a fény támad.

Gyertek ide édesanyák, kérjetek az égi anyát.

Erőt rátok ő árasszon, hunyóban is királyasszony.

Gyertek ide édesapák, a szent család példája áld.

Drága képét imeljétek, kis családtok szeressétek!

Jöjjön, aki jóra vágyik, e szép földi Mennyországig.

Mindenfélét Betlehemben, irgalom van kegyelemben.

Mindenkinek jut hely szépen, kis Jézuska szent szívében.

Úgy gyertek, mint hazafele, legyen a szív dallal tele.

Kiáradt a dal belőle, visszhangzik a világ tőle.

Üdvözlégy te Égi gyermek, dicsőség az Úristennek!”

SZA: Ezek mind muzsikásokkal voltak.

M: Miko már münk voltunk gyermekek, nem voltak muzsikások, csak úgy énekelték. Voltunk 5-6-an és énekeltük. S ezek úgy kivesznek. Mostaniak, már nem veszik. Össze kéne gyűtni egy füzetbe.

SZA: „Mennyből az angyal”-lal kezdtünk, s akko a végén „Dicsőséget…”, akko az első tura végig ment, 1., 2. , 3., 4., 5., angyal, akko énekeltük aztat, hogy „Betlehmi pusztán…”, s akko megint kezdődött, s akko „Fel nagy örömre…” s mind úgy. Nagyon szép volt. Bé volt úgy osztva.

E: A templomban volt karácsonyfa, nem volt feldíszítve, csak úgy oda volt támasztva. Régebb a padok közt is vót. Ágak, nem voltak feldíszítve.

SZA: S nagyon szép volt, a fejünkön koszorú is. Be voltunk öltözve, én el is tettem, mert voltam menyasszony is. Nagyon megfigyeltem, tudtam, hogy kell.

- És hogy van az a harang mellett éneklés, ott fenn a toronyban?

SZA: „Csendes éjjel ott az égen, arany hajnal pírja ég,

Tán a nap van hullófélben, nem a rémült pásztornép.

Elé angyal sereglik, szózat hangzik égi nyelven,

Pásztorok, ne féljetek, örvendezzen szívetek!”

 

Ezeket éjfélkor fenn a haranglábnál énekelték. Éjféli miséről, miko jött ki a nép. Ott énekeltük:

„Jöjjön ki ébresztett fel álmomból,

Hogy angyal volt, észrevettem szaváról.

Oly fényes volt, hogy én tűznek gondoltam,

Betlehemet emlegette, hallottam.”

 

Volt ott fenn a Peti András, Minya Dávid, … Gyula. Én, mint egy semmiség, mindig ott voltam közöttük.

E: A tavalyi virdzsilt, látta? Én mondtam Ilonkának, a te urad pontosan olyan, mint az én Zoltim volt. Ő hozta a három purdét tavaly, Ilonka. Hogy elhagyta az ura, és ide jött három gyermekkel.

Volt egyszer egy virdzsil e féle, mint a fonó, no és ott elmentünk Ilonka nénivel, maszkurásnak. Kádár Lászlóné. Mondtam Zoltinak, hogy el kell, menjek Ilonkához, mert kell kürtöskalácsot sütnünk. Nem kürtöskalácsot sütöttünk, hanem akkor már kellett készüljünk azon estére. Maszkurásnak. Képzelje el, tíz méter anyagot összevarrtunk egy szoknyának nekem. Akko egy harisnya, rossz blúzokba. Elindultunk, mint két rossz cigányasszony, vittünk tarisznyát is, málé volt benne, főve. Mentünk, hogy adjanak nekünk. Adtak pálinkát is. Úgy fel voltunk öltözve. Azt mondta Sányi bácsi: - „Üljetek a seggetekre, én megleslek, megijesztelek!” - Azt mondta Ilonka: - „Emma, bizony Isten, ha jün Sanyi, én úgy megütem!” - aszongya. Na, menjünk onnan. Á, ne menjünk bé, mert megtudják, hogy kik vagyunk. Aztán kijütt a Pista, Róka Pista. De aztán utánunk jött a pap is, mert meg volt híva. Bement a pap is, kijütt Róka Pista és csinált fényképet. Ott van Ilonkánál, el kell kérjem, hogy legyen nekem is! Hogy hogy volt, mint volt, ki volt maskurásnak öltözve. De a Zolti kérdezte: - „Emma, nekem nem hoztál kürtöskalácsot?”

- Hogy kapták a csúfneveket, akinek van?

R: Itt mindenkinek van. Nem tudom.

E: Nekem Szikra, anyósomról van. Az apósom volt Borták, és állj meg, meg Barcsai, mert kellett menjen szavazzanak és mind kiabált: - „Éljen Barcsai Tamás! – és akkor mind mondták, na, mük Barcsai, Barcsai.

SZA: Nekem Baskó.

Ablakidnál barnakislány

„Ablakidnál barnakislány, hej, jó estét, jó estét.

Szállást jöttem kérni hozzád, hogyha beengednél.

/:S mindenféle csavargónak szállást nem adhatok,

Nincs itthon az édesanyám, hej, csak egyedül vagyok.:/

De azért a szép szavadért, hej, téged beengedlek.

Széket adok, leültetlek, szépen lefektetlek.

/:Csipkés szélű paplanyommal szépen betakarlak.

Átölellek karjaimmal, hej, reggelig csókollak.:/

 

Nincs szebb lány a magyar lánynál

„Nincs szebb lány a magyar lánynál

S vékony karcsú derekánál.

/:Olyan vékony, mint a nádszál

Maga jár a legény után.:/

Maga mondja a legénynek,

Vállaljon szeretőjének

/:Jól van kislány én nem bánom

Csak az anyád ne sajnáljon!:/

S még az anyja nem is tudja,

Hogy a lánya milyen csalfa,

S majd meg nem sokára.

 Legény jár az udvarába.

S majd meg nem sokára.

Mikor sír az unokája.”

 

A malomnak nincs kereke

„A malomnak nincs kereke,

Még is lisztet jár, mégis lisztet jár.

Tiltják tőlem a rózsámat,

Még is hozzám jár, mégis hozzám jár.

Volt nekem egy szép szeretőm,

De az olyan volt, de az olyan volt.

Ha egy nap nem láttuk egymást,

Négy nap beteg volt, négy nap beteg volt.

Ötödik nap megkérdezte,

Mi a bajod volt, mi a bajod volt?

A szívemet a szerelem,

Körülfogta volt, körülfogta volt.

Addca rózsám a kezedet,

Forduljunk egyet, forduljunk egyet!

Aztán menjünk ki a kertbe

Hogy szedjünk meggyet, hogy szedjünk meggyet.”

 

„Erdő, erdő, erdő, Marosszéki kerek erdő…”

 

Aranyos kis Bözsikém, amíg hozzád jártam

„Aranyos kis Bözsikém, amíg hozzád jártam,

Ablakod alatt, de sokszor megálltam.

Szagolták a muskátli, rezeda virágot,

Én meg a szobában csókoltam a szádot.

 

Aranyos kis Bözsikém, majd fogsz te sírni,

Mikor engem katonának fognak vinni

Elrabolnak tőled egy vasárnap este.

Sok számos csókodért áldjon meg az Isten!

 

S aranyos kis Bözsikém, amíg hozzád jártam,

Ablakod alatt sok mosatlant láttam.

/:De én aztat nem hányom szemedre,

Én meg a jó anyád, vágja a fejedbe!:/

 

Anna kérésére:

„Egy rózsafán megszámláltam száz rózsát,

Századikat elküldöm én tehozzád.

Közepébe beleírom nevemet,

Neked viszem, ha nem szeretsz, elengedsz…”

 

SZA: Régen sok pendely volt az asszonyokon, hogy legyen fara.

E: Régen jöttünk ki a templomból, és láttam, valakinek törölközö volt. Tudom is, hogy kinek. Így egy madzaggal össze volt kötve, de az elszakadott, és kilógott a törölköző, egy zöld csík volt.

SZA: Sok alsószoknya volt, kettő. De most csak veszünk egy kombinét, egy alsószoknyát és vesszük a bő köntöst.

- Mi az a bő köntös?

R: Hát szűk szoknyához csak egy kombinét lehet venni, meg egy bugyit. Ami alá többet lehet, az a bő köntös.

E: Akko, amikor férjhez mentem, negyvenhárom kiló voltam. A szövetkezetben mérettem meg. Valamelyik nap megláttam magam a tükörben, mondtam is Rózsának: „Istenem, ez én vagyok?”

Voltunk a lakodalomba, ahol még tűntettünk is. Amikor volt a Marciéké. Ott maradtunk nígyen mosogatni. Áj, az istókját mi csak azér jöttünk, mosogatni? Akko kimentünk, mondta Pista: - „Tűntessetek, tűntessetek!” - Feltettük egy táblára: „Tűntetnek a mosogatók!”

Marika: Akkor volt szép a lakodalom, amikor mentek vissza nálunk még másnap ilyen menet volt. Pista báty felöltözött menyasszonynak, s mamó – nyugodjék – vőlegénynek.

E: Hát, amikor béfogták a járomba Tóth Ilonkát, a Marika lakodalmán.

SZA: Ilonkáék lakodalmán kicsi szekérbe béülve Anna is, Marci is, én is, és János is. Hej, de eltáncoltattuk akkor a lányt!

Marika: Akko volt így, de most mennek a vendéglőbe és gátá.

SZA: Éneklik, amiko viszik a mennyasszonyt:

Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom

„Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom,

S nem seper már többé az én gyönge karom

Sepertem eleget, seperjen már más is.

Öleltem a babám, ölelje már más is.

 

Istenem, Istenem, édes jó Istenem!

S mikor lesz én nékem szép szabad életem?

Akkor leszen nékem szép szabad életem,

Mikor a babámat, a kedvemre ölelem.

 

S verd meg Isten, verd meg a szeretőm házát!

De még jobban verd meg a benne lakóját!

Azt se mindegyiket, csak az édesanyját,

 Miért nem engedi, hogy szeressem a lányát?

 

Két út van előttem, melyiken induljak.

Két szép szeretőm van, melyiktől búcsúzzak?

/:Egyiktől búcsúzom piros pünkösd napján,

A másiktól pedig halálom óráján../

 

- Nem verekedtek a fiúk a lányokért?

Marika: Dehogynem! Hogy mondta itt János bácsi Marci bácsival, régebb mennyit verekedtek régebben ők a lányokért! Ha jött egy idegeny falusi, mindjárt összeverekedtek.

- Ki választott, a lány?

SZA: Hát, a lány választotta, ha nem kapott, nem futott el!

E: Jött ez a Gábrica Gábris, meg is verték. Jött a romány templomig, megcsókolt és mondta: - „Na, menj te most haza!” - Másnap a faluban, Gábris a Kultúr udvarán feje békötve, állnak a kertbe és várták a rendőrt. Mondtam: - „Ha elkísértél volna hazáig, nem csak a romány templomig, nem állnál itt a kertben!” – Na, legközelebb találkoztunk, mondtam neki: - „Menj te most szépen haza!” - Voltunk a kollektívnál dolgozni, úgy szígyelte magát.

SZA: Én is voltam a Csányi Árpival, s amikor a hídon vagyunk, jött az Baskó Gyula. Az megölelte, s odavágta a földre, hogy csak. Én voltam alul. A ruhám ott is maradt, a selyem rakottas. Alig tudtam kihúzni. Aztán futás, s verekedjenek. Akko kezdődött már a baj, amikor legény volt.

De még aztat is énekelték:

Kifelé áll a szekerem rúdja

„Kifelé áll a szekerem rúdja,

Édesanyám, nem tehetek róla.

Bocsásson meg, ha rossz lánya voltam.

Hogyha sokszor megszomorítottam.

Megbocsátnám, de már nagyon késő,

Hull a könnyem, mint a záporeső.

 

- Édesanyám, kísérj ki!

Kísérnek az idegenyek,

Mert te kezet adtál velek! Ijujuju! –

 

- Fehér galamb szállt a házra!

Édesanyám, Isten áldja!

Isten áldja nem örökre, visszajövök én még ide! Ijjujuju!

 

E: Édesanyám nem volt itthon, mikor megszöktettek, Kolozsvárom volt. Miko hazajött, azt mondta: - „Emma, amilyen virágot szakasztottál, olyat szagolsz!” – Soha íletemben nem panaszkodtam. Összevesztünk, elszaladtam, igaz, de nem volt, hogy én valamit mondjak. Én, meg fogadtam azt a szót, soha, soha nem mentem.

SZA: Én se mentem soha panaszolni. Minden nap mehettem volna. De, aszontam: - „Ha fát vág rajtam, akkor is ott ülök! Ha kitesz az ajtón, megyek vissza az ablakon!”

E: Egyszer Rózsikát megvertem. Valamit anyósom mondott. Rózsika kicsi volt, s mind úgy jöttek három évre. Van a Marikám, a Jutka rá egy négy évre. S megvertem, s elkezdett sírni. S azt mondja anyósom: - „Na, hadd el csak – anyósom székely asszon vót s olyan urasan beszélt –, megverted,” - s mit tudom én mi. Én meg csak felkaptam Rózsikát, ki a kerten, végig a temetőn, ahol mondta Zolti, hogy haza tudok-e menni, elmentem haza véle. Semmit, se ő, se én nem vittem, úgy hazamentem. Már akkor Zolti brigádos volt, mire hazament, mi nem voltunk otthon, ü nem küdött el. Másnap jön sógor bátyám, kezdte. Én mondtam neki: - „Idehallgasson! Én nem magától gyüttem el, hanem Zoltitul.” - De, Zolti annyit nem mondott: - „Állj ki, azt gyere!” - Semmit, semmit!

SZA: Elmentél csapatba, menjél vissza nyugatra!

E: Rózsika miko meglátta, három éves volt. A nyakába szökött, apu, apu. De engem Zolti nem hívott. Akko még elfutottam, és többet soha, míg a világ nem futottam! Én azé, hogy menjek vissza! Na, akko nem menyünk!

SZA: Régebben mentek az úton és énekeltek, rikoltoztak, de most nincs semmi.

Marika: Régebb mentek az utcán, de most beülnek az autóba, hol is?

Na, Szőllősi Annuska néni most rákezdte:

Le az úton le, le, le,

Éppen a híd végére.

Ott árulják a rózsát,

 A pünkösdi violát!

 

Gyere, Emma, vigyél párt!

A Zoltinak bokrétát!

Hogyne tennék a szegénynek.

Annak a szép legénynek! Ijjujuju

 

Aki ide bámészkodik,

Az is ide kívánkozik.

Ide biza ne jöjjen!

Vagyunk mi itt elegen.

 

Az asszony a kapuba,

Megcsókolták hajnalba.

 

Nem jól mondtad, nem találtad.

Izélje meg apád a szádat!

 

Az asszonyok összegyűltek,

Legényt, s leányt lebeszéltek,

Elmehetnek mátúl Bukra,

Megfőtt már a tört fuszulyka! Ijjuju.

 

A vicei templom előtt,

Három ágú diófa nőtt.

Három ágú, hat levele,

A babámnak szép a neve.

Szép a neve, szép a magas szép termete. Ijjuju.

 

A mennyasszony gyöngyöt fűz,

Ég a szem, mint a tűz.

Ha az enyém úgy égne,

Száz aranyat megérne. Ijjuju.

 

A mennyasszony szép virág,

Koszorúja gyöngyvirág.

Boldog az a vőlegény,

Ki azt mondja, az enyém.

 

E: Miko jöttek ki a templomból, akko is rikoltoztak.

SZA: Vőlegényem nem csúnya,

Olyan, mint egy bokréta! Ijjuju!

 

Áldd meg Isten, azt a papot,

Aki minket összerakott!

Soha nem szerettük egymást,

Mégis ránk mondta az áldást!

 

A vicei templomkertbe,

Ott legel a babám ökre.

Az van írva a nyakába,

Én vagyok a babám párja! Ijjuju.

 

E: Nálunk régen olyan szép volt a karácsony. Karácsonyeste elmentek a lányok a lányokhoz kántálni. Egész este zúgott a falu. Más öste, elmentek mind a házaspárok, egyik a másikhoz. Akko este mentek a legények s a lányok, a muzsikással. Egész karácsonyba zúgott a falu.

SZA: Ne félj, régebben nem volt parketta, volt tapasztos is, volt kártányos is, mindenféle volt, táncoltak, s az jó volt. Most nem jó. Nem mennek táncolni.

Marika: Most végigmegy a falun, s nem hall semmit.

1. Emlékszek, édesanyámék elmentek kántálni, volt amelyik megríszegedett, elvitték haza, s folytatták tovább. Olyanokat kacagtak. Volt a szomszédba egy öregasszony, Marika. Megvette a koporsóját és befeküdt a koporsóba, felöltözött s úgy. Édesanyámék ott voltak a Kandiáson. S azt mondta: - „Most sirassatok el engemet, hogy halljam, hogy hogy lesz!” - Egyik jobban be volt rúgva, mint a másik, úgy siratták a vénasszonyt. Mikor meghalt, biztos nem volt úgy elsiratva.

- A muzsikás, mit jelentett?

SZA: A hegedűs, a brácsás, s a bőgős. Mind a hárman mentek.

E: Mentek a koszorúslányok, mentek a vőfély után. Milyen szép volt a lakodalom! Megkezdődött vasárnap délbe. Reggel megeskették a menyasszonyt, volt nagymise.

1. Még hétfőn is tartott a lakodalom, a mulatság.

SZA: Miko volt szombaton, elmentek. S vasárnap a templomozás után, miko megjöttek már, volt gulyás főve, ilyen paprikás.

E: Miko volt a lakodalom, mindenki vitt tortát, vagy tésztát. Egy tájba hítták az egész falut.

SZA: Először csak a rokonok mentek, de aztán hítták az egész falut. Aztán úgy volt, mint a tisztelendő mondta, a gyermekeknek külön asztal volt téve. Úgy volt itt is.

Marika: De sok esküvő volt. Ha nem volt tyúkod, kellett venni, hogy vigyél.

SZA: Marciéknál volt. Vagy kilencven tyúk. Sok gyűlt. Egy hétig készítettünk a lakodalomra. Egyik volt, s egy hét múlva megint egy lakodalom. Addig elszélesztettük őket. Mind mosogattunk Vízkereszt után. Aztán megint volt egy ünnepély. Megint mosogattunk egy hétig. Akko volt jó, nem mind most.

Marika: Most kényelmesebb!

- Mi volt a lakodalmi menü?

SZA: Aj, mind házilag volt csinálva. Volt fasírozott, volt potyalt hús (rántott.) Akko volt tepertő, volt májas, szalade (szalámi). Volt, ahol volt még véreshurka. Marciékéba még voltak nagy pánkok. Nem tudom, növelő port tettek bele, az úgy ki degedett, ne!

Marika: Az tudja, mi volt az? Képviselőfánk. S akko tudja, mit csináltak húsbul. Darálták meg, s tejjel dagasztották, meg szodabikarbonáttal, s akkor azok nőttek úgy meg.

E: S akko még volt húsleves, sülthús, volt s pityóka. Disznósült, bornyú vágva. Akko aztán hozták a tésztát, összeszedték a pénzt és este volt a töltöttkáposzta. Kiáltották ki, járták a házakat, s adták a borítékot. Volt, aki adott üres borítékot is - mondták. Elég baj.

Legtöbbet a Kultúrba volt, de tartották háznál is. Régen-régen a csűrben, ahol lehetett, tartották. De aztán a Kultúrba volt. Egy hétig volt a szakács. Bort, pálinkát hoztak. Cukros pálinka.

R: Régebben még sör se volt.

E: Minden asszony kezében egy csupor megtöltve pálinkával, s aki nem ment a lakodalomba, mentünk az utcán s kínáltuk meg.

SZA:

Akinek most kedve nincs,

Annak egy csöpp esze sincs! Ijujuju!

 

SZA: Aztán bontották az asztalokat. Körbe meghagyták az asztalokat, ahun volt tészta még. Aki akart még tésztát, húst ehetett. Közbül táncoltak. Ne félj, annyian voltak, hogy táncoltak. Marciék idejében még sátor is kellett. Annyian voltak, hogy nem fértek a Kultúrba. A Kultúr udvarán künn felállítottak még egy sátrat is. S a reggel felénél volt olyan káposzta, meg sült, a csirkehús, ami még megmaradt. Akko délre volt a gulyás, a krumplipaprikás.

E: De, ételtől nem volt senki beteg. Jaj, Istenem!

R: De, részeg ember volt elég!

SZA: Mentek a templomba, a templomból mentek a Kultúrba. Ahányan meg voltak híva, mind mentek, volt, amelyik hazament és kialudta magát.

„Ki se józanodok, újra berúgok.

Ha egy kicsit iszok, mindjárt részeg vagyok.

Ilyen nékem a szokásom.

Szeretem a pálinkát, az üveget, s a pohárt!

Szeretem a más asszonyát!”

 

Nem, nem, nem, …

„Nem, nem, nem, nem, nem, nem,

Nem megyünk mi innen el,

Míg a gazda, házigazda

Furkós bottal, ki nem ver.

 

Furkós bottal, fejszenyéllel,

Hadd beszéljünk a fejével,

Nem, nem, nem,

Nem megyünk mi innen el!

 

Ha nem tetszik a gazdának,

Hogy mi itten mulatunk,

Hordja el a házat innen,

Mert mi itten maradunk!”

 

SZA: Teréz jár le Margitékhoz, s Emeséhez.

- Üzentünk neki, hogy jöjjön, várjuk!

E: Én tavaly gripás voltam, azé nem tudtam jönni. De úgy bánom, mér nem jöttem.

 

SZA: ”Dombon van az özvegyasszony háza,

Benne van a lánya vetett ágya.

Benne van a selyem ágy, bársonytakaró,

Ez a kislány, hej, de belevaló...”

 

E: Melyik, csak mondta egyik nap, hogy Csányi Pista megvette a Cira Marikáék házát. Tát Ica mondta. Melyik nap volt nálunk? Tegnapelőtt.

SZA: Há, megveszi, jól teszi!

E: Eladó a Töviskertbe, a Fátyolé is. Éviék is megvették azt a… Gyuláét.

Marika: Péter báty régtől kérte, de azt mondták, nem eladó. Aztán az ura mondta, ha Petráék veszik, nekik eladja. Ha idegeny veszi, az lezárhatja az utat, akkor a kútra se lehet járni. Gábris rendbe teszi azt a házat.

E: Az ott nagyon jó kert. Olyan jó málé termett ott. Emőke azt mondta Pistinek, ha nem vesz itt, Vicében házat, elválik. Építkeztek Kolozsváron, azért kellett eladni a másikat.

 

Készülődnek az asszonyok. Szedjük össze a guzsalyokat, hogy eltegyük a következő alkalomig.

1. Ki csinálta azt a tiédet olyan cifrára?

SZA: Azt a Vince Albert. Nem olyan szép, mint az enyém! Nézd meg a tulipán szélét, milyen szép, s mindenféle. Még itt is meglátszik, melyik a szebb. Attól függ, melyik legény csinálta. Mit akart a lánytól?  A lány szívét. Elkapta mindenestül. Annál cifrábbra csinálta.

R: Az halt meg?

SZA: Nem, a Vince Zolti, de nem a pap. Itt volt Ilonka néni, gyászolta.

 

E: Én voltam az iskolában a legrosszabb, s ennek a férje. Bézárta a tanárnő a terembe s ment haza. Négy órakor jön, majd kiengedi. Meglestük Hajnival, miko ment ott a kútnál. A fiúk kimásztak az ablakon, mire visszajött a kisasszony. S a tinta kiborítva s leesve papírgaluskával a padról. Én voltam a legrosszabb az iskolába. A legelső padba tettek, a szégyenbe. Mellettem ült, s lehajoltunk a padból. Aszongya: - „Emma, én látom, te látod?” - A lányok közöl én voltam a legrosszabb, s a fiúk közül ő.

R: A jókat oda ültették, mind!

- Abban az időben hordtak bugyit?

E: Persze. De azért lestük meg, mert mindig így tette a lábát, keresztbe.

R: Persze, a tanárnők mind. Volt nekünk is. Akko már hordtak. De abba az időbe még tényleg volt, akinek nem volt. De igaza van, volt, aki nem. Édesanyám szógált sokat, ő cseléd volt városon, neki volt. De voltak napszámosok, akik bugyi nélkül volt. Beesetek a pajta hiúján s nem volt rajtuk.

SZA: Hiába mondjuk, hogy volt, régen nem volt, na, Úgy volt, ahogy volt.

E: Úgy mentünk a templomba régebb. Keresztanyám ült a padban, s így volt átkötve a kendője, s a keze benne. Keresztben a mellkasán, s belé dugva a keze, hogy ne fázzék. Direkt úgy igazították meg.

Marika: Mind úgy kötötték a nagy kendőket, hogy nem lehetett megállapítani, hogy állapotos?

SZA: Persze. Úgy hordták. Már rég megszült, s a kendő még mindig úgy volt. Van két kendőm gyapjúból, s nem tudom, hol van. Meg kell keresni.

E: Ennek a Rózsának az anyja, mindig igazította, hogy nem volt jól a kontyom. Odatettem Irént, egyszer erre húztuk, egyszer arra, sehogy nem volt jól a kontyom. Régebb az is számított, a konty.

- Kendőt mikortól kellett hordani?

SZA: Ahogy felkontyolták, gátá. Többet nem. Elment, s a nászasszony felkontyolta. S vittek egy másik asszonyt, hogy csúfolják meg a vőlegényt.

E: Igen, a vőlegény megismeri magáénak?

SZA: S volt, amelyik nem ismerte meg. Letakarták egyből. Lepedő, s abrosszal, s akko vitték a másikat. Volt, amiko vitték a másikat, azt elfogadta, s vitték az övét, s azt nem fogadta el, nem ismerte meg. S volt a menyasszony hajában szalag, itt két copf, s akko aztat tették bé a hajába. S az új menyecskének volt egy kendője, jegykendője, s azzal takarták be.

E: Édesanyámnak még megvan a jegykendőse, az a selyemkendő.

1. Az a vastag selyem?

E: Az, még megvan. Piroska anyja édesanyámmal barátnők voltak. S édesanyámnak volt még zöldben is. S én eladtam egy cigányasszonynak, s vettem helyette két sárga kendőt. Senki nem dicsérte meg, csak Rubinka anyósa, minek híják, Borzás Anna: De szép sárga keszkenőid vannak!

Marika: Édesanyának is volt olyan kék, szép selyemkendő. Azt hiszem, Dávid bácsi s Marika néni hozta édesanyának. Olyan kék, piros rózsával. Nem is erőst járt vele édesanya. Van ott, ha össze kéne szedni a keszkenőket, drága Istenem!

E: Édesanya mikor azt a zöldet átadta nekem, az sose volt kimosva, én rögtön kimostam.

R: Azok, kényesek voltak a mosásra, s a vasalásra. Régebben az emberek nem is mosták annyit a ruhákat.

SZA: Régen a szép ruhával csak a templomba mentek. Mentünk a bálba, amelyikkel mentünk aratni.

E: Régebben mentünk a bálba, édesanyám varrt nekem egy kötényt, olyan fehéres mellyes kötényt, nagy fehér babbal. Olyan büszke voltam, hogy ki vagyok én. Ez a kötény 30 éves, még édesanyám varrta.

SZA: Ezt is édesanyád varrta. S még van egy.

R: Az enyémet én varrtam.

SZA: De ügyes vagy.

- Mikor jönnek legközelebb?

SZA: Péntek este. Ezután péntek este jövünk.

„Péntek este, de szerelmes egy este.

De szerelmes lánnyal voltam az este…”                                                  

Na, jó éccakát! Elnézést a zavarásért!

Marika: Te, békapcsoltad, s minden hallszik, amit itt beszéltünk? – kérdezi Marika, Pétertől.

 

Hallszik! Igen! Ez volt az első felvétel a fonóból. Az elején elmondtuk, felvesszük a dalokat, a beszélgetéseket. Az egész fonó a hangulatát szeretnénk megörökíteni, ahogy annak idején zajlott. Az a nagyszerű ezekben a felvételekben, hogy menet közben teljesen megfeledkeztek róla. Látni és hallani, ahogy bemelegednek az asszonyok a beszélgetésbe, mindenről és mindenkiről beszélnek, mint „régebb”. És ez így van jól!

Emma néni mesél

 

Marika besegít Róza néninek

 

Szőllősi Annuska néni a guzsalyával

 

A guzsalyok faragott „talpai”

Minél cifrábbra faragta a legény, annál jobban szerette azt a leányt

 

Vice nekem olyan, mint egy nagycsalád. Biztosan itt is előfordulnak ellentétek, viták, kiengesztelhetetlenségek, mint bárhol másutt. De jelen van a szeretet, a megértés, az egymásrautaltság, a segítségnyújtás. Én természetesen a szebbik „arcát” láttam és élvezhettem. Bárkihez fordultam, mindig kaptam segítséget.

Az egyik szomszédunk volt Emma néni és fia, Zolti. Emma néni igazi falusi nagyhangú asszonyság. Vidám, beszédes természet. Mindig van valami története vicces, tréfás csínytevésekről. Persze, fiatalkorában leginkább ő követtel el ezeket. Sokat lehet nevetni, tréfálkozni vele. Ha a kerítésen át, oda-vissza beszélgettünk vele, a szomszédasszonnyal, az egész utca zengett. A fél falu hallhatta, hogy miről diskurálunk. Gyönyörű fiatal diófája ágai átnyúltak hozzánk, a még zöld diót a gyerekek előszeretettel ették le róla. Zolti érdekes természetű volt. Ha, Emma néni távolt volt - például valamelyik lányát látogatta meg-, akkor Zolti mindent ellátott a ház körül. Fát vágott, kapált, ásott, szőlőt metszett, amit éppen kellett. Szép csendben elvégezte a dolgát. Barátságos, beszédes ember ő is. De, ha a mama itthon van, akkor igencsak hangosan értekeznek egymással. Zolti olyankor leginkább a falut járja. A lovával nem a legjobb a viszonya. Szegény lovat igen csak elverte egyszer-kétszer, nem tudni miért, vagy ki helyett. Viszont tavasztól őszig a lovaknak is jó dolguk van itt Vicében. Egész nap valamelyik réten kinn legelhetnek.

Itt még mindenki szabad életet él. A gyerekeknek paradicsomi környezet egy ilyen falu. Nincs határ. A dombokon, szabadon járhatnak-kellhetnek. A faluban mindenki ismeri őket. El nem vész, egyetlen gyermek sem. Végtelen szabadságot élveznek kinn a természetben. Elmennek tavasztól őszig a Réz kúthoz, a Krucsára, virágot szedni, málmát szedni, gombát gyűjteni, bármit, amit a természet ad. Amikor már nagyobbak, felügyelet nélkül is bebarangolhatják a dombokat. Ha játszani, bújócskázni akarnak, nem az udvarban teszik, hanem irány a domboldal, a bokros. Irigylésre méltó gyermekkoruk van.

A másik szomszédunk Vera néni és Annuska volt. Ahol a férfiak tartózkodóbbak, ott az asszonyokkal barátkozunk. Vera néni mosolygós, kedves asszony. Mindig volt egy jó szava. Annuska szorgalmas, ellátta az állatokat, gondozta a kertet, főzött a családjára, vagyis végezte a dolgát. Néha napján esténként, átjött egy kis beszélgetésre Ha valamink hiányzott, a sütés-főzéshez, - tej, tejföl, tojás, nagyobb edény -, irány Annuska, tőle is megkaptunk mindent, vagy kölcsönbe, vagy csak úgy. Azt „nagyon szerette”, amikor a fiúk átrúgták hozzá a labdát, és a kertjén keresztül mentek át visszahozni. Attól függött, ki volt a gyorsabb. Ha Annuska, akkor bizony előfordult, hogy napokig nem kaptuk vissza a labdát. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a „szőrős szívű asszonyság” elvette a gyerekek labdáját, hanem úgy, hogy 3-4 méter magas dühöngő kerítésén keresztül sokadjára átlandoló labda pihent ilyenkor Annuskánál. Volt, amikor igaza volt, előfordult, hogy lehetett volna lágyabb szívű is, de mégis csak az ő kertjéről van szó.

A szemben lévő szomszédaink, Szőllősi Ibiék. Szőllősi Annuska néni fia, menye és unokái, de ők csak hétvégéken voltak „itthon”. Ibi nagyon szép, rendezett kertet tartott. Hosszú bejárat vezetett el a modern családi házig. A bejárat mentén gyönyörű virágágyás sor vezetett fel a házig. Ibi, ha itthon volt hét közben, rendezte a veteményest, palántázott, virágozott, a házat rendben tartotta, és, mindig hozott át valamit a gyerekeknek. Hol sajtot, hol husit, hol virágpalántákat, ruhákat, valamit mindig hozott. Leánya már orvosnak tanul az egyetemen, de fia Szili, még általános iskolás. Így, ha Szili itt volt és ráért, összejártak a fiúkkal focizni.

A mögöttünk lévő „szomszéd” a Kandia-patak és vicei dombok voltak. Nagyon szép látvány volt minden évszakban. Az udvarból lehet látni a Krucsát. Nem tudom, magyar faluban miért hívják románul keresztnek, krucsának a Golgotát. Lehetne Golgota, Kálvária, vagy egyszerűen magyarul a Kereszt is a neve. Öröm volt feltekinteni a vicei dombokra.

Sok mindenkit meg lehetne említeni, mert, ahogy Bálint Annuska néni mondta: „Itt Vicében, valahogy jó emberek laknak!” – és ez így is van. Ha csak az utcán találkoztunk, vagy mise után a templom előtt, mindenkinek volt egy jó szava hozzám.

 

Pár házzal lakott arrébb Kassai Sándor bácsi és felesége Ilonka néni (Andacs Ilona).

 Sándor bácsi, a 75 éves patkolókovács, a falu egyik nevezetessége. A környék falvai kovácsoltvas kerítései az ő keze munkáját dicsérik. Sándor bácsi élete során több ezer lovat patkolt meg. Amíg a kollektív ideje tartott, a környező falvakból is hozzájártak a lovakkal. Mára már alig akad ló a falvakban.

De, a helyiek ma is Sándor bácsihoz hozzák patkoltatni lovaikat. Egy téli napon láttam, ahogy a szomszédja, Buta János, hozta a lovát Sándor bácsihoz. Álltak a Csorda útján, a kerítésük mellet. Jancsi fogta a lova lábát, Sándor bácsi szerszámai egy kis széken kiterítve, és faragta a szarut, patkolta a lovat, ahogy kell.

Felesége, Ilonka néni, nagy tréfamester. A farsang alkalmával hol cigányasszonynak, hol más maskarásnak öltözik fel, és viccelődik, tréfálkozik a fonóban és a farsangolókkal.

Kassai Ilonka néni cigányasszonynak öltözve a virdzsilen – farsangon. 2016. február.

A faluban a népviseleteket még ma is varrja, javítja, átalakítja, ahogy éppen kell. A hagyományőrző farsangi mulatságra, Ilonka nénitől kaptam kölcsön a népviseletet. Deme Marika felajánlotta, hogy kivasalja az ingemet, de megköszöntem, hogy nem kell. Farsang után nevetve mondja nekem Marika: „Amikor azt mondtad, hogy nem kell kivasalni az ingedet, biztos voltam benne, hogy valahonnan már kaptál viseletet, és te is beöltözöl.” Ezek az asszonyok mindent tudnak!

Sándor bácsi református, Ilonka néni katolikus. Vasárnaponként Sándor bácsi elsétál 10 órára a Felszegre, a református istentiszteletre, s mire onnan hazafelé tart, Ilonka néni már a katolikus templomban hallgatja a 11 órakor kezdődő szentmisét. 

Ilonka nénitől hallottam, hogy tavasszal a férje lemegy a patakra marti laput szedni, és abból készítenek mindenfélét. Levesnek, főzeléknek, sőt málékásával, hússal töltve is fogyasztják. Ilonka néni a töltött marti laput elteszi a mélyhűtőbe, mert gyerekei, unokái is nagyon szeretik, és amikor eljönnek látogatóba, evvel is kedveskedik nekik. Azt tudtam, hogy a friss csalánból, kora tavasszal már mindenfélét készítenek, még a málékásába is beteszik.

Szőllősi Annuska néni jóvoltából „csihányos, málékásás, disznóseggvég”-et kóstolhattam.                                       

Ilonka nénit, én csak pulykás Ilonka néninek hívtam, mert a kerítése előtt mindig kinn szédelegtek a pulykái. Azt mondta, a húsukért tartja őket, mert az igen egészséges.

Úgy hallottam, hogy férje, Sándor bácsi, főzi az egyik legfinomabb pálinkát Vicén. Gabona, vagy, ahogy itt mondják, málépálinkát is főz (kukorica), ami nagyon egészséges, jót tesz a szívnek, a vérkeringésnek, a gyomornak és még ki tudja, minek. Természetesen minden csak mértékkel, és nem akós mércével. Találkoztam a főtéren egy emberrel, aki Borzásról sétált át Vicébe, és megszólított, tudom-e, hogy „kinél lehet málépálinkát kapni, mert kell az egészségemhez.” Természetesen addigra már tudtam.

Ha jól emlékszem, Ilonka néni és Sándor bácsi is, már több mint 50 éve házasok. Ahogy elmesélték, nem volt könnyű életük. A szülők nem nagyon akarták, hogy egy pár legyenek, de győzött a szerelem. Ezért nem támogatták őket, így mindent maguknak kellett megteremteni a kétkezi munkájukkal. Szeretetben, tisztességgel, felnevelték gyerekeiket. Örülnek az unokáknak, akik már 20 év körül, vagy afölött járnak.

Ilonka néninél a ház előtti kiskertben kora tavasztól késő őszig nagyon szép virágok nyílnak.

Ha emlékezetem nem csal, a kertkaputól balra rengeteg epret láttam náluk.

Ketten élnek férjével a családi házukban, és várják haza, látogatóba gyerekeiket és az unokákat.

 

Velük szemben lakott a szomszéd Vera nénink lánya, szintén Vera, Buta Jancsi felesége, aki a bennlakásban volt szakácsnő. Közel negyven emberre sütött főzött minden nap, igen jóízűeket. Ha a gyerekek Magyarországra jöttek valamilyen rendezvényre, például a Szórvány napjára szerepelni, a mezőségi kóstolót – töltött káposztát, pánkot, kalácsot és egyéb finomságokat -, Vera készítette.

 

Két-három házzal feljebb, a templom felé lakott a falu egyik tanító nénije, Silai Rubinka. Rubinka édesanyjával és családjával él a szülői házban. Ma már mind a két fia iskolás, és alsó tagozatban az ő összevont osztályába jár. Bencéből, a kisebbik legényből lehet, hogy színész lesz. Nagyon szépen mondott verset, mesét, már óvodás korában is. Nem fél a színpadtól, szeret szerepelni. Kálmi, a bátyja komolyabb, megfontoltabb, visszahúzódóbb természetű.

Rubinkánál is láttam nagyon sok szép, régi kézimunkát. Kenderből, lenből készült lepedőket, vászon terítőket, amit még anyukája és mámija készített. Horgolt csipke szalagokat, csipke terítőket, kendőket, ágytakarókat. Rubinka magyarázta nekem a minták közti különbségeket. A szövéseknél az ágas, a fenyő mintázatúak dominálnak. Nála láttam olyat szövést is, amelyik a kaptár mintázatára hasonlított, hat illetve nyolcszög alakú mintájával. Ezt a mintázatú szövést, régebben készítették. De, mutatott kockás abroszt is, és önmaga szövésével csíkozottat is, ahol a minta hosszában végig fut az egész terítőn, így csíkos hatást kelt.

 Különböző szélességű és mintázatú csipkeszegőkkel körbevarrt lepedők, terítők sokasága található Rubinkáéknál. Láttam különféle hímzéseket is, fali terítőket. A hímzések között volt már újabb is, amiket ő maga készített, például 1982-ben. Keresztszemes hímzéssel készült terítők között mutatott olyat, ami kifejezetten vicei néphagyomány szerint készült, de akadt olyan is, ami elterjedt ugyan faluban, de nem mezőségi eredetű – sem a minta, sem a színvilág. Ilyen a zöld és a lila árnyalataival készült ibolyát mintázó terítő.

Csodálatosan szép vagdalásos terítőket láttam, melyeknek nem csak a szélen volt a mintázat, szinte az egész terítő, mint egy csipke úgy nézett ki. Varrottasan készült, pillangó mintázatú terítőt is fotózhattam. Gyönyörű volt, mindegyik. Ha jól emlékszem, ezeket Rubinka mamája és mámija készítette még.

Itt láttam olyan varrottas terítőt, ami nyers lenvászonra- fehérítetlen – készült, maga a varrottas minta fehér színű volt. Nagyon szép volt. Az egyszerű nyers len színből kiemelkedett a fehér varrottas mintázat, igazán egyedi megoldás. Mint megtudtam, ez sem hagyományos megoldás, inkább egyéni, modernebb, divatosabb kívánalomra készült. De ez semmit nem von le sem az értékéből, sem a szépségéből.

Rubinka mutatott egy féltve őrzött, külön selyempapírba becsomagolt selyemkendőt. Az óarany alapon, leheletszerű fekete rózsákkal hímzett, virágos, selyemkendő még a mámijáé volt. Ezt a kendőt a mámi, még lány korában, valószínűleg az 1900-as évek elején kapta és hordta. A mai napig nagy becsben őrzi a család ezt a csodaszép kézimunkát.

Részlet a mámi kendőjéből - Silai Rubinka

Következzenek a vicei hagyományokat őrző „csemegék”, amelyekkel oly sok kedves, megható, vidám pillanatokat szereztek nekem a „vicei barátaim”.  Szívből köszönöm!

Piroska temperamentumos, „tűzről pattant” menyecske, aki gyönyörűséges kézimunkákat készít. Még anyukájától tanulta a hímzéseket, és a varrott terítők készítését. A hosszú téli estéken, a jó meleg szobában kellemes időtöltés a terítők készítése. A mintába bele kell szeretni. Lehet alakítani, kicsinyíteni, nagyítani, kicsit másképp formálni, ahogy a szem és a szív kívánja.

- Hogyan készülnek ezek a gyönyörűségek? - Halljuk Piroskától.

Kirajzoljuk egy darab gyolcsra, utána felvarrjuk a snúrt a mintára, utána összevarrjuk, minden egyes darabot, hogy találjon a másikkal. Utána jön a tötés és a lábak, ami összeköti ezt az egészet. És ennyi. Először ki kell kontürozni, utána a tötés. Így hogyha lássa, azt mondja, hogy jaj, milyen nehéz lehet, de nem. Sőt élvezetes, aki szereti. Olyan színeket tesz bele, amilyent csak akar. Körülbelül egy méteres átmérőjű terítő másfél–két év kell hozzá, mert nem tud az ember állandóan varrni. Így is sokszor érzem, amikor varrok, hogy fáj a hátam. Addig volt a neheze, amíg egy-kettőt megcsináltam. Utána már vártam, hogy jaj, jön a másik és az szebb lesz.

A mintákat mindig megszerzem másoktól, kérek. Ha alakítani akarok rajta éppen, akkor alakítok. Ha még akarok beletenni egy rózsát, akkor belerajzolom, ha nagyobbítani akarom, akkor nagyobbítom. Lehet több színből is csinálni, akár két színből. Lehet sötétebb a zsinór, világosabbal töteni. Akár 3-4 féle szín is lehet, annyi szín van ebből az anyagból. Mind ilyen világos, halvány krémszín. Élénk színekkel nem készül. Először csak egy színből csináltam őket. Aztán két színből, ahogy volt az anyagom, és nem még vettem mást. Rájöttem, ha két színből, akkor sokkal szebb.

Ez az egyik kedvencen, olyan rácsos tésztaféleség a közepe, duplarácsos. Megvan, hogy melyik rózsasziromba, milyen minta talál. Általában kell tudni, mert hiába teszek egy mintát egy kerek rózsasziromba, mert úgy jön ki. Hiába teszek egyik mintát, egy másik, ha az nem úgy jön ki, az nem szép.

Vannak azok az egyszerű tötések, de én azokat nem szeretem. Csupán csak olyan, mintha csak fűzné az ember, túl egyszerű. Egy virágot, mintha egyszerűen csak fűznék, mintha csak kitöteném. Csupa sűrűség lenne az egész, abban nincsen semmi szépség.

Én jobban szeretem a dupla összetartó pálcikákat, mert jobban összetarcsa és szebb. A szimpla nem olyan stabil, mint ez. A zsinórozást külön kell megkötni tűvel, farkasfog zsinórozás, s mind csak felvarrni körbe.

Ez a kis kosár minta is önmagában szép.

- Mindegyik terítő egyedi. Nincs két egyforma. Az alakja, a széle mintázata, ívei, mind-mind mások. Nem szabályos, kör, négyzet, vagy téglalap alakú, hanem, ahogy a minta kívánja, virágban, levélben végződik. Ezáltal egyedi, különleges formát kap.

Ahogy az ember akarja, a szélére lehet tenni még egyebet, pusztán kitaláció, hogy kedve szerint úgy nagyíccsa az ember, ahogy akarja, milyen legyen. Kedve szerint nagyíthatja a terítőt így az ember.

Nagyon szép szabályosan készül a terítő mindkét oldala, de nem mindegy, hogy melyik a színe. Ez a fonalja, mert a közepén lehet látni. A leveleknél nem számít, de a közepén lehet látni, hogy az egyik oldalon egy kicsi tűzés, a másik oldalon a labdája, hogy az ember vegye észre. Az ötéseknél, a közepeknél lehet látni.

Van, amelyiknél az összetartó szálak, olyan finomak, mint egy pókháló. Ezeket úgy kell mosni, hogy gépbe tenni semmilyen körülmények közt nem szabad, mert a kézzel varrást kibonthassa, és onnantól romlik. Semmiképpen sem forró vízben, csak éppen langyos, kézmeleg vízben kézzel mosni. Nem mosóporral mosni, hanem szappannal, megdörzsölni kézzel. Megszappanozza szépen, ügyesen, kimossa, kiöblítni, kikeményíti, kivasalja. És attól van ez a tartása, hogy szép kemény, nem olyan, mint egy darab rongy, hogy ottan lötyög. Nem koszolódik el, inkább csak poros lesz.

Fehéríteni úgy kell, hogy 2-3 kanál lisztet eldörzsölök szépen kézzel, mint ahogy mindenki készíti a mártást, belefőzőm a főtt vízbe, és elkeverem jól, hogy ne legyen csomós. Mert ha csomós, akkor ráragad az anyagra és az csúnya. Felhígítom vízzel, de annyira, hogy már látom én, hogy ilyen keményítő forma legyen a víz. Ne legyen túl sűrű, de ne legyen túl híg, olyan normális keményítő sűrűségű. Csak éppen belemártom, nem csavarom ki, s kiteszem a drótra. Nem kell hagyni benne állni. Belemártom, felakasztom a drótra kicsöpögni, ami benne marad, attól lesz kemény. Burgonyakeményítőt én nem használok, én ezt a lisztest szeretem, hogy milyen.

Általában minden ünnepekkor ki szoktam mosni és kikeményíteni a terítőket. Karácsonytól húsvétig úgy van, húsvéttól karácsonyig úgy van, és az nagyon jó. Nem eszem rajta, vigyázok.

Szabálytalan, ovális terítőm például egy abrosznak a közepe. Valakitől kivettem csak a közepét. Valakitől kaptam egy nagy abroszt, és én csak a közepét rajzoltam ki magamnak.

Érdekes a hullámaival, kifelé rózsával, ahogy bővül, a hullámaival, a pereme is vastagabb és vékonyabb is. A forma ovális, de nem szabályos.

 Ez is érdekes, mert ez olyan, mint egy tulipán. Ezt a levélmintát már nem tötöm, mert nem szeretem. Tudok már szebbet is. Ha kapok szebb mintát, akkor már ezeket nem csinálom. Eddig kicsivel- naggyal együtt 30-35 terítőt már biztosan csináltam. Na de, még adtam is el belőle.

- Van, amelyik kicsit bohókás, teljesen szabálytalan a széle, ahogy a minta kívánja, hol itt ér végett, hol ott. Nagyon vidám, kedves darab, és mutatós.

Nagyon szerepem a farkasfogat varrni belé, és mutatós benne. Nagyon nagy türelem kell hozzá. A zsinór kötése haladósabb, mint a tötés.

Van, amelyik két színből készült. Eladtam, de nagyon megbántam, mert azt nagyon szerettem. Van olyan minta, amelyik úgy jön ki, hogy szinte madárkát formáz. Külön lehet látni a fejét és a farkát is, olyan, mintha szállana. Nagyon könnyed, légies a minta. Olyan is van, amelyik pici terítő, de nagyon sok munka van benne. Például ebben a piciben 16 rózsa van, nagyon sok munka elkészíteni. Attól, hogy lukacsos, könnyed az egész olyan, mint egy gyönyörű csipke.

Amikor kész a töltés is, le kell vágni az anyagról. Minden egyes cérnát el kell vágni, de nagyon kell vigyázni, hogy nehogy elvágja a szálat, mert akkor szakad tovább. Nejlonon van rajta az anyag, mindent ki kell vágni belőle. Nagyon óvatosan kell csinálni, külön művészet.

Déván voltam a testvéremnél, megláttam, amikor valakinél megláttam a mintát, és azt mondtam: „nekem most kell ez a minta.” És meg is csináltam, még azon a télen. Aztán megvarrtam a társát, csakhogy az kisebb. Mintha még most is látnám, ott volt egy bútordarabon, húj, azt mondtam: „azonnal nekem, ide azt a mintát.” Nekem csak a minta kell, mer utána én megcsinálom magamnak. 

Én ezt úgyis teszem vissza helyükre, ha már végeztek velük. Összehajtom és elrakom őket, mert én tudom, melyik hova tart.

Delin terítő nem tudom, honnan kapta nevét. Kongré anyagra készül, olyan szépen van kivarrva, hogy a hátulja is szépen el van dolgozva, olyan kell, hogy legyen, igazából nem csúnya.

Én szeretem és használom is őket. Vigyázok rájuk. Ha valaki kér, adok el. De én minden évben csinálok egyet, mert ha nem, akkor már amennyit eladtam, már el lennének adva.

Piroska nem szereti, ha őt fotózzák, beszéljenek helyette a csodaszép kézimunkái:

Delin terítő részlet

 

Vagdalásos „játék” a színekkel és a formákkal

 

„Kismadarak” a tizenhat rózsával

Kedvencem, a Kosárka- csodálatos!

Piros nagyon ügyes, sok mindenhez értő, igazi karakán, modern hölgy. Ismeri a kert csínját-bínját. Nem ijed meg a munkától. Ért az állatokhoz, ismeri Florin, a táltos nyelvét. Florin, Piroska apukája, János bácsi lova. Florint, Péter tudja még nagyon megszelídíteni.

Piros végtelen szorgalmas, önálló és öntörvényű. Mindenről meg van a véleménye, és ha úgy érzi, igaza van, abból nem enged. Jól teszi. Szereti és kényezteti a gyerekeket, de tud kemény is lenni, ha kell.

Csodálatosan szép kézimunkákat készít. Terítőit nagy szeretettel, odafigyeléssel és precizitással készíti. A minta úgy alakul a keze alatt, hogy az ő szeme, szíve, lelke megkívánja, ahogy neki a legjobb. Formabontó alakzatú terítőket készít, de kézimunkáit pont ezek teszik varázslatossá és egyedivé. Szinte mindent megvarr.

És…, isteni finom sütiket süt. Csodaszépen díszíti a tortákat, mint egy igazi cukrász.

Piroska készítette szülinapi torta – nemcsak szép, finom is!

Piros mindig jókedvű, vidám. Így, visszagondolva, sosem láttam őt szomorúnak. Maradjon is így sokáig!

Péter egyszer azt mondta róla: „Piroska mindenre talál megoldást. Még egy ilyen ügyes fiatalasszony, se határon innét, de határon túlnan sincsen! Még Magyarországon se!”

A Bálint családot, Veruson keresztül ismertem meg. Szüleit, testvéreit, unokatestvéreit. Az évek folyamán a nagycsaládban bekövetkezett változások híven reprezentálják a kor, az idő előrehaladtával, a Vicében élőkre jellemző változásokat.

Verus mámija, anyukája édesanyja, 93 éves. Testvérei, Marika, Évi, Árpi, mind itt élnek a faluban. Marika a Szent István gyermekházban dolgozik, Évi, a helyi boltban. Árpi mezőgazdaságból él, a földeket és az állatokat gondozza, otthon gazdálkodik. Verus, a csicsókeresztúri Szent Anna gyermekházban dolgozik, már több mint 16 éve. Marikának, a legidősebb testvérnek huszonéves gyerekei vannak. A fia Németországban dolgozik, nagy valószínűséggel ott telepedik le, haza már csak látogatóba fog járni. Leányától van két csodaszép iker lány kis unokája. Évi fia még általános iskolás, úgy, mint Árpi gyermekei, ők is a helyi általános iskolába járnak. Verusnak már, Kolozsváron egyetemre járó nagy lánya van. A család egyik különlegessége, hogy három kántor található a családban, de mindegyik más felekezet kántora. Árpi katolikus, Marika férje, János, református és Évi férje ortodox kántor. Ha valahol, akkor ebben a családban a vallási tolerancia maximálisan érvényesül. Amit én személy szerint még nagyon kedvelek ebben a családban, az az, hogy rendkívül összetartóak és segítik egymást. És nagyon szeretnek családi meglepetéseket szerezni, szervezni egymásnak.

Nagyon nagy időintervallumot fog közre, amikor az egész család együtt van. Hiszen a 93 éves máminak már az unokájának is van unokája, így a család elmondhatja, hogy nemcsak gyerek, szülő, nagyszülő, dédszülő, de üknagymama is együtt ünnepel. Van-e ennél szebb, amikor 5 generáció együtt lehet! Mekkora kegyelem ez a sorstól, hogy létezik olyan család, akiknek ez megadatik.

Nem szeretnék megfeledkezni Verus apukája, Árpi bácsi igen finom fehér boráról sem. Amikor eszembe jut, magam előtt látom, gyönyörű aranysárga áttetsző színét, az orromban és a számban érzem, a finom textúráját. Édeskés, muskotályos illata és zamata magába gyűjtötte a nyár minden ízét. A mézelő akác, a hársfavirág illata és zamata, mind ott kering a levegőben e bor kóstolásánál. Édeskés, nagyon kellemes és igen csalóka bor. Finom illata és zamata kínálja magát, de a második pohárnál elnehezül az ember feje. Igen erős bor, könnyen elkábít. De, páratlanul finom és kellemes.

Egy tavaszi délután Péterrel meglátogattuk Vera nénit, hogy megcsodáljuk a szőtteseit, terítőit, abroszait, csipkéit és egy jót beszélgessünk az elmúlt időkről. Íme:

Verus mamája elővesz egy gyönyörű vagdalásos terítőt, melynek olyan a mintázata, mint a madeira terítőké.

- Világításara a temetőre mi szoktuk vinni az asztalt. Hideg volt, a terítő magfagyott, úgy hajtottam össze és meghúztam, és kitörött a négy sarka megsérült. De eltettem, hogy, vaj, egyszer valamit, mert sajnáltam eldobni. Ez így ment széjjel. Nem is én varrtam, hanem Ilonka testvérem. Régebb, mikor a lányok mentek férjhez, mindegyiknek volt kelengyéje, lepedő, párnahuzat, minden. Régebb ezek voltak, most már jó a szimpla.

A megfagyott terítőből részlet

A vagdalásos terítőt, tettük alul, és reája jött a terítő az ágyra, és a mintája kilógott. Voltak ilyen párnahuzatok is, az is vagdalással készült. Kendők, takaróruhának mondtuk, az is vagdalásos. Azzal szoktunk menni betegasszonyhoz régebb, most már nem.

Régebb az asszonyok vállkendőket hordtak. A fekete vállkendő az kötött gyapjú volt. Fehér gyapjút megfestették feketére és abból volt. De volt üzleti vállkendő is. De, volt, hogy elvittük Bethlenbe, vagy Désre a festődébe, és ott megfestették a gyapjút, s abból volt vállkendő. Amikor én leány voltam, akkor már nem így volt. Ezek a festődék ma már nincsenek.

Ott festették meg a gyapjút, amiből szőttük a szőnyegeket. A birkákat nyáron lenyírtuk, azt elvittük a gyárba a gyapjúfésükhez, nagyon sok munka volt azzal. Megfonni, elvinni a festőbe megfesteni, megszőni, az mind munka volt.

Akkor meg vásznat szőttünk, itt háznál. Törlőnek volt szőni, tekercsbe tartottuk. Elvágtuk, törlőnek, ha kellett. Gyapot volt a nyújtó, amit felnyútottunk az eszkavátára (szövőszékre) és len levertük. Meg kellett szőni. Ez volt. A piros szálat vettük, az gyapotféleség volt. Ez erős, sokat tartanak. Régebb főztük ki, nem volt ennyi fehérítő, mint most. Én emlékszem legelőször, amikor a gyerekek születtek és kellett pelenkát mosni és fehéríteni, volt valami gomb, ferrogén gomb (tabletta). Azt tettük bé a fővő vízbe, a nagy fazékba és fehérített. Nem volt akkor még mosógép se, meg villany se. Nem volt ennyi vegyszer se, mint most. Nehéz munka volt az akkor.

Veronika néni megmutat szinte egy „stafirungnyi” szőtt anyagot. Marikától hallottam a feltekert konyharuhákról, amiket az anyukája készített neki, és amiről most mesél.

- Van, ami gyapot, a gyapot volt felnyútva. A gyapotot vettük az üzletből. Mire a lányok régebb férjhez mentek, már meg volt minden. Van ennek már 10-15 éve, én szőttem ezeket. Régebb ezekkel foglalkoztunk. Amíg a leányok itthon voltak, mindegyiknek volt szőve. A lányok már nem tudnak szőni. Volt abrosz, takaró ruha, kendők, törölközőkendők, törlők szőve. Szövőszékkel szőttük az ágyterítőket, lepedőket. Ha szélesebb kellett, kettőt összevarrtunk. Szőnyegnek két szél van összevarrva. Csak én, nem tudtam így befogdosni őket. Van itt egy asszony, Juliska néni, ott alul az úton, ahogy megyünk. Kádárné, most már nem lát elég jól, de ő szokta fogdosni az ilyen kockásokat. Beállítja, hogy hány szál ilyen, hány szál olyan. És akkor mi vertünk egy szál pirosat és egy szál feketét, és akkor kiadja a mintát.

Voltak itten a szomszéd faluban asszonyok, akik rózsásat szőttek, én olyat, nem tudtam ilyent szőni. A szomszéd faluban, Bődön, volt egy öregasszony és ő szőtte meg. Ez ágyterítő. A piros az gyapot, azt vettük, a zöld az gyapjúfonal. S akkor pirosat feketével, zöld fehérrel, többféle színű. Nem nehéz őket tisztántartani. Csak kell ügyelni. Ez nem is volt még, igaz, kimosva, de ha sokat mossa, megfakul, vagy a zöld összefogja a pirosat. Porolódik, de az ilyesmiket itten, hétköznap nem szoktuk használni, így mindennap az ágyra. Az ilyesmiket, a fundáktól itt lehet mosni. A gyapjún nem is erőst látszik, a gyapjúról lemegy. A gyapjúfonal a festőben lett megfestve. Ennek ilyen vastag gyapot volt a nyújtója. Ezt vettük a piacról, az üzletből. Ilyesmivel töltöttük a téli estéket.

- Régen mit csináltak egész nap az asszonyok? Mivel telt el egy napjuk?

- Egy asszony napja régen főzéssel telt. Én emlékszem még, mikor gyerek voltam, édesanyám varrónő volt, ő mindig varrt. De a nagybátyáméknál, ott laktunk, reggel felkeltek, elvégezték a házimunkát, s ángyom mindig leült és font, fonta a kendert és a lenet, ilyesmit. S akkor aztán tavasz felé hozzáfogtak szőni. Meg kellett szőni, meg kellett fehéríteni. Úgy fehérítettük a vásznat, hogy mostuk ki, aztán vittük fel a kertbe, tettük a zöld fűre, s ha megszáradt, újra kimostuk s vittük fel. A nap szítta meg, több időn keresztül így fehéredett meg a vászon. De aztán régebb lepedőt, mindent vászonból csináltunk. Volt varrógép is, csak annyira kellett, hogy megszőttük, elvágtuk és lehetett beszegni. De lehetett kézzel is. Ha nem, akkor ez éles, s bomlik ki.

Király Dávid felesége, Marika volt a legjobb barátnőm. Sokat mulattunk régebb a Kultúrba, mert nem volt még tévé. Leghamarább az ő felesége, Marika nagyszüleinek volt a faluban rádiója. Olyan kagylós, olyan fülhallgatós. Ők kinn, messze laktak, tanyán, a rádión volt valami szerelék, azt tettük a fülünkhöz s hallgattuk. Volt valami beszéd, de hogy mit, nem értettük. S künn, messze laktak a tanyán a nagyszülei, odajártunk rádiót hallgatni.  Villany nem volt. Este petróleumlámpa volt. Volt később egy elemes rádiónk, azt hallgattuk. Este fontunk, csipkét kötöttünk. Most fenn vannak a padláson. Ki tudja, hol. Nem kell senkinek a szép csipkék. Régebb tettük az ágyra a lepedőt, s reá a terítőt, csipkét, szép volt. De most van olyan ágy, hogy terítő se kell. Fonóba jártunk mi, lányok. Most bár egy kicsit közelebb lenne, lemennék. De a templomig is olyan nehéz. Marikánál se voltam, karácsonytól nem voltam.

Azzal tőtt a falusiak napja, hogy megfőzték a reggelit s az ebédet. S akkor ültek le kötni, fonni. Akkor minden szvettert, mellényt meg kellett kötni, meg kellett fonni a szálat, s aztán lehetett belőle kötni.

Még édesanyám idejébe, szőtték meg maguknak az anyagot, amiből a ruha készült, volt vászonból is, s gyapjú szőve. De én már nem értem meg azt. Voltak már anyagok.

- Milyen volt itt a faluban a népviselet?

- A mezőségi népviselet lájbis (mellényes) volt. Arra volt varrva szoknya. Volt melléje fodros kötény, meg az ing. Ezt édesanyám szokta csinálni a faluba, meg Marikának az anyósa. Aztán volt az ilyen vagdalás, ezt stikkolásnak mondták. Valakinek odaadtuk az inget, és volt rajta csipke, s úgy hozták vissza, mind összeszakasztva. Volt nekem ilyesmim, s rávarrtam. Volt valami mintás zöld anyag, már asszony voltam, s abból varrtam lájbit magamnak. De, már akkor asszony voltam, amikor a Kultúrba jártunk táncolni. Ezeket a viseleteket, még Heni szokta felvenni, ha valami ünnepség van. Legutoljára akkor vette fel, amikor bérmálkozott. Akkor ilyen kellett, népviselet. Volt az alsószoknya, zöld volt a ruha, volt hozzá zöld lájbi. Az alsó szoknya be volt húzva gumival.

- Nálunk, madeirának mondják ezt a „csipkézett” anyagot.

- Itt stikkolásnak hívják. A szoknya fodros, pörgő. Az ingről leszakad a csipke, stikkolást varrtam rá. Fesztiválokra szokták felvenni a népviseletet. Volt olcsóbb anyag is, olyan kékfestőféle, abból is készült viselet. Most az unokák veszik fel. Orsi lesz bérmálkozó, és akkorra. Könnyű anyag, jól vasalódik. Kikeményítettük. Csináltunk lisztből keményítőt, és úgy álltak a fodrok, hogy ni! Összegyűrődik, de jól vasalható. 50 éve május 8-án volt, hogy megesküdtünk. Még akkoriban viseltem ezt. Most már vannak unokák, dédunokák is.

Akkor szőttük az ilyesmit. Ez, gyapjú a nyújtó verő, megfontuk vékonyra a gyapjút.

 

Vera néni előhozza a csipke tekercseket. Több méter hosszú, különböző szélességű és mintázatú csipke szalagok vannak feltekerve.

- Ezeket a csipkéket, azért csináltuk, mert lepedőre tettük. Nálunk mindenki megcsinálja magának a ravatalra a három lepedőt. Kettő kétfelől kell, és egy elől. Más faluban a ravatalozónak van fekete. Ezeket a csipkéket mind kötöttem. Volt, amit a szekrénybe tettünk a polcokra dísznek, csíknek. Most már milyen szekrények vannak? Abba csipke se kell. A lányoknak is volt, Marikának, Évinek, de egyik se használja. Azért, amilyen ágyaik vannak, korcál, meg nem tudom, arra nem tesznek. Hosszú csíkokban kötöttem a csipkét, lepedőre, szegőknek, elég hosszú volt. A minták kerültek. Ha láttuk, hogy szép minta, egyik a másikról levette.

Vera néni szépséges szőttes takarót mutat nekünk.

- Ez meg piros feketével. A fekete volt gyapot, azt vettük. Akkor meg volt fundált szőnyeg. Az olyasmi, úgy van szőve, duplán megy, alul-fölül a szál. Maga a szó, mit jelent, nem tudom, így szoktuk mondani. Volt nekem két kis fotel és arra volt szőve, fundált. Ez azt jelenti, hogy mind a két oldala egyforma, mert duplán reá a szál.

- Vera néni! Tudna nekünk régi meséket mondani vagy népdalokat énekelni, amiket még a szüleitől, nagyszüleitől hallott?

- Meséket, népdalokat mindegyiket szeretem, de nem erőst volt nagyon jó hangom.

Így hát maradunk a szőttes takaróknál. Zöld pirossal, piros feketével szőve. Kockás és absztrakt mintázattal. Nagyon szépek, mutatósak. Örök divat a mintázatuk, ma is szívesen elfogadnánk őket. Ezek a takarók szép díszei a lakásnak.

- Ezek voltak a régi takarók. Ennek teljesen olyan, mint a mostani modern minták. Ez 30 évnél több, ágytakaró, ezt is én csináltam. Ennek gyapjú a nyútó, verő, ez nem fundálva, ezt még másképpen mondják, de egy a színe, fonálja. Ha megfordítjuk, egyforma. Csak arról tudtuk, hogy melyik a színnye, hogy alul volt egy csomó, amikor szőttük. Vagy elszakadt, vaj, egy szál, azt összekötöttük s az mindig alul maradt. De utána megpucoltuk.

- Mindenki egyformán tudott mindent? Hímezni, szőni, varrni, varrottast készíteni?

- A hímzés és a varrottas, az nem ugyan az. Volt hímzés és varrottas is. Akinek volt hímzése, az nem csinált varrottast. Akinek vagdalással volt, az nem csinált hímzettest. Édesanyám mindig tudott hímezni, Marikának odaadott nagyon sokat hímzettest. Varrottast mindenki tudott. Mutatok egyet!  Még a nagymamámé volt. A minta szabadjára volt, ki, milyet tudott. Ez a kis takaróruha, a kemencére volt téve, már szennyes is. Mamám még meghalt 1962-ben. 1800-as években született, még az övé volt ez. Édesanyám is 93 éves már. (2016.)

Mama kemencére való kis takaró ruhája

Régebb, annyi falvédőt varrtunk, s tettük a falra. Kispárnákat varrtunk. A falvédő volt vászon is, rég-rég. Aztán mikor lehetett kapni az üzletben gyolcsot, ilyen lepedőanyagot, megvettünk az anyagot, s arra hímeztünk.

Varrottast, Dávidnak a testvére csinálta. Megvette a gépet, s akkor csinálta ezeket. Csináltattam a leányoknak is mindegyiknek, hogy legyen. Vett lenvászonra van rádolgozva. De régebb szőttek ilyen vékony vásznakat is. Sok időt felvesz a készítése. Szépen is dolgozott a Dávid testvére. Csodaszép ez a tulipán és rózsa is.

Itten már olyan feledésbe van minden. A mostaniak nem értékelik, a mostaniaknak nem kell már semmi.

Régebb tányérok voltak a falon. Nem is tudtuk, hogy nagy értékek voltak, azok a régi tányérok. Itt volt egy tanító, s a faluban, amit tudott, mind összeszedte őket. A férjemnek is volt egy nagynénje, ő öregasszony volt. Két szobában, mind a falon körbe. Azokat is elvitte, mind odaadta neki, valamicskét biztos adott érte.

Régebb voltak itt is nagy faliórák. Mindenkinek voltak olyasmik, cseréptányérok. Idejöttek a cserepesek, venni kellett. Itt a faluban nem csinálta senki. Korondról jöttek ide a fazekasok. Cseréltek, rongyért, kukoricáért. Ahol nem termett meg, onnan jöttek, és vitték Csíkszereda felé.

Van itt, minden évben szeptember utolsó vasárnapján a Kékesi vásár. Sátrak, ruhanemű, édesség, állatok. Régebb mindig odamentünk a gyerekekkel, de gyalog mentünk. Ma már nem megy senki gyalog, csak kocsival.

18 éves voltam, amikor férjhez jöttem. Akkor én már dolgoztam a kollektívba. Akkoriba 7 osztály volt, amikor én jártam. Ott fönn, a református parókián volt egy nagyszoba, az 1-4 osztályt ott jártam, utána meg itt. Az új iskola még akkor nem volt meg. Csak a Kultúr mellett, ahol most az óvoda és az alsótagozat van, csak az az épület volt meg.  Felső tagozatba odajártunk. Amikor még édesanyámék jártak, akkor még volt református és katolikus iskola, akkor még külön jártak. Sok gyerek volt akkor. Amikor én jártam iskolába, 28 gyerek volt az osztályban, s mind úgy voltak az osztályok, 25-26, mind így 30-ig. Most összesen nincs 28 vicei gyerek az iskolában. Volt egy tanító, az tanított elsőtől negyedik osztályig.

Nekem azok az idők szebbek voltak, mint a mostani. Igaz, akkor fiatalok voltunk még, Voltak bálok, s minden.

- A fiatalok kitől és hogyan tanultak meg muzsikálni?

- Régebb úgy tanultak meg zenélni, hogy mentek az idősebbhez és az megtanította. Egymástól tanulták. A fiam, Árpi még kis gyerek volt, s volt egy idős bácsi, s ment mindig hozzá. A hangszereket meg kellett venni. Árpi kapott egy hegedűt, amikor tanult, de azt vissza kellett adni. Aztán vettünk neki egyet, az van ma is. Orgonán, hegedűn és harmonikán játszik. Az unokák közül Jancsika, Marika fia, orgonán játszik Az apja is orgonál, mert kántor. Árpi akkor tanult meg orgonálni, mikor nem volt kántor a faluban, s volt itt egy idős pap bácsi, hallotta, hogy tud játszani és mondta, hogy tanuljon meg orgonálni. Így tanult meg, s megszerette, most játszik. Hétköznap nem mehet, mert munka van. De, vasárnap, ünnepnap, vagy ha temetés van. Akkor még tanultak a fiúk, de mindenki elhagyta.

Most is, ha a gyerekek már megtanultak, Árpi leül a padra és saját örömére játszik.

- Hallottam Marikától, hogy még mai nap is minden héten kemencében sül a kenyér.

- A kenyeret ma is kemencében sütjük. Régebb nem kellett tésztás füzet, megtanultuk a mamától, egy marék ilyen, egy marék olyan, egy csupor valami és mehet a sütőbe. A kemencében kenyeret sütöttük. Nem erőst volt szokás húst sütni a kemencében. Ma már a kenyeret Évi gyúrja, én a többit mind csinálom. Van fateknőnk is négy vagy öt, de van egy nagy vájling, abba szeretjük. Én is, abba jobban szerettem gyúrni. Abba befér hét kenyér, és minden héten csináljuk. Az úgy kezdődik, énnekem van kovász. Az olyan kovász, hogy egyszer régen, van annak már 10-20 éve is, kaptam két kicsi darabot egy öregasszonytól, és azóta mindig újítom. Ha nyáron élesztővel sütünk, az két nap után nyúlik és morzsálódik, mert nyáron meleg van. Nyáron nem is teszünk bele élesztőt, csak a kovászt. Vannak azok a kicsi élesztők, a hat kenyérhez a kovász mellé teszünk egy olyan kicsi élesztőt. Akkor megdagasszuk, s ha meg van kelve, kivesszük a tepsibe, mert itt nem a földre, mert valahol teszik, csak úgy teszik a kemence aljára. De, mi formába, a kalács hosszúkás, a kenyér kerek. Egy ilyen kerek forma nagy, mondjuk, három kiló lesz a kenyér benne. Amikor látom, hogy a tepsibe kezd kelni, begyújtok a kemencébe. Teszem a formába s addig ég a tűz. Jó másfél órát kell kelnie. Meg kel egyszer a tálban, aztán a formában és a kemencében kettő órát sül. Nem erőst mindegy milyen fa van a kemencében, mert a fűzfa nem tarja a szenet, jobb a bükk. De, mikor milyen fa van, olyat teszünk. Ha gyenge a fa, akkor többet, de mondjuk, két ilyen öl fával elégre kell süssük. Amikor sül a kenyér, a kemencéből a szén ki van húzva, csak a hő marad benne. Mondjuk, úgy a széliben marad egy-egy kicsi szén is. Hat-hét kenyér sül egyszerre a kemencében. Jó nagy. Régebb volt itt a kis nyári konyhában egy kemence, abba 11 kenyér fért bele. Na, de aztán csináltunk oda másikat. Mondtam, férjen bele 8 tepsi, mert mondjuk, ünnepre kell kalács is, férjen bele. De, be is fér. De, hatot-hetet szoktam sütni. Egyet Marikának, egyet Évinek, a többi marad.

A kalácstészta és a kenyértészta nem ugyan az. A kalácstésztába teszünk, tojást, tejet, cukrot, pici sót, de azt csak élesztővel csináljuk.

A kenyértésztába kovász, liszt, víz, só és egy kis élesztő. Ebbe nem teszünk se tojást, se tejet. A kalácstészta kicsit lágyabb lesz, de jobb, amikor nem olyan lágy, mert akkor jobban lehet felcsavarni dióval, vagy mákkal. Fonott is készül, de abba nem teszünk semmit. A tetejét megkenjük tojással, akármelyiket meg kell kenni. Akkor szép piros, fényes lesz. A kenyeret nem kenjük meg. Van, amikor megvizezzük a tetejét, de ha megsült, leverjük a haját. Most utoljára nem vertük le, mert nem is volt megégve úgy, egy kicsit olyan fehéres maradt, de azért átsült. Kellett volna több tűz, nem is több tűz, mer olyan gyenge fáért voltak. A haja nem volt égett.

Szokták reszelni is, de én csak újkenyérkor szoktam, amikor viszünk a templomba. Az csak csinosítja a kenyeret. Akkor azt az egyet lereszeljük, a többit leverjük. Mondjuk, akkor olyan sima a teteje a reszeléstől. A kalácsnak nem kell leverni. Amikor le kell verni kalácsnak, akkor már baj van, akkor az el van égve.

 - Mik azok a kifejezett vicei ételek, ami öröklődik, már a mama, nagymama is csinálta, amit mindenki csinál itt a faluban?

- A tőtött káposzta, a régi málékásás tőtött káposzta. Azt a nagyszülők is, szülők s csinálták már, s mind úgy csináljuk, az öröklődik. De van a mártás, s gulyás is. De ez a káposzta elmaradt, azt csináljuk. S pláne, mikor van, disznót vágunk, akkor csináljuk a vérest. A hurka másképp van. A véres, az, ami leesik a véres hús. A nyakánál mindig van a disznónak ilyen véres hús, az összevágjuk apróra, s abba minden teszünk mélákását, (kukoricadarát), hagymát, meg borsot, s csomborot. Aztat betesszük egy olyan vastagbélbe, s megfőzzük, feltesszük a füstre. Vaj, egy-két füstöt neki, s aztat betesszük a fazékban, amikor főzzük a káposztát.  Mikor megfőtt, akkor karikára vágva felszeletelik. Hát ez nagyon finom. De ez is akkor jó, amikor friss a véres, amikor áll, akkor nem jó. Milyen fűszereket használunk? Só, bors, csombor, az kell a véres, májas hurkába. Savanyúságba is, akkor egészbe a borsot. Kapor, csombor, ilyesmi, az megterem a kertbe.

Sütemények? Az ünnepre mindig van kalács, akkor az volt. Aztán vannak a tészták, most már mindenféle van. Most annyifél tészta kell.

- Mit csináltak a sokféle gyümölcsből, ami itt termett?

- Régebb a szilvaízet nagy üstben főztük meg. Ma már csak kevesebbet főzünk nagyobb lábosban. Csináltuk eperből is, barackból is. De régebb almából is csináltuk. Akkor aszaltuk a szilvát, szárítottuk. Behevítettünk a sütőkemencébe, és oda bétettük. Van, aki kimosta, kitörölte a kemence alját, s oda bé, csak úgy az aljára. S akkor az megfonnyadt, kivettük, s újra betettük, többször kellett, amíg az megszáradt. Akkor almát aszaltunk. Felszeleteltük olyan vékonyra, s felfűztük cérnával. Az lógott valahol, s megszáradt. Jó illat volt tőle. Volt valami körte is, azt vackornak mondtuk, azt is aszaltuk. Úgy egyben. De, olyan jó volt, amikor télen megfőztük, aszalt körte. De, most már az sincs. Most megvesszük az aszalt szilvát, aki kívánja. Régebb tettünk el szőlőt is. De, itt nem olyanok voltak, ami megáll. Olyan nóvaféle volt itt, nem az a keményebb héjú. De, felkötöttük a padláson, vagy régebb voltak az olyan házaknak azok a gerendák, akkor levágták a szőlőt, azzal a karikájával együtt, s akkor ott volt jó illat. De, most már ez sincs. Hát, jó volt az a szilvaíz az üstben főzve! Az megállt. Ajjajaj, de meddig! Emlékszek, régebb nem volt otthon ennyi borkány (üveg), hogy eltenni. Voltak olyan a kis ládák, fából. Abba tettünk celofánt, s abba belé, abba lett beleöntve a lekvár. Annyit megállt. Tettük fel a padlásra. S emlékszem, mentünk, s már úgy vágtuk késsel. Az ott szellőzött, olyan volt, mint a sajt, megkeményedett.  Agyagedényekbe is tettük.

- A savanyúságok hogyan készültek? Agyagedényben?

- Tettük a savanyítanivalót is. A hordós káposzta az úgy készül, hogy megpucoljuk jól a káposztát, ameddig tiszta, s akkor azt a torzsájánál kivágni, addig, hogy beléfér egy marék só. És akkor az bé a hordóba, s abba a hordóba kell alulra, kapor, csombor, torma. Van, aki teszen egy-két kukoricacsövet, de én aztat nem szoktam. Attól hamarább erjed. Utána, vaj, egyszer láttam itt a szomszédban, hogy olyan nyúlós volt a leve, aztat én nem szeretem. Mi nem szoktunk belétenni, hanem csak így ezeket. Még egy darabocska piros káposztát, mert annak szép a leve. S akkor aztán így raktuk a káposztát, amíg megtelt a hordó. A fejeket, kivágva a torzsánál, s megtőtve sóval. S akkor két-három nap, míg engedett, s akkor feltőtöttük vízzel. Tetejére van mindig egy nagy kerek dészka csinálva, s az lenyomtatva kővel, hogy ne jöjjenek fel, nehezéknek. Azt a levet kellett forgatni, vagy két-három hétig. Régebb voltak olyan hordók, hogy alul csapja volt, s ki lehetett engedni. Most már olyasmi van, hogy egy slauggal felfújjuk csak. A benne lévő lét levettük, s újra öntöttük. Mind azt, ami benne volt leengedtük, s újra öntöttük, ha kellett még, tettünk hozzá vizet, vagy sót, vagy ilyesmit. Nem kellett se forralni, se semmit, csak a hideg lé, meg a só ment vissza, s négy hét alatt káposzta lett. Most már, én nem szoktam tenni, de tesznek bele még tartósítószert. S meddig áll el? Amíg elfogy! Áll, mondjuk, olyan húsvét után, már el van fogyva. Én úgy október-novemberben szoktam eltenni, s március-április elejéig eláll. De, addig is elfogy. A levet csak az elején kell forgatni, addig, amíg olyan savankás, utána már nem. Ha csináljuk a káposztát, előtte meg kell mosni. De, a káposztát, ha sokáig áll, be kell áztatni vízbe. Mondjuk, holnap használjuk, akkor ma este beáztassuk vízbe, hogy a sok só, vagy a nagyon erős savanyúság kijöjjön belőle.

- Hát, a pálinka?

- Régebb csináltak háznál mindenki pálinkát. Volt sok gyümölcs. De régebb nem volt szabad. Nem volt mindenkinek főzője, mondjuk, volt 2-3 valakinek a faluban, és akkor ment, aki hívta. De voltak olyan nagy üstök, főzőhelyek is a faluba. Nekünk is volt, és annyit főztünk.

- Hova lett az a sok gyümölcsös?

- Annyi volt itt Vicében. Hát, amikor visszaadták az embereknek a földjeket, nem volt kollektív. Volt, aki kivágta, de ha nem permetezték, mint a kollektívbe, már nem is teremtet. Azokat gondozni kell. Pusztultak el a fák. Volt, aki megtartotta. Nekünk nem volt. Nekünk van egy gyümölcsösünk, ott, kinn a határban, de, ott is kellene takarítani a fákat, ott is kellene permetezni. Milyen gyümölcsök voltak? Alma, szilva, cseresznye, meggy. Külön cseresznyés nem volt. Azok csak voltak régebb, mindenkinek a földjibe, vagy a szőlőjibe cseresznyefák, dió. Vannak kinn diófák a határon.

- Az eper honnan volt, az is itt termett?

- A befőzéshez az epret megvettük, az nem termett itt. Tavaly is Árpi elment Besztercére, és vett vagy 50 kilót. No, hát sokan vagyunk a család. Barackot is szoktunk. Most nem volt szilva. Nem volt senkinek az idén szilvája. Volt egyik évben annyi, hogy nem győztük szedni. Na, a kékszilva pálinkának, meg a besztercei. Az is pálinkának, de abból főztük az ízet, meg a kompótot. A besztercei hosszúkásabb és a magjától elválik. Van valamelyik, amit kövér szilvának mondjuk, de az nem válik el a magjától. Azt is betettük az üstbe főni, úgy, maggal együtt. S amikor megfőtt, volt ilyen szűrő, leszűrtük, azt fönn maradt a mag meg a héja, akkor visszatettük s főztük tovább. Abból még jobb íznek. Édesebb és krémesebb is. Sokat csináltuk.

A pálinkával is. Régebb fiatalabbak voltunk, még bírtuk. Ma inkább megvesszük, ha nincsen szilva. Most, ha vannak ez a nagy üst, ahogy mondjuk, a faluba. Akkor mindenki odaviszi és kifő.

Csináltak kukoricából is, sokat csináltunk. Azt be kell keverni, forrázni a kukoricalisztet. Előbb búzát tettünk csirázni. Mikor a búza ki volt jól csírázva, akkor megdaráltuk húsdarálón, s akkor aztat vegyítettük, be abba a forrázott masszába, az segített erjedni. S amikor az már meg volt hűlve, tettünk bele élesztőt is, akkor az erjedett. S amikor már meg volt erjedve, s tisztult, akkor főztük ki. Az élesztő fölnyomja, de mindig volt az edényben helye, ahol tudott főni. Most a fiatalok nem is isszák a pálinkát, s nem is foglalkoznak vele. Régebb megittuk mi, asszonyok is a pálinkát, de most már inkább a gyógyszer kell. Aki, megihatja, igya is meg. Férjem is ivott, de nem mondom, hogy sokat, mert traktorista volt. A traktoristák minden nap ittak egy pohárkával.

A konyhában, ahol beszélgetünk, gyönyörű rakott tűzhely van és a konyhaszekrényen szebbnél szebb míves kancsók sorakoznak.

- Árpi 1973-ban született, ezt a gyönyörű kancsót akkor vettük. Megvettünk egy konyhaszekrényt is. Akkor most, mennyi idős? 43 éves. Kancsó volt több is, de eltört. Ezen a cserépkályha csikótűzhelyen főztünk régebb, de most lenn főzünk. Meg van gáz is. Mind el akarták bontani a kályhát, de én nem engedtem. Most már jól van így nekem.

Vera néni hiába kínálja, Péter nem iszik se egy kicsi bort, se pálinkát. Csak vizet. Úgy kell neki! Én csak megkóstolom Árpi bácsi finom borát!

- Mi szoktunk menni fürdőre minden évben kezelésre. Ott szoktunk összegyűlni sokan egy ilyen hotelfélébe. Mink 17 évig jártunk mind egy helyre, oda Félix mellé. Messze van Várad mellett, és ott hallottuk. A Nyugdíjasdal: ”Elszálltak már, mind az évek felettünk, csendes szívvel nyugdíjasok lettünk. Felneveltünk gyermeket, családot, nyugdíjasként éljük a világot. Nyugdíjasnak nincsen semmi vágya, csak hogy boldog legyen a családja. Szeretetben, békességben éljen, gyermekek és unokák körében. Csak a templom, ahova eljárunk, benne mindig nyugalmat találunk. Legyen minden együtt töltött óra, a szeretet és öröm hordozója. Mi lehet a nyugdíjasdal vége, legyen köztünk, s a világon béke! Adjon Isten még sok boldog évet! Békességet, erőt, egészséget!”

Mivel ezt a dalt még nem ismertük, Vera néni elénekelte nekünk.

- Dávid is sok dalt tudott. Régebb, mikor mi voltunk leányok, s Dávid is legény, sokat tudtunk és jártunk. Még színdarabokat is tanultunk. Amikor már házasok voltunk, mentünk, karácsonyra, húsvétra. Jártunk fellépni. De, most már ilyesmi nincsen, nem foglalkoznak vele. Akkor a tanítók tanították be. De, most már nem tanítják a fiatalságot. S nincsenek is itthon a fiatalok. Egyik iskolába, másik erre-arra. A tanárok is navétáznak (bejárnak). De, régebb, voltunk így fiúk, lányok, mentünk, tanultunk be verset, táncot, egyebet.

- Mik voltak a gyerekkoruk játékai? Miket játszottak akkor?

- Mit játszottunk, amikor gyerekek voltunk? Kövecskéztünk. Csináltunk öt olyan kicsi kerek követ. Aztán volt az első és a második, vettük és engedtük ki a kezünkből, na. Mint a golyók, de ezek inkább ilyen kis laposak, mint a gombok, csak kicsit laposabb. Annyit elsúroltuk a nagyobb köveken, hogy legyen szép sima, kerek. Akkor meg az udvaron vagy az útba, csináltunk, bábáztunk. Húztunk olyan kockákat. Labdáztunk, babáztunk. A babák rongyból készültek. Mindenki magának csinálta. A fiúk faragtak. Az iskolában kézimunkáztunk. Fontunk lábtörlőt, ilyen kukoricalevélből, meg kis kosárkákat. Nekem ilyennyeim vannak, de ezt kaptam én.

Ez gyékényből van. Itt, Tacson, nem messze, egy faluban fonják. Úgy mondják, Tacs. El kell menni Beszterce felé. Vannak ott barátaink és ők hozzák. De, ott csak gyékényből csinálnak. S viszik Magyarországra is eladni, nagyon sok kosarat. Szatyrot is hoztak nekem. Kancsót is ők csinálták. Hatalmas öblös kosarat is, fedele is van, szennyest tartunk benne. Ez kenyereskosár, vagy bármire fel lehet használni. Mind kézi munka. Gyékényt szednek. Messze mennek. A Szamos szélén szedik a gyékényt. Megpucolják, árnyékba teszik, ott megszárad. Itt ezek a tacsiak karácsony előtt meg húsvét előtt is mindig mennek Magyarországra árulni. Ott az egész faluba csinálják. Szép dolgok ezek.

Gyönyörködünk a szatyorban, a kosárkában, az alátétekben, és a gyönyörűséges ruhás kosárban. Mint egy váza, olyan a formája. Leszűkül, öblösödik. Olyan hatalmas, hogy egy kisebb gyerek is belebújhatna. Gyönyörű szépen, szabályosan, szorosan van fonva. Fantasztikus a talp rész fonása is. Látszik, hogy erős, hozzáértő kezek munkája.

- Nagyon nehéz lehet, kifelé is öblösödik, aztán bele is. Tartani kell a kerek formát és jó szorosan kell csinálni. Azt a férfi csinálja, az olyasmiket. A többit meg az asszony. A gyékénynek se eső, se víz nem árt, ha kiszárad. De ha vízben áll, lehet, hogy elrothad.

Gyékényből készült ruháskosár, Tacs.

- Láttam Márton bácsit, ahogy a kosarat fonta fűzvesszőből. Azt mondta, Árpi bácsitól tanulta.

- Igen, a férjem is szokta csinálni. Csak most nincsen fűze. Jaj, sok kosarat csinált. Itt volt egy idős asszony a faluban. Már idős volt, amikor megtanulta, aki a legjobban csinálta a kosarakat.  A falu végén az utolsó házban lakott egy ember, már meghalt, az is fonta. Árpi mindig ment s nézte, hogy csinálja, azt eltanulta. Van egy pár éve már, hogy nem csinált. De aki egyszer megtanulta, az nem felejti el.

A mai lányok nem tudnak se szőni, se fonni, se kötni, se varrni. A lányaim közül, Verus volt az, aki, meg tanult szőni. Mikor kicsi volt, a nagyanyja csinálta, s őt érdekelte. Mellé állt, s nézte.

 

Veronika néni négy gyereke közül Veronka, – így „i” betű nélkül – vagyis Verus, a legfiatalabb. Verus, mindent tud. Süt, főz, érti a kerti munkát, a gyerekotthonban tíz gyereket nevel, szeretettel, de igen szigorúan. Három férfi veszett el benne. Nincs számára lehetetlen, csak tehetetlen. Dagaszt, kenyeret süt, leveri, lereszeli. Ha kell, szerel, kocsit vezet, semmitől sem riad vissza. Igen nagy szája van, úgy mondanánk: belevaló lány! Verus, mindig jó kedvű, vidám, a véleményét nem rejti véka alá. Ami a szívén, az a száján! 

Veronkának nagyon szép hangja van. Mindenfélét énekel. A modern táncdaloktól kezdve a népdalokon át, az egyházi énekeket is, mindenfélét.  Vasárnaponként a misén „hallatszik”, ha Verus jelen van.

Kóstolgatunk, kóstolgatok én, még egy kicsit Árpi bácsi pálinkájából és istenáldotta finom borából és lassan elbúcsúzunk. Árpi gyerekei már hazajöttek az iskolából. Kezdődhet a délutáni munka a családban.

Egy régi 36-40 évvel ezelőtti fotó, a Kultúrban készült egy asztalozáson. Bálint Veronikáék, a legjobb barátnőjével, Király Marikával és Dáviddal egy baráti társaságban. A háttérben a falakat gyönyörű kézi munkával készült szőttesek díszítik.